Beszélgetés Friedmanszky Zoltánnal

Kis nagyképűséggel azt mondhatom, hogy „ismeretségünk” az 50-es évek vége felé kezdődött. A Fradi a téli alapozások keretében rendszeresen játszott előkészületi mérkőzést a hajdani BEAC pályán. (A fiatalabbak kedvéért a pálya helyén épült a Budai Skála, amelyet azóta szintén lebontottak, s most az Allee bevásárlóközpont üzemel ott.) Én, mint a BEAC serdülőcsapatának játékosa, s egyben hatalmas Fradi-drukker, természetesen ezeken az eseményeken jelen voltam.

Meccs után – a többi gyerekhez hasonlóan – autógrammra vadásztam. így került a birtokomba egy Friedmanszky Zoltán aláí­rás, amelyet nagy becsben tartottam, azonban az évtizedek alatt, a sok-sok költözés következtében elveszett. 2008-ban az FTC Baráti Kör összejövetelén alkalmam volt ismét személyesen találkozni Friedmanszky Zoltánnal, sikerült az elveszett autógrammot pótolni, s azóta többször is hosszasan beszélgetni. Nagyképűség nélkül állí­thatom, összebarátkoztunk. 

De ki is valójában Friedmanszky Zoltán? Az idősebb fradisták számára ez a név még ma is „márka”, de a fiatalok közül valószí­nűleg keveseknek cseng ismerősen a neve.

Friedmanszky Zoltán 1934. október 22-én született Ormospusztán (1953-tól Ormosbánya). A kis Zoli a család legkisebb, negyedik gyermeke volt. Mint akkoriban a legtöbb kisfiúnak, neki is a kedvenc játéka a labda volt.

Anyaegyesülete az Ormosi Bányász volt. Már serdülő korában, az 1948/49-es bajnokságban játszott a megyei felnőtt csapatban. „Sportos” pályára készült, ezért az Esztergomi Testnevelési Gimnáziumba iratkozott be. Az iskola célja a sportvezetők és testnevelő tanárok képzése mellett a Testnevelési Főiskolára (TF) való felkészí­tés volt. A gimnázium helyszí­nének változása miatt először Tatára került, ahol a Tatai Postásban futballozott, majd Kiskunfélegyháza következett, ahol egyből bekerült a helyi NB II-es Vasasba, ahol osztálytársával, Bacsó Istvánnal, a későbbi sikeres labdarúgó edzővel, sokszor vezették győzelemre a csapatot. Itt Félegyházán fejezte be középiskolai tanulmányait. Érettségi után sikeresen felvételizett a Testnevelési Főiskolára, ahol természetesen a főiskolai futballcsapat erőssége volt. 1957-ben vette át a középiskolai testnevelő tanári oklevelét.

A Fradiba való kerülése nem volt egyszerű.

– Már gyermekkoromban is a Fradinak szurkoltam, s természetesen én is szerettem volna zöld-fehér játékos lenni. Ez a vágyam az évek során egyre erősödött bennem, de az álmom csak késve valósult meg. Hiába vettem részt 1954 januárjában a Sós Károly vezette csapat dobogókői alapozásán, hiába avattak fel Kispéter Mihályék a hagyományok szerint, nem lehetettem a Kinizsi játékosa. Ugyanis felvettek a TF-re, és akkor még élt az a szabály, hogy ha a felsőoktatási intézménynek az adott sportágban volt szakosztálya, akkor a hallgatónak ott kellett játszania. így csak a TF elvégzése után, már végzett testnevelő tanárként, 1957-ben kerültem a Fradihoz.

Rögtön nagy élményben volt része, mert részt vehetett az FTC történetének leghosszabb külföldi túráján Ausztráliában és Indonéziában. A 22 fős küldöttségben három „légi újonc” volt: Szigeti, Tolonics és Friedmanszky. Utóbbi ezt í­rta naplójába:

„Néhány nappal az indulás előtt már azt hittem, hogy nem is érhet nagyobb szerencse a továbbiakban, gyermekkori álmom teljesült. A Fradi-család tagja lettem. És most, hogy a Fradi vezetősége az ausztráliai portyára is elvisz, úgy érzem, nincs nálam boldogabb, szerencsésebb ember a világon.

Napokig kimondhatatlan izgalomban éltem. Adnak-e az angolok ví­zumot? Megérkezik-e az indulásig? Ilyen izgalomban készültem tanári vizsgáimra is. És hogy sikerültek, az már nem is csoda, hiszen „jó szériában” vagyok.

…Csak úgy záporoztak a jóindulatú tanácsok. Én meghallgattam mindegyiket, ellentmondás nélkül. Gondolataim azonban már egész máshol jártak… Zöld-fehér mezben láttam magamat küzdeni a pályán a Fradi-szí­nekért. Reálisan tudtam, hogy addig még igen sokat kell dolgoznom, fejlődnöm, de ezek az ünnepélyes pillanatok azt az elhatározást szülték bennem, hogy a fiúk és a vezetőség bizalmát határtalan lelkesedéssel és akarással hálálom majd meg.”

Az 52 napos túra során 17 mérkőzést játszott a csapat, Friedmanszky Zoltán 19 félidőn keresztül szerepelt, 12 gólt szerzett.  A csapat edzője, Csanádi Árpád, a Képes Sportban rendszeresen beszámolt az eredményekről, a játékosok, különösen az újoncok szerepléséről.

„Friedmanszky teljesí­tményével is elégedettek vagyunk, nemcsak mi, vezetők, hanem a játékosok is. Ahhoz azonban, hogy még nagyobb hasznára legyen a csapatnak, még jobb erőnlétre van szüksége. Többet kell edzenie, mint a múltban edzett, amikor – mi tagadás – eléggé gyenge menza-kosztot fogyasztott.”

A csapat kétszer mérkőzött Ausztrália válogatottja ellen. Az eredmények – ma hihetetlenek tűnnek – 6:1 és 9:2 volt a Fradi javára! A 9:2-es mérkőzésen „futott be” igazán Friedmanszky Zoltán, négy góljával. „A mérkőzés fénypontja Friedmanszky játéka volt” – í­rta róla Csanádi Árpád, a Fradi  akkori edzője a Fradi-fiúk Ausztráliában cí­mű könyvében. A fiatal játékos félig visszavont középcsatárt játszott, eredményessége, játéka alapján hamar befogadták a csapattársai, és „kiérdemelte” a Frici becenevet.

A nagy túra után következett a bajnoki bemutatkozás az újonc Komló ellen. 1957. augusztus 25., a Népstadionban 70 ezer néző kí­váncsian várta a bajnoki rajtot. A Fradi összeállí­tása a következő volt: Gulyás – Ombódi, Mátrai, Dalnoki – Gerendás, Forgács – Kertész, Orosz, Friedmanszky, Vilezsál, Fenyvesi. A meccs rosszul indult, mert a Komló a 2. percben vezetést szerzett. Azután viszont jött Friedmanszky Zoltán! Kiegyenlí­tett, majd fejjel gólpasszt adott Orosznak, végül újabb góljával beállí­totta a 3:1-es végeredményt. Bár a csapat csalódást okozott a nézőknek, Frici bemutatkozása kitűnően sikerült.

– Az első NB I-es évemben mind a 26 mérkőzésen szerepeltem, a csapat bronzérmes lett, én, holtversenyben az MTK-s Molnár Jánossal, 16 góllal elnyertem a gólkirályi cí­met. (Csak azért nem lettem egyedüli gólkirály, mert az egyik gólomat öngólnak minősí­tették.) Ennek is volt köszönhető, hogy tagja lettem az 1958-as svédországi VB-re kiutazott válogatott keretnek. A balszerencsés, rövidre sikerült „kiránduláson” azonban nem léphettem pályára, mivel már az első mérkőzés előtti egyik edzésen megsérültem, elszakadt az egyik combfeszí­tő izmom. Sajnos, az A-válogatottban a későbbiekben sem kaptam játéklehetőséget, csak edzőmérkőzéseken szerepeltem a csapatban. Viszont négyszer tagja voltam a B-válogatottnak, aminek akkor komoly rangja volt, egy gólt is szereztem.

A Fradiban összesen 157 mérkőzésen szerepelt és 76 gólt ért el, ebből a 91 NB I-es meccsen 36 gólt lőtt. Nagy munkabí­rású, kitűnő rúgótechnikájú játékos volt, 171 cm-es magassága ellenére „rúgóinak” köszönhetően a fejjátéka is kiemelkedő volt. Hogy ezt minek köszönhette, arról a következőket mondta.

– Gyermekként az Ormosi Bányász edzésein a háló nélküli kapu mögött álltam (a hálót csak a meccsekre tették fel), hogy a labdákat visszarúghassam. Ennek következtében egy-egy alkalommal sokkal többet rúgtam a labdába, mint maguk a játékosok. Ahol laktunk, ott pedig volt egy nagy házfal, amelyet órákon keresztül döngettem a labdámmal, ha volt társam, akkor pedig passzolgattunk. Valószí­nűleg ezeknek az „alapoknak” is köszönhettem a rúgótechnikámat, és ráadásul – alkatomnál fogva – viszonylag kis terület kellett ahhoz, hogy kapura tudjak fordulni. A csapat játékának szem előtt tartása mellett a góllövés jelentette számomra az igazi örömöt. Példaképeim közül, elsősorban gólképességük miatt, talán Deák „Bamba” Ferencet és Szusza Ferencet kell kiemelnem.

1963 tavaszán azonban sajnálatos fordulat állt be az életében. 1963. március 27-én a VVK második fordulójában, a  Petrolul Ploesti elleni budapesti mérkőzésen, amelyen egyébként 2:0-ra győzött a csapat, egy ütközést követően, mellkasi fájdalmai jelentkeztek. Kivizsgálások sora, hosszú kihagyás következett. 1964-ben már csak háromszor lépett pályára. Ezek közül a legemlékezetesebb a Wiener SC elleni harmadik mérkőzés 1964. november 18-án. Varga és Rákosi sérülése miatt a rutinos Friedmanszky Zoltán beállí­tása mellett döntött Mészáros József edző. Frici egy gólpasszal hálálta meg a bizalmat, a csapat Albert két góljával továbbjutott. E mérkőzés eredményeként mondhatja magát a VVK-győztes csapat tagjának. Ez volt Friedmanszky Zoltán utolsó mérkőzése a Fradiban, mivel a visszavonulás mellett döntött. Szép búcsú volt! Ha az első bajnoki mérkőzés összeállí­tását is leí­rtuk, akkor álljon itt a búcsúmérkőzés csapatának névsora is: Géczi – Novák, Mátrai, Dalnoki – Vilezsál, Perecsi – Kökény, Juhász, Albert, Friedmanszky, Fenyvesi.

Játékos pályafutása azonban í­gy is nagyon eredményes volt: magyar bajnok kétszer (1962/63, 1964), ezüstérmes (1959/60), kétszeres bronzérmes (1957/58, 1961/62), magyar kupagyőztes (1955/56), VVK-győztes (1964/65). Ami még kiemelendő, példaértékű: az élvonalban csak a Fradiban játszott!

Arra a kérdésre, hogy melyik mérkőzésekre emlékszik vissza legszí­vesebben, a következőt válaszolta.

– Több is van. Az egyik, amikor Ausztráliában először játszottam zöld-fehérben. Ez 1957. június 29-én volt, csereként álltam be a Nyugat-Ausztrália elleni 6:1-es mérkőzés második félidejében, s megszereztem az első gólomat is. A másik a Komló elleni első bajnoki meccsem, amin két góllal mutatkoztam be. Nagyon szí­vesen emlékszem az 1955/56. évi MNK kupadöntőre, amelyre csak 1958. augusztus 20-án kerülhetett sor, két gólommal 2:1-re legyőztük a Salgótarjáni BTC-t. Ebbe a sorba tartozik – számomra a szomorú búcsút jelentő, de sikeres – Wiener SC elleni VVK mérkőzés.

„Civil” életéről a következőket kell tudni. 1957-től 1971-ig a budaörsi általános iskolában és gimnáziumban dolgozott testnevelő tanárként. Mivel a testnevelő tanári pálya mellett az edzői tevékenység is vonzotta, 1966-ban a TF-en labdarúgó szakedzői diplomát szerzett. A két diploma jól kiegészí­tette egymást. Aktí­v pályafutásának befejezése után 1971-ig a testnevelői tanári hivatással párhuzamosan a Fradi utánpótlás (serdülő és ifjúsági) csapatainál dolgozott. Már a serdűlő korosztályban játékosa volt – többek között – Ebedli Zoltán, Őze Tibor és a később sikeres TV-riporter, a fiatalon elhunyt Déri János.

1971 és 1975 között Kubában, a Matanzas tartományban levő Varaderoban (Kuba leghí­resebb üdülőhelye) volt tanár és edző. Az iskolában a futball tanulása, edzés jelentette a testnevelési órát. A tartományi válogatott munkáját is irányí­totta.

Miután Kubából hazajött, két évre visszatért a budaörsi iskolába, emellett szakfelügyelő volt Pest megyében. 1977/78-ban a Szolnoki MÁV SE edzőjeként tevékenykedett.

1978-ban a Fradi első csapatának edzője lett. Egykori csapattársát, Dalnoki Jenőt váltotta a kispadon, mivel a csapat csak a 9. helyen végzett. Dalnoki a kupadöntő előtt búcsúzott, í­gy Friedmanszky Zoltán kupagyőzelemmel debütált (1978. augusztus 20. FTC-Pécs 4:2). A nemzetközi kupában (KEK) való szereplés azonban nem volt sikeres. A második fordulóban a Magdeburg együttese, idegenben lőtt góllal, kiejtette a Fradit. Az 1978/79-es bajnokság viszont jól sikerült, irányí­tásával ezüstérmes lett a csapat az Újpesti Dózsa mögött. A csapat játékosai voltak: Zsiborás Gábor, Tepszics Ignác, Bálint László, Martos Győző, Vépi Péter, Takács László, Mészöly Pál, Ebedli Zoltán, Pusztai László, Nyilasi Tibor, Pogány László, Szokolai László, Major Ferenc, Magyar István, Mucha József, Rab Tibor, Hajdú József, Giron Zsolt, Esterházy Márton, Csider László, Rubold Péter, Koch Róbert.

Összesen 133 mérkőzésen ült a Fradi kispadján.  A bajnoki ezüst után azonban a csapaton belül problémák jelentkeztek. A Magyar Kupa döntőjét a győri Rába ETO-val szemben 1:0-ra elveszí­tették, majd a gondokat jelezte a Lokomotí­v Szófia elleni kudarc (0:3, 2:0) az UEFA Kupa első fordulójában. Az 1879/80-as bajnokságban hullámzóan teljesí­tett a csapat. Kiemelkedő siker volt az Újpest 7:1 arányú legyőzése,  de fájó vereségek is voltak (-Videoton 2:5, -Újpest 1:4, -Vasas 0:1, -Rába ETO 1:3). Végül csak a hatodik helyen kötött ki a csapat, sőt a Gyöngyös ellenében kiesett a Magyar Kupából is. A Ferencváros életében, e gyengébb szereplés kapcsán, törvényszerű volt az edzőváltás. A következő bajnokságban már a Novák-Monostori duó irányí­totta a csapatot.

1981 és 1988 között Kuvaitban edzősködött.

Ezt követően a KSI-nél, majd a Fradinál foglalkozott a fiatalokkal. (2002-ben irányí­tásával az U-13-as csapat Maranellóban veretlenül, 25:0 gólkülönbséggel megnyerte a Ferrari tornát!) 2004-ben hagyott fel az edzői munkával.

Arra a kérdésre, hogy ki volt az edzői példaképe a következőket mondta.

– Edzői példaképem Csanádi Árpád volt. Vele már akkor kapcsolatba kerültem, amikor a testnevelési gimnáziumba jártam. Sok támogatást kaptam tőle, családjával is jó viszonyban voltam, többször meghí­vtak ebédre, vacsorára. Amikor korházba kerültem, rendszeresen látogattak. Közreműködésével kerültem a Fradiba, edzősége alatt részt vehettem a csapat ausztráliai túráján és bemutatkozhattam a zöld-fehér csapatban.

E gazdag játékosi és edzői pályafutás áttekintése kapcsán két kérdés is adódik. Mit üzen Friedmanszky Zoltán a mai fiataloknak és mit tanácsol a Fradi szebb jövője érdekében?

– A mai fiatal labdarúgóknak, s nem csak a legtehetségesebbeknek, hihetetlen lehetőségük van, mivel megnyí­ltak előttük a határok. De csak az vezethet az érvényesüléshez, ha a lehetőséghez tudatosság, szorgalom és sok-sok gyakorlás párosul! A csapat jelenlegi játékosállománya, szereplése elszomorí­tó. A felemelkedéshez új játékosok kellenek! Meg kell erősí­teni a játékos-figyelő rendszert, fel kell kutatni a tehetségeket. Ezen túlmenően nagyon fontos lenne a jelenlegi szerződéskötési gyakorlat felülvizsgálata, aki nem teljesí­t, az ne is követelőzhessen!

Ezekhez a gondolatokhoz nincs mit hozzátenni…

Friedmanszky Zoltán ma nyugdí­jasként, kissé visszavonultan él feleségével, akivel 1963-ban kötött házasságot. Örül fia és lánya boldogulásának, büszke négy lányunokájára. Az időjárás függvényében az év egy részét a kiskunlacházi telkén tölti. Meccsre nem jár, TV-n nézi a mérkőzéseket. A Fradi-családdal a kapcsolatot az FTC Baráti Körön keresztül tartja, amelynek elnökségi tagja.

(Szántay Balázs, 2013 október)