Fradista anekdoták: Takács II. József
(A régmúlt)
Amit a „kis Takács” ról tudni kell: „Egy-egy jó eredmény rendszerint új elméleteket szül — írja a Nemzeti Sport. — Most éppen a tankkorszakban vagyunk. A »kis Taki«-ra nem lehet ráfogni a tankság vádját. Álljon elő az, akit a »kis Taki« legázolt, szétspriccelt az utolsó tíz évben.
A »kis Taki« sose mondta azt az ellenfél bekkjének, hogy »búúúú«, aztán bele, nekifeszíteni a mellét, ki a legény a gáton. A »kis Taki« legfeljebb kígyózott egyet, fordult egyet, s a nagy melák bekk már mögötte volt.
Miért is nevezik »kis Taki«-nak? Ez a becenév nemcsak azt jelenti, hogy van egy nagy Takács is, a »Mari néni« (a bátyja), hanem ebben a becézésben még külön gyengédség is van.
Mára beállították abba a belső trióba, amelyben két tank játszik. A »kis Taki«-tól most sokan azt várják, hogy ő lesz a harmadik tank. Pláne, hogy a szövetségi kapitány holmi oroszlánt akar faragni belőle (hová jutott szegény »kis Taki«…)
Mi meg leszünk elégedve akkor is, ha a »kis Taki« a maga gyáva, nyúlszívű módján belövi azt a négy-öt gólt a robusztus tankok gigászi árnyékában.
Azt olvashatjuk még róla, hogy fordulásból nagyon kevés csatár tudott úgy lőni, mint a »kis Taki«. Góljainak jó részét közelről szerezte, de távoli lövései is veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. Ő volt a kapu előtt a végzet! Szemfüles játékának sok gól lett az eredménye.
(A múlt)
Tizenegy gólt lőtt a Fradi a kispesti tizenegynek (1941. augusztus 24., Üllői út), de a közönség így is csalódással vette tudomásul, hogy mindkét csapatból hiányzott a küzdőszellem. A Kispest — különösen az első félidőben — majdnem hagyta magát „letaglózni”. A Ferencváros pedig tulajdonképpen kényekedve szerint futballozott, s akkor ért el gólt, amikor akart.
Ha nagyon rákapcsol, tovább növelhette volna még a számszerű eredményt. A Kispest csak a második félidőben kezdett el játszani, s a ferencvárosi védelem könnyelműsködéseit kihasználva, ebben az időszakban újabb gólokkal javíthatott volna a mérlegén.
A legendás hírű Rumbold Gyula, a tízes évek híres FTC-hátvédje, minden idők legjelesebb magyar védőjátékosainak egyike, értetlenül kérdezte a mérkőzés végén:
– Miért nem lőtt a Fradi még tizet? Miért kíméli az ilyen ellenfelet?
Hazafelé — ahogy lenni szokott — a ferencvárosi szurkolók azon vitatkoztak, hogy melyik gól tetszett a legjobban. Volt, akinek Gyetvai gólja, a kilencedik, volt, aki Sárosi Béla bombájára szavazott, ismét másik a hetediket, Finta remek akciójából született gólját magasztalta.
Egy idősebb, mérges szurkoló odaszólt a vitatkozóknak:
— Tudjátok, melyik volt a legszebb? Amelyiket a »kis Taki« lőtt ezen a pályán 1929 őszén az újpestieknek…
Az eset
A derbi folyamán Takács megrúgja Titkost. Titkos csodálkozva szól oda Takácsnak:
— Mit csinálsz, Jóska?
Takács a fejéhez kap:
— Te vagy az? Azt hittem, a Szaniszló!
Sógorok vendégségben
A „kis Taki” nagy mérkőzése volt az 1928 októberi Ferencváros—Rapid KK-döntő. Takács II József feltartóztathatatlanul száguldozott, hintette a gólokat, a végén a bécsiek alig győzték összeszámolni a „bevételt”: 7:1-re kikaptak.
A szenzációs derbi után a bécsi kedélyesség inkább a franzstadtiakat jellemezte.
— Mit szól, hogy megkedvelték a Rapid játékosok Budapestet?
— Hogyhogy?
— 1:7-ig maradtak…
-Részlet: Kő András -Török Péter A magyar futball anekdotakincse-
Vélemény, hozzászólás?