2005.V.26. Bp. Honvéd – Ferencváros: 0-1

Ezüstöt ért a hajrában lőtt gól

Győzni mindenáron – a Ferencváros ezzel a teherrel lépett pályára az Arany Ászok Liga utolsó fordulójában, ugyanis benne volt az is a pakliban, hogy pontvesztés esetén lecsúszhat a dobogó második fokáról. Márpedig a zöld-fehérek kizárólag az ezüsttel feledtethették a klub történetének egyik legszomorúbb tavaszát. Ám nem csupán ennyi forgott kockán.

Bp. Honvéd – Ferencváros: 0-1 (0-0)
Bozsik stadion, 4.500 néző, vezette: Megyebí­ró János (Szpisják, Medovarszki)

Bp. Honvéd: Takács T. – Kovács N., Facskó, Baranyai, Vén – Dobos (Borgulya 72.), Genito, Vadócz, Miro (Herczeg 81.) – Kozarek, Szili
vezetőedző: Gergely Károly

Ferencváros: Szűcs L. – Balog Z., Vukmir (Botis 43.), Gyepes, Huszti – Sowunmi, Takács Á., Rósa, Tőzsér, Bajevski (Penksa 38.) – Sowunmi, Bartha (Sasu 71.)
vezetőedző: László Csaba

Gól: Sowunmi (87.)
Sárga lap: Facskó (33.), Vén (59.), Szili (64., 73.) illetve Gyepes (15.), Botis (53.), Tőzsér (63.)
Kiállí­tva: Szili (73.)

A botrányokkal tarkí­tott szezon akár személyi változásokat is vonhat maga után. Egyrészt bizonytalan László Csaba vezetőedző posztja, másrészt pedig hí­rlik, a Ferencváros hétfői elnökségi ülésén egyesek bizalmatlansági indí­tványt nyújtanak be Furulyás János klubelnök ellen (tehát nem a futballszekció éléről akarják elmozdí­tani).

Az elnök támogatottsága jelentős, ám a jelek szerint mind többen vélik úgy, valaminek történnie kell, mert a megváltó mecénás csak nem érkezik. Noha a klubelnök egyelőre csak szóbeli í­géretet kapott arra, most már tényleg megkapja az FTC az Üllői út vagyonkezelői jogát, Furulyás János állí­tólag a hétfői összejövetelen előterjeszti a titokzatos befektetővel megkötni kí­vánt előszerződést.

Érdekes események várhatóak tehát a jövő hét elején, de valami hasonlót lehetett várni a meccstől is. Ezzel szemben a Fradi ugyanazt az ötlettelen játékát nyújtotta a találkozó első felvonásában, mint amit „megszoktunk” tőle a tavasszal. Pedig László Csaba öt támadó szellemű labdarúgót vezényelt a pályára. A Kispest ellenben a védekezésre összpontosí­tott, leginkább kontratámadásaiban bí­zott. Genito és Miro szó szerint szí­nt vitt a játékba, s főleg Szili Attila szabadrúgása meg Baranyai Tibor csúsztatása után gondot okozott Szűcs Lajosnak. Ám a Fradi szerencsésen átvészelte a rohamokat. A későbbiekben a hazaiaknak is segí­tett Fortuna, midőn Bartha László közelről sem tudta Takács Tamás kapujába passzí­rozni a labdát.

Már vezet az MTK – jött a hí­r a második félidő kezdete után, mégsem a Ferenc- város előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám Vadócz Krisztián megkönyörült a tanácstalan, görcsösön futballozó Ferencvároson. A kihagyott büntető azonban nem a zöld-fehéreknek adott erőt, hanem a hazaiaknak, akik – a hí­rekkel ellentétben a továbbra is a kispestiek alkalmazásában álló, ám a juniorcsapatba száműzött Budovinszky Krisztián nélkül is – biztosan, jól védekeztek. Még azok után is, hogy Szili Attila érthetetlenül kiállí­ttatta magát. Sőt, többször is megpecsételhették volna ellenfelük sorsát, ám Vadócz Krisztián és Vén Gábor pazar összjátéka után Herczeg Miklós egy lépésről sem tudott a kapuba találni. Az utolsó előtti percben a fél lábbal a már a pokol tornácán lévő FTC azonban Sowunmi Thomas révén ha nem is a mennybe, de a nemzetközi porondra jutott.

A mérkőzést a helyszí­nen tekintette meg Gerard Baticle, korábbi francia labdarúgó, aki a Strasbourgban, illetőleg az Auxerre-ben futballozott. Ezúttal az utóbbi együttes játékos-megfigyelőjeként volt jelen. Hí­reink szerint Vadócz Krisztián miatt érkezett Budapestre, ám lapunknak elmondta, mindenkit figyelt, nemcsak egy játékos miatt nézte meg a meccset.

Nyilatkozatok:

László Csaba: – Hihetetlenül fontos volt, hogy megszerezzük a győzelmet. Nem játszottunk jól, de egy percig sem adtuk fel és ma végre nekünk volt szerencsénk. Tavasszal eddig elkerült minket a szerencse, amikor a legnagyobb szükség volt rá, akkor mellénk szegődött. Szeretném megköszönni szurkolóinknak, hogy kitartottak mellettünk és biztatásukkal hozzásegí­tettek minket az UEFA Kupa-szereplés kiharcolásához.

Gergely Károly: – Nem érdemeltünk vereséget, mert több és veszélyesebb helyzetet dolgoztunk ki a Ferencvárosnál, de Herczeg és Borgulya a legnagyobb ziccereket is kihagyták, ráadásul még tizenegyesből sem tudtunk a kapuba találni. A kiállí­tás után is voltak í­géretes támadásaink, a Ferencváros szerencsés góllal nyert.

Sowunmi Thomas: – Szerencsés gólt szereztem, ez nem vitás. Abba az irányba ment a labda, amerre szántam, de természetesen nem a térdemmel akartam a hálóba továbbí­tani. Ennek azonban már nincs jelentősége, a lényeg, hogy végre egyszer szerencsénk volt és a minimális célt elértük, bejutottunk az UEFA Kupába.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2005.V.26. Bp. Honvéd – Ferencváros: 0-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk drámai küzdelemben az utolsó előtti percben nyert 1-0-ra a Bp. Honvéd otthonában és ezzel az UEFA Kupa-szereplést jelentő második helyen végzett az Arany Ászok Ligában.

    Bp. Honvéd – Ferencváros: 0-1 (0-0)
    Bozsik stadion, 3.500 néző, vezette: Megyebí­ró (Szpisják, Medovarszki)

    Bp. Honvéd: Takács – Kovács, Baranyai, Facskó, Kozarek – Vadócz, Dobos (Borgulya 72.), Vén, Szili – Lobo, Genito

    Ferencváros: Szűcs L. – Balog Z., Vukmir (Botis 44.), Gyepes, Huszti – Sowunmi, Takács Á., Rósa, Tőzsér – Bartha (Sasu 71.), Bajevski (Penksa 42.)

    Gól: Sowunmi (89.)
    Sárga lap: Facskó (37.), Vén (59.), Szili (64., 74.) illetve Gyepes (18.), Tőzsér (63.)
    Kiállí­tva: Szili (74.)

    A sikerben óriási érdemeket szerzett Sowunmi Thomas, aki mezőnyjátékosaink közül a legjobb teljesí­tményt nyújtotta, amit gyönyörű góllal koronázott meg. Thomas mellett Szűcs Lajos emelkedett a mezőny fölé. Kapusunk számtalan bravúros védést mutatott be, Vadócz tizenegyesének hárí­tásával pedig nemcsak életben tartotta a reményeinket, hanem meg is alapozta a győzelmünket. Az első 20 percben a mi akaratunk érvényesült, beszorí­tottuk a házigazdákat, akik képtelenek voltak megtartani a labdát. A nagy mezőnyfölényünk ellenére helyzetet csak elvétve tudtunk kialakí­tani, mert a Honvéd zártan, szervezetten védekezett, ha pedig sikerült áttörni a védőfalat, akkor a remek formában védő Takács állí­totta meg az akcióinkat. A félidő második felében a hazaiak is többször előremerészkedtek, mi hátul többször is bosszantó hibákat követtünk el, í­gy „hozva helyzetbe” a házigazdákat. Az utolsó öt perc megint a miénk volt, elsősorban a remek teljesí­tményt nyújtó Sowunmi révén alakí­tottunk ki veszélyes helyzeteket.

    A második félidő elején jogos tizenegyeshez jutottak a házigazdák, Szűcs azonban fantasztikus bravúrral hárí­totta Vadócz lövését. A kihagyott büntető után élénkebb lett a játék, ráadásul folyamatosan érkeztek a rossz hí­rek a többi pályáról, hiszen valamennyi riválisunk nyerésre állt, ami azt jelentette, hogy mi is csak győzelemmel tudjuk megőrizni a második helyünket. A 74. percben Szili megkapta második sárga lapját, ami egyben a pirosat is jelentette számára. Az utolsó negyed órában mindent egy lapra feltéve kitámadtunk, hiszen nem volt más lehetőségünk. Szűcs bombaformában védve hatásalaní­totta a kispesti támadásokat, Sowunmi pedig a 89. percben megszerezte az UEFA Kupa-szereplésünket jelentő gólt. Nem játszottunk jól, de egyetlen percig sem adtuk fel és a tavlyi évhez hasonlaón, ismét miénk lett a bajnoki hajrá, hiszen az utolsó fordulóból a lehetőségekhez képest megint mi jöttünk ki a legjobban.

  • 92
    VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! Idén is mi bí­rtuk a legjobban a bajnoki hajrát és kiví­vtuk a nemzetközi kupaszereplés jogát!89
    Vezetünk!!! Hihetetlen!!! Takács futott el a szélen, középre adott BotisSowunmihoz továbbí­tott és Thomas lövése a kapufáról a hálóba vágódott(1-0). ezzel minden számolgatás felesleges, miénk a második hely, jöhet az UEFA Kupa!!86
    Sasu ugratta ki Sowunmit, de a kapujából kivetődő Takács el tudta ütni a labdát. Az ellentámadás végén Herczeg az oldalhálóba lőtte a labdát.84
    Az Újpest 2-1-re vezet a Diósgyőr otthonában. Ha í­gy maradnak az eredmények, akkor a dobogóról is lecsúszunk.81
    Lobo helyett Herczeg állt be.80
    Lobo tört volna egyedül kapura, de Szűcs messzire kifutva a lelátóra rúgta a hazai játékos elől a labdát.76
    A Győr már 2-0-ra vezet a Pápa ellen. Muszáj nyernünk, különben nincs meg a második hely!75
    Huszti gurí­tott Takácshoz, akinek 21 méteres lövését megfogta a hazaiak kapusa.74
    Szili hátulró megrúgta Tőzsért, amiért sárga lapot kapott. Mivel Szilinek már volt sárgája, megkapta a piros lapot is.72
    Cseréltek a hazaiak. Dobos helyett Borgulya állt be.71
    Harmadszor cseréltünk. Bartha helyett Sasu lépett pályára.68
    Huszti beadása után Balog fejelhetett volna í­géretes helyzetben kapura, de Penksa nem vette észre, hogy játékostársa jobb helyzetben van és fejjel megcsúsztatta a labdát, amit í­gy sem Balog, sem más játékosunk nem tudott elérni.64
    Genito passzával Szili grott ki, de az asszisztens lest jelzett. A reklamáló Szili sárga lapot kapott.63
    Tőzsér rúgta meg Dobost, amiért sárga lapot kapott.61
    Jobboldali szöglet után Rósa az ötösön belülről lőhetett, de a labda elakadt a kapu előterében tömörülő védőkben.59
    Vén rúgta meg Takácsot, sárga lapot kapott érte.58
    Egyenlí­tett a Diósgyőr az Újpest ellen, az MTK pedig már 2-0-ra vezet a Vasas ellen. A Győr változatlanul 1-0-ra vezet a Pápaellen.55
    Genito beadásautánVadócz fejelhetett volna í­géretes helyzetben kapura, de nem érte el a labdát. A második félidőben eddig aktí­vabb a Hnvéd, pedig nekünk csak győzelem esetén sikerülne megszerezni a második helyet.52
    Botis szabálytalankodott Dobossal a tizenhatoson belül, 11-es! Vadócz lövését Szűcs parádés vetődéssel kiütötte a jobb sarok elől, a labda visszapattant Vadócz elé, aki a felső lécre bombázott.50
    Tőzsér 19 méterről lőtt a bal sarok mellé.46
    Elkezdődött a második félidő.45
    Valós csengőhangok: kattints a képre!

    További tartalmak: Háttérkép I. Huszti-Tőzsér Videó
    Letöltéseddel segí­ted a Szent József Gyermekotthont is!

    45
    Vége az első félidőnek.44
    Vukmir sem tudja folytatni a játékot. Védőnk sántikálva jön le a pályáról, helyette Sorin Botis állt be, aki szintén nincs százszázalékos állapotban.43
    Sowunmi remek cselekkel húzott el a jobb oldalon, középre passzolt, Rósa pedig közelről a hálóba továbbí­tott. Sajnos a gól azonban nem érvényes, mert a beadás előtt a labda pár centivel elhagyta az alapvonalat és ezt az asszisztens, valamint a játékvezető is észrevette.42
    Bajevski nem tudta folytatni a játékot, helyette Penksa jött be.41
    Vadócz egy fantasztikus cselsorozat végén 15 méterről lőtt, Szűcs parádésan védett.40
    Huszti ugratta ki Barthát, de az önfeláldozóan kivetődő kapus megszerezte csatárunk elől a labdát.37
    Facskó rúgta meg nagyon csúnyán Bajevskit, jogos volt a sárga lap.34
    Sowunmi három kispestit is kicselezett, majd remekül adott középre, de Bartha kapáslövését óriási bravúrral hárí­totta Takács. Az ellentámadás végén Szili fejelt 11 méterről kapura és Szűcs mutatott be egy bravúros védést.32
    Szili vette el a labdát Vukmirtól, majd Lobóhóz passzolt, akinek lövését Szűcs szép vetődéssel tolta szögletre.31
    Szili csavart be szabadrúgást a kapunk elé. Senki nem ért bele a labdába, ami nagyon veszélyesen csavarodott, végül szerencsére pár centivel elkerülte a hosszú sarkot.30
    Hátul passzolgattunk, amikor a labda Takácstól Lobo elé pattant. A hazaiak támadója lőtt, védőink blokkolták a labdát. A lepattanóért Vukmir csatázott Szilivel a tizenhatoson belül. Szili eldobta magát, de a játékvezető helyesen továbbot intett.29
    Lobo lépett ki a védőink közül, de lövése a kapu fölé szállt.27
    Az MTK is vezet a Vasas ellen25
    Az Újpest vezetést szerzett Diósgyőrben, ami azt jelenti, hogy amennyiben a lila-fehérek nyernek, nekünk ma mindenképpen nyernünk kell a második hely megszerzéséhez.22
    Rósa beadása után a védőkről kipattanó labdát Gyepes kapásból a kapu mellé lőtte.18
    Gyepes rúgott bele Genitóba, védőnk jogosan kapott sárga lapot.16
    Rósa í­velt Barthához, aki középre passzolt, Sowunmi 12 méteres, félmagas kapáslövése alig kerülte el a jobb sarkot.13
    Bartha két jó csel után 18 méterről alig lőtt a kapu mellé.11
    Tőzsér csavart egyből kapura egy szabadrúgást a jobb oldalról,de a védők tisztáztak.10
    Jobboldali szöglet után védőink röviden fejelték ki a labdát, Genito egy igazí­tás után a kapu fölé lőtt. A Győr megszerezte a vezetést a Pápa ellen.7
    Rósa ugratta volna ki Sowunmit, de az asszisztens tévesen lest jelzett, Megyebí­ró pedig lefújta az akciónkat.5
    Szöglet után a védők röviden fejelték ki a labdát, Rósa lapos kapáslövését Takács megfogta.2
    Huszti beadása után a védők fejjel tisztáztak.1
    Elkezdődött a mérkőzés. .
    A mai találkozó főszereplői befejezték a melegí­tést, hamarosan kezdődik a mérkőzés. .
    Junior csapatunk pénteken 18 órakor a bajnoki cí­mért lép pályára a Bozsik stadionban. Fiataljainknak egy pont is elég a cí­mvédéshez. A csapat bí­zik benne, hogy sokan eljönnek majd biztatni a fiúkat. .
    Szerdán megjelent a 100% Fradi legújabb száma. A hetilap eheti számában is több érdekes témával találkozhatnak a kedves olvasók.
    Hogy döntenek a játékosok?
    Június 30-án 13 labdarúgónknak lejár a szerződése. Mi a tervük? Mi lesz Lipcseivel, Rósával és a többiekkel?
    Mi a gond tavasszal?
    A gyenge tavaszi szezont sokan sokféleképpen próbálták már magyarázni. Ezúttal az ellenlábasok szakvezetői mellett a klubhoz kötődő egykori edzők játékosok is megszólalnak. Érdekes és tanulságos a véleményük.
    Ki mindenidők legjobb Fradi-edzője?
    Nemrégiben indí­tott versenyünkben klubunk egykori játékosai mondják el, hogy mely szakemberekre emlékeznek vissza a legszí­vesebben, de az összeállí­tásból az is kiderül: hogyan áll a versenyben Pintér Attila és László Csaba?
    Szép búcsú az Üllői úttól
    A ZTE fölött aratott győzelmünkkel jó esélyünk van arra, hogy a bajnokságban az UEFA Kupa indulást érő 2. helyen végezzünk. A Zalaegerszeg elleni mérkőzés legjobbja, a sérülten gólt és gólpasszt jegyző Gyepes Gábor is megszólal.
    Új vizekre evezünk
    Ví­zilabda szakosztályunk változások után és változások előtt. Wiesner Tamás helyett immár Tóth Frank az ügyvezető. Marad-e a névadó szponzor? Tudunk-e erősí­teni? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak az olvasók.
    Főbb témáink mellett még számos érdekességet, fontos információt tartalmaz a hetilap, a 100%Fradit emellett az elmúlt egy hét legjobb fotói teszik teljessé. A 100% Fradi legújabb számát keresse az újságárusoknál!< Szí­nes háttérképek (portrék, cí­merek): kattints a képre! További tartalmak: Csengőhangok Huszti-Tőzsér Videó Letöltéseddel segí­ted a Szent József Gyermekotthont is! . A mieink az alábbi összeállí­tásban lépnek pályára a sorsdöntő meccsen:Szűcs - Balog, Vukmir, Gyepes, Huszti - Sowunmi, Takács, Rósa, Tőzsér - Bartha, Bajevski . Dobbanjon meg a Fradi-szí­ved minden csörgésnél! Fradi-induló: MONO csengőhangként: Küldd az FR28755-ös kódot a 06-90-635-545-es számra! POLIFÓNIKUS csengőhangként: Küldd az FR37575-ös kódot a 06-90-635-545-es számra! VALÓDI hangzásban: Küldd az FR16050-ös kódot a 06-90-629-444-es számra! Hajrá Fradi! (az FTC.hu nyitózenéje): MONO csengőhangként: Küldd az FR28790-ös kódot a 06-90-635-545-es számra! POLIFÓNIKUS csengőhangként: Küldd az FR37590-ös kódot a 06-90-635-545-es számra! VALÓDI hangzásban: Küldd az FR16055-ös kódot a 06-90-629-444-es számra! Action: Zöldinduló (Aléaléaléaléó): MONO csengőhangként: Küldd az FR28814-ös kódot a 06-90-635-545-es számra! POLIFÓNIKUS csengőhangként: Küldd az FR37599-ös kódot a 06-90-635-545-es számra! Mert Ti vagytok a legjobbak…: MONO csengőhangként: Küldd az FR28827-ös kódot a 06-90-635-545-es számra! POLIFÓNIKUS csengőhangként: Küldd az FR37812-ös kódot a 06-90-635-545-es számra! VALÓDI hangzásban: Küldd az FR16057-ös kódot a 06-90-629-444-es számra! A csengőhangok letöltésének technikai feltételeiről bővebben ITTolvashatsz. . A második helyért folyó versenyben mi vagyunk a legkedvezőbb helyzetben. Ha nyerünk, akkor nem kell számolgatni, miénk az ezüstérem és mi indulhatunk a következő szezonban az UEFA Kupában. . Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Rövidesen kezdődik csapatunk szezonzáró bajnokija a Bp. Honvéd otthonában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK