Az ördög és a két lakat

EGY IFI BAJNOKSÁG MARGÓJÁRA

A bajnokcsapat edzőjével fél órával az edzés előtt találkoztunk, a Fradi pálya öltözőjében. Kint a januári szél süví­tett végig a sporttelepen és Ördög László az őszi hónapokról beszélt, amikor csapata, az FTC ifi III. a nagy versenyfutásban megnyerte a bajnokságot.

— Fiaimról mi mást mondhatnék, mint jót. Mert tényleg jól játszottak. 26 mérkőzésből 23-at megnyertek, s gólarányuk is imponáló: 93:11!

Győzelmüket már csak azért is örömmel fogadták a zöld-fehér egyesületnél, mert évek óta az MTK sorra nyeri a különböző korcsoportok bajnokságait, kezdve az úttörőktől, holott talán éppen a Fradiban van a legtöbb saját nevelésű játékos.

— Két évtized edzői munka van a hátam mögött. Sok csapattal nyertem bajnokságot, de egyiknek sem örültem úgy, mint ennek!

Ez tény, el kell hinni Ördög Lászlónak. Mások mesélték, milyen meghatott volt az ünnepi vacsorán.

— Igen, a tavalyi idény kitűnően sikerült. Hogy mi lehet egy ifi III-ban az edző célja, feladata? Mindenekelőtt alapfokon nevelni játékosokat olyan posztra, melyre a nagy csapatnak szüksége van, hogy ezzel enyhí­tsük a gondot. Ez sikerült, s a bajnokságban elsők lettünk. Sajnos, nekünk, ifikkel, serdülőkkel foglalkozó edzőnek egyre nehezebb a dolgunk. Lassan teljesen eltűnnek a grundok. Ez ellen csak egy orvosság van: több pályát kell épí­teni, s a meglevőket bizonyos értelemben grund-jellegűekké alakí­tani. A tí­z-tizenöt éveseknél a legfontosabb: sokat játszani. Csak ezután jöjjön az erőnlét, meg a többi … Ebben a korban tanulhatják meg leginkább a jövő labdarúgói, hogy ezt a sportot elsősorban játsszák! Vallom, mindenkivel foglalkozzon alaposan az edző, s ne tanácsolja el a fiatalt 3—4 edzés után, még akkor sem, ha kedvezőtlenek az első benyomások. Sokszor hónapokra van szükség, hogy valakiben észrevegyük a tehetséget… Ne sajnáljuk a fáradságot. A felfedezés öröme bőven kárpótol ezért.

Aki ismeri az edzőt, tudja, mindig a becsületes, kemény munka hí­ve volt. Mi tagadás, sokan nehezteltek rá emiatt. Egy csapatnál, ahol hat évig működött, s amellyel két bajnokságot nyert, felmondták állását, mert nem tűrte a lazsálást… S az FTC ifi III. tagjai sem örültek, amikor az esőben, szélben olyan jó lett volna kiengedni, de a „kegyetlen” Laci bácsi hajthatatlan volt. A bajnokság után, persze megbocsátottak neki…

— Ahol bajnokcsapat van, úgy dukál, gólkirály is legyen …

Kimegyünk a pályára. Hozzánk inti ifjabb Lakat Károlyt.

— Hogyan lettél mesterlövész?
— Csapatunkból vagy öten lehettek volna elsők. Ez szerencse dolga. Sokszor olyan forintos labdákat kaptam, hogy nem tudtam nem berúgni

Éppen faggatjuk, mikor Mátraiék társaságában megjelenik Lakat Károly, az apa. Kí­váncsian lép Ördög Lászlóhoz.

— Vallatjuk a fiad, de nem megy a dolog …

A papa segí­tségére siet.

— Szokatlan ez még neki. Remélem belerázódik nemcsak a nyilatkozatba … —, s mosolyog.
— Ajánlok egy kompromisszumot … — teszi hozzá nyomban Lakat. 67-ben is nyerje meg csapatával a bajnokságot, Ördög Laci az ő játékosa legyen ismét a gólkirály s én majd mesélek érdekes történeteket.

Ebben maradtunk. Csak persze kérdés, mit szólnak hozzá az ellenfelek. Igaz, jócskán akad belőlük, ám ez még érdekesebbé teszi a dolgot…

(Labrarúgás, 1967 január – Kovai Iván)