2026.VII.23. EL-selejtező: Twente – Ferencváros: 1-2
Joseph duplájával aratott fontos győzelmet a Twente otthonában a Ferencváros
A zöld-fehérek idénybeli harmadik El-selejtezőjüket is megnyerték, és egygólos előnyből várhatják a hazai visszavágót.
A labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában a Ferencváros 2–1-re nyert a holland Twente otthonában. Lenny Joseph góljával már az első negyedóra végén vezetést szereztek a zöld-fehérek, de a hollandok az első félidő hajrájában egyenlíteni tudtak. A második játékrészben Dibusz Dénes bravújrai tartották meccsben a Fradit, a hajrában pedig ismét érkezett Joseph, és újabb góljával eldöntötte a találkozót.
Nyilatkozatok:
„Elemeztük az ellenfelünket, tudjuk, hogy mire számíthatunk. Tisztában vagyunk a Twente minőségével, egy nagyon jó csapat lesz az ellenfelünk, amelyik tipikus holland focit játszik: magasra tolt presszinggel és jó támadókkal” – mondta el a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Borbély Balázs.
A Ferencváros vezetőedzőjét ezután arról kérdezték, jelenthet-e előnyt, hogy csapata már két mérkőzésen pályára lépett, míg a Twente még tétmérkőzést nem játszott ebben az idényben: „Jelenthet kicsi előnyt, hogy mi már túl vagyunk az első két hivatalos mérkőzésünkön” – fogalmazott röviden Borbély.
A szakvezető továbbá beszélt arról is, hogy csapata azért nem tartott edzést a Twente pályáján, mert így taktikailag jobban fel tud készülni a mérkőzésre: „Ez az előző fordulóban is bevált, nem szerettünk volna ezen változtatni” – mutatott rá, hozzátéve, hogy így az ellenfél nem tudja kifigyelni csapatát, s otthon taktikai dolgokat is nyugodtabban gyakorolhattak.
A mérkőzés:
Európa Liga, 2. selejtező kör, 1. mérkőzés:
Twente — Ferencváros: 1-2 (1-1)
Enschede, 20:00. 27.500 néző.
Vezette: Damian Kos (asszisztensek: Heinig, Bohonos; tartalékjv.: Myc; VAR: Piotr Lasyk; VAR asszisztens: Urban – lengyelek)
Twente: Unnerstall — Van Rooij, Lemkin, Nijstad, Adelgaard — Zerrouki (Kjölö, 78.), Van den Belt — Hlynsson (Taha, 78.) — D. Rots, Weghorst, Örjasaeter
kispad: Pasveer, Gerritsen, Pröpper, Pjaca, Lammers, Guilherme Peixoto, Kurowski, Vennegoor Of Hesselink, Bruns, Weidmann
vezetőedző: John van den Brom
Ferencváros: Dibusz — Osváth, Raemaekers, Gómez, Cadu — Rommens, Kanichowsky (Levi, 69.) — Zachariassen (Nagy O., 90+1.), Corbu, Yusuf (O’Dowda, 69.) — Joseph (Lisztes, 87.)
kispad: Varga Á., Zohoré, Acolatse, Arzani, F. Kovacevic, Botka, Gruber, Sevikyan
vezetőedző: Borbély Balázs
Gól: Adelgaard (38.) illetve Joseph (14., 80.)
Erik ten Hag, a korábban az Ajaxot és Manchester Unitedet is irányító holland edző elegáns öltözékben érkezett az enschedei stadionhoz. Február óta a Twente technikai igazgatójaként dolgozik, és a lelátóra felülve aligha így tervezte el csapata rajtját…
A hazaiak az első néhány percet megnyomták, a Fradi időnként a tűzzel játszott, ám a 14. percben jött Lenny Joseph, és kihasználta a hollandok kapu előtti bizonytalanságát. A haiti válogatottal a világbajnokságot megjárt csatár védőjét megelőzve, bal lábbal tette a labdát a kapuba. Fontos gól volt ez, hiszen idegenben szerzett vezetést a Ferencváros, és ez a kezdeti nehéz perceket követően önbizalmat adhatott a futballistáknak.
A Magyar Kupa-címvédő középpályájáról hiányzott a Liverpoollal 2019-ben BL-győztes Naby Keita rutinja és magabiztossága – a szerb Vojvodina ellen kisebb izomsérülést szenvedő labdarúgó el sem utazott a csapattal Hollandiába –, a védelem előtt így a belga Philippe Rommens és az izraeli Gavriel Kanikovszki dolgozott. A pálya ezen részén fontos volt a labdabiztosság, hiszen a Twente megpróbálta nyomás alá helyezni a magyar bajnoki ezüstérmest, és a labda járatásával lehetett némileg tehermentesíteni a védőket. Nagy munkát végeztek a mezőnyben a ferencvárosi játékosok, az elmúlt idényben csatárként futballozó Bamidele Yusuf a pálya bal oldaláról indulva sokszor a saját tizenhatosánál tűnt fel, és próbálta megzavarni az ellenfél támadóit. Noha a hazaiak addig szinte semmi veszélyt sem jelentettek a bal oldalukon, a szünet előtti percekben ott szövődő akció végén egyenlítettek: Kristoffer Zachariassen és Osváth Attila is lemaradt, a visszagurított labdát a dán Aske Adelgaard védhetetlenül lőtte a bal alsó sarokba.
Az egyszeres holland bajnokcsapaton érezhető volt, nem elégedett a döntetlennel, hazai pályán mindenképpen előnyt akar szerezni a budapesti visszavágóra. Dibusz Dénesnek kellett a fordulás után nyomban észnél lennie, a hollandok húsz perc leforgása alatt négyszer is próbára tették, a magyar kapus azonban bravúros védésekkel tartotta a döntetlent. Ahogyan fogyott az idő, a Twente úgy vált egyre türelmetlenebbé, a Fradi erejéből a fordulás után leginkább a gyors ellenakciók vezetésére futotta. Igaz, azok többször is veszélyt hordoztak magukban, Lenny Josephnek két remek lehetősége is adódott, mindkétszer centiméterekkel tévesztett célt.
Harmadszor azonban összejött a haiti válogatott támadónak az újabb gól! A csereként beszálló Callum O’Dowda centerezését, valamint Kristoffer Zachariassen átlépős cselét követően mesterien pörgette a labdát kapuba, a hazaiak hiába reklamáltak szabálytalanságot, a Ferencváros tíz perccel a mérkőzés vége előtt újra megszerezte a vezetést. A zöld-fehérek alighanem a döntetlen esetén sem lettek volna bánatosak, ám Joseph duplája idegenbeli győzelmet ért, a Fradi szervezett, okos, hatékony futballal rukkolt ki, és Borbély Balázs irányításával a harmadik tétmérkőzését is megnyerte. 1–2
Visszavágó július 30-án a Groupama Arénában.
További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók
Nyilatkozatok:
BORBÉLY Balázs, a Ferencváros vezetőedzője: – Az első perctől jó teljesítményt nyújtottunk, de el kell ismerni, voltak olyan pillanatok, amikor a Twente beszorított minket a kapunk elé. Képzett játékosok alkotják az ellenfelet, de jól futballoztunk, önfeláldozóan védekeztünk – talán nekünk voltak nagyobb helyzeteink. Természetesen akadtak hibák, amelyeket szeretnénk kijavítani a jövő heti visszavágóra. Összességében teljesen rendben volt ez a meccs, támadásban és védekezésben is ragyogó elemeket mutattunk be. A második félidő első tíz-tizenöt perce mindamellett nem tetszett, bele is kellett nyúlni a meccsbe, a cserék kiválóan szálltak be. Callum O’Dowda és Jonathan Levi is remek teljesítményt nyújtott, stabilabbak lettünk velük, és ismét veszélyesen támadtunk.
Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang
Az egyik legismertebb holland lap, a Voetbal International meglehetősen terjedelmesen, több cikkben is foglalkozott az összecsapással. Az egyikben megállapították, hogy a Twente játékát középszerűség jellemezte, a végeredmény pedig összességében kiábrándító. A holland csapat középszerűnek titulált játéka meglátszik a lap értékeléseiben is, a többség 5.5-ös értékelést kapott, 6-osnál jobbat csak Aske Adelgaardnak és Ramiz Zerrukinak (6.5) adtak, míg a vezetőedző John Van den Brom teljesítményét 6-osra osztályozták.
Egy másik elemzésben a cikket szerző Sam Planting újságíró arra világított rá, hogy a Ferencváros mindkét gólját éppen akkor szerezte, amikor a Twente volt a veszélyesebb csapat a mezőnyben, vagyis „a csapat ráfizetett a túlzott elszántságára.” Elismerte, hogy a végeredmény nagy csalódás, ugyanakkor még bizakodik a visszavágó előtt. A lap tudósításában megjegyezte: amíg Lenny Joseph folyamatosan veszélyt jelentett, addig a Twente hiába lőtt sokat kapura, a „nagyszerűen védő” Dibusz Dénes többször is kifogott rajtuk.
Egy harmadik cikkben összességében értékelték a holland csapatok nemzetközi szereplését: itt azt írták, hogy az Ajax a Vojvodina otthonában aratott 4–1-es győzelmével szinte már továbbjutott a párharcából, és a vereség ellenére a Twentének is van még erre esélye: „Csütörtök este az Ajax és a Twente is megtette a legfontosabbat: versenyben maradtak egy nemzetközi tornán a további szereplésért.”
„Rémálomszerű forgatókönyv fenyegeti a Twentét az Európa-liga selejtezőjében” – írta a mérkőzés elemzésének címében a sportnieuws.nl. Hozzátették, hogy a Twente a világbajnokság után „szeretett volna repülőrajtot venni a sorozatban, a Ferencváros azonban kemény csapást mért az együttesre.”
A voetbalzone.nl portál is a Twente csalódást keltő rajtjáról írt az Európa-ligában: „A Twente rosszul rajtolt, és nehéz feladattal kell szembenéznie.”
A vezető holland lap, a De Telegraaf a mérkőzés után így összegzett: „A Ferencváros elleni hazai vereség után a Twente messze került az Európa-ligától.”
„Rosszul indult a Twente európai kupaszereplése. Jövő héten mindennek jobban kell működnie, különben a klub kiesik a Konferencialigába” – állapították meg a mérkőzés percről percre tudósításában.
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Twente hivatalos honlapja alapján)



PERCRŐL PERCRE
90+4′
VÉGE
Vége a mérkőzésnek! A Ferencváros 2–1-re nyert a Twente otthonában és előnyből várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót. Köszönjük a figyelmüket!
90+3′
Raemaekers leszorított kezéről vágódott le a labda a tizenhatoson belül, nincs tizenegyes!
90+1′
CSERE
Még egyet cserélt a Ferencváros. Zachariassen helyére Nagy Olivér állt be.
90′
Minimum három perc hosszabbítással zárul a mérkőzés.
88′
CSERE
Cserélt a Ferencváros. Joseph helyére Lisztes állt be.
86′
FC Twente v Ferencvaros – UEFA Europa League 2026/27 Second Qualifying Round First Leg
Fotó: Getty Images
84′
Lenny Joseph ötödik gólját szerezte az Európa-ligában.
80′
GÓL
GÓÓÓÓÓÓÓL! JOSEPH-DUPLA! Cadu ugratta ki O’Dowdát, aki remekül centerezett Joseph-hez. A ferencváros támadója ezúttal nem hibázott és tíz méterről a bal alsó sarokba lőtt. 1–2!
78′
CSERE
Zerruki helyére Kjölö állt be.
78′
CSERE
Kettőt cseréltek a hazaiak. Hlynsson helyére Taha állt be.
74′
Örjasaeter kényszerítőzött Van den Belttel a bal szélen. Előbbi centerezni próbált Weghorst irányába, Gómez középen menteni tudott.
72′
FC Twente v Ferencvaros – UEFA Europa League 2026/27 Second Qualifying Round First Leg
Dibusz Dénes bravúrjaira nagy szükség volt a második félidő elején (Fotó: Getty Images)
70′
Veszélyes helyzet
Mekkora helyzet maradt ki! Az előbb beállt O’Dowda cselezte ki védőjét az alapvonal közelében majd remekül centrezett Yusufhoz, aki négy méterről a kapu mellé pörgetett.
69′
CSERE
Kanikovszki helyére Levi érkezett.
69′
CSERE
Kettőt cserélt a Ferencváros. Yusuf helyére O’Dowda állt be.
68′
Zerukki passza után Hlynsson 11 méterről lőtt kapura, Dibusz ezt is védte.
67′
Sorjáznak a hazai helyzetek. Ezúttal Van den Belt lövését ütötte szögletre Dibusz.
66′
Rots 19 méterről, ballal lőtt kapura, Dibusz bravúrral oldalra ütötte ki a labdát.
64′
Rots beadása után Hlynsson fejelt hét méterről kapura, a nem túl erőteljes próbálkozást könnyedén fogta Dibusz.
61′
Veszélyes helyzet
Mekkora védés volt! Jobbról érkezett beadás a Ferencváros kapuja elé, Örjasaeter egy csellel becsapta védőjét a hosszú saroknál majd kapura lőtt, Dibusz nagy bravúrral védett.
59′
Cadu beadása megcsúszott egy hazai védő fején, a labda így lett jó a hosszún érkező Yusufnak, aki azonban már nem tudta kapura irányítani a fejest.
55′
Veszélyes helyzet
Ezt megúszta a Ferencváros! Örjasaeter került helyzetbe az ötös vonalánál, rövid sarokba tartó lövését Dibusz lábbal védte. Nem szabadult fel azonban a ferencvárosi kapu, egy középre ívelt labdát Van den Belt lőtt kapura 11 méterről, kísérlete elakadt a blokkban.
50′
Veszélyes helyzet
Cadu ívelése után Zachariassen a hosszú sarok irányából fejelte vissza a labdát Joseph irányába, de a Ferencváros támadója nem tudott tisztán fejelni, próbálkozása a kapu mellé szállt.
48′
A Twente legutóbb a 2024–2025-ös idényben szerepelt Európában, akkor a Bajnokok Ligája-selejtezőből indulva az Európa-liga ligaszakaszában 23. lett, majd a legjobb 16 közé jutásért vívott párharcot elbukta a norvég Bodövel szemben.
46′
Második félidő
Folytatódott a mérkőzés.
45+1′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
45+1′
Szünet
Vége az első félidőnek. Mindkét csapat betalált, 1–1 az állás 45 perc után.
45′
Minimum egy perc hosszabbítással zárul az első félidő.
43′
UEFA Europa League – Second qualifying round 1st legFC Twente v Ferencváros
Fotó: Getty Images
40′
A dán Aske Adelgaard nyáron a szintén holland Go Ahead Eagles csapatától igazolt a Twentéhez. Ez a mai volt a második gólja felnőtt pályafutása során.
38′
GÓL
GÓÓÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A TWENTE! Örjasaeter Osváth és Zachariassen mellett is eltolta a labdát a bal szélen majd Adelgaardhoz passzolt, aki 11 méterről, ballal lőtt a bal alsó sarokba. 1–1!
38′
Örjasaeter megpattanó beadása veszélyesen érkezett a hosszú sarok irányába, Cadu akrobatikus mozdulattal mentett.
35′
UEFA Europa League – Second qualifying round 1st legFC Twente v Ferencváros
Örjasaeter a legveszélyesebb hazai játékos eddig (Fotó: Getty Images)
32′
Van den Belt 17 méterről lőtt a kapu fölé.
31′
Kanikovszki 18 méterről lőtt, a labda megpattant egy védő sarkán és le is lassult. Joseph még megpróbált lecsapni a lecsorgó labdára, de Unnerstall gyorsabb volt és tisztázott.
30′
Balról végzett el szögletet a Ferencváros, az élesen kapu elé lőtt labdát Unnerstall öklözte ki berobbanó zöld-fehér játékosok elől.
26′
A Ferencváros belga középpályása, Philippe Rommens korábban a holland élvonalban 82 mérkőzésen lépett pályára, a Twente ellen ez a mai a nyolcadik mérkőzése. Eddigi mérlege egy gól és két gólpassz a pirosak ellen.
23′
Örjasaeter balról tört be a tizenhatos előterébe majd 17 méterről a jobb alsó sarok mellé lőtt.
21′
FC Twente v Ferencvaros – UEFA Europa League
Fotó: Getty Images
18′
Az algír Zerukki végzett el szögletet, de veszély nem alakult ki a ferencvárosi kapu előtt. Zerukki egyébként három napja igazolt csupán a Twentéhez, ez az első meccse pirosban.
14′
GÓL
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! VEZET A FERENCVÁROS! Raemaekers passza után Zachariassen pörgette a labdát Joseph elé. Van Rooij helyzeti előnyben volt, de elmélázott, a Ferencváros támadója pedig mellőle, nyolc méterről emelt a bal alsó sarokba. 0–1!
13′
Kanikovszki vállalkozott lövésre 21 méterről, a labda csúnyán a kapu fölé szállt.
10′
A kezdeti rohamok után továbbra is fölényben a hazaiak, de az utóbbi percekben már a zöld-fehérek is átjutottak a holland térfélre.
9′
UEFA Europa League – Second qualifying round 1st legFC Twente v Ferencváros
Fotó: Getty Images
6′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
3′
Veszélyes helyzet
Rots beadása után Dibusz rossz helyre ütötte a labdát, Weghorst hét méterről lőhetett volna, Rommens nagyot mentett.
2′
UEFA Europa League – Second qualifying round 1st legFC Twente v Ferencváros
Fotó: Getty Images
1′
A Twente pirosban, a Ferencváros zöld-fehérben játszik.
1′
Meccs indítása
Elkezdődött a mérkőzés. A Ferencváros indította útjára a labdát.
A találkozót a Sport1 közvetíti!
A korábban a Manchester Unitedet is irányító Eric ten Hag a Twente szakmai igazgatójaként érkezik a stadionba (Fotó: Getty Images)
Köszöntjük Önöket! Az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában a Ferencváros a holland Twente otthonában lép pályára. Tartsanak velünk!