A pezsgőgyár után jött a gyúrószoba

Kakas László bajnoki cí­met ünnepelhetett a kék-fehérekkel, ám a közvélemény nem kis meglepetésére néhány napja a Fradihoz szerződött. Ahhoz a klubhoz, amellyel az 1981–82-es szezonban bajnoki aranyat ünnepelhetett. Szóval hazatért…

– Miért jött el az MTK-tól?
– Több oka is van – felelte Kakas László. – Egyrészt tizenhárom év után úgy éreztem, eljött az idő a váltásra. Másfelől a barátaim a megmondhatói, hányszor mondogattam, de jó lenne a Fradi kapusedzőjeként dolgozni. S a vágyam most teljesült. Aztán van itt még valami. Rengeteg csodálatos emlék fűz az MTKhoz, négy bajnoki aranyat ünnepelhettem, de mégiscsak elgondolkodtató, ha az embernek újra meg újra egyéves szerződést kí­nálgatnak. Nem tagadom, jólesett volna, ha legalább egyszer azt mondják: nézd, Laci, itt vagy, közénk tartozol, jól dolgozol, most í­rjál alá két-három évre! De erre nem került sor.

– Ha már az MTK-nál eltöltött időszakról beszél: nem kis része volt a bajnoki cí­mben, hiszen Végh Zoltán, a kék-fehérek kapusa az ön hathatós közreműködésével remek formában védte végig az idényt. Ha nem titok, árulja el, mit kapott a bajnoki cí­m után?
– Megmondom én, nincs ezen mit titkolni: nettó háromszázötvenezer forintot.

– Mennyit?
– Mondom, nagyjából háromszázötvenezer forintot. Ennyi jutott nekem. Egyébként most, amikor szokás szerint egy év után lejárt a szerződésem, senki sem mondta, hogy mikor kell aláí­rnom a következőt. Aztán felhí­vott Berki Krisztián, a Fradi ügyvezetője, amin, bevallom, meglepődtem. Gyorsan megegyeztünk: kezdésként mindjárt két évre köteleztem el magam a Fradihoz, és azt is elárulom, hogy anyagilag sokkal jobban járok.

– Csütörtökön ment először edzésre az Üllői útra. Meg tudja mondani, mikor hagyta ott annak idején a Fradit?
– Pontosan emlékszem, hogy 1983. január elsején igazoltam a Vasashoz. Azt is megmondom, miért jöttem el a Fraditól. Hiába védtem sokat, tisztában voltam vele, hogy Zsiborás Gábor, aki nagyon jó barátom volt, sokkal jobb kapus nálam, ráadásul őt rajongásig szerették a szurkolók. Kénytelen voltam meghozni ezt a döntést, átadtam a helyem a jobbnak, a fiatalabbnak. De az a három és fél év, amelyet akkor az Üllői úton védhettem, meghatározó élménye volt az életemnek.

– Mondok is mindjárt két felejthetetlen meccset: 1981. április tizennyolcadika, Megyeri út, kettő nullás győzelem az Újpest ellen, majd néhány héttel később egy nullás diadal Kispesten, a Honvéd ellen. Mindkét találkozón bombaformában védett. Megmondja, mivel ajándékozták meg a bajnoki aranyért?
– Kaptunk egy szí­nes tévét. De ez csak a kezdőjátékosokra vonatkozott. A tartalékok ketten vehettek át egy ilyen készüléket, úgy kellett osztozniuk rajta. Az egyik megvette a másiktól…

– És pénzjutalom?
– Ugyan már! Más idők voltak azok. Ki nem találná például, hogy én hónapokig hol laktam. Ne találgasson, elárulom: a budafoki pezsgőgyár vendégszobájában. Minden reggel arra ébredtem, ahogy rekeszekbe pakolják a Törleyt. Ez a csörömpölés hosszú ideig kí­sérte az életemet. De nemcsak én laktam ott stabil Fradi-játékosként, hanem több más futballista is. Aztán amikor véget ért a fűtési szezon, még ebből a pezsgőgyári vendégszobából is kiraktak minket. Hosszú heteken át a gyúrószobában aludtam.

– Azért ez elképesztő.
– Mondom, más világ volt. De ha hiszi, ha nem, egy pillanatra sem zavart bennünket a pezsgőgyár ricsaja, a gyúrószoba kényelmetlensége. Csak az volt a fontos, hogy a Fradiban focizhassunk.

– Aztán Vasas-kapusként is volt két felejthetetlen, Fradihoz kötődő emléke.
– Igen, az egyik meccsen az akkor még Fradi-csatár Szabadi László góljával egy nullára nyert a zöld-fehér csapat, és én tí­zes osztályzatot kaptam a Népsporttól. Jól ment, az tény, de szerencsém is volt, a fradisták csaknem mindent belém rúgtak. A másik emlék pedig az ezerkilencszáznyolcvanhatos MNKgyőzelem, tizenegyesekkel diadalmaskodtunk; emlékszem, Szántó Gábor büntetőjét védtem ki. Rég volt.

– Beszél angolul?
– Inkább németül. De a Fradiban van tolmács, úgyhogy nem lesz gond a munkával. Csütörtökön kezdtem a tréninget, három fiatal sráccal dolgozom egyelőre, Komora Lászlóval, Holczer Ádámmal és Pintér Balázzsal.

– Igaz, hogy Köteles Lászlót, a Diósgyőr kapusát szeretné szerződtetni a Fradi?
– Erről én nem tudok.

– Milyen érzés volt újra belépni az Üllői úti stadion hazai öltözőjébe?
– Olyan, mintha huszonöt év után hazaérkeztem volna. Bár az is igaz, hogy Lipcsei Péteren és Dragóner Attilán kí­vül nem sok mindenkit ismerek. De nem is ez a fontos, hanem a bizalom és a kihí­vás, mindkettőben részem lesz a Fradinál. Ahol nemcsak a felnőttekkel, hanem az utánpótlás-kapusokkal is foglalkozhatom. Biztos vagyok benne, hogy jövőre újra az NB I-ben szerepel a Ferencváros, oda kerül, ahová mindig is tartozott. S ki tudja, lehet, nekem megint megadatik itt, hogy bajnoki cí­met ünnepelhessek.

(Nemzeti Sport)