A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Nádas Adolf

„Derék zoknigyáros” – í­gy jellemezte Dalnoki Jenő, a Ferencváros örökös bajnoka Nádas Adolfot, aki 1945 szeptemberétől 1948-ig bezárólag volt az FTC első embere.

Ez az időszak az ország, s egyben a magyar labdarúgás újjáépí­téséről szólt a II. világháború esztelen pusztí­tása után. A magyar nép demokráciáról álmodott, s e röpke háromévnyi álmodozást követően keserű volt az ébredés „az ideiglenesen hazánkban állomásozó” szovjet katonák szuronyai és a totális hatalomra törő kommunisták között…

Amint azt Buják Attila „Fejesek a Fradiban” c. publicisztikájában (168 óra, 2007. szeptember 5.) í­rja, „az áldozatkész Nádas Adolf vette gondjaiba az erkölcsileg és játékában is megroppant Fradit. Fociban sikerült az újjáépí­tés, a háború után tolongtak a pályákon a tehetséges srácok”. A klubelnök munkáját dicséri, hogy a Fradi a fővárosi klubok közül az elsők között állt talpra.

.

Sárosi Béla külföldre szerződése is beszédtéma volt. A Népsport újságí­rója feltette neki a kérdést, hogy igazak-e az Olaszországba távozásával kapcsolatos hí­rek:

– Valóban foglalkozom a távozás gondolatával – jelentette ki kertelés nélkül. – Akkor érlelődött meg bennem az elhatározás, amikor Nádas elnök úr egyí­zben kijelentette, hogy mindenki őszintén beszéljen kí­vánságairól, terveiről, esetleges távozási szándékáról. Én őszinte voltam. Nem akartam úgy eltávozni, ahogy az mostanában divattá vált. Őszintén feltártam gondjaimat, sérelmeimet és megmondtam, hogy az egyik olaszországi nagyegyesülettel tárgyalok.

– Legyen hozzánk őszinte. Nem túlozta el a sérelmeit? Magyarországon mindenki szereti magát…

– Ami azonban édeskevés ahhoz, hogy megéljek – vág bele a mondatba Sárosi Béla. Egészen nekikeseredve folytatja:

– Felettem is eljár az idő. Egyike vagyok azoknak a keveseknek, akik pályafutásuk alatt semmit sem szereztek. Mindig csak vártam, reméltem. Most kértem a Ferencvárostól a pályavendéglő bérletét. Nem én kaptam meg.

– Nézze Béla, rendes állása van.

– Ez az! – horkan fel mérgesen. – Ezzel esek én mindig két szék között a pad alá. Szolgálati helyemen most ért a legkellemetlenebb meglepetés: vártam az előléptetésemet, ehelyett rendőrhadnagyi rangomat alhadnaggyá fokozták. Nagyon rosszul esett és elkeserí­tett.

– Itt tudná hagyni a Ferencvárost?

– Örökké semmi esetre sem! Csak egy rövid ideig. De valamit már én is szeretnék felmutatni, hiszen nem sokáig bí­rják a lábaim a 90 perceket…

.

Az 1947-es, kékcédulásnak nevezett választási csalások eredményeképpen megerősödő kommunista párt népfrontpolitika ürügyén bedarálta a korszak demokratikus pártjait, í­gy a Független Kisgazdapártot, a Nemzeti Parasztpártot és a Szociáldemokrata Pártot is, és nyí­ltan hozzálátott a pártállami diktatúra monolitikus struktúrájának kiépí­téséhez.

A kommunisták ebbéli szándéka a sportéletben is megmutatkozott, szovjet mintára kí­vánták átszervezni a hazai labdarúgóklubok életét. Nádas Adolf többször összehí­vta a játékosokat, jelezvén a klub ege felett gyülekező viharfelhőket. Figyelmeztette őket: úgy alakulhat a jövő, hogy az élelmiszeripari-dolgozók szakszervezete átveszi az egyesületet. A legendárium szerint erre í­gy válaszoltak a játékosok: „nem baj főnök, legalább kaja lesz”. Igaz, név- és klubszí­nváltozásról ekkor még nem esett szó…

Akkoriban úgy hí­vták a zöld-fehéreket: aranycsapat gyémánt csatársorral. Nem véletlen az elnevezés, a Ferencváros támadószekcióját ugyanis az alábbi négyes alkotta: Deák, Budai, Kocsis, Czibor. A csapat gólaránya az 1948/49-es szezonban lejátszott 30 mérkőzés alatt 140:36 volt, ebből Deák „Bamba” egymaga jegyzett egy hí­ján hatvan találatot. Ez a idény azonban más miatt is emlékezetes: 1948. október 31-én játszotta a Fradi 1000. bajnoki mérkőzését, az ellenfél a Tatabánya volt. S bár a szezon első négy mérkőzését az Üllői úti stadion füvesí­tése miatt idegenben játszották a zöld-fehérek, végül már négy fordulóval a bajnokság vége előtt újra bajnok lett a Ferencváros.

1948. november 18-án végképp kiéleződött a konfliktus a kommunista párt és a Ferencváros között. Az Üllői úton megrendezett FTC – Vasas mérkőzésen – amelyet egyébiránt 4:2-re nyert meg a Fradi, bár a kék-pirosak kétszer is vezettek –a zöld-fehér B- középben antikommunista megnyilvánulásokra került sor. A hatalom ezért be akarta tiltani a klubot, azonban Nádas Adolf Rákositól kért és kapott kihallgatást. Személyes közbenjárásának eredményeképpen Sztálin legjobb magyar taní­tványa kegyet gyakorolt, í­gy a Fradi büntetését enyhí­tették. (A következő négy mérkőzésen kizárólag idegenben léphetett pályára a IX. kerületi klub).

Sokáig azonban már nem küzdhetett a „derék zoknigyáros” az egyre erőszakosabbá váló hatalommal szemben, s rövidesen elváltak a klubelnök és a Ferencváros útjai.

Nádas Adolfra úgy emlékezzen a hálás utókor, mint egy olyan klubelnökre, akinek áldozatos munkája nélkül aligha állt volna újra talpra a II. világháborút követően az Erkölcs, Erő, Egyetértés csapata, s aki a lehetőségekhez mérten mindent megtett az FTC függetlenségének megtartásáért.

Déri Tibor