Bozsik József
Bozsik József (1925. november 28., Kispest – 1978. május 31., Budapest) a Kispesti AC és a Bp. Honvéd (1942-62: 447 bajnoki / 33 gól; öt bajnokcsapat tagja; az év játékosa: 1952) jobbfedezete, 1947 és 1962 között 101 alkalommal játszott a válogatott csapatban és 11 gólt ért el. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert, valamint az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. Válogatott labdarúgóink rangsorában az első helyen áll! A Bp. Honvéd „Halhatatlan tag”-ja.
„Cucu”, az egyetlen százfölötti mérkőzésszámot elért magyar válogatott labdarúgó, hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt a sport legkiválóbb egyéniségei közé tartozik. Csaknem két évtizedes élvonalbeli pályafutása során minden idők legkiemelkedőbb képességű magyar fedezetjátékosának bizonyult. Fénykorában a világ legjobb támadó fedezetének tartották. Tökéletes technikai képzettség, kimeríthetetlen ötletgazdagság és taktikai érettség, lenyűgöző könnyedség és irányítókészség, röviden valódi „futball-zsenialitás” jellemezte játékát. Nem volt gyors, de ragyogó helyezkedési érzékével, mozgékonyságával és lendületével sem a védelemben, sem a támadásban nem vált érezhetővé ez a hiányossága. A Bozsik—Hidegkúti—Puskás hármas másfél évtizeddel ezelőtt — időszerű szakkifejezéssel élve — olyan középpályás együttest alkotott, amilyen talán azóta sem akadt az egész világon. Pályafutása idején rengeteg elismerésben részesült. Az „aranycsapat” egyik erősségét az ötvenes évek elején országgyűlési képviselővé választották. A sok emlékezetes alakítása közül a legfeledhetetlenebb „az évszázad mérkőzése”, az 1953. november 25-i, londoni 6:3 alkalmával nyújtott, szinte felülmúlhatatlan játéka.
Kispéter Mihály váratlan halála után, 1966-ban és 1967-ben edzőként működött hajdani sikereinek színhelyén, a Bp. Honvéd csapatánál. 1974-75-ben a labdarúgó szakosztály vezetője, egyúttal 1974-ben a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányi tisztét is betöltötte.
(Antal Zoltán és Hoffer József írásainak valamint az Új Magyar Életrajzi Lexikon felhasználásával)
7 hozzászólás a(z) Bozsik József bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
A Cucu meg talán egy akkori Iniesta vagy Xavi vagy Pirlo lehetett … egyszer egy olasz újságíró azt írta, hogy eddig volt a foci, azután jött Bozsik … és innentől kezdve ez egy másik játék lett … ami persze, csipetnyi latinos túlzás, de azt hiszem, a nagy futballforradalmár irányítók, karmesterek közé tartozott … később futott még: Gerson, Cruyff, Netzer, Platini, Zidane, és az elején felsorolt 3 úr …
De bántóan fiatalon hagyott itt bennünket, mint oly sokan az Aranycsapat legendái közül (3 évre rá Lóránt Gyula is épp e napon, a PAOK kispadján). Az egyetlen száz fölötti válogatottság az, amit ma már javítani kellene a cikkben, hiszen Király Gabi már 102-nél tartva átvette a csúcsot, és most nagyon is drukkolunk neki(k), s nem vetjük össze a mennyiséget a minőséggel…
a 78-as VB azzal kezdődött, hogy meghalt a Cucu … az Aranycsapatból szinte mindet a szíve vitte el … Lantos mondta egyszer, hogy életük végéig nem tudták kiheverni a berni döntőt … ennyire beléjük égett volna? Lehetséges, Grosics is azt mondta, túl a 80-on, hogy szinte nincs olyan éjszaka, amikor ne álmodna a döntővel …
A szívük bizony, ebben lehet valami, és a miénk is belefájdul. És igen, Gyula bácsi mondta élete vége felé nem egyszer, hogy mindig a döntővel álmodik. Betegsége mellé nagyon megkeseredetté vált utolsó éveire, mintha istenigazából akkor tudatosult volna benne igazán, hogy sem nekik, sem másnak itt Magyarországon többé ilyen történelmi lehetősége nem lesz, és az pedig nekik járt volna. Jóvátehetetlen igazságtalanság, bennem Trianonnal összemérhető bánat, fájdalom, a megsebzett igazságérzet lüktetése, amitől az embernek évtizedekkel később is sírni, káromkodni, dühöngeni támad kedve, ha csak belegondol.
Nézegettem a ’80-as évekbeli Kocsis-Czibor könyv végén a fotómellékletet, szegény Kockát, amikor ’76 nyarán húsz év után újra hazalátogatott és találkozott a régi ismerősökkel – Sárosi Gyurkánk is ugyanakkor volt itthon -, néztem a közös képét Cucuval, és kirázott a hideg, hogy mez helyett ingben, öltönyben, de szinte ugyanazok az arcok néznek vissza, mint az Aranycsapat képeiről, legfeljebb egy kicsit markánsabb vonásokkal: teljességgel felismerhetőek voltak az „időskori” fényképeken, hiszen megöregedni sem volt idejük – kimondani is szörnyű, három évre rá már egyikük sem élt… És bizony a koraötvenes Bozsikból szinte egy az egyben a fia néz vissza, akit voltaképp még mindig fiatalembernek mondhatunk – és már most is majdnem három évvel túlélte édesapját…
Basszus, kispufi … szenzációs volt, amit írtál! Hány éves vagy? Mert, szerintem tényleg erről van szó … ezek a fiúk (akiknek egy jó része nagyon egyszerű gyerek volt), lehet, hogy nem mindannyian tudták volna ezt így megfogalmazni, ahogy Te tetted, de -a visszaemlékezések szerint- ösztönösen, szinte mindegyikük ÚGY ÉREZTE! (régi vicc: maga csak úgy érezte, kisasszony 🙂 ) Igen, ezek a héroszok -talán nem is tudtak róla-, de sosem tudták feldolgozni, hogy valamit visszaadhattunk volna Nagymajtényért, Világosért, Trianonért stb. stb. stb. épp elégszer hallottam Gyula bácsitól, Jenő bácsitól, egyszer még Misi bácsitól is (Lantos M.) a ’80-as években, hogy Ők valahogy érezték, hogy egy ezerszer meggyalázott, megalázott, megnyomorított kis országot képviselnek … azt hiszem (az ezüst ellenére), JÓL KÉPVISELTÉK!!! A világ akkori „legpáriább” nemzete 2. lett … csodálatos siker … ha valaki ezt nem fogja fel … Spanyolország 2010-ig várt arra, hogy legalább dobogóra kerüljön … Franciaország 1998-ig arra, hogy döntőbe jusson … mi az első 5 VB-ből 2x 2.-ak lettünk, 2x nem indultunk …
mit szóljanak a hollandok, akik 3x voltak ezüstösök … mi stressz lesz nekik, ha újra döntőbe jutnak :-DDDDDDDDDD
Ui.. Külön szenzációs, amit arról írsz, hogy ezeknek a fiúknak nem volt idejük megöregedni … Tényleg, nagyon fiatalon, és fiatalosan haltak meg … Évekig számoltam, hogy az ’54-es döntő résztvevőiből hányan, meddig bírták … ebben IS a németek győztek, pedig saccra – nem néztem utána-, a német csapat jóval idősebb átlagéletkorú volt … Csak ők hősök lettek, a mieink meg életük végéig hurcolták magukban a csalódást, hogy római császárokkal egyenrangúak lehettek volna … ha még egy meccset megnyertek volna, soha, sehol, senki nem vitatná, hogy melyik volt minden idők LEGNAGYOBB VÁLOGATOTTJA!!! Soha válogatott ILYEN, EKKORA különbséggel nem verte a KÖZVETLEN riválisait … Ja, és félgőzzel, mert Öcsi szerint is, Cucu szerint is, max. a budapesti 7-1-en játszott VÉGIG jól a csapat … saját bevallásuk szerint SOHA nem játszották ki magukból azt, amit igazán tudtak volna …
Istenem, a „Cucu” … újra leírom, amit egy éve leírtam, hadd tanuljanak a fiatalok, akik már nem is láttak magyar futballt … ismétlem magam, századszor: Nehogy azt higgye bárki is, hogy a Rákosi-korszaknak köszönhető az”Aranycsapat” … ez Sebes Gusztáv orbitális hazugságainak egyike … Emléékeztek, idősebbek? Sebes ’56 után 30 éven át azzal magyarázta a 2 klubba koncentrálást, hogy a Wundermannschaft is, az olaszok is 1-2 klubba tömörítették a válogatottakat … a legaljasabb hazugságok egyike! Meg kell nézni (pl. http://www.eu-football.info), hogy az osztrákok Wundermannschaftja vagy 6-7 klubból állt össze, akárcsak az olaszok Pozzo által dirigált kétszeres VB-győztes csapata … a szervilis kádárista magyar sajtó pedig egyként lihegett, hogy „milyen igaza volt Guszti bácsinak” … ahelyett, hogy valaki utánanézett volna, hogy pl. a ’38-as olasz csapatba a Lucchese is, a Triestina is adott alapembereket (hogy csak ma már elfelejtett csapatokat idézzek meg …)
Summa summarum: Ha nincs a Rákosi-korszak, Cucu és Öcsi jöttek volna a Fradiba (mint Eisenhoffertől Mészáros Dodóig minden valamire való kispesti játékos), és, ha Rudas Feri bácsi lába sem tört volna el (és, „ha” az ’50-es VB-re kimehetünk), akkor ma Magyarország legalább kétszeres VILÁGBAJNOK!!! (1950-1954) … Ja, és AZT a Fradit SENKI nem verte volna meg a világon, majd 10 éven keresztül, még a Real Margit sem … (1948-1956) … csak ízlelgessük, milyen lett volna a politika, a Rákosi-rendszer nélkül a világ akkori LEGJOBB csapatának az összeállítása: Henni – Rudas Kispéter Szabó (Dalnoki) – Bozsik Lakat – Budai Kocsis Deák Puskás (Mészáros) Czibor … Lehet, hogy jobb lett volna, mint az ún. „Aranycsapat” ??? (!!!)
Isten nyugosztalja a kolosszális Cucut, minden idők egyik legnagyobb futballistáját, akinek csak egy „hibája” volt: nem nálunk játszott… Persze, ha nem jön a Rákosi-korszak, Öcsivel együtt igazoltak volna hozzánk és MINDEN IDŐK legnagyobb klubcsapata jött volna létre…