Feljegyzések a fotelból – “Egyfélidős” győzelem
Az eddigi fotelszurkolós jegyzeteim írásánál akkor voltam gondban, amikor kikaptunk. Olyankor szörnyű egyből a gép elé ülni és valamilyen magyarázatot vagy esetleg bírálatot megfogalmazni. Egy győztes mérkőzés után miért kezdem magyarázkodással? Rájöttem, hogy néha nem is olyan könnyű egy sima győzelemről írni, főleg úgy, hogy úgy telik el 90 perc, hogy nem kellett feszengenem a fotelban. A sör sem loccsant ki a szőnyegre, a karfa is érintetlen maradt és bár az nem volt veszélyben, hogy esetleg elbóbiskolók, de a szokásos „nyugtató injekciókat” most nem kellett belém döfködni ahhoz, hogy végig tudjam élni a mérkőzést.
Annak ellenére, hogy a mai győzelem „egyfélidős” játékon alapult és bár a harmadik gólunk a meccs vége felé esett, a második félidő ismételten a felejtés kategóriájába tartozott. Ennek is van tanulsága és biztos vagyok benne, hogy Purkner László megtalálja a módját annak, hogy ezen is lehessen változtatni. Ha ez sikerül, bizony nagyon sok szép pillanatunk lesz még az őszi szezonban.
Messziről indultunk. Ha belegondolok, hogy milyen lelkiállapotban voltunk a Dózsa elleni vereség után, és milyen elveszettnek hittük magunkat a Siófok elleni vereséget követően, szinte az álom kategóriája tartozik a Vasas és az MTK elleni kettős győzelem. Bár az álmok néha valóra válnak és néha az igazságra is rámutatnak, de most eltekintenék Krúdy álmoskönyvének értelmezésétől. Mert aki helyére tette a Fradi kisiklani látszó vonatát, az nem egy jósnő, és nem is a sors kegyeltje, hanem egy edző, akiben személy szerint is nagyon elkezdtem hinni. Mert amit Prukner László produkált az elmúlt hetekben, azt még a Schembri-Andrezinho-Miljkovic trió sem tudja láthatatlanná tenni, pedig ma is számos alkalommal kergették az őrületbe a fiatal kék-fehér játékosokat.
A Tanár úr bizonyította, hogy igenis lehet változtatni, hogy nincsenek sablonok és minden meccs egy külön regény, amit ha figyelmesen és tanulni vágyóan olvasunk, akkor jobban meg fogjuk találni a megoldásokat. És ha ezeket a legjobb tudásunk szerint alkalmazzuk, akkor nincs olyan akadály előttünk, amit ne tudnánk legyőzni. Mert akadályok eddig is voltak és valószínűleg ezek után is lesznek. Elég, ha a szokásosnak mondható bírói tevékenységre gondolunk. Ami nálunk piros lap, az ellenfélnek csak szóbeli figyelmeztetés még akkor is, ha az „áldozatot” hordágyon kell levenni a pályáról (minden jót Dini, remélem hamar visszatérsz!). Mi sárgát kapunk kezezésért, az ellenfél meg büntetlenül játszhat röplabdát foci helyett. Sorolhatnám a sérelmeket melyekkel sajnos együtt kell élnünk és melyek ellen csak egy féleképpen lehet felvenni a harcot.
Olyan játékkal, mint amit az első félidőben produkált a csapat, már a régi szép időket idézte, amikor is úgy oda szögeztük a kék-fehéreket a saját kapujukhoz, hogy azt még Spartacus legyőzője, Crassus is megirigyelte volna. Bár az előrejelzések alapján várható volt, hogy a fiatal MTK-s fiúk nehezen fogják elviselni a Szentély hangulatát, de azt kevesen gondolták, hogy annyira megzavarodnak, hogy még azt sem tudják, melyik a saját kapujuk. Jó volt látni az első félórát mert olyan emlékeket idézet fel, melyre mostanság siker utáni vágyakozásunk miatt egyre sűrűbben emlékeztünk. Hányszor olvastuk az ellenfelektől azt a bizonyos mondatot: „ha gól nélkül megússzuk az első negyedórát, van keresni valónk az Üllői úton”. Ritkán úszták meg, mert a Szentély semmivel sem pótolható atmoszférája kiegészülve a közönség fergeteges buzdításával egyet jelentett azzal, hogy az ellenfél játékosai lányos zavarukban az óvodában használt jeleiket keresték a labda helyett. Ma ezt kaptuk vissza az első félidőben.
Arról meg éppenséggel nincs kedvem értekezni, hogy utána mi történt a csapattal. Megsajnáltuk a fiatalokat? Nem akartuk kellemetlen helyzetbe hozni a volt edzőnket? Oké, ezek csak az örömködés kérdései, és nem is kapok értük Pro-licence-t, de mennyivel jobb bohóckodni, mint lehajtott fejjel búslakodni? És ki az, aki egy háromgólos győzelem után a hibákat keresi? A választ nem írom le, mert nem akarok senkit sem megsérteni.
Mert ma, 2010. október 1-én csak örülni szabad. Győztünk 3:0-ra, két mérkőzésből 6 pontot szerezve, néhány óráig a tabella második helyén állunk, sőt ha az ellenfelek is úgy akarják, vasárnap este is ott fogunk tanyázni. Ez meg jó érzés, sőt bitang jó érzés még akkor is, ha vannak olyanok, akik kevesebb mérkőzést játszottak. De most nem érdekel, most nyugodtan dőlhetek hátra, játékosan megsimogathatom a fotelem karfáját, kezembe vehetem a harmadik dobozt sört, élvezettel pattinthatom fel és jókat kortyolgatva idézhetem fel az MTK lőtt három gólunkat.
Remélem, igaz a közmondás és tényleg három a magyar igazság. Kétszer győztünk egymás után, mindkétszer három gólt lőve. Következzék a harmadik győzelem, a Kaposvár ellen. Utána meg jöhet a ráadás.
– lalolib –
5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – “Egyfélidős” győzelem bejegyzéshez