Átigazolások – 2017/18 (tél)

Nagy Dominik visszatért a Ferencvárosba! A 22 éves válogatott középpályás korábban 2013 és 2016 között szerepelt zöld-fehérben.

Nagy Dominik 1995. május 8-án született Pécsett. A helyi klubban tanulta a futball alapjait, majd 2013-ban került a Népligetbe.

A fiatal középpályás fokozatosan vált egyre fontosabb játékossá az FTC első csapatában – eközben U21-es bajnoki cí­met nyert a Fradival, és a magyar U20-as válogatottal nyolcaddöntőig jutott az új-zélandi világbajnokságon.

A Fradiban első bajnoki találatát éppen korábbi csapata, a Pécs ellen szerezte 2014 őszén, az igazi áttörést azonban 2016 hozta meg. Már tavasszal is fontos játékosa volt a rekordelőnnyel bajnoki cí­met nyerő gárdának, majd 2016 őszén kirobbanthatatlan volt a Ferencváros kezdőcsapatából.

Jó formájának köszönhetően a magyar felnőtt válogatottban is bemutatkozott Svédország ellen, és felfigyelt rá a lengyel Legia is – 2017-et már Varsóban kezdte meg. Tavasszal fontos tagja volt a lengyel bajnoki cí­met szerző együttesnek, 4 góllal járult hozzá a sikerhez. A Bajnokok Ligája selejtezőjében is betalált a finn Mariehamn ellen.

Nagy Dominik egy Lengyelországban töltött év után 2018-ban visszatér, hogy ismét a Ferencváros csapatát segí­tse a futballpályán.

Játékosmozgás

Érkezik: Dejan Georgijevic (FK Vozdovac), Nagy Dominik (Legia Warszawa – kölcsönbe)

Távozik: Bognár István (Mezőkövesd), Csernik Kornél (Soroksár – kölcsönbe), Kundrák Norbert (Soroksár – kölcsönbe), Pergel Bence (Szentlőrinc – kölcsönbe)

(fradi.hu – 2018.01.27.)

A Ferencvárosban folytatja pályafutását a huszonnégy esztendős szerb csatár, Dejan Georgijevic.

Labdarúgócsapatunk idei első igazolása a szerb élvonalbeli Vozdovac csapatától érkező Dejan Georgijevic.

Georgijevic 1994. január 19-én született az egykori Jugoszlávia, ma már Szerbia fővárosában, Belgrádban.

Ifista éveit az FK Zemunnál, később az FK Partizannál töltötte. Profi pályafutása nevelőegyesületénél, a Zemunnál kezdődött 2010-ben, majd 2012-ben a Teleoptik csapatához szerződött, ahol alapemberként ötvennyolc mérkőzésen nyolc gólig jutott.

2014-ben a Spartak Subotica csapatában folytatta pályafutását, majd újabb egy évet töltött az Indija játékosaként, ahol remek gólátlagot produkálva huszonhét találkozón tizennégyszer tudott eredményes lenni.

2016-ban került a Vozdovachoz: negyvenegy mérkőzésen tizenkét találatig jutott, és fontos tagja volt a 2016/17-es szezonban hetedik helyen végző csapatnak. Georgijevic a 2017/18-as idény első felében kiváló formát mutatva tizenhat meccsen kilencszer volt eredményes.

Tagja volt a szerb U17-es, U18-as és U19-es korosztályos válogatottaknak is, az U17-es csapatban tizenhat találkozón nyolc alkalommal is megzörgette az ellenfelek kapuit.

Legújabb játékosunk posztját tekintve támadó, jobblábas, 183 cm magas és 78 kg.

(fradi.hu – 2018.01.27.)

Csernik Kornél és Kundrák Norbert tavasszal kölcsönben Soroksáron szerepel.

(fradi.hu – 2018.01.15.)

Bognár István visszatért Mezőkövesdre.

(mezokovesdzsory.hu – 2017.12.22.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK