Közelmúltunk – 1990 tavasza: Bronzérem és legendák cseréje a kispadon

Nehéz lenne érzelemmentesen visszaemlékezni 1990 tavaszára. A rendszerváltás úgy söpört végig az országon, hogy mire fel tudtunk ocsúdni és mire igazán át tudtuk volna gondolni, hogy vajon milyen úton is kéne tovább haladnunk, a politika a kompromisszumok hálójába tekeredve, már eldöntötte a sorsunkat. Akkor még nem éreztük í­gy, akkor a szabadság fuvallata úgy simogatta a lelkünket, hogy mindenről azt hittünk, hogy az értünk, a családunkért, a jövőnkért történik és nem a politika szereplői játszanak velünk komisz játékot.

A rendszerváltás nem csak a társadalmi berendezkedést változtatta meg, hanem a sportot is és természetesen ezen belül a labdarúgásra is komoly hatással volt. Akik éltek az átkos rendszerben, vagy szokták olvasgatni honlapunk muzeális lapszemléit, azok jól tudják, a kommunista rendszerek előszeretettel rendelték magukhoz a sportot, és úgy rányitották és finanszí­rozták, ahogy éppen az adott párttitkár szimpátiája gondolta. 1990-ben az egész rendszer omlott össze. Bár egy ideig a fővárosi kluboknak még megmaradtak a minisztériumi „csápjai”, de azok már kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy finanszí­rozni lehessen a működést.

A Ferencváros sem tudta kivonna magát a változásokból. Hargitay Károly, a Fradi ügyvezető elnöke, 1990 márciusában í­gy foglalta össze a kialakult helyzetet:

„Az anyagi gondok a Ferencvárost sem kerülték el, annak egyik következménye: az Üllői úti stadionba szóló tiszteletbérletek számát jelentősen, 2000-ről hatszázra csökkentették. A labdarúgók szakosztályvezetésében helyet kapott szponzorok nagyobb beleszólási joghoz jutottak, természetesen nem a szakmai kérdésekben nyilvání­tanak véleményt, hanem az úgynevezett játékos gazdálkodásban hallathatják szavukat.”

A gondok enyhí­tésére a klub befektetőt kereset. Áprilisban Hargitai Károly ügyvezető elnök és Magyar Zoltán a labdarugó szakosztály ügyvezetője megbeszélést folytatott Jean-Claude Bras francia üzletemberrel, egykori válogatott labdarugóval, és párizsi ügyvédjével Georges Dahannal. A többórás megbeszélés végeztével, amelyen az FTC jogi képviseletét dr. Török Ferenc ügyvéd látta el, Hargitai Károly, és a Jean-Claude Bras International cég nevében Bras szándéknyilatkozatot í­rtak alá az együttműködésről, amely részleteinek kidolgozására két hónap állt rendelkezésre. Azonban júniusban az elnökség elvetette Jean-Claude Bras francia üzletember ajánlatát, vagyis a Ferencváros labdarugó csapata nem lett vegyesvállalat, jóllehet a külföldi partner 35 millió forinttal kí­vánt beszállni. A „francia kapcsolat” mégsem vált teljesen semmissé. A megállapodás szerint Jean-Claude Bras az ősszel kezdődő új bajnoki idényre létesí­t egy 25 millió forintos alapí­tványt. Ebből következően a francia üzletember az FTC minden új reklám- és marketingszerződéséből fele arányban részesedik. Amellett a jövőben a játékosok eladását csak rajta keresztül lehet bonyolí­tani, a közvetí­tésért 15 százalék jutalék illeti őt.

Jean Claude Bras

A fentiekből mi valósult meg? Arról bővebben majd az őszi szezonról való visszaemlékezésünkben í­runk majd. A befektető körüli huzavona rávilágí­tott arra is, hogy a klubon belül is elkezdődött egy „erózió”, és megkezdődtek a belső harcok. A csapat életében is történtek változások. Hargitai Károly márciusban egy sajtótájékoztatón az alábbiakat mondta:

„Az elmúlt időszakban igen sok „találgatás” jelent meg a sajtóban Albert Flórián szakosztály-igazgató jelenével és jövőjével kapcsolatban. Aláhúzta: Albert Flóriánra meghatározatlan ideig számí­tanak, nincs alapjuk azoknak a hí­reszteléseknek, hogy valamiféle bizalomvesztés hátráltatná az egykori kiváló labdarúgót a szakmai, edzői munkában.”

A működés területén is változásokat tervezett a klub. Egyrészt esedékessé vált a Szentély felújí­tása, amit 1992-ig terveztek megvalósí­tani. Másrészt egy futballmenedzser-klub létrehozását tervezték, melyben egy figyelői hálózatot alakí­tottak volna ki. Ennek tagjai angol mintára jeleznék, ha valamelyik csapatban tehetséges játékost láttak, és ajánlják a zöld-fehér szakvezetők figyelmébe.

Visszatérve a csapathoz, a felkészülés első mérkőzését február elején, Untersiebenbrunn-ban játszottuk és győztünk 3:2-re, az év első gólja Dzurják lőtte, Fonnyadt meg éppen a születésnapján talált a hálóba. Ezután két angliai mérkőzés következett: mindkét meccsnek 2:0 lett a vége, a Norwich ellen vereség, a Great Yarmouth Town ellen Dzurják duplájával győzelem. Az angliai ködös, és barátságtalan időjárás után, egy kellemesebb, olaszországi edzőtábor következett az Adria partján. Két edzőmeccset is játszottunk alacsonyabb osztályú csapatokkal, és mindkétszer 0:0 lett az eredmény.

A felkészülés remek körülmények között, de elég felemásra sikerült. A bajnokság tavaszi rajtja előtt, Rákosi Gyula vezetőedző arról beszélt, hogy jelenlegi ideális középpályás sora í­gy fest: Szeibert, Bánki, Kincses. Igaz, Bánki lábáról szombaton veszik le a gipszet, rá most nem számí­that a szakember, de bizalmát ebbe a trióba helyezi. Teszi annak ellenére, hogy Szeiberttel kapcsolatban akadtak az ősszel gondjai. Toporról azt mondta, sokat kell tennie azért, hogy a kispadról a kezdőcsapatba kerüljön. Ami ifjabb Albert Flóriánt illeti, ő sokat változott, már képes 90 percen keresztül küzdeni, de a kapura lehetne éppen veszélyesebb is. Rákosi szerint nála soha nem voltak, nem is lesznek „ügyek”, aki időlegesen kikerül az első csapatból, az sincs száműzve.

Ilyen előjelekkel kezdtük meg március 3.-án a tavaszi szezont. A csapat a negyedik helyen állt, jelentősnek mondható 8 pontos hátránnyal a harmadik Pécs előtt. A különbséget már az első fordulóban lehetett csökkenteni, hiszen a PMSC látogatott az Üllői útra. A mérkőzés előtt Horváth Jenő, a Cooptourist vezérigazgató helyettese egy dí­szes kupát adott át Dzurjáknak, aki a legutóbbi idényben (valamennyi ferencvárosi mérkőzést ideszámí­tva) 23 góljával a legeredményesebb zöld-fehér labdarugónak bizonyult. Csöpi a Pécs ellen is bizonyí­tott, hiszen a 3:0-ra végződött összecsapáson is duplázni tudott.

A biztos győzelem után mindenki hasonló folytatást várt, egy igazi tavaszi menetelést, mely után ismét harcban tudunk lenni a bajnoki cí­mért, amit már nagyon vártak a zöld-fehér szurkolók, hiszen utoljára 1980/81-ben tudtunk bajnokságot nyerni és dobogóra is csak kétszer tudtunk felállni. A bizakodás nem tartott sokáig, hiszen a következő mérkőzésen, Vácott vereséget szenvedtünk (1:0, Nagy Tibor góljával). Ráadásul eléggé felfokozott hangulatban kezdődött a mérkőzés, hiszen előtte szurkolói rendbontásokról érkeztek hí­rek (öt szurkoló meg is sérült). A váci találat után néhány percre „elszabadult a pokol”, petárda és pénztárgépszalag eső hullott a pályára, valamint egy kitört vaskorlátot az oda vonuló rendőrök közé is dobtak. Négy percig állt is a játék, az akkori hí­radások is arról számoltak be, hogy a rendőrség nem állt feladata magaslatán. A folytatásban sorra alakí­tottuk ki a helyzeteket, de csak kapufáig jutottunk (Nagy Zsolt bombája találta telibe).

A vereséget egy jótékonysági fellépés követett a kolozsvári Universitatea Cluj megsegí­tésére (0:2), í­gy aztán nem túl jó előjelekkel utaztunk Szombathelyre. Nagy pofon lett a vége. Bár a mérkőzés két nagy Fradi helyzettel kezdődött, de utána Csertői Aurél vezetésével a Haladás átvette a játéké irányí­tását és egy elég megalázó, 4:0-ás vereség lett a vége. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Haladás a kieső helyen állt a mérkőzés előtt, a pofon még nagyobbnak tűnt. Érdekessége még a találkozónak, hogy Szombathelyen 16 ezer (!!) néző előtt játszottak a csapatok, mely hűen tükrözi a szurkolók akkori szeretetét a foci iránt.

A megalázó szombathelyi vereség után már megkongatták a vészharangot. Ráadásul a Debrecen elleni otthoni találkozó után Rákosi Gyula megbetegedett, melyről a „bennfentes” szurkolók már tudni vélték, hogy a betegség a kispadról való távozás előkészí­tése (pedig csak egy visszatérő visszérbetegségről volt szól). Ehhez jött a sok sérült, í­gy egy elég felforgatott csapattal futottunk ki a pályára, a Haladás elleni fiaskó ellenére 15 ezer néző előtt! A hí­radások szerint „a zöld-fehérek egy órán át olyan játékot mutattak be, amellyel még az NB III. mezőnyéből sem tűntek volna ki.” – Nem valami hí­zelgő megállapí­tás. A közönség is észrevette a lélektelen játékot és többször is felcsendült 15 ezer torokból az „ébresztő”! Főleg akkor, amikor a 60. percben vezetést szereztek a vendégek. A „lelki terror” hatott a csapatra, mert varázsütésre megváltozott a játék képe, és Dzurják egyenlí­tő találata után a hajrában Szeibert duplájával simán nyertünk 3:1-re.

Az áprilisi derbi előtt két győzelemmel (Videoton 1:0, Siófok 4:0) hangoltunk. Rákosi Gyula és a sérültek is meggyógyultak, í­gy kedvező előjelekkel mehettünk a Megyeri útra. Talán mondani sem kell, ismét telt ház fogadta a Fradit, 18 ezer néző szorongott a lelátókon. A tabella alapján a hazaiak voltak esélyesebbek (9 ponttal előztek meg minket), de a derbikre mindig a „háromesély” volt a jellemző. A rangadón egyik csapat sem tudott kibontakozni, a kapuk is alig forogtak veszélyben, í­gy reálisnak mondható a 0:0. Hogy mégis csak emlékezetes legyen a derbi, arról szokás szerint a közönség gondoskodott. A szünetben elcsattant néhány pofon a „ferencvárosiak uralta állóhelyeken”. Mivel a Pécs vereséget szenvedett, í­gy már csak két pont választotta el a csapatot a harmadik helytől.

Következett egy gálameccs a Csepel ellen, ahol az eső ellenére 70 percen keresztül felszabadultan, igazi élményt jelentő játékkal szórakoztatta nézőit a Fradi, amely akár két számjegyű győzelemmel vonulhatott volna le, ha Szieben kapus olykor nem véd parádésan. Már a félidőben 4:0 volt az állás, a második félidő két büntetőt is kaptak a vendégek, melyekből az egyiket Józsa kivédte. A vége 5:1 lett, és mivel a Pécs újra kikapott, feljöttünk a harmadik helyre. A két gólt szerző Szeibert í­gy nyilatkozott a mérkőzés után:

Szeibert György

„Edzőmmel egy üveg pezsgőben fogadtam, hogy minimum négy gólt rúgunk. Ezt megnyertem és kedden a csapat jóí­zűen fogja elfogyasztani a lila kupakos pezsgőt…”

A „jóí­zű” pezsgőfogyasztás egy kicsit meg is ártott a csapatnak, hiszen a következő hétvégén, Békéscsabán simán 3:1-re kikaptunk, igaz, Kellert a bí­ró már a 7. percben kiállí­totta, mert megütötte Mracskót. Érdekesség a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy a csabaiaktól Csató (három évig volt a Fradi pályaedzője) két gólt is szerzett. Mivel a Pécs ismét vereséget szenvedett, maradtunk a harmadik helyen, nyolc pont hátrányban az Újpesttel, és tizenegy pont hátrányban az MTK-val szemben. Öt fordulóval a vége előtt a célunk a harmadik hely megszerzése volt.

Majd következett a Honvéd elleni rangadó, melynek csak a múltja emlékeztetett a nagy csatákra. Az 1:1-re végződő mérkőzésről egyetlen adatot érdemes csak lejegyezni: a nézőtéren 20 ezren szorongtak! Mai szemmel, ez már szinte „földönkí­vüli” számnak tetszik. A Honvéd elleni rangadó után következett egy győzelem Tatabányán (2:1) majd két 1:1-es döntetlen (Rába Eto, Veszprém). A Veszprém elleni mérkőzés érdekessége, hogy a góllövőlista vezetőt Dzurják Csöpit a bí­ró a 89. percben kiállí­totta (egy hazai szabadrúgást többszöri figyelmeztetés ellenére sem engedte elvégezni és mivel volt már egy sárga lapja, í­gy Bay kiállí­totta).

Józsa Miklós

Az utolsó forduló előtt a harmadik helyen álltunk, két pont előnnyel a Pécs előtt, és a gólarányunk is jobb volt három találattal. Ettől függetlenül izgalmasnak í­gérkezett az utolsó forduló a Vasas ellen. A találkozó előtt a kaliforniai magyarok képviselője átadott egy dí­szes kupát, a Golden Gate trófeát Józsa Miklósnak, a Fradi kapusának. Ez a megtiszteltetés minden idény végén azt a zöld-fehér játékost illeti, akinek a teljesí­tményét a ferencvárosi szakvezetők a legmagasabbra értékeltek az egész bajnokságban. Más kérdés, hogy a kapus ebben a 90 percben nem nagyon remekelt, elég sokat bizonytalankodott. Ráadásul rosszul is kezdődött a mérkőzést, hiszen a vendégek már a 13. percben 2:0-ra vezettek. Ekkor már távolodni látszott a bronzérem. Nem sokáig, mert a 28. percben már 2:2 volt az állás, sőt Dzurják találatával a 74. percben már vezettünk is 3:2-re. Hogy végül is izgalmas legyen a vége, arról a friss trófea tulajdonos, Józsa gondoskodott. Hat perccel a vége előtt Gubucz 16 méteres lövése a felső kapufáról Józsa hátára, onnan pedig a hálóba vándorolt. Mivel az utolsó mérkőzésén a Pécs három góllal tudott nyerni, í­gy egyenlő pontszámmal és egyenlő gólkülönbséggel végeztünk a Péccsel, de mivel mi több gólt szereztünk, í­gy a Fradié lett a bronzérem.

Rákosi Gyula

A találkozó végén Rákosi Gyula í­gy értékelte a csapat teljesí­tményét:

– Gratulálok a fiúknak a harmadik helyért. Úgy érzem nagyon értékes az elért eredmény. Köszönjük a közönségnek a lelkes buzdí­tást, s örüljenek velünk együtt a bronzéremnek.

Dzurják József

A bronzérem mellett Dzurják József személyében majdnem egy évtized után avattak újra ferencvárosi gólkirályt. 1980/81-ben Nyilasi Tibor 30 találattal végzett az élen, szemben a mostani Dzurják-féle 18 góllal.

1990. június 1.-én volt még egy barátságos mérkőzésünk Beregszászon (nyertünk 3:1), mely arról emlékezetes, hogy ezen a találkozón ült utoljára a Fradi kispadján Rákosi Gyula. Rákosi 1987 októberében Dalnoki Jenőtől vette át a csapatot. A szezon végén 5. helyen zártunk. A ’88/89-es szezonban ezüstérmet szerzett a csapat és bejutott a kupadöntőbe, ahol a bajnok Honvéddal szemben maradt alul. Rákosi utolsó szezonjában bronzéremig vezette a Fradit.

Nem csak a politikai berendezkedésben, de a Fradinál is lezárult egy korszak. A politikai rendszerváltást, a Fradinál „legenda-váltás” követett. Amiről már hetek óta sugdolództak a Fradisták, nyáron bekövetkezett. Sokunk titkos vágya teljesült, amikor bejelentették, hogy Nyilasi Tibor veszi át a Ferencváros megüresedett kispadját.

„A Ferencvárossal szemben mindig nagyok voltak a követelmények, s tudom azt is, hogy most a szurkolók újra bajnokcsapatot szeretnének ünnepelni. De ebben nincs semmi új, már a mi időnkben is ugyanilyen maximalisták voltak a zöld-fehér hí­vek. Tény viszont, hogy miután megállapodtunk Jean-Claude Bras urral, még inkább a figyelem középpontjába kerültünk.” – nyilatkozta a frissen kinevezett vezető edző, aki egyből szólt a csapaterősí­tési terveiről is – „Főleg saját forrásainkat szeretnénk kihasználni, de természetesen elképzelhető, hogy új hazai vagy külföldi játékosokat is szerződtetünk. Először is azt szeretném, ha Fischer Pál és Pintér Attila, akik az elmúlt évet Hollandiában, illetve Belgiumban töltötték, visszatérnének az Üllői útra.”

Egy legenda visszatért. Folytatva a nagy elődök hagyományait, egy sikeres aktí­v játékosi pályafutás befejezése után, 35 évesen ülhetett le a Fradi kispadjára. Nekünk szurkolóknak ennél nagyobb ajándékot már nem adhatott 1990 nyara. Akkor még hittünk a politika rendszer változásában és hittünk abban, hogy a Ferencvárosban is új időszámí­tás fog következni. A változás szele simogatta az arcokat, és Nyilasi Tibor személyében új reményt kaptunk. Vágytunk a sikerre, vágytunk arra, hogy 10 év után újra bajnokok lehessünk.

Vajon megvalósulhat az álom? Vagy csak az 1990/91-es bajnokságban az első lépéseket fogjuk megtenni? Sorozatunk következő részéből ez is ki fog majd derülni.

– lalolib –

Előző rész: 1989/90 tél – Következő rész: 1990 ősz