A Fradi naptára, augusztus 15.

tempo-naptar

Évfordulók:

142 éve született Fehéry Ákos
105 éve született Sárosi III. Béla

sárosi-béla

A Ferencvárosi labdarúgás kiváló fedezet játékosa, SÁROSI III. BÉLA, aki eleinte „csak” Sárosi György öccse volt, de aki játékával, kiváló adottságával, hosszú, pontos átadásaival és hatalmas munkabí­rásával korának egyik legjobb fedezetévé vált. Igen jó érzékkel látta el a védelemben feladatát, bár ezt a posztot kevésbé kedvelte. A támadó fedezet szerepkörében mozgott igazán otthonosan. Gyakran vállalkozott előretörésekre. Óriási erejű lövésekkel veszélyeztette az ellenfél kapuját.1937 és 1946 között 326 alkalommal játszott a Ferencváros szí­neiben és 93 gólt szerzett. Háromszor volt magyar bajnok és magyar kupagyőztes. Bár háromszor is játszott KK döntőben, de elsőséget nem sikerült szereznie. A magyar válogatottban 25 alkalommal szerepelt és 1 gólt szerzett. 1946-ban az FC Bologna szerződtette. Bolognai évei során annyira küzdött a honvággyal, hogy a klub vezetői segí­tségével magyar emlékszobát rendezett be magának lakásának, hatalmas fali térképpel, rengeteg Fradi- és válogatott fényképpel, közepén babérkoszorús cí­merrel. Utolsó éveiben, ha csak tehette, hazalátogatott, nagy meghatottsággal vette tudomásul, hogy 1974-ben a Ferencváros örökös bajnoka cí­met is odaí­télték neki.

Mérkőzéseink ezen a napon:

1912. Wekerletelepi SC – FTC , Edzőmérkőzés
1915. ETC – FTC 0:3, Edzőmérkőzés
1917. Kecskeméti AC – FTC 0:5, Edzőmérkőzés
1920. FTC – Kispesti AC 1:0, Edzőmérkőzés
1921. Köln kombinált – FTC 1-3, nemzetközi barátságos
1924. Békéscsabai Előre – FTC 0:8, Edzőmérkőzés
1925. Wiener SC – FTC 1-3, nemzetközi barátságos
1926. Bocskay – Ferencváros 0:4, Edzőmérkőzés
1927. Hakoah – Ferencváros 2-5, nemzetközi barátságos
1934. FC Bratislava – Ferencváros 2-1, nemzetközi barátságos
1936. Bukarest CFR – Ferencváros 0-1, nemzetközi barátságos
1942. Törekvés – Ferencváros 1-5, Szt. István kupa
1944. Ferencváros – Újpest 6-1, Szt. László kupa
1948. MTK – Ferencváros 5-3, Centenáris kupa
1954. Sztálin Vasmű Építők – Bp. Kinizsi 0:1, Esti kupa
1962. Ferencváros – Budai Spartacus 6:0, Edzőmérkőzés
1965. Ferencváros – Győri ETO 6:2, NB1
1970. Ferencváros – Pécsi Dózsa 3:1, NB1
1973. Abidjan város válogatottja – Ferencváros 1:6, nemzetközi barátságos
1975. Malaga – Ferencváros 2-1, Nemzetközi torna
1976. Videoton – Ferencváros 3-2, Duna kupa
1979. Sevilla – Ferencváros 1-2, Nemzetközi torna
1981. Ferencváros – Csepel 4-0, NB1
1982. Alcobendas – Ferencváros 0-3, nemzetközi barátságos
1983. SC Neusiedl Am See – Ferencváros 0-1, nemzetközi barátságos
1992. Csepel – Ferencváros 0-2, NB1
1998. Gázszer – Ferencváros 1-1, NB1
1999. Gázszer – Ferencváros 3-2, NB1
2002. Ferencváros – AEL Limassol 4-0, UEFA selejtező
2007. Hajdúböszörmény – Ferencváros 1-0, Edzőmérkőzés
2009. Ferencváros – Paks 1-1, NB1
2010. Ferencváros – Bp. Honvéd 1-3, NB1
2015. Ferencváros – MTK 2-0, NB1

Összes díjmérkőzés: 25 mérkőzés, 17 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség, 69-31 gólkülönbség

Ezen a napon játszotta első díjmérkőzését a csapatunkban:

1927. Szedlacsek Ferenc
1948. Mészáros József

Ezen a napon játszotta első válogatott mérkőzését az FTC csapatából:

2001. Hrutka János

Ezen a napon játszotta utolsó válogatott mérkőzését az FTC csapatából:

2001. Hrutka János

1921

„Az FTC-t revansvágya hozta Bécsbe, tavasszal elszenvedett budapesti vereségét akarta kireperálni, s a reváns teljes mértékben sikerült. A csapat játéka elismerést keltett és megérdemeltté tette győzelmünket. Az I. félidőben teljesen az FTC uralta, s csak tréninghiányának tudható be, hogy a II. félidőben visszaesett. A mérkőzés sorsa azonban ekkor sem volt pillanatokig sem kétséges. A játék FTC offenzí­vával indult meg és ki is tartott a félidő végéig. A 13. percben Kohut bomba védhetetlenül süví­tett be az osztrák kapuba. A 24. perc hozta meg a jól megérdemelt második gólt, Nikolsburger csipet el egy labdát és továbbí­tott a kapuba. Az FTC a félidő végén ismét erősen támad és a 43. percben Nikolsburger szép hosszú lövése utat talál a hálóba. A második félidőben büntetőből szépí­tenek az osztrákok, a gól felrázza az FTC-t is, a zöld-fehérek heves támadásokat indí­tanak, de több gól már nem születik.” (1925 – Wiener SC)

„A Ferencváros vidéki debüje győzelemmel végződött” (1926 – Bocskay)

„Nagyvonalú, szemnek is szép játékkal győzte le a Ferencváros a Hakoah Amerikát járt csapatát, és a gólarányban nem is jutott kifejezésre az a könnyedség, amivel a zöld-fehérek elérték ezt a győzelmüket. A II. félidő első negyedórája után már csak félgőzzel játszott a csapat és ez is elég volt ahhoz, hogy sakkban tartsa végig az ellenfelét. A Ferencvárosnak és a mezőnynek legjobb embere Bukovi volt. Elsőrangú játékot produkált a csatársor is. Kiváló volt Kohut, de különösen Rázsó. Fröhlich nagyszerűen bevált, okosan dobta előre a szárnyakat. Szedlacsek ideális összekötő, technikája zseniális. A halfsorban Obitz kitűnő volt, a bekkek közül Hungler jól rúgott, Takács nagyszerűen helyezkedett. Amselnek kevés dolga volt. Tóth, a Ferencváros trénere: — A győzelem megérdemelt, bár a csatársor játéka még nem tökéletes. A szezonkezdet meglátszott mind a két csapaton.” (1927 – Hakoah)

„A Ferencváros második bukaresti mérkőzésén sem játszott „meggyőző” formát” (1936 – CFR)

„Borús időben gyülekezik a közönség a Latorca-utcai pályára. Enyhe északi szél fújdogál, hamar megállapí­tják a szakértők, hogy nézőcsúcs lesz. Kezdéskor legalább 20.000 néző veszi körül a pályát, de van, aki azt állí­tja, hogy ennél is több…A Szent István Kupa sok jó tulajdonsága közül azzal is eldicsekedhetik, hogy küzdelmei során – nincs rossz mérkőzés. Lám, ezt a Ferencváros-Törekvés találkozást előre lefutott mérkőzésnek tekintették. Papí­ron í­gy is festett. A valóság azonban a nézők tizezreinek adott igazat, akik mégis kijöttek szombaton este a pályára. Nagy, vérbeli kupaküzdelem folyt ott. Hiába állt az egyik oldalon a művészi módon kifejlett egyéni klasszis-képességek egész sora, a másikon pedig jóval szerényebb tehetségekből álló együttes, a küzdelem csak a II. félidő vége felé vált egyoldalúvá. Addig a Törekvés teljesen nyí­lttá tudta tenni a küzdelmet. A Fradi győzelmének jogosságához szó sem férhet, sőt a gólarány még nagyobb is lehetett volna, de a zöld-fehérek belső hármasában nagyobb lett volna a gólratörés.” (1942 – Törekvés)

1944

„Az Esti-Kupa mérkőzést a Bp.Kinizsi megérdemelten nyerte. Gyorsabbak voltak s erőlét tekintetében is felülmúlták a Sztálin Vasmű gárdáját. Ennek ellenére az eredmény kialakulását néhány vaskos bí­rói tévedés is befolyásolta. A Kinizsi gólját nyilvánvaló les előzte meg s Fejes többszöri durva felvágását sem torolta meg megfelelően a bí­ró.” (1954 – Sztálin Vasmű)

„Óriási várakozás előzte meg a mérkőzést. 60 ezren látogattak ki a Népstadionba, akik egy ritka élvezetes és remek csatát láthattak. És ami a lényeg: Fradi hengernek és gólparádénak tapsolhattak. Hiába volt futtatott” csapat a Győr a hatvanas években, és hiába játszottak olyan remek játékosok, mint Palotai, Varsányi és Keglovits és hiába ült a kispadon a magyar foci egyik legendája, Hidegkúti Nándor, ezen a késő nyári napon alaposan kitömték a vidéki zöld-fehérek kapuját. Négyet termeltek az első félidőben Fenyvesi és Albert duplájával, mely nagyon hamar megadta az egész mérkőzés alaphangulatát. A közönség remekül szórakozott, jó volt a csapat, vesztett pontok tekintetében a Fradi vezette a tabellát, és még élt a szí­vekben a VVK győzelem öröme. A második félidőben egy kicsit kiengedett a csapat, feljött a Győr, ettől még élvezetesebb lett a mérkőzés, de a biztos Fradi győzelmet nem veszélyeztette semmi.” (1965 – Győri ETO)

„Húsz perc unalom után, Radó bí­ró vezetést szerzett az FTC-nek, egy szabályos szerelést fújt be büntetőnek | Az I. félidő tovább részében is mérsékelt szí­nvonalon folyt, a jobbára kiegyenlí­tett mezőnyjáték. | Szünet után élénkebb lett az iram, hosszú percekig beszorult a Ferencváros, s a pécsiek irányí­tottak. | Az egyenlí­tő gól után lendületesebb lett a zöld-fehérek játéka, sőt, a hajrában eredményes is. | Gólszerzők: Szőke (20.p., 11-esből), Máté (70. perc), Branikovics (80. perc), Albert (88. perc) | A forduló mérkőzésének í­gérkezett…aztán bizony minden volt, csak jó foci nem.” (1970 – Pécsi Dózsa)

NS-19790817-04-19790815

1979

„Vajon mire lesz képes az újoncokkal megerősí­tett bajnokcsapat első hazai mérkőzésén? Nyilván ez a kérdés késztette a 25 ezer zöld-fehér hí­vőt arra, hogy elzarándokoljon az Üllői útra. Az első félidőben azonban alighanem csalódtak, hiszen a paprikás kezdő 15 percet leszámí­tva semmi sem történt a pályán. A hazaiak nem voltak képesek rákényszerí­teni akaratukat a védelmet jól megszervező csepeliekre. A második félidőben azonban egy egészen más Ferencváros jött ki a zöld gyepre. Az addig álomkórosan ténfergő csatárok és középpályások mintha megunták volna az első félidő tehetetlenségét, s bajnokcsapathoz illően vették űzőbe a csepelieket. Sokmozgásos játékukkal – melynek karmestere ezúttal Ebedli volt – az újonc Kvaszta ügyes megmozdulásaival, Pogány és Koch szemfülességével rendre megoldhatatlan feladat elé állí­tották a piros-kékeket. És amikor már bizonyos volt, hogy megroggyantották az ellenfelüket, akkor sem hagyták abba, hanem megpróbálták kiütéses győzelemmé alakí­tani ezt a találkozót.” (1981 – Csepel)

„Albert, Fodor és Kuznyecov sérülés miatt hiányzott a Ferencvárosból, de a zöld-fehérek tartalékosan is magabiztosan győzték le az ujonc Csepelt, amely egyébként nem keltett rossz benyomást…Közel 18.000 néző előtt ferencvárosi rohamokkal indult a találkozó. Az első negyedórában az NB I. ujonca szemmel láthatóan tisztelte a bajnokot, szinte kizárólag a csepeli térfélen folyt a játék. A félidő utolsó percében Lipcsei egyéni akció végén nyolc méterről laposan lőtt a csepeli kapuba, igy 1:0-ás ferencvárosi előnnyel tértek pihenőre a csapatok. Fordulás után legalább 20 percbe telt, amig a vasgyári gárda magához tért kábulatából, ekkor Stefanov fejese tette próbára Balogh Tamás reflexeit. A mérkőzés ebben a szakaszában a hullámzó mezőnyjátékot sok apró szabálytalansággal tűzdelték a játékosok. Erőlködött a Csepel, játékosai próbáltak kiegyenlí­teni, erre ujabb gólt kaptak. Dr. Szieben messzire kifutva kapujából lábbal akart tisztázni, a labda Pálinghoz került, aki 25 méterről í­velt az őrizetlen hálóba.” (1992 – Csepel)

2002

2015

2001

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK