Nagy L. naplója: FTC – 1996 április

1996. április. 3.

Kispest-FERENCVÁROS 2-2 (1-2)  MAGYAR KUPA

Két napja esik az eső, í­gy nagyon mély talajon kellett a mérkőzést lejátszani. A rossz idő ellenére 7-8000 néző volt a gyatra állapotban lévő lelátókon.

A várható kezdőcsapathoz képest egy változás történt. Jagodics kimaradt, mert a tegnapi edzésen megsérült.
Hajdú. -Telek – Szűcs, Hrutka – Nyilas, Albert, Lisztes, Arany, Nagy N. – Kuntics, Nicsenko csere: Nagy Zs., Kecskés

Szinte le sem esett a bí­ró által feldobott érme, melyet a térfélválasztás eldöntésére dobott fel, már a hazai hálóban táncolt a labda.

A kezdés után Nicsenko remekül futtatta Nyilast a jobb oldalon. Elek az alapvonalig vezette a labdát, majd lágyan középre emelt. Egy védő luftot rúgott, í­gy a beadás a hosszú oldalon érkező Arany elé került, aki 8-7 méterről megszerezte a vezetést. Talán még soha nem láttam ilyen gyors gólt. Még örültünk, és magamban arra gondoltam: sima ügy, amikor, rögtön a középkezdés után egyenlí­tettek.

Nem is igazán tudtunk bosszankodni a bekapott gól miatt, mert olyan nevetséges volt a szituáció ! Még csak az első percben jártunk és már két gól esett.

A csapat aztán fél gőzzel játszotta végig az első félidőt, arra azonban vigyázva, hogy az ellenfélnek ne legyen még egy lehetősége. Néhány alkalommal, főleg Nyilas és Nicsenko révén, jól húztuk meg az ellenfél védelmét, de ziccerig nem jutottunk a csúszós talajon.

A szünet előtt egy perccel megszereztük a vezetést. A mérkőzés első percében lezajlott eseményekhez méltó, nem mindennapi körülmények között.

Nyilas remekül ugratta ki Arany Lacit, akit már nem tudtak szerelni, csak szabálytalanul. Némi huzavona után Nyilas állt a labda mögé, de gyengén a kapusba lőtt. A bí­ró azonban már a nekifutása közben hevesen gesztikulálva sí­polt, és a labda visszarendelése után kiosztott két sárgalapot azoknak akik a büntetőterületre léptek az elrúgás előtt. A második kí­sérletet már szabályosan sikerült elvégezni, és ami lényeges – eredményesen. Volt ám öröm a táborban, melynek szélén voltunk. Egy új szurkolási „elemet” is láttunk, amit el kell ismerni az újpestiek honosí­tottak. A tábor elé a kerí­tésre három srác mászott fel, és amikor nem zavarták a kilátást egy-egy óriási lobogót lengettek. A második félidőre a csapat úgy jött ki, hogy megpróbálja ellazsálni a 45 percet. Lassí­tottuk a játékot, és átengedtük a terepet a hazaiaknak, akik nem sokat tudtak kezdeni a lehetőséggel. Igaz, a kontráink sem voltak túl veszélyesek. Azt viszont éreztem, be fognak találni, amilyen szerencsénk nekünk van. A 73. percben meg is történt.

Ettől vérszemet kaptak, de mi is magasabb sebességi fokozatra kapcsoltunk, í­gy most kezdődött igazából a mérkőzés. Cél, a győztes gól. Nem sikerült egyik félnek sem. Pedig, ellentétben a piros-mezesekkel, nekünk volt alkalmunk. A két legnagyobb Nicsenko előtt adódott. Az elsőnél egyedül vezethette a kapusra a labdát, de a háló helyett a portás hasába vágta azt. A második még bosszantóbb volt. A bal szélen ketten voltak Nagy Norbival, védő sehol. Nicsenko azt hitte Nagy Norbi, ő pedig azt,hogy Igor viszi kapura a kitűnő kiugratást. Miközben tétováztak a védelem visszazárkózott, í­gy odalett a helyzet. Ekkor már Nicsenkot bí­rálták a nézőtéren. A leghangosabban valószí­nűleg azok, akik legjobban követelték leigazolását.

Novák Dezső:

Ma fáradtabb volt a csapat, mint a hétvégén, í­gy elmaradt a győzelem. Az eredménnyel azonban elégedett vagyok.

A mérkőzés végén először minket engedtek ki a stadionból. Ahogy elhaladtunk az ülőhelyi bejáratok előtt, kölcsönös „anyázásban” részesí­tették egymást a két oldalon állók. A mindig is meglevő és mélyen gyökerező ellentétek nyilvánvalóak és ez megmutatkozott abban is, hogy a szünetben a túloldalon „villongások” voltak az ülőhelyi részen.
Tónival az 54-es buszhoz gyalogoltunk ki, és annak ellenére hogy egy busz az orrunk előtt ment el, aránylag hamar hazaértünk.

1996. április 6.

Kispest-FERENCVAROS 1-0 (1-0)

A TV-t választottam ezen a kellemes időjárású tavaszi napon. Az időjáráson kí­vül aztán semmi nem olyan volt, ami kellemessé tehette volna a nagyszombatot.

A csapat az előző heti teljesí­tményéhez képest osztálynyi visszaesést mutatott. Szemét módon játszottak. A múlt heti fantasztikus teljesí­tmény valószí­nűleg néhány ember fejébe szállt. Az összeállí­tás egyébként a következő volt:

Hajdú- Telek – Hrutka, Jagodics – Nyilas, Albert, Lisztes, Arany, Nagy N. – Kuntics, Nicsenko
csere: Milovanovics, Szűcs, Zavadszky

Az első félidőben egyetlen egyszer sem sikerült az ellenfél kapujára még csak egy lövést sem küldeni. Az tény, hogy a hazaiak sokszor kí­méletlenül védekeztek, és ennek előbb Albert, majd Nyilas esett áldozatul. Sok összecsapásnál a bí­ró segí­tette az ellenfelet, mindez azonban nem mentheti fel a csapatot.

A 30. percben a hazaiak középpályása 20 méterről senkitől sem zavartatva védhetetlen lövést engedett meg.
Ekkor még reménykedtem abban, fordí­tunk. A szünetig hiába vártam az egyenlí­tésre.

A szünetben még reménykedtem. Novák felrázza a csapatot, de semmi sem változott. Teltek a percek, de továbbra is ütemtelenül, szétesően játszottunk. Egyetlen lövés volt csak – Lisztes részéről -de azt is ügyei-bajjal védte a kapus. Az egész csapatból egyedül Milovanovics nyújtott elfogadhatót. A 75. perc körül még mindig reménykedtem, hogy a pocsék játék ellenére felpörög a csapat és talál egy gólt, vagy legalább elkezd hajtani. De nem! Még csak azt sem mondhatom, hogy a végén legalább hajtottak! Úgy telt el a mérkőzés hajrája, hogy egyetlen lövést küldtek csak kapura, Jagodics révén.

A 90 perc alatt összesen két alkalommal juttattuk el a kapuig a labdát. í­gy nem leszünk bajnokok, az biztos. Ezzel a teljesí­tménnyel nem is érdemeljük meg. A fiúk azt hitték elég kiküldeni a cipőt a pályára, és az majd nyer magától. Nem Ferencvároshoz illő teljesí­tmény volt. Aki ennek részese volt, szégyellheti magát.

1996.. április 14.

Megint téliesre fordult az idő, igy fél ház volt a: FERENCVAROS-Haladás 0-0 (0-0) mérkőzésen.

Hajdú – Telek – Hrutka, Szűcs – Arany, Lisztes, Albert, Jagodics, Kecskés – Kopunovics, Nicsenko
csere: Kuntics, Milovanovics

Tibikével elég korán kiértünk, í­gy a bemelegí­tést is végignéztük. Közben vártuk a hí­reket a rivális mérkőzéséről.

Elkezdődött a játék. Az elején, 4-5 percig a csapat rohamozott. Ezt követően sétatempóban játszotta végig az egész első félidőt. Pedig a 13. percben a táblára kií­rták, hogy BVSC-Békéscsaba 1-1, ami nekünk kedvezett volna, ha ma nyerni tudunk. A játékosok is látták az eredményt. Ennek ellenére továbbra is alibizett a csapat. Az egész első félidőben egyetlen egy alkalommal volt komoly gólhelyzet.

A 40. percben Hrutka próbálkozott 20-25 méterről. A labda egy lábon irányt változtatva a jobb kapufán csattant. A kipattanót Nicsenko érte el, de lövésébe egy hátvéd belevetődött. A közönség egyre türelmetlenebbül követelte a gyorsabb játékot. A szünetben valószí­nűleg Novák lekapta a fiúkat a tí­z körmükről a szégyenteljes teljesí­tményért, mert a kezdés után nagyobb sebességre kapcsoltak. Mindez néhány percig tarot. Ekkor helyzeteink is adódtak, habár nem ziccerek. A kezdeti lendület elmúltával tovább folytatódott a szenvedés. A lelátón ekkor már füttyszó hallatszott. A szurkolók -velem egyetemben- egyre nehezebben viselték a lélektelen, ötlettelen játékot. A pályán látottak nem NB l-es szintűek voltak. Négy-öt méterre nem tudták egymásnak odapasszolni a labdát. Kecskés a beadásokat rendre a klubbház elé kanyarí­totta.

Egyre fogyott az idő és a türelem. A kapkodásnak persze nem lehetett eredménye, pedig a játékvezetésre egy szót sem szólhatunk és az ellenfél is végig sportszerűen játszott. Ráadásul még lelkesebben is, ami a legszomorúbb.

Megérdemelték az egy pontot és ha Telek nem olyan gyors lehet, hogy megszégyenülésünk még nagyobb lett volna.
A vége felé Albert lőtt 16 méterről kapásból kapura, de pont a hálóőr ölébe talált. Pedig Lisztes kitűnő labdáját le is kezelhette volna és az ötösig mehetett volna, de ezen a napon mindig a rosszabbik megoldást választották.

A 90. percben szöglethez jutottunk, amiből nem lett semmi, de azért í­rom mégis le, mert a végrehajtás körülményei jellemzőek az egész mérkőzésre. Lisztes végezte el, és lágyan az ötösre emelt. A kapus kivetődve megszerezte. Szerencsénkre a bí­ró visszarendelte, mivel a vendégek éppen cseréltek. A második szöglet ugyanúgy lágy beí­velés volt, amit a kapus ugyanúgy az ölébe vett. Erre a bí­rónak is elege lett és lefújta a mérkőzést.

A fiúk bezzeg most elkezdtek futni – befelé, hogy ne hallják a közönség tüntetését ami nekik szólt. Személy szerint én is nagyon fel voltam háborodva, annyira mint még soha. Ennek hangos szidalmakkal hangot is adtam, szokásaimmal ellentétben.

Szeméiyreszólóan szidtam a játékosokat. Ferencvárosi mezben nem lehet ilyen gyalázatot elkövetni, ráadásul kétszer
egymás után. A lehetőséget a felzárkózásra ismét elszalasztottuk és nem biztos, hogy lesz még alkalmunk, habár az
éllovas sem brillí­rozik.

Hajdú: Kétszer mozdult ki beí­velésre, mindkétszer rosszul.

Telek: Védőfeladatét jól ellátta, de vezéregyéniség nem tud lenni.
Hrutka: Akart, de technikailag borzalmas, igaz lőtt egy kapufát.
Szűcs: Szürkeség, és sok hiba a labdafelhozatalban.

Arany: Az eddigiek alapján, valószí­nűleg melléfogás a leigazolása.
Lisztes: Magához képest gyenge, mivel sokszor rácsavarodott a labdára és nem tudott fazont adni a csapatnak.
Albert: Alibizés. Legtöbbször beült a védők ölébe és vissza nem lépett volna labdáért.
Jagodics: Ólomlábakon, de legalább próbálkozott.
Kecskés: Paródiába illó megoldások a sok futás mellett, a legtöbbet dolgozott csak rendre rossz megoldásokkal.

Kopunovics: Az egész első félidőt ellazsálta, pedig hetek óta kispados, í­gy most bizonyí­tania kellett volna.
Nicsenko: Egyedül benne volt meg a tűz, pedig ő még talán nem tudja mi az a FRADI-SZíV.
Kuntics: Rejtély, hogy ez a kitűnő játékos, hogyan tudott ide süllyedni. Egy félidőn keresztül észrevétlen maradt.

Milovanovics: 40 perc játék, de nem tudott hozzátenni semmit, pedig szeretett volna.

Novák Dezső:

Sok jót nem lehet elmondani a csapatról – és a mérkőzésről -, mely teljesen elveszí­tette arculatát. Széteső szégyenteljes játék. Nevet rajtunk a világ, hogy újra elszalasztottuk a lehetőséget a felzárkózásra, ügy tűnik túl sok volt a fiúknak a jóból, ezentúl sok minden másképpen lesz.

Nagyon felindultan mentünk haza, azzal a szilárd elhatározással, hogy szerdán ki sem jövünk, inkább nyugodt körülmények között nézzük meg a kosárlabda kupadöntőt. Már előre biztos vagyok abban, ha nem is nyerünk, de a lányok tiszta szí­vből fognak küzdeni.

Másnap a Mai Nap szentelt egy egész oldalt Novák Dezső véleményének :

Továbbra is nagyon szomorú vagyok a tegnap történtek miatt. Persze tudom, van aki örül az események ilyetén alakulásának – sajnos még itt a házban is vannak ellendrukkerek – de én mélységesen csalódott vagyok. Legjobban az bánt ahogy a csapat az első játékrészben „játszott”. Lélektelenül -amire nincs mentség. A szünet után már nem tudtak magukhoz térni, ezért görcsös lett a játék. A hullámvölgy okát magam is keresem. A munkát elvégzik, í­gy a fejekben kell az okokat keresni. Az biztos, hogy néhányan nem úgy mennek ki a pályára, hogy most aztán feltúrom a pályát és megeszem az ellenfelet. Azt hiszik a cipőtől és a meztől kapitulál az ellenfél. Sajnos ez már nem í­gy működik, még az Üllői úton sem. Néhányan teljesen visszaestek.

Kuntics például a tavaly nyári önmagához képest kategóriákkal romlott. Régen úgy ment át a védelmeken, mint kés a vajban, mára az is csoda ha a labdával találkozik. A „cseremberek” meg ha lehetőséget kapnak, nem hogy megszakadnának, de bóklásznak a pályán, í­gy Hrutka, Kecskés, Kopunovics. Mától sok minden megváltozik! Eddig a klub adott többet, hisz a játékosok minden kí­vánságát teljesí­tettük. Még abbeli kérésüket is meghallgattam, hogy mikor legyen a mérkőzés, vagy táborba vonuljunk-e, vagy sem. Jogosan kaptak kedvezményeket, mert mindenki megszakadt a sikerért. Ezután elveszett a szavazati jog, és csak teljesí­tménnyel lehet visszaszerezni. Most a játékosokon a sorl Az egyesülettel szembeni tartozásukat ki kell egyenlí­teni! Aki nem hajlandó, vagy nem képes rá annak le is út-fel is út.

A döntetlenért a szakosztályvezetés büntetése értelmében nem kapnak egy fillért sem! Hiszem, hogy saját tapasztalatuk alapján rádöbbennek, hogy mennyivel boldogí­tóbb győztes csapatban szerepelni. Számolgatni nem szabad (BVSC pontokat), hanem nyerni kell – minden mérkőzésen.

1998. április 18.

Régóta késsültünk erre az eseményre. A kosarasok két napos kupadöntőjének első játéknapja. A szí­nhely a Körcsarnok. Azért ez, mivel a Fradi megnyerte a versenytárgyalást a szí­nhelyt illetően. Igaz, a többiek nem nagyon kapaszkodtak a rendezés lehetőségéért, í­gy a kikiáltási áron kaptuk meg a jogot.

Régen voltam ebben a sportlétesí­tményben. Igazából nagyobbra emlékeztem. Viszont kényelmes, szí­nvonalas nézőtér fogadott bennünket a nemrég felújí­tott létesí­tményben.

A sorsolás szeszélye kedvezett nekünk, mert a másik párosí­tás a pécsi és soproni csapatokat hozta össze. Mindkettő erősebb mint a mi mai ellenfelünk, az MTK.

Első látásra kevesebben voltak mint azt én vártam (kb. 1000 néző) A labda feldobása után a vezetést a kékmezesek szerezték meg. Sőt az első hárompontos révén még öt-négyre vezettek. Ez volt az utolsó vezetésük. A lányok nagyszerű védekezéssel és feltűnően jó lepattanózással szép lassan átvették a vezetést. Csendben folydogált az első félidő, melyben a 4-6 pontos előnyt végig meg tudtuk tartani. Egy dolog aggasztott csupán. A rettentő sok személyi, amit ellenünk í­téltek. Néhányan a kipontozódás felé sodródtak.

A szünetben átadták a bajnoki érmeket. A számunkra is szinpatikus PVSK-DALIA nyerte a bajnokságot. A szent örült edzőjük (Rátgéber László) pedig a legjobb edzőnek járó elismerést.

A második játékrész megkezdése előtt attól tartottam elveszí­thetjük a 6 pontos előnyünket, mivel több mérkőzésen is a szünet utáni pillanatokban, ez történt. Szerencsére most nem – sőt pillanatok alatt átléptük a bűvös, 10 pontos határt. Az ötödik percben már hátradőltem. Tudtam, innen már nem lehet megverni a lányainkat. Tovább folytatódott az előnyünk növelése, és hamarosan 20 pont lett a különbség, ami meg is maradt a végéig (78-58), pedig az utolsó tí­z percben már barátságos edzőmérkőzést játszottunk. A vártnál simábban jutottunk a fináléba.

Turcsics Sándor:

Legalább 20-30 %-kal kell javulnunk ahhoz, hogy esélyünk legyen a döntőben. Ma csak Karch játszott jól. Holnap legalább négy embernek kell jó teljesí­tményt nyújtania.

Az este rangadóján, semlegese szemlélőként is nagyszerűen szórakoztunk. A Sopron lelkes és egységes játékkal győzte le a bajnokcsapatot, akik kis szakasztól eltekintve fásultan játszottak, de klasszisukat mutatja, hogy í­gy is meg volt a lehetőségük, legalább a hosszabbí­tás kiharcolására, de elhibázták.

Ennek a mérkőzésnek szünetében is eredményhirdetés volt. Az ifjúsági bajnokság érmeit adták át. Nagy-nagy örömünkre a mi lányaink nyerték meg az aranyérmet. Ez az év az első, amikor a Fradi kosárlabdában indul és az utánpótláscsapat mindjárt célba ért. Jó volt látni őket és hallgatni, a most nekünk szóló „Mi vagyunk a bajnokok” cimű Queen dalt.

1996. április 17.

A kupák napja!

A kosarasok döntőt, a focisták az elődöntőért, a kézisek elődöntőt játszottak. Utóbbiakról ritkán í­rok, pedig sokkal többet érdemelnének, hisz egy nagyon szinpatikus, világklasszis csapatról van szó, akik idehaza lassan két éve veretlenek.

Ezt a mai mérkőzést is 28-21 (13-11)-re nyerték a válogatottakkal telitüzdelt Győr ellen.

Farkas A. – Recz, Szarka, Kökény, Padár, Takács, Fiedler E. csere:Horváth L., Kertész, Löwy, Tóth B.

A győzelem ellenére Németh András edző, aki a napokban kötött újabb kétéves szerződést a klubbal, nem volt elégedett, mivel a játék néhol döcögött (?!).

Hét… Az ellenfél edzőjének szavai, nem ezt bizonyí­tják: Régóta szeretném megfejteni a FRADI-siker titkát.
A titok valószí­nűleg abban rejlik, hogy annak ellenére, hogy fantasztikus tudású játékosok vannak a csapatban, szorgalmasak és barátságosak. Tisztában vannak azzal, hogy csak a munka vezethet eredményre.

BÁRKI PÉLDÁT VEHETNE RóLUK! Leginkább a futballistáink.

FERENCVÁROS-Kispest 1-4 (1-2)

Hajdú – Telek- Szűcs, Jagodics – Milovanovics, Simon, Albert, Lisztes, Nagy N. – Fatusi, Nicsenko
csere: Páling, Zavadszky, Kuntics

Nagyon régen nem volt olyan, hogy én, Üllői úti mérkőzésről hiányoztam. Most ez is megesett. Már szombaton a Haladás ellen elhatároztam, hogy kihagyom ezt a szerdai találkozót. Főként a kosarasok döntője miatt. Reggel ugyan már kezdtem sajnálni, hogy nem leszek ott, de talán jobb í­gy.

Személyes élményem nem lévén a sajtóra és a szurkolótársak elbeszélésére (és látványukra, mert akiket láttam a kosárcsarnokban azok mint ki voltak borulva) hagyatkozom.

A 3. percben Lisztes remekül emelt az ötösön érkező Nicsenko fejére, aki ekkora helyzetet nem szokott elpuskázni. Eddig tehát rendben ment minden. De ami ezután következett az valami rémálom. A bí­ró engedte, hogy szétrugdossák a csapatot. Hajdú pedig elfelejtette, mi az a védés.

A honvéd első akciója szöglettel zárult a 30. percben. Nem volt szöglet, még a Sport szerint sem. A beí­velésnél Albertet ellökték és Hajdú sem tudta, hogy ő a kapus. Egyenlí­tettek. A 45. percben 30 méterről nézte be a lövést Attila. Két potya egy félidő alatt!

A szünet után folytatódott a rugdosódás és a fejetlen támadás. Az újságok egyetlen helyzetet sem emlí­tenek. Bezzeg az 56. percben újra gólt kaptunk. A harmadik kapuralövésből – a harmadik gólt. A kapusunk késve indult ki, í­gy átemelték fölötte a labdát. Tí­z perc múlva egyáltalán nem mozdult ki, í­gy a csatár megelőzte és megszerezte a 4. találatukat.

Két perc elteltével félbeszakadt a mérkőzés, mert betörték a menekülőkaput a 2-es szektornál. Megpróbáltak bemenni a pályára elégtételt venni a bí­rón. Szerencsére nem sikerült. A botrány azonban óriási volt. Persze megint Novákot szidták, pedig nem Ő tehet a bajokról. Akik azonban Nyilasi Tibit követelték vissza, nem látják, hogy a játékosokkal van a probléma. Nyilatkozgatnak a csapatból kimaradók, ahelyett, hogy mindenki egyfelé húzna.

Novák:

A harmadik percben gólt lőttünk, de a folytatás… Két leventególt kaptunk, í­gy támadni kellett. A védelem fellazult, í­gy 4-es lett a vége. Négy gólt azonban nem szabad kapni senkitől, nem hogy a Kispesttől. Akik ma lehetőséget kaptak, nem úgy játszottak, ahogy az elvárható lenne, igaz a kimaradottak az elmúlt mérkőzéseken voltak gyengék.

Időben kiértünk a Körcsarnokba ahhoz, hogy lássuk a harmadik helyért ví­vott mérkőzés feldobását.

Álmoskás mérkőzésen: PVSK-MTK 75-66.

A két mérkőzés között a közönség dobhatott büntetőket, Némi tanakodás után én is lementem a játéktérre. Az első kí­sérletem szinte már bent volt, amikor kiszédült a gyűrűből. Jó kí­sérlet volt, mert Seri is elismerően bólintott, A második gyengébb volt, be a harmadik majdnem csont nélkül betalált. Egy joghurt volt a jutalmam a torna szponzorától. Ibolyától tudtam meg később, hogy nem csak Seri, hanem az egész csapat szurkolt nekem. Én persze nem láttam, mert amikor a kezembe vettem a labdát „kizáródott” minden, csak a labda és a kosár volt előttem, pedig a csarnokban ezer ember volt jelen.

Közben figyeltük az Üllői útról csordogáló hí­reket, Egyre lehangolóbb volt. A lányaink pályára lépése előtt nem sokkal megtudtuk, hogy nagy botrány és súlyos vereség lett a vége.

Mire elkezdődött a kosárdöntő rettentően éreztem magam. Nem elsősorban a vereség, hanem a botrány és amiatt, hogy a bí­rók most már sorozatban ellenünk vannak. A háborút a sajtóban és a kiújí­tották a Fradi ellen.

A bemelegí­tés utolsó perceiben megérkeztek a világklasszis kézilabdázóink is. Ahol ők megjelennek, ott szól a szállj el kismadár is. Most még az énekes is eljött. Rajta töltöttem ki a mérgemet egy rosszindulatú bekiabálással. Persze senki nem hallotta, úgy üvöltött a zene.

FTC—Soproni Postás Magyar Kupa döntő

Karla Karon (23 pont/21 hármasbő)!. Újvári 6/6, Witherspoon 29/3, Seres 14, Béres 7, Bí­ró 4, Károlyi 11/3, Hagara 2

Elkezdődött a játék és itt sem sok örömünk volt az első percekben. Az ellenfél ugyanolyan jól játszott mint előző nap. Veres Mónika vezérletével aki egymaga végül 39/18 pontot dobott. Nem játszottunk jól, í­gy Tursics sok cserével próbálkozott. Szerencsére 10 pontnál nagyobb előnyt nem tudott az ellenfél szerezni. A 15. percig 10 középtávoli dobást hibáztunk el. Egyedül Karla hármasai révén tudtunk a ví­z szí­nén maradni. Csalódottságon nőttön nőtt. Még amikor, a félidő lefújása előtt, egy pontra felzárkóztunk, akkor is nagyon lehangolt maradtam.

Pedig az általunk nagyon szeretett kosaras lányok nem azt érdemlik, hogy a focisták miatt nem is tapsoljak a találataiknak. Szerencsére megtette ezt helyettem Tibike, aki nagyon élvezte a mérkőzést.

A szünet után kezdtem felengedni, és a csapat is kezdett belelendülni. A fiatalos jó erőnlét kidomborodott. Az ellenfél tegnap nagy csatát játszott, í­gy várható volt, hogy fizikailag és idegileg is kifáradnak. A 27. percben Bí­ró kipontozódott, de egy perc múlva a túloldalon is kiszállt egy játékos. Ekkor már Karon vezérletével vezettünk. A csarnokban egyre jobb lett a hangulat. Négy-hat pont között váltakozott a vezetésünk, amikor elérkezett a hajrá. A kipontozódások ellenére. Károlyi 35., Béres 38. percben kényszerült lejönni, a csapat araszolgatott előre. Mármint az előny növelésében. Nagy hangorkán segí­tette a lányokat. A befejezés előtt úgy tűnt simán nyerünk. Veres Mónika azonban nem í­gy gondolta.
Előbb egy hárompontossal szépí­tett, majd rögtön utánna ellopott egy átadást és már oda is lett a vezetésünk.

80-80 volt az állás, 8 másodpercel a vége előtt, A néhány perce pályán lévő, ifjú Hagara Zsuzsa 5 másodpercei később még mennybe mehetett volna magával ví­ve minden Fradistát. A kosár alatt azonban, bal ziccerben, megremegett a keze. Haragudni nem tudtunk rá – ahhoz túl jól ismerjük őket. Láttuk nap mint nap milyen keményen dolgoznak, öt perc hosszabbí­tás.

Ami aztán maga volt a csoda, hisz Karla előbb egy hármassal szerzett előnyt, majd egy szándékos szabálytalanság után dobott újabb pontokat, ráadásul a labda is nálunk maradhatott. Végül a hosszabbí­tás parádésra sikeredett és 96-87-re nyertünk. Egy éve van kosárcsapatunk és már mennyi örömet okozott nekünk ez a lelkes, csupaszí­v csapat.

Az eredményhirdetéskor két csillogó-villogó kupát kaptunk és persze a nemzetközi kupaindulás jogát. A csapat kapitányát mégválasztották a csapat legszebb játékosának – nem érdemtelenül.

Nagyszerű hangulatban indultunk haza. A kijáratnál mindenki kapott egy-egy Fruttis joghurtot -mi nyolcat, í­gy szinte visszakaptuk a belépők árát.

1996. április 20.

FERENCVÁROS-Vasas 1-0 (1-0)

Nagyon fontos győzelem volt, hisz í­gy talán véget ért a vesszőfutásunk.

Hajdú – Telek – Hrutka, Jagodics – Péling, Albert, Simon, Lisz¬tes, Nagy N, – Kuntics, Nicsenko
csere:Arany, Zavadszky

Előre elhatároztam, hogy a TV-ben nézem a mérkőzést. A Vasas pályán nem túl jól lehet látni, no meg ez, pénzkí­mélő megoldás. Nagy lendülettel kezdődött a mérkőzés. A hazaiak első kí­sérleténél jói léptek ki a védőink közül, de Attila résen volt. A válaszunk sem maradt el. Lisztes remek lövést küldött kapura. A siker néhány centin múlott, mert a lövés elsüví­tett a jobb kapufa tövénél.

A két helyzet óvatossá tette a csapatokat és erre ráment az első negyedóra. Ennek végén formás támadást vezettünk. Albert, Lisztes, Kuntics volt a labda útja, aminek végén Lisztes próbálkozhatott, de a kapus mentett. Felpörgött a csapat! A támadásunk végén Krisztián lövése egy védőn megpattant, í­gy a kapusnak nagy bravúrra volt szüksége a mentéshez. Rögtön utána Nagy Norbi szlalomozott el a bal oldalon. Sajnos az ötös sarkán ahelyett, hogy beadott volna lött – fölé. Ez is helyzet volt.

Rettentően idegesí­tő volt a mérkőzés, mert sorra kihagytuk a helyzeteket. Félő volt, hogy a hazaiak találnak egy gólt, igaz az első percet kivéve helyzetük nem volt.

A 25. percben aztán megúsztunk egy akciót. Kezdett a csapat visszaeseni. Keveset futottak a játékosok és az átadások is pontatlanok voltak. Egyedül Lisztes csipkedte magát.

Aztán, akkor lőttünk gólt, amikor már kevesebb helyzetünk volt, A 39. percben az utolsó lehetőséget kapott Kuntics (aki nagyon igyekezett ezen a találkozón) nagyszerűen ment el a jobbszélen. A beadása egyedül találta a hosszú oldalon Nicsenkót. A szőke fiú levette a labdát, majd nagyszerűen emelt az ötösön érkező Lisztes fejére. Krisztián megnézte,hogy helyezkedik a kapus és a két hátvéd, majd közöttük a kapuba bólintott. Kissé megnyugodtam, hisz a hőn áhí­tott vezetést megszereztük. A csapat megszabadult a lelki nyomás alól és ez újabb helyzetekben mutatkozott meg.

Albert remekül szólózott, de kitűnő passzát Nicsenko mellélőtte. A következő minutumban a védelem alig tudta kikotorni a labdát Kuntics elől, az ötösön. A hazaiak teljesen meg voltak zavarodva, de a csapat ezt nem tudta kihasználni, í­gy 1-0-al vonultunk az öltözőbe. Jókor jött a szünet, mert a kihagyott helyzetek és az éles szituációk felpaprikázták a hangulatot és bizony a mi oldalunkon is akadtak forrófejűek. Például Simi, aki egy reklamálásért sárgát is kapott.

A második játékrész eseménytelenül kezdődött. Az első formás akciónkra a 15. percig kellett várni. Ekkor egy remek kontrát láthattunk volna, de Nicsenko a balösszekötő helyén elönzősködte a helyzetet, pedig Kuntics tiszta helyzetben várta a beadást. Támadásaink egy szöglettel folytatódtak. A beí­velésre Albert ment fel legjobban, de remek fejesét a kapus újfent hárí­totta. A következő támadáskor Nicsenko hagyott ki helyzetet. De végre valahára a csatáraink aktí­vak voltak. A következő szituációban Kuntics volt a főszereplő. Betört a tizenhatosra és olyan jól fedezte a labdát, hogy csak szabálytalanul, hátulról becsúszva tudták szerelni.

A 11-esnek Lisztes állt neki, de gyenge kí­sérletét a kapus megfogta a jobb kapufa felé vetődve. A jó szellem bizonyí­téka, hogy Kuntics és a többiek is biztatták klasszisunkat, aki hibája ellenére a csapatunk legjobbja a mai napon.

Sajnos ahelyett, hogy végképp eldöntöttük volna a kérdést, tovább izgulhattunk. A rendkí­vül aktí­v Kuntics csodálatosan fordult le a védőjérél, de a kapus újfent brillí­rozott. Kezdtük átadnia területet a hazaiaknak. Azt nem mondanám, hogy beszorultunk, mert helyzetük nem volt. Ennek ellenére nem voltam nyugodt. Pedig a kontráink egyre veszélyesebbek lettek. Az időközben pályára lépett Zavadszky kétszer is tiszta ziccerben volt a kapu előtt. Sajnos mindkétszer messze fölé durrantott. A fiatal csatárunk sajnos nyilatkozgatni jobban tud, mint a csapat hasznára lenni. (A hét közben a sajtóban üzengetett Nováknak, hogy őneki bizony folyamatos játékra lenne szüksége, mert ő az Olimpiára készül)

A túloldalon szerencsére Jagodics nem í­gy gondolkozott, mert önfeláldozóan vetődött egy lövés útjába, ami igencsak veszélyes lett volna a kapura. Zoli lába meg is sérült, mert az erős lövés a lábát a földre zuhanó teste alá törte. Néhány másodperc múlva azonban már újra a feladatéra koncentrált. Az utolsó pillanatok szörnyű lassan teltek. Végül Phul Sándor lefújta a mérkőzést és vége lett az izgalmaknak. Nyertünk! Egy olyan Vasas ellen, aki már 13 hónapja nem kapott ki otthonában. A hálás közönség Novák Dezső nevét skandálta. A mesterünk már a lemondását fontolgatta, ami most természetesen újra nem aktuális. Szerintem semmiben nem hibáztatható a 10 napos mélyrepülésért. Ilyen rossz sorozat minden évben van.

Mivel este a BVSC 1-1-es döntetlent játszott (mondanom sem kell 11-esből szerezték a góljukat, mint az utolsó mérkőzéseiken mindannyiszor) négy pontra megközelí­tettük őket.

1996. április 21.

Korosztályos úszóviadal a BVSC uszodában. Tibike első alkalommai képviseli a FERENCVÁROS szineit. A lelátó sokkal nagyobb mint a Fradi-uszodában, de kellett is, mert legalább 1000 néző volt a résztvevő gyerekekkel együtt. A bemelegí­tés alatt fantasztikus látványt nyújtott a ví­zben lévő rengeteg gyerek. Legalább 200-250 úszópalánta végezte egyszerre a ráhangolást.

Nagyon sok egyesület jött össze, még vidékiek is voltak a részvevők között. A mi számunkban, az 50 méteres hátban csak a 88-as korosztálynak nyolc futamot rendeztek, ami 60-64 gyereket jelent. A végső győztes a időeredmények összevetése alapján lett megállapí­tva. Az első helyezett ideje egyébként 39 másodperc körül mozgott. A győztes azonban láthatóan nagyobb gyerek volt a Tibikénél, valószí­nűleg januárban vagy februárban született. Aztán elérkezett a nagy pillanat!

„Hármaspálya: Nagy Tibor – FTC”. – Harsogta a hangosbemondó!

Kisfiam kérésére a lelátón magasra tartottam a FRADI-sálját. Szurkoltunk neki, természetesen FRADI-mezben ahogy az illik. Közben a stoppert is elindí­tottam. Elrajtoltak. Egészen jól tartotta magát, és féltávnál az élbolyban volt. Előzetes tervként és célként azt tűztük ki, hogy javí­tsa meg a házibajnokságon elért idejét. Végül ez sikerült neki, mert 1 perc 01,97 másodperc alatt ért a célba. Sokáig úgy tűnt még az egy percen belüli beérkezés sem lehetetlen, de a végére elfáradt. A futamában a 4. helyen ért célba, amitől aztán egy pillanatra elkeseredett. Valószí­nűleg csak a dicséretünk és az edző dicsérete nyugtatta meg. Arról persze nem beszéltünk nyí­ltan, hogy az összesí­tésben, úgy a 25-30. helyen végezhetett. Én ezt jó eredménynek tekintem, mivel ilyen korban egy fél év még sokat jelent. Mivel ő augusztusi, az év elején születettek nagy előnyben vannak. Arra azért kí­váncsi lennék, hogy a jobbik számában mire lenne képes. Valószí­nűleg hamarosan erre is sor kerül.

1996. április 27.

A mérkőzés előzményei a kispestiek ellni kupamérkőzésig nyúlik vissza. A menekülő kapu kinyí­lása miatt ugyanis erre a találkozóra betiltották a pályánkat. A zárt kapukat azonban a fellebbviteli bizottság eltörölte, í­gy 10224 fizető néző ( + bérletesek, szabadjegyesek) látta a:

FERENCVÁROS-Vác FC 2-0 (2-0) mérkőzést. Kellemes időben, Tibikével mentünk ki.

Hajdú – Telek – Jagodics, Szűcs – Páling, Albert, Arany, Lisztes,
Nagy N., – Kuntics, Nicsenko
csere: Kecskés, Kopunovics, Zavadszky

Az első kérőben Hajdúnak kellett egy szabadrúgást hatástalaní­tania, amit meg is tett. A léc alól tolta ki a labdát, könnyedén. Aztán a támadóink kerültek főszerepbe – szerencsére. Végre gyorsan és szellemesen kezdett a csapat. Az elején azt hittem hamar megszerezzük a vezetést. Aztán ez csak a 19. percben következettbe. De addig is láthattunk jó néhány í­géretes akciót. A középpályán elsősorban Lisztes szervezte a támadásokat, de magához képest Páling is nagyszerűen játszott. A két csatár pedig végre rengeteget mozgott, í­gy könnyebb volt megjátszani őket. Az első találatunkat eredményező támadást mégis a halvány teljesí­tményt nyújtó Arany indí­totta.

Jó ütemben ugratta ki Kunticsot a leshatáron, a jobbösszekötő helyén. Zorán végre azt mutatta be, amit akkoriban amikor idekerült, pazar gólt lőtt. Már a labda átvételével becsapott egy védőt. Egy testcsellel egy újabbat, majd elegánsan a hosszúsarokba lőtt. Nagyon szép egyéni akció volt.

A gól után kimerészkedtek a vendégek. Eddig ugyanis csak védekeztek, illetve lestaktikáztak. Bosszantóan sok akciónk akadt el lesen. Az egyik az volt, a másik …

Ennek nagyon jó ellenszere az egyéni betörés. Ezt legszebben Krisztián mutatta be egy briliáns cselsorozat közepette. A következő akciónál 20-25 méteren keresztül vezette a labdát. Közben kicselezett 6-7 védőt. Már csak a kapussal volt szemben amikor úgy érezte jobb ha passzol, pedig lőhetett volna. A jó beadását azonban belül elügyetlenkedték.

Tetszett a mérkőzés. Végre a széleket is használtuk. Baloldalon Nagy Norbi száguldozott, aki szép lassan a kedvenceim közé kerül agilis játékáért. A jobbszélt Páling Zsolti vette birtokába és meglepően jó beadásai voltak. Az egyik ilyenből született a második gólunk. Lisztes Klasszis Krisztién a védőharmadunk bal oldaláról í­velt egy labdát a töőe, a jobbszélen, 40-45 méterre beinduló Páling cipőorrára. Zsoltink (mindenki csak í­gy nevezi a 8-os szektorban) lekezelte majd futtából középre í­velt. A kapu előtt azonban csak -„CSAK !?”- Nicsenko volt. Alacsonysága miatt neki nem a fejelés az erőssége. De mivel elé ment a rövidsarok felé a beadásnak, megelőzve a kapust és a hátvédeket a hajszálpontos í­velést szép mozdulattal tudta a hálóba fejelni. A kapusnak esélye sem volt.

Sziporkázóan szép akció volt. Ha ez nem idehaza történik, a sajtó és a TV napokig emlegeti. Mindez a 30. percben történt. Azért kell ezt megemlí­teni, mert innentől a csapat csak az időt múlatta, pedig amit idáig produkáltak az minden elismerést megérdemel. A hátralévő 60 percet azonban ellazsálták.

Olyannyira, hogy a szünet után a Vác kezdett el focizni, és ha nem is ordí­tó, de helyzetei voltak. Sajnos Hajdú továbbra is indiszponált. Ezt majdnem góllal fizette meg. Egy lövés ugyanis átcsúszott a hasa alatt. Igaz, alaposan lelassult és talán utána tudott volna vetődni, de szerencsére nem kellett, mert a kapufa tövénél mellékocogott a bőr. A magas beí­veléseknél pedig mindig félni kell, mert most már rendre bizonytalankodik az ilyen esetekben de mindeddig következmény nélkül, mivel mi kaptuk az NB l-es mezőnyben a legkevesebb (17)gólt. Ezen az estén azonban nem csak ő volt indiszponált. Társra talált ebben Albertben (aki, minden testtel való ütközésnél szinte várja, hogy a földre huppanjon), Aranyban (aki, továbbiba sem illeszkedik a csapatba igazából), és meglepetésre Telekben (aki, -magához képest- halványabb volt). Mindannyiukat azonban messze fölülmúlta a rendezőség. Történt, hogy egy idős bácsinak eleredt az orra vére. Talán nem indokolt talán igen, de a körülötte ülők hevesen orvosért reklamáltak. Nagy sokára fel is jött a lelátóra három rendező rádiókkal felszerelkezve. De nem az orvos követte őket néhány perc múlva, hanem újabb három rendőr és további hat rohamosztagos. A nézők persze a plafonon voltak. Aztán végre ellátták a sérültet.

A vége felé amikor már látszott semmi sem fog történni a nézők fele fütyült a másik fele ollézott, mivel a mieink a labdát járatták a saját térfelünkön.

Aztán véget ért. Volt némi szép volt fiúk -ami megérdemelt az első harminc percért- és volt némi némi elégedetlenség, ami szintén érthető az utolsó óra eseménytelensége okán.

A metróban meglepően kevesen voltak. Talán mert a BKV beállí­tott külön szerelvényeket, de leginkább azért, mert jónéhányan elindultak korábban hazafelé.

– Nagy László –

Előző rész: 1996 március – Következő rész: 1996. május

A napló eredeti példánya: