Az otthon zöld füvén III.

Két büntető, egy 11-es

Amikor először megláttam a fejezet cí­mét, magamban egyből elkönyveltem, hogy itt a „szemüveget a bí­rónak” esete fog következni: két büntetőből csak egyet adott meg a szurkolók állandó „kedvenc” szereplője. Ismerve a szerzők egy kissé „vitriolos” stí­lusát, már előre dörzsöltem a kezem, de ahogy megpillantottam a mérkőzés eredményét, egyből elhagyott minden erőm, a kezem helyett a szemem dörzsöltem, közelebb is hajoltam a monitorhoz, hogy jobban lássak. „Ez csak tévedés lehet…” – mormoltam. A Fradi nem kaphatott ki 11:2-re az MTK-tól. Ilyen nincs, és ha volt is, erről minek kell í­rni?

Oké, hogy a történelmünk része, és a mi adatbázisunkban is szerepel (bár becsülettel be kell vallanom az ilyen súlyos vereségeket nem nagyon szoktam tanulmányozni), mégis egy kicsit ódzkodtam az olvasástól. Úgy voltam vele, mint az a római hadvezér, aki a szenátus előtti csatavesztő beszámolóját ezzel a mondattal kezdte: Nem lehetne a múltkori győzelemről beszélni? A történet folytatásától inkább eltekintek, nehogy én is úgy járjak mint a 6. légió parancsnoka, ezért inkább az olvasás mellett döntöttem.

Bár az eredményt tovább sem kedvelem, de tudom, hogy a húszas évek eleje olyan volt az MTK-nak, mint a Fradinak a kezdetektől az első világháborúig: sikersorozat. Bajnoki cí­mek zsinórban, olyan legendás játékosok mint Orth György (5 gólt is magára „vállalt” a 11-ből), Braun József, Opata Zoltán és olyan klubvezető mint Brüll Alfréd.

Valójában róluk szól a fejezet. Mi csak szenvedő alanyai vagyunk a történetnek.