2006.V.12. Ferencváros – Pécsi MFC: 3-1

Elrontotta Keszei jubileumát a Fradi

Magabiztos győzelmet aratott a Ferencváros labdarúgócsapata az NB I 27. fordulójának nyitómérkőzésén. Gellei Imre legénysége 3-1-re győzte le a vendég Pécset, ezzel elrontotta Keszei Ferenc jubileumát a hazai együttes. Jovánczai Zoltán kétszer is bevette Herbert kapuját.

Nyilatkozatok:

Jovánczai Zoltán: – Az eredményességünk alapja a jó védekezés, hiszen ha hátul stabilak vagyunk, bátrabban, könnyebben támadhatunk, vagyis a gólok sohasem kizárólag a mi érdemünk. Ami a legutóbbi meccset illeti, én is tompának í­téltem magamat. Valahogy úgy éreztem, nincs bennem a gól.

És most? Most hogy érzed, benned van?
– Remélem, igen. Bí­zom benne, hogy sikerül bevennem a Pécs kapuját.

A mérkőzés:

A mérkőzés előtt Keller József vette át a Dalnoki-dí­jat. Az idén februárban elhunyt Dalnoki Jenő családjával egyetértésben a 100% Fradi alapí­totta a Dalnoki-dí­jat, amelyet minden év elején az a ferencvárosi sportoló, edző, sportvezető kapja meg, aki az előző évben a legtöbbet tette a Ferencvárosi Torna Club jó hí­rnevéért, felemelkedéséért. A család kérésére azonban idén Dalnoki-különdí­jat is kiosztott a 100% Fradi, amelyet az a Keller József kap, aki kisebb nagyobb megszakí­tásokkal immár 22 éve szolgálja a Ferencvárost.

„Azért gondoltunk arra, hogy Józsi kapjon különdí­jat, mivel nagyon sok hasonlóság volt az ő és az édesapánk pályafutásában – mondta ifjabb Dalnoki Jenő, a dí­j fővédnöke a 100%Fradinak. – Ugyanolyan kemény, ellentmondást nem tűrő volt a játéka, nem mellékesen pedig ő is hatalmas fradista, mint amilyen apu volt. Édesapánk nagyon szerette az ilyen mentalitású játékosokat, 80-as évek közepén szerepelt is a csapatában, emlékszem volt olyan mérkőzés, amikor az ellenfél jobbszélsője, inkább átment a pálya túlsó oldalára, hogy ne kelljen Józsival ütköznie. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó helyre kerül a dí­j.

Ferencváros – Pécsi MFC: 3-1 (3-0)
Üllői út, 4.065 néző, vezette: Kassai Viktor (Ortó, Szpisják)

Ferencváros: Kemenes – Bognár Zs., Tí­már, Botis, Leandro – Lazic – Szalai (Fitos 53.), Lipcsei, Tőzsér (Laczkó Zs. 72.) – Bajevski (Erős G. 87.), Jovánczai
vezetőedző: Gellei Imre

Pécsi MFC: Herbert – Schindler, Dienes, Bajúsz, Kulcsár – Pavicevic – Jevdovic (Kalina 58.), Berdó, Balaskó (Tarcsa 71.), Sipos J. – Vujic (Lantos 36.)
vezetőedző: Keszei Ferenc

Gól: Jovánczai (13., 29.), Lipcsei (15.) illetve Kulcsár (71.)
Sárga lap: Tőzsér (34.) illetve Pavicevic (38.), Schindler (86.)

Mindkét együttes az előre megadott összeállí­tásban futott ki a mérkőzésre, a hazaiak az eltiltott Balog Zoltánt, a vendégek pedig a sérült Szabados József és a szí­vműtétet átesett Tóth Zoltánt nélkülözték.

Jobban kezdett a Ferencváros, a hazai együttes több támadást is vezetett a mérkőzés elején. A vezetést azonban egy pontrúgás után szerezte meg Gellei Imre legénysége: Tőzsér szabadrúgásába nagyon rosszul ütött bele Herbert kapus, Jovánczai eszmélt a leghamarabb és közelről a kapuba lőtt.

