Edzőkeringő, avagy játék tétre és befutóra

A bajnokságnak vége, hazamentek a legények. Nincs edzőnk, a játékosok 80%-a vagy elköszönt, vagy várja, hogy elköszönjenek tőle. Esetleg reménykedik, hogy kapni fog szerződést. Egy hete tart a nagy össznépi játék arról, hogy ki lesz az edzőnk. Lehet tippelni szabadon és ingyen, de lehet pénzért is. „Lovi” lett a Fradiból, tétre és befutóra. Mondhatnám, hogy szánalmas, de nem tehetem, mert rólunk van szó.

Az elmúlt években még az MLSZ játszott velünk komisz játékot. Ma nem tudom, hogy ki ül a fogadóiroda pénztárjában és ki osztja a lapokat. A tétet ismerjük, a befutót nem. És itt nem az edzőre gondolok, mert a végén valaki biztos, hogy leül a Fradi kispadjára és lesz 11 játékos, ki felhúzza magára a zöld-fehér mezt. Ebben biztos vagyok, másban már nem nagyon. Imre bátyám (szerkesztőségünk történész és örök Fradista tagja) szokta ilyenkor mondani, hogy hit nélkül nem lehetünk szurkolók.

Igaza van, ő közel hatvan éve szurkol és hisz abban, hogy a Fradi örök. Neki talán könnyű, mert olyan időket élhetett át, amiből lehet erőt és hitet merí­teni. Tudom, voltak köztük olyan évek is, amikor végleg el akarták tiporni a Ferencvárost. Túléltük azt is és utána olyan évtized jött (aranylábúak a hatvanas évekből), mely örökre bearanyozta a Ferencváros hí­rnevét. Nem is lenne ezzel gond, ha nem vetődne fel egy kérdés: vajon a mostani tizenéveseknek harminc vagy negyven év múlva lesz mire büszkének lenniük? Ők vajon mire fognak emlékezni, ők vajon mit fognak mesélni a gyerekeiknek és az unokáiknak arról, hogy mi is az igazi Fradizmus.

Tisztában vagyok azzal is, hogy nem kéne dramatizálni a jelent, hiszen még semmi sem dőlt el. Még senki sem mondta, hogy nem lesz edzőnk, hogy nem lesznek játékosok, hogy nem lesz pénz és nem lesz új pályánk. Mert lesz. Muszáj lennie, mert ezek nélkül vajon mi lesz velünk? Hiszek is benne, mert szurkoló vagyok én is, és mindig megfogadom Imre bátyám tanácsát. Akkor meg minek görcsölök itt? Van még két hónap a következő bajnoki rajtig, a tulajdonos megí­gérte Shortnak (igaz ő már hazautazott), hogy a nyáron lesz pénz, és ha az ÁNTSZ nem játszaná a hatóságot, már bontanák a Szentélyt is. Pénzzel a tarsolyunkban meg lesznek játékosok, cél a bajnoki cí­m, utána jöhet a BL, tömve lesznek a lelátók, fogyni fognak a sálak, a mezek, torkok ezrei kiáltják a „Hajrá Fradit”, és száz kisleány (természetesen 18 éven felül) csókokkal fogja várni a feltartott kézzel motozásra váró szurkolókat.

Ha valaki gúnyt érezne az előbbi mondatokból, akkor az téved. Inkább álmodozom, mint kételkedem. Azt még lehet, abba nem is lehet belekötni. Várok türelemmel, csak jó lenne, ha valaki kiállna és végre tiszta vizet öntene a pohárba. Elmondaná, hogy mire számí­tsunk, mert ha a szurkoló nem tud biztosat, akkor kombinál és abból sok jó eddig még nem sült ki. Kell egy kis játék, aláí­rom. Talán még szondáztatni is kell a szurkolót, bár ebben már nem nagyon hiszek. Mert akinél a pénz, az diktál és ez rendben is van. Valaki azt mondta, hogy a hétvégén már lesz edzőnk. Egy már van, Lipcsei Peti megkapta az NB2-es csapatot, melynek mindenki örül.

Mást egyelőre nem tudunk. A fogadóirodák listáján több név van, mint ahány NB1-es csapat van az országban. Nekik biztos jó üzlet, nekünk nem nagyon (bár az egyik szponzora is a csapatnak, í­gy talán még hasznunk is válik belőle). Tegnap megfogadtam, hogy nem szállok be az edzőkeringőbe, ezért a mostani kis jegyzetemben sem emlí­tek meg egyetlen egy „esélyes befutót” sem.

Már csak azért sem, mert ha megtudom, akkor bizony nagy téttel fogadni fogok rá. Bár lehet, hogy akkor már be fognak csukni a pénztárak. De legalább tudni fogom, hogy mi lesz velünk ezután. Tétre és befutóra is.

– lalolib –