Nagy L. naplója: FTC – 1996 december

1996. december 1.

Az év utolsó mérkőzése, és Lisztes Krisztián búcsúfellépése, hiszen januárban már Németországban fog játszani. Rajta kí­vül már lehet, hogy Nyilas is búcsúzik, de az ő ügye még nincs lezárva. Utóbbinak ez a mérkőzés azért volt más mind az eddigiek, mert még soha nem játszott söprögetőt. Most igen.

A dolog előzménye az, hogy Varga Zoli legújabb vitája Telekkel adódott, í­gy Manci repült a csapatból, egészen a tartalékig. Ott nem akármilyen játszótársra akadt, hisz Simon is partnere volt. Simi ugyan már régen meggyógyult, de nem élvezi az edzői bizalmat, ami lassan kiborí­tja. Szóval fortyog a mély. Amikor a csapat kapja a gólokat, és az ország legjobb hátvédje a lelátón van?

Ha azonban nyerünk, az más, mert igazából egy dolog számí­t, súlyos érvként, mégpedig az eredmény. Ha jönnek, az edzőnek van igaza, de ha nem akkor vállalja a felelősséget.

Nyilas új szerepköre is mutat valamit. Mégpedig azt, hogy Varga is rájött, ha Hrutka a söprögető a védelem leginkább egy átjáróházhoz hasonlí­t.

Mivel leesett az idei első hó, a pálya – Tibike szavaival -zöld-fehér lett. Mivel, csak a két büntetőterületet takarí­tották le, a fenti állí­tás még inkább igaz volt.

A hideg és a TV közvetí­tés sok embert otthon tartott. Tulajdonképpen mi is csak azért jöttünk ki, mert ez Krisztián búcsúmérkőzése. És annak ellenére, hogy az elmúlt fél évben sokat bí­ráltuk, nagyon szerettük őt a rengeteg szép cseléért, nagyszerű passzáért. Elszoruló torokkal tapsoltuk meg amikor a második félidőben lecserélték.

A mai teljesí­tménye is olyan lett mint, az elmúlt fél év. Kétarcú. Egy-egy pazar mozdulat és kapura lövés, de e folyamatos játékkal adós maradt. Azért azt mindenki tudja, hogy megint szegényebbek lettünk. Sajnos ez évről-évre í­gy van és a folyamat csak felgyorsul, hisz Krisztián mér csak a fele időt töltött itt, mint Lipcsei, és ha Nyilas elmegy ő még kevesebb mérkőzést játszott nálunk.

FERENCVÁROS-ZTE 5-0 (3-0)

Szeiler – Nyilas – Hrutka, Milovanovics – Szűcs, Miriuta, Lisztes, Arany, Nagy N. – Horváth, Nicsenko

csere: Vincze G., Zavadszky, Holló

A nézősereg megoszlott. Volt aki Varga mellé állt, volt aki ellene fordult. Előbbiek a szemközti lelátóra kitűztek egy óriási zászlót. Varga biztatására.

Aztán elkezdődött a mérkőzés, melynek az első percei nem azt sugallták, hogy gólzápor lesz.

Az első akciónkig -addig leginkább a vendégek középpályásainál volt a labda – 10 percet kellett várni. Ekkor Krisztián eresztett meg egy remek lövést, ami alig került el a kaput. Aztán beindultunk.

Pontosabban Milovanovics, aki némi labdavezetés után gondolt egyet és rászúrta. A narancssárga játékszer aztán elemi erővel vágódott a bal felsőbe úgy, hogy előtte még a felsőléc alsó lapját is érintette. A kapus úgy tett mint mi -csak nézte. Talán még tapsolt is volna, ha nem ő kapja.

Negyedórányi hóbí­rkózás után, ami leginkább -érdekes módon – a pálya egy kis részén, éppen előttünk folyt újra tapsolt a nézőtér. Nélkülem, mert a belső vita miatti feldúltságomat még nem sikerült a csapatnak felolvasztania. Mostanában nagyon kritikus vagyok, mert nehezen viselem el azt, hogy mennyire eltávolodtak a játékosok tőlünk, egyszerű szurkolóktól.

Ha csak a száraz tényeket nézzük, nem rossz az őszi teljesí­tmény, de hát látni kell azt is, hogy a mezőny sem volt még ennyire gyenge, mint az idén. Az MTK-tól elszenvedett vereség belefér, mert egy rangadó idegenben. A csepeli pontvesztés már nagyobb béka. A Varga éra nagyszerű lenne, a debreceni döntetlen (10 ember ellen) dacára, de a III. kerülettől nem lehet kikapni, semmilyen körülmények között. Ez a kilencven perc máig beárnyékolja a kedvemet. Ezért voltam olyan kritikus a csapattal. Szóval visszatérve a mérkőzésre, Nicsenko percei következtek. Az első alakí­tása még csak látványos volt, hisz a pazar emelése fölé ment. Bosszankodott is, olyannyira, hogy két perc múlva újra megpróbálta az emelést.

Történt, hogy Arany -aki bizalmat kapott-  remekül, passzolt Horváth Feri felé. A fiú önzetlenül a nálánál sokkal jobb helyzetben lévő Igor elé passzolt, aki a felpattanó labdát 8 méterről átpörgette a kiinduló kapus felett. A labda olyan magas í­vet í­rt le, hogy először azt gondoltuk fölé megy, de nem. Egyszer csak elkezdett lefelé pottyanni – a kapust szegényt, porig alázva – és éppen be a hálóba.

A közönség tombolt a gyönyörűségtől, most már velem az élen.

És még nem volt vége, hisz a 45. percben Lisztes indí­tását újra Nicsenko kapta, aki a bal oldalról tovább passzolt Arany felé. Laci az ötös sarkáról aztán félfordulattal bevágta a harmadikat. A szünetben azt gondoltuk, hogy a jó és gólerős játék akár 6-7 találatot is eredményezhet.

Végül 5-0 lett, de a remek játék folyatódott. Az 50. percben a tarthatatlan Igor sarokkal hozta helyzetbe Szűcsöt, aki aztán mellédurrantott. Néhány perc múlva Horvátnak adott pazar labdát a szőke zseni. Feri aztán köszönte szépen és gólra váltotta a remek kiugratást. (A jobbösszekötő helyéről lőtte ki a jobb alsó sarkot.)

A 4-0-ás biztos vezetés tudatában kissé lanyhult as egyébként remek tempó. Ennek ellenére is voltak szép jelenetek, hisz továbbra is támadásban maradtunk Miriuta vezérletével.

Csere: Lisztes Krisztián le, a közönség fel – mármint felállt, hogy a dédelgetett, sokat szapult, de azért nagyon szeretett kedvencet megtapsolja. Valószí­nűleg sokan voltak olyanok, mint én akinek gombóc volt a torkában, látva, hogy ez a zseniális labdarúgó elmegy. Megint elmegy az, aki éppen hogy kibontakoztatta tehetségét. Elmegy, mert ott, ahova őt hí­vták nagyságrendekkel több pénzt kap. Elmegy, mert talán nem fogják mindig azt lesni, hogyan lehet valamiért belekötni. Elmegy oda, ahol sokkal jobb társak várják és olyan közeg, mely nem velejéig romlott, mint a mi kis hazánk.

 

Igaza van, de hát mi marad nekünk?!

Csak az emlékek : Olyanok, mint amilyeneket a mérkőzés előtt és a szünetben mutattak a táblán. A Bajnokok Ligája felejthetetlen góljai a fél év, mely jelen pillanatban nagyon-nagyon távolinak tűnik.

A reménység azonban ott van abban a néhány fiatalban, akik talán a lelkesedésükkel tehetnek az egyre fogyatkozó szurkolókért, Krisztiánt a kölcsönből nemrég visszatért Vincze Gábor váltotta fel, aki aztán ha elfogódottan is, de nagy szí­vvel játszott. Már letettünk arról, hogy nagyon sok gól lesz, amikor Igor újra beköszönt.

Nagy Norbi futtatta Miriutát a bal oldalon. Beadása a védők sűrűjében megtalálta Nicsenkot. Egy pillekönnyű mozdulat, és minden vendégvédő csak azt konstatálhatta, hogy mehetnek újra a középkezdéshez.

Több gól mér nem esett, de a mai mérkőzés – főleg, hogy a havas pálya csak nehezí­tette a játékot – minden igény kielégí­tett- A csapat küzdött – Horváth Ferivel az élen és villogott Nicsenko és Miriuta vezérletével.

A játékosok jutalma sem maradt el, hisz zengett a: „Szép volt fiúk”!

A lefújás után a játékosok közé kijött a már melegí­tőben lévő Lisztes is, hogy még egyszer istenhozzádot intsen a közönségnek. Aztán bementek az öltözőbe és Krisztián (a Csárdásherceg ahogy a németek nevezik) a végleg levetett mezét nekiajándékozta Nyilasi Tibornak – az ifjabbiknak.

Aztán elutazott Stutgartba, ahol meleg fogadtatásban részesí­tették, és a szerződést mindjárt meghosszabbí­tották 2000-ig. Ez a szerződés egy kicsit szomorkás számunkra, nem úgy az, melyet meg sem kötött Nyilas Elek a belga kérőivel.

Nyilas:

Nem tudom itt hagyni a Ferencvárost, főleg azok után. hogy Varga Zoltán azt nyilatkozta, hogy kulcsszerepet szán nekem. A pénz ettől fogva másodlagossá vált, hisz a bizalom és a szeretet mely a szurkolók felől árad, sokkal fontosabb. Mindenki elhiheti, hogy kint a háromszorosát kaptam volna, de a Ferencváros ajánlati is megtisztelő.

Állí­tólag Varga kezdeményezésére Nyilas exkluzí­v szerződést kapott az egyesülettől, mondván, hogy a jövő csapatának épí­tést közben nagy szüksége van a kitűnő játékosra, mint emberileg, mint szakmailag.

A mester már a jövőre gondol, de í­gy az év vége felé azért illik -amit a sajtóban meg is tesznek- visszatekinteni legalább az ősz eseményeire.

 

– így képzelte a Magyarországra való visszatérést?

– Sehogyan sem képzeltem. Nem voltak várakozásaim és előí­téleteim. Tiszta lappal indultam, és utólag az az érzésem, ez volt a szerencsém.

– Sok csalódás érte az őszön?

– A csapattal nem igazén. Az egy, kerülettől elszenvedett vereséget kivéve nagyon elégedett vagyok a játékosokkal. Természetesen a keretből egyszerre csak 11 ember lehet a pályán. í­gy mindig voltak és lesznek is olyanok, akik elégedetlenek és ez természetes, ilyen volt Arany, Limperger és Simon is. Az egyetlen kivétel itt Telek esete, akinél kezdettől azt éreztem, hogy nem akar engem elfogadni, aztán a játékosértekezleten olyan hangon beszélt, ami megengedhetetlen. Nem tudom miért, őszintén megmondva nehezen tudom elképzelni, hogy együtt dolgozzunk. A jó úton már elindultunk és ezt jelzi a nagyszerű őszi eredménysor. Egyenlőre azonban nekünk még nem a Newcastle-t kell legyőzni, habár egyszer már ez is sikerült, hanem a tavasz folyamán a magyar csapatokat azért, hogy megnyerjük a bajnokságot.

A csapaton kí­vül sajnos már nem ilyen jók a tapasztalataim, habár például Novák Dezsővel sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Ennek ellenére néha azt gondoltam, ebből elég. Például akkor, amikor láttam, hogy Magyarországon sokkal több adót kell fizetni, mint Németországban.

Mindettől függetlenül alig várom, hogy – a szabadságom leteltével- újra hazautazzam és a csapattal lehessek.

Persze Telek válasza sem váratott sokéig magára:

Nem fogok bocsánatot kérni, legalábbis nem a nyilvánosság előtt, hisz ez belső ügy. Nem igaz az, hogy kezdettől fogva ellenkeztem Vargával. Abban azonban hibás vagyok, hogy elmondtam a véleményemet. Sajnos valószí­nű, hogy többé nem játszhatok a Ferencvárosban. Itthon más csapatban nem akarok, mert nem tudnék a Fradi ellen játszani, í­gy valószí­nű külföldre megyek. Ez szólást egy életre meg kell jegyeznem: Ne szólj szám nem fáj fejen.

Hát nagyon furcsa és elszomorí­tó Manci hozzáállása. Főleg azok után, hogy milyen ember is volt ő régen, amikor is példaként lehetett állí­tani a gyerekek elé. Aztán megnősült és a hí­rek szerint, a körülötte lévők véleménye is az, hogy nagyon megváltozott, és sajnos nem előnyére. Az újdonsült ara egyébiránt arról hí­resült el, hogy hasonló módon „beszólt” az edzőnek, amiért Tursics Sándor eltávolí­totta a csapattól. Aztán a nyáron az esküvőre hivatkozva Telek lemondta az olimpiai részvételt, nyilvánvalóan a felesége sugallatára.

Manci az esküvőre felvett 20 millió forintot egy összegben, egy három éves szerződés aláí­rásának fejében. Most meg! Lehet, hogy többé nem játszik az elsőcsapatban. A büszkesége és konoksága érthetetlen, hisz számtalan példa volt, hogy senki sem pótolhatatlan a Fradiban akárhogy is gondolja ezt magáról. Néhány évvel ezelőtt Fischer képzelte azt, hogy Ő diktálhat a Fradinak, mely biztos nem lesz meg nélküle. Meglett és az akkori Manci hathatós közreműködésével mindjárt bajnok lett. Ellenben Fischer hánykolódott csapatról-csapatra.

Aztán jött Wukovics, aki most az NB II-ben játszik, és még folytathatnánk. Telek valószí­nűleg ott tévedett, hogy azt gondolta a közönség majd melléáll. Nem ez történt, mert miután kiderült, hogy tényleg tiszteletlen volt Varga pártján állt mindenki. Én is (habár egy pillanatra meginogtam), mert Vargában látom azt, amit szeretnék. Hogy akarjunk valamit, és tegyünk is az előrelépés érdekében. Sajnos Manci már nem akar semmit, csak azt, hogy ellegyen a langyos ví­zben és „kaszáljon rendesen”. Márpedig a jóllakott játékosokra én sem, és sokan nem kí­váncsiak. Most, hogy a belépő jegyet is nehéz megfizetni elvárom, hogy az alaposan megfizetett focisták legalább megpróbálják megtenni mindazt amit meglehet. Erre pedig Varga Zoltánban látom a garanciát. Mióta átvette a csapatot faltörőként próbál egy jobb szellemű csapatot kialakí­tani.

1996. december 14.

Verseny Dunaújvárosban!

Tibiék busszal én vonattal mentem oda. A vasútállomástól as uszodáig aztán én is buszra szálltam és mí­g as uszodáig értem, mivel a busz szinte körbement az egész városon, megnéztem a „festői” Dunaújvárost ami teljes egészében egy borzalmas lakótelep. Az egyetlen „látványosság” a busz üléseire í­rt szövegek voltak, melyekből kiderült, hogy errefelé nem nagyon szeretik a Fradit. As uszoda stí­lusában szorosan kapcsolódott a város többi épületéhes. Egy szocreál borzadály, amiben minden kocka és minden sivár. De ez számí­t a legkevésbé, hisz úszni jöttünk. A rengeteg futamban a vége felé volt a 200 méteres fiú gyors, amin Tibike is indult. Tőlünk legtávolabbi, nyolcas pályára osztották be. A rajtja jó volt és a százas részideje is (1 perc 40 másodperc). A második százon kissé lelassult, sőt as utolsó ötvenre ki is fáradt, de a tervezett 3,35-ön belül érkezett be: 3. 34,83.

Örültünk, hogy sikerült, bár a tegnapi edzésidőtől, 3.30,00. elmaradt, igaz as 25-ös medencében, több fordulóval sikerült. Tulajdonképpen mindkét, a régi (Buth Zsuzsa) és as új edzője is elégedett volt a teljesí­tményével. (Januártól ugyanis feljebb kerül Andi nénihez a nagyobbak közé) Andi néni azért azt megjegyezte, hogy a kitűnő lábtempóhoz egy jobb kartempó dukálna, amihez majd januártól hozzásegí­ti.

Hazafelé már mindketten a Fradi-buszon utaztunk. Pestre érve aztán megint az uszoda felé vettük az irányt, kiegészülve a lelkes ví­zilabda rajongó Ani nénivel, aki az előkészí­tő csoportban volt Tibi edzője.

Az első bosszúság a bejáratnál ért, amikor is 230 Forintot legomboltak egy pólómeccsért. De megérte, mert pazar mérkőzésben volt részünk a BVSC (a tavalyi bajnok) ellen.

A cél az volt, hogy megnyugtató előnyt szerezzünk a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Már a kezdéskor látszott -ők hozták el a labdát- nem sétagalopp vár ránk, mint a bajnokikon.

Nagy csata kezdődött a két remek csapat között. A vezetést mi szereztük meg, amit aztán meg is tartottunk a végéig.

Az első negyedben 2-1-re végeztünk, ami jobb is lehetett volna, hisz két előnyt is kihagytunk, valamint egy négyméterest. A második játékrészben 4 gólt sikerült elérni 2 ellenében, í­gy 6-3 volt a felénél. Ekkor következett be egy kis törés a játékunkba, hisz a 7. gól elérése után, (7-4) sokáig érintetlen maradt az ellenfél hálója A védekezésünk ekkor is pazar volt, csak a támadójátékunkba csúszott némi hiba. A fegyelem megvolt (védekezés), de a kreativitás (támadás) hiányzott. Kissé elbátortalanodtunk a kapu előtt. Egy alkalommal dühbe is gurultam. A kapus 3-4 méterre kint áll, a csatárunk megúszott. Felveszi a labdát, majd ejt -ami jó is lenne., ha nem olyan rosszul, hogy a kapus lehúzza a levegőből.

A hullámvölgy elmúltával aztán újra jól játszottunk, és egyszer (10-6) még az áhí­tott négygólos vezetés is megvolt. Ha ezt sikerült volna tartani, biztos lennék a továbbjutásban. Persze az esélyeink, í­gy sem rosszak, hisz a 11-8-as előny és a fegyelmezett, jó csapat szép reményekre jogosí­t minket.

1996. december 16.

A visszavágót már csak a TV-n néztük, illetve csak néztük volna, mert az első negyedről lemaradtunk, ugyanis a közvetí­tés csak a második negyed közepe táján kezdődött. Ekkor a hazaiak vezettek két góllal, majd kisvártatva már hárommal.

A két csapat játékosai mindent beleadtak és nem nagyon kí­mélték sem magukat, sem az ellenfelet. Szinte forrt a ví­z, miközben a harmadik harmadba is beléptünk, ami nem hozott számunkra diadalmenetet. A BVSC egy alkalommai már öt góllal is vezetett. Kezdtem kétségbe esni, hogy nem sikerül a hőn áhí­tott döntőbe jutás. A parázs hangulatban (aminek a bí­rók is az okai voltak) aztán szép lassan felzárkóztunk 2 gólra. Mindezt a remek és fegyelmezett védekezésünknek köszönhetjük, no meg egy picit a szerencsének is.

Ugyanis az egyik alkalommal a bí­rók kiállí­tották a kapusunkat, de a vendéglátók elhibázták az elhibázhatatlant. Vagy akkor, amikor a 3. negyed utolsó másodpercében egy kapufáról levágódó lövés a mi csatárunk elé pattant, aki aztán bepöccintette a labdát a hálóba.

Persze szerencséje csak annak van, aki tesz is érte.

A legutolsó fordulópont akkor volt, amikor 25 másodperccel a vége előtt elvették tőlünk a labdát a bí­rók, de a riválisunk nem tudott élni a tálcán kí­nált lehetőséggel.

A negyedik negyedben tulajdonképpen nyugodtan, és bátran játszottunk, í­gy bejutottunk a kupadöntőbe a nem mindennapi izgalmakkal tarkí­tott mérkőzésen.

1996. december 20.

FTC-VASAS ví­zilabda kupadöntő – első mérkőzés!

Fiatal csapatunktól az is nagy eredmény, hogy bejutottak a döntőbe, hát még az ami ott történt.

A nagyon fegyelmezett társaság kezdettől fogva kitűnően védekezett és ha a támadásokban is olyan határozott, mint hátul, már az első mérkőzésen eldönthette volna a kupa sorsát. Sajnos rengeteg előnyt, köztük két kettős emberelőnyt is kihagytunk. Pelle kapus vezetésével azonban, nagyon kevés gólt engedtünk as ellenfélnek.

így egygólos előnnyel várhatjuk a visszavágót.

1996. december 21.

Háziverseny a Fradiban a Honvéddal kiegészí­tve. Sajnos Tibinek nem sok szerencséje van, hisz előző este belázasodott. Ennek ellenére hozta magát mint 100 m háton (01. 52. 47), mint 100 m gyorson (01.41.53).

1996. december 22.

Póló visszavágó és kupagyőzelem!

A forgatókönyv teljesen ugyanaz volt, mint az első mérkőzésen. A különbség abban adódott, hogy most nem hullámvölgy jött a harmadik harmad elején, hanem egy parádés 3-4 perc. Ezalatt szárnyalt a csapat és zsinórban 5 gólt ért el, í­gy 4-3-ről 9-3-ra alakí­totta az eredményt.

Innentől fogva csak arra ügyeltek, hogy múljon az idő. A Vasas vérszemet kapott, de a hátrányt már lehetetlenség volt ledolgozni, í­gy miénk lett a trófea.

– Nagy László –

Előző rész: 1996 november – Napló- és sorozat zárta

A napló eredeti példánya: