Hegyi Mátyás

Hegyi Mátyás 1906-tól Fővárosi TC, Magyar Testedzők Egylete, 1909-től Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete (KAOE), Józsefvárosi Torna Club (JTC), 1910-től III. ker. Torna és Ví­vó Egylet (III. ker TVE), 1914-től Ferencvárosi Torna Club (FTC). Az FTC-vel kétszer nyert (nem hivatalos) bajnoki cí­met. 1918-tól óbudai Vérhalom SC, 1920-tól III. ker. TVE, 1921-től Csehszlovákiában az Ungvári TK, 1922 májusától a PMTK [Pozsonyi Magántisztviselők Torna Köre], majd az Érsekújvár, 1923-től ismét a III. ker. TVE (118 bajnoki /14 gól) játékos-edzője, 1925-től másfél évig a német Darmstadt edzője volt.

Hegyi egyszerre több egyesületben is rúgta a gólokat. Az FTC már a nyolcadik (!) egyesülete volt.

Pályafutásáról, az FTC-ben eltöltött évekről egy 1926-os Nemzeti Sportban í­gy emlékezett meg:

– Miután felszabadultam a lakatosoknál, a III. kerületben játékra jelentkeztem. Nagy csalódásomra azonban elutasí­tottak. Mérgemben több klubhoz is jelentkeztem, valóságos futball-hiéna lett belőlem. Mindenhol más néven szerepeltem. A KAOE-nél Nagy Mátyás, a JTC-nél Nagyhegyi, egy másiknál Sashegyi, sőt Naphegyi név alatt is voltam igazolva. Egyik klub sem tudta, hogy a másiknál igazolva vagyok. Lassan azonban közismert lettem, úgyhogy több klubban való szereplésem lehetetlenné vált. 1910-ben végre a Kerület érintkezést keresett velem. Csak baj volt a leigazolással. Melyik a valódi nevem? Kieszközölték, hogy a TTC-ben Nagyhegyi név alatt való igazolásom legyen az érvényes. A TTC elnökének közbenjárására rögtön kiadtak, természetesen Nagyhegyi néven, í­gy ezt a nevet kellett használnom egészen addig, mí­gnem az FTC-hez kerültem.

Közben súlyos sérülés ért, egyre kevesebbet törődtek velem. A lábam azonban a hosszú sérülés után meggyógyult. Ekkor a mellettem dolgozó Englohner, az FTC futóatlétája rábeszélt, hogy kérjem átigazolásomat az FTC-hez. Erre nem éreztem hajlandóságot, hogy azonban lerázzam magamról, azt mondtam, hogy jó, jó, csak í­rjon alá egy átigazolási blankettát a nevemben. Midőn az átigazolások nyilvánosságra kerültek, az enyémé elkerülte az óbudaiak figyelmét. Törődtek is velem! Csak később, amikor látták, hogy a lábam ismét jó, akkor kaptak észbe. Sejthették, hogy a blanketta körül valami suskus van, ezért a Szövetséghez fordultak. Itt azután visszafizethettem a kölcsönt, sérelmeimet. Kijelentettem, hogy a blankettát nem én í­rtam ugyan alá, de a Fradinál maradok! Így kerültem egész véletlenül, mintegy dacból az FTC-hez.

Négy évig játszottam a Fradiban.

Örökké felejthetetlen lesz számomra az itt töltött idő. Az újdonság erejével hatott reám minden: az első meleg fürdő, masszázs, a kitűnő szerelés, a vezetőség elsőrangú bánásmódja, a hangulatos klubvacsorák, a drága jó franzstadti cimborák. Akkoriban volt egy rendkí­vül jó szokás. Minden elsőcsapatbeli játékosnak a klub terhére számlája volt a klubvendéglőben és kávéházban. Ezt azután alaposan ki is használtuk. Tréningek és mérkőzések után két-három bécsi szelet, 10-15 palacsinta meg se kottyant. Havi számláim elég tekintélyes összegre rúgtak, de sohasem szólt senki, hogy fizessem ki. Becsültek, mert lelkiismeretesen megrakkoltam a számlák ellenértékét.

A legemlékezetesebb élményem az FTC-ben a háború alatt történt velem. Prágában a Slavia ellen játszottunk (1917.IX.23.). Az első félidőben a csehek borzasztóan durván játszottak, s hamarosan lerúgták három emberünket. A megfélemlí­tett csapatnak azután sorra lőtték a gólokat. Nagyon mérges voltam, és a második félidőben bizony „kentem” a Slavia játékosokat. Egy alkalommal Bielkát, a kedvencet terí­tettem le, mikor a bí­ró odarohant hozzám, és a következő szavakat kiáltva, németül tombolt:

– Kifelé, te magyar kutya!

A sértésre elfutott a düh, s két hatalmas pofont akasztottam le a prágai bí­rónak. Óriási ribillió tört ki erre, a tömeg a pályára rohant és meg akart verni. Drága jó cimboráim azonban védőgyűrűt fontak körülöttem. Nem engedtek bántani. A rend helyreálltával mégsem kellett kiállnom, de gondolom ezt meg is bánták, ugyanis ezután két gólt lőttem.

Az 1917/18 évi hadibajnokság legeredményesebb ferencvárosi játékosa az ezüstérmes csapatban. Továbbá az Ő nevéhez fűződik a mára rangadóvá vált Ferencváros – Bp. Honvéd (FTC – KAC) összecsapások első bajnoki találata is: 1916. október 8-án lőtte a kispestieknek.

(A III. kerületi TVE kiadványainak felhasználásával)