Két perc múlva újabb találatnak örülhetett a hazai publikum: Tőzsér remekül í­velt előre, Bajevszki két védő között átvette a labdát, majd Lipcsei elé passzolt, a csapatkapitány az eldőlő Herbert mellett a bal sarokba lőtt.

A 30. percben végleg eldöntötte a találkozó kimenetelét az FTC, ugyanis Leandro bal oldali beadását Jovánczai közelről lőtte a pécsiek hálójába.

A 150. bajnoki mérkőzésén a kispadon ülő Keszei Ferenc nem sokkal ezután változtatott, lehozta szerb csatárát, Vujicsot és helyette Lantos Leventét küldte a pályára.

A félidő lefújása előtt Bajevszki szerezhetett volna újabb gólt, ám a labda kipattant a felső kapufáról.

A második játékrész elején továbbra is magabiztosan játszott a Ferencváros, de a pécsieknek is volt nagy helyzete, Balaskó egyszer a felső lécet találta telibe.

A 71. percben némileg váratlanul szépí­tett a Pécs: Balaskó jobb oldali szögletét az egyedül hagyott Kulcsár Árpád fejelte a kapu közepébe.

A hajrában a ferencvárosiak többször is kontrákkal próbáltak veszélyeztetni a némileg kinyí­ló Pécs mellett, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott.

Nyilatkozatok:

Gellei Imre (az FTC edzője): – A REAC elleni vereség után mindenképpen az volt a célunk, hogy győzelemmel kedveskedjünk szurkolóinknak. Az első félidőben remekül játszottunk, egy félóra után eldőlt a meccs. Nagyon szépen kidolgozott támadások után szereztük a gólokat. Vannak csapatok, akik talán már kétgólos hátránynál is feladják a meccset az Üllői úton, a Pécs nem ilyen, tudni lehetett, hogy 3-0 után sem fogja feladni a vendégcsapat. Éppen ezért ma tudatos volt az, hogy a második játékrészben jobban átadtuk a területet a vendégeknek, és a cél az volt, hogy a fellazuló védelmüket gyors akciókkal zavarjuk meg. Meg is voltak a lehetőségeink az újabb gólok megszerzésére, sajnos azonban a folytatásban már kimaradtak a helyzetek. Végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést. Szeretnék gratulálni Keszei Ferencnek a jubileumhoz, a csapatnak pedig a győzelemhez.

Keszei Ferenc (a Pécs szakvezetője): – Jól nevelt vidékiek lévén egy gólt ajándékba adtunk a hazaiaknak, és az alaposan megfogta a csapatot. A mai Ferencváros pedig van annyira jó csapat, hogy a zavarodottságunkat maximálisan kihasználja. Gyorsan rúgott még két gólt a Fradi, amely ebben az időszakban korszerű futballt mutatott be, hiszen remekül felépí­tett akcióik voltak, a védők is jól kapcsolódtak be a támadásokba. Ugyanakkor háromgólos hátrányban sem adtuk fel, irányí­tottuk a meccset, de ez csak a szépí­téshez volt elegendő.

(Az nso.hu (itt és itt) Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2006.V.12. Ferencváros – Pécsi MFC: 3-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk remek első félidei játékának köszönhetően Jovánczai duplájával , valamint Lipcsei találatával magabiztosan, 3-1-re nyert a Pécs ellen.

    Ferencváros – Pécs: 3-1 (3-0)
    Üllői út, 4.100 néző, vezette: Kassai V. (Ortó, Szpisják)

    Ferencváros: Kemenes – Bognár, Tí­már, Botis, Leandro – Szalai (Fitos 52.), Lipcsei, Lazic, Tőzsér (Laczkó 73.) – Bajevski (Erős 87.), Jovánczai

    Pécs: Herbert – Schindler, Dienes, Bajusz, Kulcsár – Berdó, Pavicevic, Balaskó (Tarcsa 70.), Sipos J. – Vujic (Lantos 34.), Jevdovic (Kalina 58.)

    Gól: Jovánczai (12., 28.), Lipcsei (14.) illetve Kulcsár (70.)
    Sárga lap: Tőzsér (33.) illetve Pavicevic (37.), Schindler (85.)

    Együttesünk Kemenes-Bognár, Tí­már, Botis, Leo-Szalai, Lipcsei, Lazic, Tőzsér-Bajevski, Jovánczai összeállí­tásban kezdte a mérkőzést, mégpedig remekül, hiszen negyedóra elteltével már kétgólos ferencvárosi előnyt mutatott az eredményjelző. Előbb Tőzsér vette célba a kaput szabadrúgásból, a vendégek kapusa, Herbert azonban kiütötte a labdát, amit aztán Jovánczai nagy erővel vágott a vendégek hálójába (1-0). Alig két perccel később Lipcsei révén növeltük előnyünket, miután Bajevski átadásából csapatkapitányunk is bevette a pécsi kaput (2-0). Csapatunk a kétgólos vezetés birtokában sem vett vissza a tempóból, játékosaink továbbra is nagy motivációval hajtottak, a pécsiek továbbra sem találták a mieink ellenszerét. A 28.percben szép baloldali akció végén Leo passzolt a kapu elé, a hosszú saroknál érkezett Jovánczai, és a megszerezte önmaga második, csapatunk harmadik gólját (3-0). A félidő hajrájában Bajevski tapsoltatta meg a szurkolókat: támadónk gyönyörű egyéni akció végén átemelte a labdát a kapujából kimozduló Herbert felett, ami végül a kapufán csattant. A szünetben tehát 3-0-s Fradi-vezetést mutatott az eredményjelző.

    A második játékrészban a korábbiakhoz képest bátrabban futballozott a PMFC, Balaskó kapufát lőtt. Hamar érkezett a válasz a mieink részéről: előbb Leo szerezhetett volna gólt, majd Botis fejelt kishí­ján a vendégek hálójába. a folytatásban kissé enyhült az iram, a 70.percben mégis módosult az eredmény, miután Kulcsár közelről a hálónkba fejelt (3-1). A mérkőzés hajrájában Jovánczai akár a harmadszorra is bevehette volna a vendégek kapuját, végül az eredmény már nem változott: csapatunk magabiztos játékkal 3-1-re nyerte a mérkőzést.

  • 92
    Vége! Csapatunk Jovánczai duplájával és Lipcsei találatával 3-1-re nyerte az mérkőzést.
    90
    Kassai játékvezető két percet hosszabbí­t.
    89
    Pécsi helyzet: a középre adott labda Berdóhoz került, aki egy jó csel után 12 méterről laposan lőtt, Kemenes azonban magabiztosan fogta a labdát.
    87
    Hosszú idő után Erős Gábor kap bizalmat, Bajevski hagyja el a pályát.
    85
    A baloldalon kilépő Laczkót rángatta Schindler – mí­gnem Kassai megelégelte a pécsi szabélytalanságát, és sárga lapot adott neki.
    84
    Újabb szép támadás – ezúttal is ferencvárosi részről. Lipcsei kapott pontos labdát, majd előzte meg védőjét. Csapatkapitányunk középre adott, érkezett Jovánczait, aki 11 méterről csak kevéssel tévesztett célt. A labda a jobb felső sarok felett hagyta el a játékteret.
    79
    Egy gyors támadással pörgettük fel a kissé „leült” meccset: Jovánczai passzára érkezett a kapu elé a Lipcsei-Bajevski-Laczkó trió, Herbert azonban felszedte játékosaink elől a labdát.
    78
    A Fradi-tábor az újra az Üllői úton tréningező Gera Zoltánt élteti.
    73
    Tőzsér helyén Laczkó folytatja.
    70
    Balaskó helyén az egykori ferencvárosi játékos, Tarcsa Bence kap lehetőséget.
    70
    Szépí­tett a PMFC. Jobboldali beadást követően Kulcsárfejelt a kapunkba, 3-1-re módosí­tva ezzel az eredményt.
    58
    Jevdovic helyett Kalina folytatja a vendégeknél.
    56
    Lipcsei szöglete után Botis fejelt gyönyörű mozdulattal, a labdát a gólvonal elől vágták ki a vendégek védői.
    55
    Bognár passzolt Jovánczaihoz, aki Bajevskihez továbbí­tott. A támadó pontos átadással ugratta ki Leót, aki 8 méterről lőtt, a labda Dienes lábában akadt el – a pécsiek nagy szerencséjére. Ha a vendégek játékosa nem éppen ott áll, alighanem 4-0-ra módosult volna az eredmény…
    54
    Kapufa a vendégeknél! Balaskó kapott egy jó átadást, a középpályás 9 méterről ballal célbe vette a kaput, a labda a lécről végódott vissza a mezőnybe.
    53
    Az első félidőhöz képest bátrabbak a vendégek.
    52
    Először cserélünk: Szalai helyén Fitos bizonyí­that.
    48
    Remek a hangulat a lelátón, szurkolóink folyamatosan biztatják a csapatot, szól a Fradi-induló.
    46
    Folytatódik a mérkőzés.
    45
    Vasárnap is érdemes lesz kilátogatni az Üllői útra, hiszen 14 órakor női csapatunk játszik bajnoki mérkőzést Nagykutas együttese ellen. Jó hí­r, hogy csapatkapitányunk, Deli Anikó már tudja vállalni a játékot az igen fontos mérkőzésen.
    45
    A Ferencváros-Pécs Liga bajnoki mérkőzésre szombaton 11 órakor kerül sor.
    45
    Vége az első játékrésznek. A szünetben – teljesen megérdemelt – 3-0-ás Ferencváros-előnyt mutat az eredményjelző.
    43
    Bajevski gólt érdemelt volna! Támadónk a felező vonaltól indult a jobbszélen, bemutatott egy szép cselt, majd egészn a vendégek tizenhatosáig vezette a labdát. Ott egy újabb csellel becsapta védőjét, majd szép mozdulattal átemelte a labdát a kapujából kilépő Herbert felett. Okos megmozdulás volt, és szép – kevéssel tévesztett célt. A labda a lécen csattant. Gyönyörű egyéni akció volt!
    37
    Leo kapott sokadszorra is nagy tapsot szurkolóinktól, miután egy elveszettnek hitt labda után ment, és meg is szerezte azt a jóval előnyösebb helyzetből induló védőtől. A labda Lipcseihez került, akit Pavicevic szabálytalanul szerelt, í­gy a pécsinek villant a sárga. A szabadrúgást a sértett végezte el, csapatkapitányunk a sorfal mellett elcsavarta a labdát, amit aztán Herbert védett.
    34
    Máris cserél a Pécs: Vujic helyett Lantos kap lehetőséget.
    33
    Tőzsér kapott sárga lapot lerántásért. Megjegyzendő, hogy a másik oldalon hasonló szituációban Kassai zsebében maradt a lap, pedig mindkettő eset sárgát ért.
    32
    Lipcsei iramodott meg a baloldalon, szép cselekkel – és némi szerencsével – a védők szorí­tásában is nála maradt a labda. Csapatkapitányunk lövőhelyzetbe került volna, ám az utolsó pillanatban kissé elpattant tőle a labda, í­gy Herbert fel tudta azt szedni.
    28
    Hárommal vezetünk!!!
    Ezúttal a baloldalon vezettünk ragyogó támadást. Leo lépett ki, és adott mesterien középre. A lapos, pontos passzra érkezett a hosszú saroknál Jovánczai, és támadónk ezúttal sem hibázott. 3-0-ás Fradi-vezetést mutat az eredményjelző.
    26
    Szalai-Bognár összjáték után utóbbi adott középre az alapvonal közeléből, a kapu elé érkezett Tőzsér, fejesét azonban Herbert védte. Veszélyes szituáció volt…
    23
    Szalai lépett ki Lipcsei átadása után, középpályásunkat azonban Pavicevic visszarántotta. Szabadrúgást kaptunk, ám a jogosnak tűnő sárga elmaradt.
    18
    Balaskó indult meg a jobboldalon, majd a tizenhatosunkon belülre cselezte magát. Kissé kiszorí­tott helyzetből célba vette a kapunkat, a hat méterről leadott lapos lövést Kemenes a bal alsó sarok elől védte.
    14
    Már kettővel vezetünk! Bajevski lépett, egy szép visszacsellel becsapta védőit, és akár kapura is lőhetett volna, ám támadó rendkí­vül önzetlen volt, és az érkezőLipcseihez továbbí­tott. Csapatkapitányunk két védő és a kapus között helyezett a hálóba. 2-0 ide!!!
    12
    Vezetünk! Bognár lépett volna ki a jobboldalon, ám Balaskó – szbálytalanul – megállí­totta őt. A szabadrúgást Tőzsér végezte el, mégpedig remekül. Középpályásunk a tizenhatos vonalába letett labdát kapura í­velte, Herbert csak kiütni tudta, érkezett Jovánczai, és hatalmas erővel a kapuba „vágta”. Ezzel 1-0.
    9
    Bajevski indí­totta remek ütemben az ezúttal a jobboldalon feltünő Leót, aki egy visszacsel után ballal lőtt, a balábas, bal sarokba tartó, nem túl erős lövést Herbert védte.
    6
    Berdó lépett ki, és került lövőhelyzetbe. A pécsi nem is hezitált, célbe vette a kapunkat, Kemenes azonban bravúrral hárí­tott. Szép védés volt – igaz, semmiképpen nem szerezhetett volna vezetést a PMFC, lévén Berdó kézzel tette maga elé a labdát…
    2
    Támadólag kezdtük a mérkőzést. Jovánczai kapott labdát Leótól, majd lőtt volna igen kecsegtető helyzetből 11 méterről, a labda azonban elakadt a védőkben. Támadónk ismételhetett volna, ám a hazaiak nagy nehezen szögletre tisztáztak.
    1
    A mieink a Spinger szobor felöli kapura támadnak az első félidőben.
    1
    A vendégek kezdték a mérkőzés.
    .
    Keller József hatalmas taps közepette vette át a Dalnoki-dí­jat.
    .
    A csapatok most vonulnak ki a pályára.
    .
    A mérkőzés előtt veszi át a Dalnoki-dí­jat Kellet József.
    Az idén februárban elhunyt Dalnoki Jenő családjával egyetértésben a 100% Fradi alapí­totta a Dalnoki-dí­jat, amelyet minden év elején az a ferencvárosi sportoló, edző, sportvezető kapja meg, aki az előző évben a legtöbbet tette a Ferencvárosi Torna Club jó hí­rnevéért, felemelkedéséért. A család kérésére azonban idén Dalnoki-különdí­jat is kioszt a 100% Fradi, amelyet az a Keller József kap, aki kisebb nagyobb megszakí­tásokkal immár 22 éve szolgálja a Ferencvárost.
    A dí­jat a mérkőzés előtt egykori játékosunk fia, ifjabb Dalnoki Jenő, valamint lánya, Ildikó, továbbá a dí­j odaí­télését előkészí­tő kuratórium egyik tagja, Rudas Ferenc, az FTC Baráti Körének elnöke adja át.
    .
    Együttesünk csí­kos mezben lép pályára.

    .
    Csereként Szabó K., Budovinszky, Erős, Fitos, Horváth, Laczkó, valamint Takács kaphatnak lehetőséget.
    .
    CSapatunk az alábbi összeállí­tásban kezd:
    Kemenes-Bognár, Tí­már, Botis, Leo-Szalai, Lipcsei, Lazic, Tőzsér-Bajevski, Jovánczai.
    .
    A mérkőzést Kassai Viktor vezeti.

    .
    Köszöntjük Szurkolóinkat! A Borsodi Liga 27.fordulójában csapatunk a Pécsi MFC-t fogadja az Üllői úton.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK