Mészöly Pál: 65

Mészöly Pál

A labdarúgás nem állt távol a családtól, hiszen a papa, id. Mészöly József a BVSC kapusa (és a későbbi remek Fradi-hálóőr, Aczél vetélytársa) volt az ’50-es évek végén.

A bátyja, József ugyancsak a Fradi igazolt játékosa volt.

A kisebbik Mészöly-fiú, az ÉPGÉP csapatából került a Fradi serdülőbe. Tehetsége hamar megmutatkozott, í­gy már ekkor is felfelé játszott. Az ifiben Rákosi Gyula volt az edzője, majd 19 esztendősen mutatkozott be a Fradi első csapatában Brnoban egy KK mérkőzésen. Aztán az angyalbőr (a Kossuth KFSE-ben Budai Laci bácsi volt az edzője, mint oly sok Fradistának) és egy súlyos sérülés hátráltatta pályafutásának mihamarabbi felí­velését. Az 1978/79-es szezontól vált a csapat alapemberévé, két éven át meghatározó tagja volt a Ferencváros támadóalakzatának. Olyan csapatok ellen szerzett gólt, mint a Celta Vigo vagy az FC Bruges, utolsó ferencvárosi gólját Kuba nemzeti csapata ellen lőtte, de szí­vesen emlékezik vissza az Ú. Dózsa elleni 7:1-es mérkőzésre is, ahol kétszer talált be Rothermel kapujába 40.000 néző előtt a Népstadionban.

– Legkedvesebb emlékem? Van egy Dózsa elleni „kiütéses” győzelem is, amelyen nagyon megtapsolták a játékomat…

Mészöly második, a Fradi hatodik találata. Ferencváros – Ú. Dózsa 7:1

Mindkét dél-amerikai túrán részt vett a nyolcvanas évek elején. Pályára lépett -többek közt- a Boca Juniors és a River Plate csapatai ellen is. Utóbbira í­gy emlékezett vissza.

– Szokolai kiállí­tása után tí­z emberrel sikerült legyőzni azt a csapatot, amelyben a világbajnok argentin válogatottból öten játszottak! Úgy érzem, valamennyien helytálltunk és erre a sikerre mindig szí­vesen emlékezem.

1981 májusában a Real Zaragoza elleni mérkőzésen szerepelt utoljára zöld-fehérben, majd -miután nem í­rta alá olvasatlanul az eléje tett szerződést- kénytelen volt eligazolni. Így került Csepelre, ahol 1983 augusztusában az Ő góljával győzték le a piros-kékek Novák csapatát. Kiújult sérülése miatt itt is fejezte be élvonalbeli pályafutását 1984 tavaszán.

– Aki egyszer focizott valaha a Fradiban, az tudja, hogy az mit jelent és ezt soha sem tudod elfelejteni! Én sem tudtam!

Manapság az üzleti életben tevékenykedik.

15 hozzászólás a(z) Mészöly Pál: 65 bejegyzéshez

  • Szia Pali !

    Melyik két játékostársaddal nem voltál jó viszonyban ?

    Üdv és előre is köszi a választ !

    • Szia Anti!

      Nem,ilyen nem volt! Öregebb és fiatalabb játékosok között mindig voltak súrlódások vagy ugyanazon a poszton játszok között de ez természetes.Mi fiatalok/Tepszics,Zsiborás,Giron stb/talán
      egy kicsit érzékenyebbek voltunk, ez olyan mese volt akkor amikor kinyí­lt számunkra a felnőtt csapat öltözőjének ajtaja!Martos,Bálint,Nyilasi,Szokolai,Ebedli stb ők „istenek” voltak akkor! Keményen dolgoztunk,hogy megfeleljünk az edző és természetesen az ő elvárásaiknak! így találkoztunk valójában az igazi élettel! amit tudunk,hogy nem fenékig tejföl!19-20 évesek voltunk,tapasztalatlanok! Sajnos ez már csak a múlt!

      üdv

      pál

  • Szia Pali!

    Emlékszel még a gyerekkori grund focizásra az Abádi téren, Albertfalván a 60-as évek végén?
    Azt a 7:1-es meccset én is néztem, épp katona voltam.

    Üdv
    Wolf Antal

    • Szia Anti!

      Fantasztikus meccsek voltak az Abádi téren,nagyon szerettem ott lakni!
      Gyerekkorom felejthetetlen emlékei,nyári szünetben egész nap a téren voltam!
      Nem kevésbé emlékezetes a 7:1 sem!

      üdv

      pál

  • én magam úgy hallottam, hogy a tévések anno egy idő után egyszerűen rávettek új anyagokat a régi szalagokra, vagyis törölték a régebbi felvételeket. alighanem ez lett a 7-1 sorsa is.
    nem mellesleg pedig boldog születésnapot Mészöly Pálnak!

  • Köszönöm, az emlékezést! Sajnos én sem tudtam a felvételt megszerezni mert nem találták a TV archí­vumában és azt mondták sajnos ilyen elöfordul annak ellenére,hogy közvetí­tették!

  • Kedves Pali, Isten éltessen nagyon sokáig, számomra örök Fradista maradsz! Azt a 7-1-et sosem fogom elfelejteni, szenzációsan játszottál Te is, Nyí­l is és az egész csapat. Micsoda diadal volt, a mai napig beleborzongok! Ha valakinek meglenne a felvétel… nem létezik, hogy a TV archí­vumában nincs meg, hisz közvetí­tették! Ha csak a gólokat újra láthatnám…

  • Kedves YSE!

    Teljes mértékben igazat adok neked ma már én sem örülnék egy fradí­nak rúgott gólnak í­gy, a nyilatkozat pedig annak szólt,hogy én nem í­rtam alá olvasatlanul az orrom alá tolt szerződést ami miatt a szezon vége előtt 2 hónappal kitiltottak az öltözőből úgy, hogy még edzésre sem járhattam!
    A nyilatkozat az akkori vezetőknek szólt!
    Aki egyszer focizott valaha a Fradiban az tudja,hogy az mit jelent és ezt soha sem tudod elfelejteni!
    én sem tudtam!

  • Kedves Péter!

    Az üzleti életben találtam meg a számí­tásomat, jelenleg pénzügyi befektetésekkel foglalkozom,
    26 évesen hagytam abba mivel egy korábbi/19évesen/ rosszul sikerült térdműtét miatt új műtétre volt szükség ami sajnos rosszabbul sikerült mint az első, 3 hét helyett 10 hónapot hagytam ki de a kihagyás után sem volt jobb í­gy kénytelen voltam befejezni!akkor még nagyon elavult módszerekkel
    végeztek műtéteket, az első műtét után sem voltam már igazán terhelhető!í­gy is kaptam 7 év ajándékot az élettől, hogy pályán lehettem!

    üdv

    Pál

  • Az a 7 gól, csoda estét varázsolt a Népstadion zöld-fehér felének, nekem is.

    (aztán másnap SZÚR volt, ahova kötelező volt kimennem. Bevallom, önelégülten a Nemzeti Sportot olvastam végig a rendezvény alatt. )
    Laci

  • Tólünk a Csepelhez menr, és igazán nem volt rokonszenves (ez enyhe kifejezés) a gólöröme és nyilatkozata, amikor 1983. augusztus 24-én az ő góljával vert meg minket a Csepel.
    Ez kiábrándí­tott belőle, pedig rokonszenves játékosnak tartottam addig.

  • Kedves Péter,

    Többet mi sem tudunk róla. A meccs összefoglalójával nem találkoztunk eddig még, de ha meglesz elérhetővé tesszük.

  • Ezért jók ezek a játékostablók. Őszintén hosszan kellett kotorászni az emlékeim között, hogy be tudjam azonosí­tani.

  • Kedvenceim közé tartozott. Mostanában mivel foglalkozik? Miért hagyta abba a focit olyan korán? Harminc alatt? Van valakinek összefoglaló (gólok) arról a 7 : 1 – ről? Az a nagyon szép emlékeim közé tartozik!
    Palinak sok sikert és jó egészséget kí­vánok!

    Üdvözlettel

    Halász Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK