Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 05.
Varga Zoli utolsó gólja
1968. szeptember 7. FTC – Honvéd 1:0
Ezt a meccset a Thököly út felé eső kapu mögül néztük végig. Sem előtte, sem utána soha egyetlen egyszer nem ültem ott. Rossz hely volt, lapos szögben láttuk a pályát, a kapu még el is takart belőle egy nagy darabot, a túlsó térfél eseményeit inkább csak sejteni lehetett. A diákjegyünkkel máskor be tudtunk lógni a felső középtribünre is, de most a jegyszedők különösen éberek voltak. Szerencsére, mert ezt a meccset pontosan onnan kellett látni: a Thököly úti kapu mögül, ahová Varga Zoli az utolsó gólját lőtte.
Ketten voltunk Blankkal. Mélynövésű barátom, diákkorom kedves társa hozzám hasonlóan a labdával kapcsolatban mindenre kapható volt. Lehetett vele kánikulában órákon át kettesben kiskapuzni, álló nap egyérintőzni érdi kertjükben, sötétedéskor az Üllői úton a hidegben lesni, hogyan lábtengóznak Alberték. A gimnázium udvarát estig hengerelni, mint a volgai hajóvontatók, mert a futballgyűlölő tornatanár csak ezzel a feltétellel engedélyezte a másnapi osztálymeccset. Megátalkodott Fradi-drukker volt ő is von Haus aus, nyakas maszek bőrdíszműves apja büszkén emlegette a szomszéd ház egykori híres lakóját, Sárosi Gyurkát.
Blank minden vélt vagy valós igazságtalanságon felhúzta magát. Egy-egy általa szabálytalannak ítélt kapott gól után sötétlila fejjel lihegte: – Jól van, húsz-null, húsz-null a javatokra! Mindig azt hittem, egyszer agyvérzést fog kapni, az lesz a vége. De nem: alig negyven évesen a második infarktus vitte el.
Jó negyvenezer ember, bő félház volt a Stadionban ezen a szép kora őszi délutánon. Győznünk kellett, mert a Dózsa nagyon a nyakunkon volt. A Honvédet – még Sipos Ferivel – egy évvel korábban egy esős meccsen 7:1-re lemostuk, de 68 tavaszán már 4:1-re kikaptunk tőlük – igaz, egy se füle – se farka, se Albert – se Varga csapattal.
Masszív kispesti társaság volt ez, kellemetlenül tüskés védőkkel, elől pedig Kocsis Lajoska ekkoriban nőtte ki magát Kispest királyává. Hogy ő mekkora tehetség volt, arról legyen elég Lakat Karcsi bácsi véleménye: improvizációs készsége talán még Albertét is felülmúlta.
A Néphadsereg csapata rögtön felépítette kapuja elé a Maginot-vonalat, Flóriéknak pedig nem jutott eszükbe megkerülni azt, mindent középen erőltettek. Sőt, Kocsis Lajos egyszer ijesztően otthagyta Páncsics Mikit, de szerencsére Géczi védett. Novák tűzte rá kétszer, az egyik mellé ment, a másikat Bicskei kiütötte.
Nagyon keserves meccs volt. Fütyültünk a Honvéd-durvaságoknál – ez nem futball! – pedig Szűcs Lajosék sem maradtak adósak. Rákosi helyett bejött Branikovits, de ettől csak még nagyobb lett a tolongás középen.
A Honvéd teljesen beszorult, arra rúgták a labdát, amerre álltak. Bicskei mindent védett, ő lett a forduló kapusa is. Aztán majdnem gólt kaptunk: Kocsis szabadrúgását Géczi kiejtette, de Szendrei lövésénél javított.
Fogyott a remény. Már nem is dühöngtünk Blankkal, lassan beletörődtünk az ikszbe. És akkor, az utolsó előtti percben, Müncz szabadrúgást ítélt a javunkra a tizenhatos előtt. De ki rúgja a három szakember közül: Novák, Szőke vagy Varga? Novák készül, Varga a labda mellett, nyilván le fogja gurítani Dezsőnek. Pedig a Tatabányának néhány napja Zoli nagyjából innen gyönyörűen becsavarta a felsőbe. Mint egy űrhajóét, ujjammal be tudtam volna rajzolni a labda ideális röppályáját, hogyan kell emelkednie, hol kell elmenjen a sorfal felett és hol kell becsapódnia a léc alá.
És akkor a Zoli helyből, nekifutás nélkül alányesett. A labda emelkedni kezdett és rögtön látszott, hogy pontosan arra tart, amerre mennie kell. Hogy segítsünk neki, ösztönösen mi is felemelkedtünk és azt hiszem, velünk együtt sokan még. Kimeredt szemmel, féltő sóhajjal kísértük az útját, ami aztán eszeveszett ordításba és ölelgetésbe ment át, ahogy Varga labdája bevágódott egykori Fradi kölyök-beli társa, Bicskei Berci hálójába, 1:0!
Már ünneplés közben, az utolsó percben még Novák is rúghatott egy szabadot. A labda a kapufáról jött vissza, Albert bátor csukafejessel küldte a kapuba – illetve inkább az uszonya lehetett, mert Müncz kezezést fújt. Flóri is rögtön jelezte a bírónak a saját szabálytalanságát. (Vajon mit csinálnának ma egy ilyen őrülttel?!)
Na, csak megvan ez a meccs is!
A következő szerdán, a VVK-döntő visszavágóján nem bírtunk a szikár angol focit játszó Leeds Uniteddel. Végig támadtunk, Sprake-nek mégis csak két bravúrra volt szüksége Novák és Szőke lövéseinél. A pesti 0:0 azt jelentette, hogy Jones leedsi szabálytalan gólja döntött. Doktor Lakat szokás szerint a fején találta a szöget: „A Leeds nem jobb csapat, de úgy is tud játszani, ahogyan nekünk is meg kellene végre tanulnunk.” Ha megtanultunk volna, a Fradi neve is rajta lenne azon a fényes kupán, amelyet mostanában Maldini, Neville és Puyol szokott emelgetni.
Varga Zoli ezután még játszott Fehérváron egy bajnokit, Tatán edzőtáborozott néhány hétig, majd elutazott a mexikói olimpiára. Október 13-án, vasárnap este az Omega-klubba készültem, de előtte még meghallgattam a hatórás híreket. Ebben beolvasták, hogy Zoli disszidált. – Klassz! – mondta apám, ahogyan a hasonló drámai helyzetekben szokta.
Mint a kiütött bokszoló, támolyogtam a Kinizsi utca felé, hogy beálljak a százméteres sorba. – Hallottad? A Varga Zoli dobbantott! – terjedt a hír a tömegben. Blank akkor érkezett, tőlem tudta meg a szomorú újságot. Hogy mit mondott, azt nem írom ide.
Azt az utolsó szabadrúgást nem lehet elfelejteni. Félálmomban egyszer-egyszer ma is előttem van, ahogy a labda elindul fölfelé. Lassan vele emelkedem én is, szállok a labda, Blank és Varga Zoli után.
-szabom-
10 hozzászólás a(z) Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 05. bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
A ZOLI egyedül lefoglalta az egész honvéd védelmet.!!!! Még ma is szép emlék.
Aznap dolgoztam, délutános voltam, a rádió közvetitette a meccset, azt hiszem Novotny mondta, hogy „Varga lő”, de hosszú másodperceknek tűnt, amig gólt kiáltott. A barátaim mesélték, milyen is volt az a szabadrúgás….A Leeds elleni meccsen már kinn voltam, azért azon a meccsen is volt egy olyan lövés Zolitól, amitől a háló rezgett, csak sajnos kivülről. Csoda, hogy engem ez a mai állapot nem fog meg, inkább megmaradok a régi emlékek mellett.
Furcsa világban kellett élnünk. Talán nem mindenki tudja, hogy írásom hőse, Varga Zoli a Fővárosi Sütőipari Vállalat minőségellenőreként kapott fizetést. De ez jogos is, mert az a kifli, amit a Honvédnek rúgott, minőségi volt.
József!
A pacallalt azt akartam érzékeltetni, ki a francot érdekelt, hogy például a Juhász Pista az Élelmezésügyi Minisztériumon keresztül kapta sportállási fizetését. Ezért mégsem hívta őket Közértesnek senki.
Annyi közük volt a Közérthez, mint Kocsis „Kicsi” Lajkónak a Néphadsereghez!
Kedves goldfinger,
Jómagam még Honvéd meccsre is jártam (igaz nem önszántamból), de láthattam jó és szép focit. Hívhatnák úgyis az egyesületet, hogy Kispest, mint ahogy megszületett, de nem így hívják, hanem Honvédnak. Az egyetlen pesti csapat, amelyik megtartotta az 1949-ben felvett nevét.
Nem hiszem, hogy az átkos rendszerben működő viszonyokat el kéne felejteni. Igenis, akkor Néphadsereg volt és a Honvéd volt a támogatott csapat. Ha csak pénzzel tették volna, akkor talán igaza van goldlinger-nek, de azt valószínűleg nem tudja, hogy a játékosok legnagyobb része, onnan is kapta a fizetést, és mivel a látszatra már akkor is ügyeltek, még katonai rangokat is kaptak. De ez volt a Dózsában is, a meccseken több tiszt futkározott a labda után, mint ahányan vigyázták akkor a stadionok biztonságát.
Még egy gondolat: amikor ezeket a jelzőket használjuk (szerintem is jogosan), akkor ezzel magát a rendszer fonákságait érzékeltessük, és nem a játékosokat minősítjük. Ez meg óriási különbség!
Tegnap jelent meg egy muzeális bajnoki beharangozóm egy 1975-ös Honvéd elleni mérkőzésről, ahol külön kiemeltem azokat a játékosokat, akiket „ellenfélként” is tiszteltem (Kocsis, Gujdár, Weimper) és kedveltem a játékukat.
goldinger
Egy aprócska részlet talán elkerülte a figyelmedet. A fent említett urak és bárki más is, saját önálló elhatározásából fogyaszt pacalt, míg a „Néphadseregbe” behívó paranccsal került mindenki. Talán, ha megnéznéd, hogy hány éves korban kerültek és honnan, az említett neveid a „Néphadsereg” csapatába, rájönnél, hogy nem a Bp. Honvéd szamárlétráját járták végig, így ilyen alpári pacalos hasonlat nem is ragadt rájuk, csak egy két csillag a vállapjukra.
Mit jelent az, hogy a ” Néphadsereg csapata”?
Véletlenül sem hallottam, olvastam még , hogy a ” Közértesek csapata, Hentesek-csapata,
Zőccségesk csapata.
Kocsis Lajosnak, Kozmának, Bicskeinek annyi köze volt a Néphaccsereghez, mint Rákosinak, Nováknak, Vilezsálnak a Pacalhoz.
Minek ez a rossz, ócska, ezeréves alpári duma???
Átvenném a honlapra, gratula az írásért!
Szívből jönnek az emlékek. Ezért is varázslatos az írás.