A Fradi naptára, január 17.
Évfordulók:
126 éve született Amsel Ignác
54 éve született Christiansen, Kenneth
92 éve született Gerendás András
89 éve született Győri-Kiss István
29 éve született Havas Attila
96 éve született Kárász Endre
26 éve hunyt el Kéri Károly
81 éve született Kuchta Ferenc
136 éve született Schiller Rezső
125 éve született Winkler Róbert
A Ferencvárosi labdarúgás első klasszis, válogatott kapuvédője, AMSEL IGNÁC, 1922-ben védett először a Fradiban. Összesen 324 alkalommal őrizte a hálónkat, háromszor nyert magyar bajnokságot, négyszer magyar kupát és tagja volt az 1928-ban KK-t nyert csapatnak. „Angyal” védett Olaszországban, majd visszatért az Üllői útra.
KÉRI KÁROLY a Ferencvárosi labdarúgás egyik kiváló „szürke eminenciása” 1943-ban lépett először pályára zöld-fehérben. 10 éven át volt a csapat állandó játékosa. Megbízható játékos volt akit a pontos helyezkedés, a határozott szerelés és a jó fejjáték jellemezte. Bár fedezetként tartjuk számon, de talán ő volt az első „beállós” a magyar labdarúgás történetében. Összesen 313 alkalommal lépett a pályára a Ferencvárosi színeiben és 3 gólt szerzett. Tagja volt az 1948/49-s „álomcsapatnak”, mely bajnokságot nyert. Bár neve nem cseng olyan ismerősnek mint az akkori sztároké, de nélküle 10 éven át elképzelhetetlen volt a Ferencváros.
Mérkőzéseink ezen a napon:
1980. Boca Juniors – Ferencváros 1-1, Nemzetközi torna
1981. Orosházi MTK – Ferencváros 2-9, Edzőmérkőzés
1983. Simaság – Ferencváros ?-?, Edzőmérkőzés
2006. Soroksár – Ferencváros 1-1, Edzőmérkőzés
Összes díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 1 döntetlen, 1-1 gólkülönbség
Ezen a napon játszotta első válogatott mérkőzését az FTC csapatából:
„Negyedik dél-amerikai mérkőzésünkön, 40 ezer néző előtt kitűnően játszott csapatunk, s a nagyhírű Boca Juniors ellen értékes 1-1-et ért el. A hazaiak a 33. percben Puton révén szereztek vezetést. A 40. percben Pusztai ritkán látható hatalmas lövéssel egyenlített. Csapatunk nagyon jól játszott, közelebb állt a győzelemhez: Ebedli. Pusztai és Tóth nyújtott igen jó teljesítményt.”
1991. január 17-én debütált a nemzeti csapatban Keresztúri András.
„Keresztúri rengeteget vállalt magára, beadásai veszélyesek voltak, a lövésekkel nem volt szerencséje.”
Keresztúri mellett Simon, Limperger és az ex-fradista Váczi Dénes is pályára lépett a Nehru kupán, ahol 2-1-re győzött Magyarország válogatottja.
Nálam KÉRI KÁROLY UGYANOLYAN BECSBEN ÁLL, mint MINDEN FRADISTA !!!
szerintem senki, egyszerűen eszükbe se jutott, meg kapcsolatrendszerük se volt hozzá. akkor épp a torgyáni szakértelem dúlt a falakon belül. lett belőle a zágráb, az is egy évvel később, ezer néző előtt. emlékezetesre sikeredett történet volt az is.
sajnos, kispufi, nagyon igazad van…emlékszem én is, ’98-99-ben ment a hülyítés (Fradi-részvény, Üllői úti-téglajegy stb, nekem is benn ragadt vagy 30-40 ezer forintom… ) majd jön a Milan, jön a Barcelona, jön a Rapid… szupertorna… csak közben Torgyán-Turdean „doktor” uralkodott, basáskodott… Páncsics Miki személyes kapcsolatai alapján idehozta a Dinamót…olyan gigantikus, bombasztikus centenáriumi gála volt, mint amilyet megérdemeltünk…!!!??? :(((
Azert a figyelmetekbe ajanlom azt a Boca-meccset , ket eve nyertek Vb-t az argentinok !
Akkoriban meg mindenhol szivesen latott vendeg volt a Fradi ! 20 ev mulva kinn voltam Buenos Airesben, akkor eppen Vilagkupa gyoztesek voltak, s szivesen jottek volna a Fradihoz ellenfelkent, az lett volna az igazi centenariumi meccs. Tenyleg, ezt ki furta meg…?