1955.V.15. Bp. Kinizsi – Tottenham 4:1

1955 májusa – Másfél évre voltunk a forradalom kitörésétől mely örökre megváltoztatta a nemzeti öntudatunkat. Már öt éve annak, hogy a Rákosi-diktatúra megpróbálta örökre eltörölni a Ferencvárost. Ezekről a gyászos évekről már írtunk néhányszor, így nem akarom ismételni önmagam, gondolom nincs olyan Fradi szurkoló aki nem tudja ezen gonosz időszak történetét. Még sem lehet úgy felidézni ezen évek mérkőzéseit, hogy legalább néhány mondattal ne emlékezzünk meg arról a sötét időszakról, amikor nem csak a nevünket, de zászlónkat, címerünket és színeinket is elvették. Voltunk egy rövidke ideig ÉDOSZ, majd 5 éven át Kinizsi. Ezen felül a lehetőséget is elvették attól, hogy eredményesek legyünk, több játékosunkat „irányították” át a Honvédhoz, a rendszer akkori kedvenc és kiemelt csapatához. Talán azt sem bánta volna Farkas Mihály (honvédelmi miniszter, a Honvéd támogatója), ha a volt Fradi „névtelenül” kiesik az első osztályból, de ez végül is nem történt meg, mert azokban az években is voltak kiváló labdarúgóink és edzőink, akik lelkük mélyén egyetlen pillanatra sem felejtették el, hogy milyen örökséget visznek tovább.

Ilyen volt Sós Károly, aki a 1925 és 1927 között a Ferencváros játékosa volt, de az első csapatban nem lépett pályára. Edzőként 1953 tavaszán került a Fradihoz, nevéhez nem csak az ötvenes évek legjobb bajnoki helyezései (1954, 1955 harmadik hely) tartoznak, hanem számos új taktikai variáció alkalmazása is. Az akkor divatos 3-2-5 helyett sokszor alkalmazta a 4-2-4 és a 4-3-3 felállást. 1968-tól két éven a szövetségi kapitányi tisztet töltötte be idehaza. Nála lett válogatott két ferencvárosi klasszis: Szőke és Juhász is. Utolsó mérkőzése a csehszlovákok elleni emlékezetes találkozó volt Marseille-ben (Szepesi: „Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok”)

A második világháború után, a kommunista rendszer kialakulása miatt megfagytak a nemzetközi viszonyok is. Ezért is volt meglepetés az angol Tottenham Hotspur FC magyarországi vendégszereplése a rendszer nem éppen dédelgetett csapata a Bp. Kinizsi ellen. A londoni egyesület egyik legsikeresebb korszaka éppen az ’50/60-as évekre esett. A Tottenham volt az első brit csapat mely egyszerre hódí­totta el a bajnoki cí­met és a FA-kupát (1960/61). Ha néhány mondatban megemlékezünk a londoni együttesről, akkor mindenféleképpen meg kell emlí­tenünk egy nevet, mely méltán jelképezi ennek a nagy múltú és sikeres klubnak az életét. Bill Nicholson 1936-ban csatlakozott a Tottenham-hez, mint tanonc. Az elkövetkező 68 évben a klubot szolgálta; minden lehetséges posztot betöltött az újonctól egészen az elnökig. 16 évig volt edzője a klubnak, 8 trófeát nyert, köztük 1963-ban első angol csapatként elhódította a KEK serleget.

Egy ilyen neves csapat magyarországi vendéglátását méltán övezte óriási érdeklődés. 1955. május 15-én, barátságos mérkőzésen, 70 ezer néző előtt léptek pályára a Bp. Kinizsi ellen. A barátságosnak induló mérkőzés elég hamar csapott át heves küzdelemmé, hiszen az angolok győzni jöttek, a Kinizsi fiataljai meg megakarták mutatni, hogy vannak olyan jók, mint az agyonsztárolt kék-fehér játékosok. Főleg az Orosz-Vilezsál-Fenyvesi trió játszott nagyszerűen, Vilezsál remek labdákat adott, Fenyvesit nem tudták megfékezni az angol védők, Orosz Pál meg úgy vágott hármat, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lett volna egy huszonegy éves csatártól. Merthogy csatárként kezdte a pályafutását, majd 1962-ben Mészáros József „kényszerből” visszavonta a középpályára, ahol a legnagyobb sikereit érte el, köztük az 1965-ös VVK győzelmet. Összesen 444 alkalommal lépett pályára a Fradiban, és 158 gólt szerzett. Játékos pályafutása után először Magyarországon doktori cí­met szerzett labdarúgásból, dolgozott a Fradiban szakosztályvezetőként, és évekig felügyelte az utánpótlást. Fia jelenleg a Fradi vezérigazgatója.

1955-ben legyőzni egy angol együttest még akkor is nagyszerű fegyvertény volt, hogy túl voltunk a londoni 6:3-on, és az ’54-es VB „kudarcán”. Ráadásul egy olyan együttesnek, akit nem szeretett a hatalom, és akinek elvette a nevét, a szí­nét és a zászlaját is. De ahogy már többen is megfogalmazták akkoriban: a szí­vet nem tudták elvenni.

Az örökké zöld-fehér és örökké Ferencváros marad.