Feljegyzések a fotelból – Kinyílt az első ajtó

A 17.század közepén XIV. Lajos francia király (Napkirály) Versailles-ba költözött abba a varázslatosan szép kastélyba amit még elődje kezdett el építeni, de amit már ő fejezett be. A kissé „hóbortos” és nagyon is hatalomvágyó király úgy terveztette meg a kastélyát, hogy őt legfeljebb a szeretői (volt belőle néhány) és Colbert pénzügyőr látogathatják csak meg. De mivel mégis ő volt a király és nem csak a nagykövetek, de az udvar képviselői is szerették volna a tiszteletüket tenni a király előtt, ezért Lajosunk úgy tervezte meg a kastélyt, hogy hozzá egy maratoni hosszúságú, szobákon és ajtónálló örökön keresztül vezessen az út. Rafináltam oldotta meg, hiszen aki először lépett be a kastélyba, onnan láthatta még a királyi szoba bejáratát, de ahogy kinyílt az első szoba ajtaja, a többi egyszerre csukódott be. Eljutni a végső állomásig, az maga volt a vezeklés. Nekünk „csak” négy szobán kell átjutnunk a célunkig, ahol szerencsénkre nem a Napkirály, hanem a BL csoportkör várna ránk, de ez is olyan nehéz feladat, mint anno bejutni a király színe elé. Papíron az első akadály nem ígérkezett túlságosan nehéznek, de azt már megtanultuk (és a magyar válogatott is leckét adott belőle), hogy a mai fociban előre lemeccselni a továbbjutást már a PC-s focijátékokban sem lehet. És főleg nem szabad, mert bár fontos tényező a pénz, és a koefficiens rangsor, az elmúlt években számos csapat bizonyította, hogy az előre megírt forgatókönyveknek a kukába a helyük. Ettől még bíztunk benne, sőt talán még kötelezőnek is éreztük a továbbjutást a kazah Tobol (a név írását nem cifrázom, maradok az egyszerűsített verziónál) ellen még akkor is, ha az első mérkőzés a világ egyik végén gól nélküli döntetlennel zárult úgy, hogy valójában egyetlen helyzetünk volt. Persze tudtuk, hogy a Szentélyben egy új 90 perc kezdődik és bár a lelkes kazah legények nagyon fogadkoztak, de a vége számukra elég csúnyácskára sikeredett, mi meg, maradva a közhelynél, simán hoztuk a kötelezőt.

Feltehetjük a kérdést, hogy tényleg sima volt-e, de ez most tényleg erőltetve hangzana. Mai szóhasználattal élve, tükörsima 90 perc, helyenként sziporkázó játék, nem elvéve Bassey érdemét, az öt gólból négy parádésra sikeredett. Kell ennél több? Az ellenféltől függetlenül – mely azért elfocizgatna az NB1-ben – egy BL mérkőzésen, még ha selejtezőről is beszélünk – vágni egy ötöst úgy, hogy emellett volt még 3-4 ajtó-ablak ziccerünk, megsüvegelendő. Még akkor is, ha az örömködés mellé elfér néhány „bíráló” mondat, benne a védelmünk meg-megingásaival és a második félidő kissé átszunnyadó 25 percével. Pedig a védelemre túl nagy nyomás nem nehezedett mégis úgy éreztem, ez még nem állt teljesen össze. Főleg Civic oldaláról érkeztek a kazah támadások, de olyan is előfordult, hogy a balhátvédünk egy tért ölelő átadással hozta helyzetbe a kazah csatárt. Gond nem lett, de a kisördög azért motoszkálhat bennünk, mert mi van ha…a 73. percben esetleg tétlen lesnek ítélik (vicces lett volna) a Tobol második gólját?

Ennyi elég is kételyekből, irány a kuka, most az örömködésnek van itt az ideje, mert végül is ötöt BL meccsen utoljára 1976-ban lőttünk a luxemburgi csapatnak (csúcsot 1965 tartja kilenc lőtt góllal egy izlandi csapat ellen), mely önmagában is olyan eredmény, melyre ugyan nem kapja fel a fejét a világ, de magunknak újfent bizonyítottuk, hogy igenis ott a helyünk Európába. A derék kazah legények meg vonulhatnak vissza Ázsiába (vajon hogy keveredtek a BL mezőnyébe?), legalább volt egy kellemesnek éppenséggel nem nevezhető kalandjuk Budapesten, és bár szívélyes vendéglátók voltunk, de a hazafele úton aggódhatnak, vajon az ország teljhatalmú államfője milyen „büntetést” szab ki rájuk.

Csercseszov mester biztos nem teszi meg ezt a fiaival, bár a mérkőzés előtti nyilatkozatában nagyon reálisan úgy fogalmazott, hogy ez még nem a BL, ez csak selejtező, amit teljesíteni kell. Teljesítettük is maximálisan. A múltheti kezdőhöz képest két helyen változtatott a mester, Botka helyett Wingo, Vécsei helyett Esiti kezdett, a nyári „újakból” tegnap este egyedül Traoré kezdett. És ha már bizalmat kapott, negyedóra alatt lőtt is kettőt (egyet fejelt), ezzel ha nem is vált lefutottá a mérkőzés, de ahhoz elég volt, hogy kényelmesen hátra dőljek a fotelban. Az elsőnél Civic beadását bólintotta a kapuba, a másodiknál Tokmac zseniális indítását lőtte a bal alsó sarokba. A két gól nem a „semmiből” jött, előtte Töki duplázhatott volna, de az új gyep mindkétszer megtréfálta a csatárunkat.

Mielőtt még felébredtek volna a kazahok (ők ilyenkor már aludni szoktak) jött a harmadik, egy tényleg fenséges támadás után Laidouni passzolt 16-ról a bal sarokba. Akkor totál K.O-nak látszott a mérkőzés, de néhány perc múlva a semmiből (tényleg a semmiből, addig Dibusz csak messziről látta a labdát) jött a szépítés, mely egy kicsit visszazökkentett a valóságba. Nem volt gond, utána is uraltuk a mérkőzést, voltak is lehetőségeink, de a félidő utolsó harmada már békésen telt el. A második 45 perc is úgy folytatódott volna, ha a Tobol nem pörög fel, úgy látszik a szünetben kaptak egy dupla kávét (wiskey nélkül), melytől úgy vetették magukat a küzdelembe, mintha visszahajtották volna az idő kerekét a 13. századig és a területükre betörő Dzsingisz kán ellen kéne megvédeni az országukat. Ami akkor sem sikerült, és tegnap este sem. Azt nem állítom, hogy totál nyugodtság lett úrra rajtam (ahhoz kellett volna néhány Xanax tabletta), de úgy éreztem, ha újra ritmust váltunk, akkor a gólok is jönni fognak még.

És jöttek…Ahogy a cserék is, Auzqui, Bassey, Knoester és Mercier…Azt nem állítom, hogy miattuk pörögtünk fel, inkább Csercseszov mester erőteljesebb hangja vagy a tömött lelátók hangulata hozta elő az első félidő játékát, mert az utolsó negyedórát rendesen megnyomtuk. A kazah játékosok is fáradni kezdtek, legszívesebben már az ágyikóban szundiznának, de előtte még asszisztálni kellett két Bassey gólhoz, melyből az első a kötelező kategóriába tartozott, de a második már igazi mestermunka volt. Wingo iramodott meg a lefújás előtt (neki sem fogy el az ereje), majd egy remek kényszerítőzés Laidounival, majd egy ütempassz Bassey felé, aki átvette, fordult és máris a hálóban táncikált a pöttyös.

Öt a vége, benne a 100. BEK/BL gólunkkal (Traoré), a mérkőzés nagyobb részében remek játékkal, biztos tovább lepés. Kinyílt az első ajtó, beléptünk az előszobába, de még több csukott ajtó tornyosul előttünk. A következő csatát a Slovan ellen kell megvívnunk. A „csata” szó sem véletlen, a Fradi szurkolóknak nem nagyon ecsetelni, hogy mire is gondoltam.

De hagyjuk a múltat, most a jelen számít. Kinyílt az első ajtó…tovább és tovább!