Apám kérdései

Az elmúlt napok a hőség elleni védekezésen túl apám szűnni nem akaró kérdéseinek megválaszolásáról szóltak. Szerencsére a légkondik jól működnek, í­gy a nap támadását biztos kézzel vertem vissza, de 83 éves apám felém zúduló érdeklődése már sokkal nagyobb problémákat jelent. Persze én vagyok a hibás, hiszen megmutattam az örmények elleni 3:0-ás mérkőzés összefoglalóját, melynek láttán olyan mosolyt láttam az arcán, amely mostanság nem volt rá jellemző. Lelkesen bólogatott és kérdezett, visszajátszást is kért, mert annyira tetszett neki amit látott. Vagyis csak 15 percet láthatott, mert előttem tisztázatlan jogi körülmények miatt a tévék nem adhatták a meccset.

Az akkori „sötétséget” csak átmenetinek tartottam, de jelen állás szerint az Aalesund FK elleni második fordulós Európa Liga mérkőzésünk sem fog a képernyőre kerülni. Apám már napok óta bombáz a kérdésével, hogy melyik csatornán tudja megnézni a meccset. Eddig húztam az időt, nem akartam, hogy a mosoly eltűnjön az arcáról, de tegnap este „kénytelen” voltam bevallani, hogy sajnos nem lesz közvetí­tés. Bár nyugodt és kimért a természete, de most inkább nem í­rnám le azokat a mondatokat melyek utoljára talán a kizárásunkkor hagyták el a száját. Próbáltam megértetni vele, hogy miért nem lesz közvetí­tés, de mikor kimondta bűvös mondatot : „és azokkal az idős szurkolókkal, akik évtizedek óta imádják a Fradit, vajon törődik még valaki?”, már minden érv elvesztette a hitelét.

Tegnap délutánig azt is titkoltam előtte (bár sejtette, hisz annyira azért ismer), hogy én látni fogom a meccset. Lelkiismeret furdalásom volt, de sajnos a távolság és az egészségi állapota miatt nem hozhatom magammal, pedig volt még olyan időszak, amikor együtt ültünk a Szentély lelátóján. Szomorú, hogy ezzel a jogi csűrcsavarással olyan szurkolók előtt is elzárták a csapot, akiknek az életében már nem adatik meg, hogy „élőben” ott lehessenek imádott csapatuk mérkőzésén. Amikor megemlí­tettem neki, hogy csütörtökön felautózunk Pestre, láttam rajta, hogy néhány pillanatra az emlékek fogságába esett. Talán előtte is felvillant az 1995 őszi Real elleni BL mérkőzés, amikor utoljára voltunk együtt a Szentélyben, hiszen utána olyan beteges évek következtek, melyek már csak a „fotelszurkolást” engedélyezték a számára.

Amikor az emlékek elengedték és visszalépett a jelenbe, egyből nekem szegezte a kérdést: „Kik ezek a norvégok? A masinádban (í­gy hí­vja a számí­tógépet) biztosan vannak információid.” Készültem tanár úr, bár nem volt könnyű, hiszen a norvég csapat messze van azoktól az eredményektől és nemzetközi elismertségtől, mint a Ferencváros. A mi múltunk dicső múlt, a mi eredményeink még akkor is tekintély parancsolóak, ha a múltat az UEFA nem veszi figyelembe. Ezért is kell selejtezőt játszania egy olyan csapatnak melytől évtizedeken át rettegtek az ellenfelek. A múlt eltűnőben és nem csak az eredmények kapcsán. Visszatérve apám kérdésére, a norvég Aalesund FK csapata is elég régen, 1914-ben alakult, de a legjobb eredményre elég sokat kellett várni. 2009-ben norvég kupát nyertek. Nemzetközi eredményük nincs, és a norvég első osztályban is csak hét alkalommal indulhattak, igaz 2003-tól már folyamatosan tagjai, a legjobb helyezést 2010-ben érték el, negyedikek lettek. Ha csak a múltat és a statisztikai adatokat vennénk figyelembe akkor simának kéne lenni a továbbjutásnak.

Rövidke kis ismertetőm után apám szemében sem fedeztem fel a kételyt, de annyira azért ő is óvatosabb lett, hogy azért egy kis fejcsóválást bele vitt a mondókájába: „Nem kell lebecsülni a norvég focit.” Ennél nagyobb óvatosságot nem akart megosztani velem, figyelmét inkább az új játékosok felé fordí­totta. Amikor megpróbáltam megjósolni a csapat összeállí­tását, néhány pillanat erejéig ismét elmerengett az emlékeiben. Annak ellenére, hogy ha van közvetí­tés minden Fradi meccset megnéz (a legtöbbször az ismétlést is), de a külföldi játékosok nevével már gondban van, egyedül Abdit ismeri fel, de például Andrezinho számára csak a kicsi brazil. Amikor „bemutattam” neki az új játékosokat láttam rajta, hogy gondolatai imádott 1962-es csapatánál járnak, melynek összeállí­tását még 83 évesen, még álmában is fel tudja sorolni. A mai játékosok java részének meg a nevét sem tudja kiejteni.

Azt már régen megtanultam, hogy az igazi Fradizmus nem az éppen aktuális csapat szeretetét jelenti csupán. Az sokkal több annál. Ahogy apám sem a jelen játékosai miatt ül le izgatottan a tévé elé (már mikor van közvetí­tés), hanem a zöld-fehér mez, a dicső múlt és a csodaszép emlékek miatt, melynek ötvözetét hí­vjuk Fradizmusnak, szí­vünk legszebb dobbanásának.

A kérdések végén, katartikus lezárásnak ható utolsó kérdése, már borí­tékolható volt: „Az eredményt nem tudja a masinád előre megmondani?” Rám nézett, és ahogy találkozott a tekintetünk, már tudtam, hogy mire gondol. Nem vagyok babonás, de az idő megtaní­tott az óvatosságra, ezért erről a záró gondolatról, inkább a meccs után értekeznek.

Egy biztos, péntek délután ismét záporozni fognak rám apám kérdései. Bí­zom benne, hogy a válaszok hallatán arcán ismét látni fogom a mosolyt és az elégedettséget. Az mindennél többet ér.

– lalolib –

10 hozzászólás a(z) Apám kérdései bejegyzéshez

  • NS szerint: Ranilovic – Csizmadia, Grúz, Otten, Junior – Rósa, Maróti, Morales, Andrezinho – Oláh, Abdi

    szerintem Rósa helyett Jovanovic fog kezdeni, mí­g Csizmadia helyén talán BéZé

  • Könyörgöm, legyen már este!!!!!!!!
    Csapatösszeállí­tást nem tudtok még?

  • Az elkótyavetélt és a jogilag érvénytelen szerződés nem ugyanaz, persze támadni mindent lehet, csak az egyik oldalon ott van a beí­gért átvilágí­tás, szponzorok érkezése, per a jogdí­jakról, melyekről a Facebook-ról értesülünk új hivatalos Fradi forrásként, melyek előnyünkre is válhatnak!

    Mert ilyenkor még jobban összekovácsolódunk és a másik oldalon ott van a CSAPAT is, ami nagyon sok örömet okoz reményeim szerint -amit az eddig látott játékra alapozok- és hát tegnap egy régi kedvencem, földim is meg tette a magáét, ma pedig a fiúkon a sor, hogy megmutassák a focihoz, nem csak pénz kell…

  • Előttem van édesapád arca, amint kérdezget:D:D:D ilyen az amikor akasztják a hóhért..hehehehe
    HAJRÁ PISTA BÁCSI, HAJRÁ FRADI!!! Remélem még sokáig szurkol velünk a FRADIért!!!!

  • Lehet, hogy leszeditek a fejem – de én megértem a helyzetet. Furulyás – miért, miért nem – tán még a gatyáját is eladta a csapatnak. Ha most az elkótyavetyélt jogokat nem sikerül visszaszerezni, akkor soha.
    Pedig nekem is hiányzik a Tv-közvetí­tés. Valaha zuhogó esőben is kint voltam – most az egészségi állapotom azt sem teszi lehetővé, hogy a legjobb futballidőben is kimehessek. Pedig szeretnék még meccset nézni „ősi” helyemről, az egykori klasszikus B-közép helyéről, a mai XII. vagy XIII. lelátó felső részéről…
    De – mondom – az elkótyavetyélt jogokat vissza kell szerezni. így marad számomra, hogy a különböző honlapok közvetí­tési között >ugrálva< tudjam meg, hogy mi is történik…

  • Igazi fokmérő lesz a két meccs. Az esélyesek nem mi vagyunk. A norvég foci jóval előttünk jár … Hajrá Fradi! Hajrá Szabics!

  • Nem olyan bonyolult ez közvetí­tési kérdés, utólag biztos nem fogunk kártérí­tést kapni, í­gy két verzió marad lehet választani:

    1. Aki akar, az meg tud egyezni, még ha a másik fél talán túloldalon van is.
    2. Ha megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is.

  • Több minden eszembe jutott, de ahhoz túl személyesek,hogy megosszam őket. A sok bulvár mellett öröm,hogy ilyen í­rást is lehet olvasni.
    Ami a holnapi meccset illeti,nekem is vannak megérzéseim és most meg is osztom őket. Nyerni fogunk, mert nyerni kell! Sok mosolygós emberre lenne szüksége ennek az országnak.
    Mindörökké Ferencváros! Hajrá Fiúk, nyernünk kell!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK