Dámosy nem vállalja, Rieb György az új elnök
Mint arról elsőként beszámoltunk, Rieb György lett a Ferencváros elnöke. A Dámosy Zsoltot váltó Rieb megbízatása az év végéig szól. Munkáját elnöki tanácsadóként Takács Tibor és Ferenczy László segíti, utóbbi ezzel le is mondott a Felügyelő Bizottságban betöltött tisztségéről. A 100%Fradi információi szerint Rieb Györgyöt heten támogatták, négyen nem, ő maga pedig tartózkodott. Az üzletember szerint azonban az elnökség nem lesz megosztott.
– Rögtön azt kértem az elnökségi tagoktól megválasztásom után, hogy tegyünk félre minden sérelmet, mert különben nem tudjuk előbbre vinni a klub helyzetét
– mondta az újdonsült elnök, aki korábban sportolt a Ferencvárosban, több mint tíz éve a vízilabda-szakosztály vezetőségi tagja, valamint az immár egy éve a pólócsapat névadó szponzorának számító Aprilia cég elnök-ügyvezetője. – Ígéretet is kaptam arra, hogy tudunk majd együtt dolgozni. Szeretném megköszönni az eddigi elnökség munkáját. Elsősorban azt, hogy összeállt egy konzorcium, amelynek köszönhetően ma is életben van a labdarúgócsapat, de azt is fontosnak tartom kiemelni eredményként, hogy megtörtént a klub átvilágítása. Így már olyan 95-98%-osan fel lehet mérni az egyesület és a zRt. pontos helyzetét, már nem nagyon bukkanhatnak fel újabb adósságok. Jelenleg mintegy 2,2 milliárd a teljes adósságunk, de minden reményünk megvan arra, hogy konszolidálódjon a klub és a zRt. helyzete is. A leendő partnerekkel biztatóan alakulnak a tárgyalások, és amennyiben ezek realizálódnak, akkor nem csak a labdarúgó-szakosztály jövője tűnik biztosítottnak, hanem a teljes klubé is.
Rieb elmondta, nem befolyásolja a tárgyalásokat az, hogy labdarúgócsapatunk melyik osztályban indul majd. A pályázatról annyit mondott, hogy a jövő hét végéig felvesszük a kapcsolatot a Pénzügyminisztériummal és a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal és a klubvezetés reményei szerint hamarosan kiírják a pályázatot az Üllői úti telek értékesítésére.
Az új elnök megerősítette, hogy három céggel is kapcsolatban áll a Ferencváros. A magyar befektetőjelöltről nem beszélt bővebben, azt viszont elmondta, hogy az angol bajnokság élvonalából kiesett Sheffield United mögött álló skót cégekkel, a Bank of Scotland nevű pénzintézettel és a Scarborough ingatlanforgalmazással foglalkozó vállalattal folytatódnak az egyeztetések az Üllői úti telekről. Továbbra is képben van a hongkongi csoport (Nauchatel) szerepvállalása is, amely az zRt.-t működtetné.
*
Kedden este lemondott az FTC zRt. igazgatóságában betöltött szerepéről dr. Balogh Ákos. Erről ő maga tájékoztatott. A 100%Fradinak elmondta, hogy döntését már írásban jelezte Hermány Csabának, az zRt. igazgatóságának elnökének. Balogh Ákos tagja a decemberben létrejött konzorciumnak, valamint az FTC elnökségének is, melynek továbbra is tagja marad. Később Boros Bánk Levente is jelezte levélben, hogy lemond az Labdarúgó Zrt.-ben betöltött igazgatósági tagságáról.
(2007.06.05. délután, este – ftc.hu)
*
Kedden délután ül össze a Ferencváros új elnöksége, és az ülésen várhatóan eldől, a jövőben ki lesz Dámosy Zsolt utódja.
Mint arról a múlt héten beszámoltunk, Dámosy Zsolt nem kívánja jelöltetni magát, ezt követően a 100%Fradinak Sipos Jenő és Hermány Csaba is elmondta, ők sem vállalnák a jelöltséget.
A színes hetilap úgy tudja, hogy az egyik vezető elnökségi tagnak volt egy olyan elképzelése, amely szerint a közgyűlésen kialakult erősorrend alapján kérték volna fel a tagokat elnöknek. A legtöbb szavazatot begyűjtő Hermány gyorsan kijelentette, ő nem vállalja, a második helyen végző Takács Tibornak pedig meg lett volna a támogatottsága az elnökségen belül ahhoz, hogy ő lehessen a klub elnöke, de Takácsot hiába kapacitálták a hétvégén többen is, ő sem mondott igent a felkérésére.
A 100%Fradi úgy tudja, hogy amennyiben az előzetesen elképzelt – több forrásunk által is megerősített – forgatókönyv valósul meg, akkor a jövőben Rieb György lesz az FTC elnöke, akinek a munkáját egy ügyvivői testület segítené. Ennek biztosan tagja lenne Takács Tibor, a másik két tag személye még kérdéses. További jelölt Sipos Jenő, akinél a kiszivárgó hírek szerint a mérleg nyelve inkább a nemleges válasz felé hajlik, míg a posztra szintén várhatóan felkérést kapó Hermány Csaba sem vállalja majd el a „posztot”.
Az elnöki posztra kiszemelt Rieb György egyébként korábban sportolt a Ferencvárosban, ő jelenleg a vízilabda-szakosztályt főtámogatóként segítő Aprilia képviselője. A színes hetilap információi szerint az biztosan kijelenthető, Riebnek megvan a kellő támogatottsága, a döntés csak rajta múlik. Ő az elmúlt napokban többször is utalt rá, nem biztos, hogy itt lenne az ideje az ő elnöki szerepvállalásának.
Sokan viszont azért is szeretnék őt a klub élén látni, mert elfogadott a személye az elnökségen belül, nincsenek komoly ellentétei más tagokkal, ráadásul ő általa került képbe az angliai Sheffield United és annak tulajdonosának Üllői úti szerepvállalása.
Mint a fenti sorok is bizonyítják, jelenleg még az is kérdéses, hogy az ügyvivői testület hogyan állna össze, így nem jósolható meg az sem biztosan, hogy Rieb lesz-e az elnök. Ha vállalja, akkor igen.
(2007.06.05. délelőtt – ftc.hu)
*
Ahogy azt már Dámosy Zsolt a közgyűlás után sejtette, mostanra biztossá vált: nem indul az elnökválasztáson. Dámosy ezt a 100% Fradinak is megerősítette. A színes hetilap értesülései szerint a sokak által esélyesnek vélt Sipos Jenő sem ül a Fradi elnöki székébe. Ami délután még csak sejthető volt, az estére bekövetkezett: Dámosy Zsolt nem vállalja tovább azt, hogy az FTC elnöke legyen.
– Már délután is beszéltem arról, hogy nem olyan az elnökség összetétele (az új elnökség névsora: Balogh Ákos, Dámosy Zsolt, Hermány Csaba, Jakabházy László, Kassai György, Kruj Iván, Rieb György, Sipos Jenő, Takács Tibor, Maglódi Lajos, Sike András (utóbbi két személyt a Sportigazgatóság delegálta), Albert Flórián (tiszteletbeli elnök).), amit én elképzeltem – mondta Dámosy a 100%Fradinak. – Külön fájdalom, hogy olyan emberek nem kerültek az elnökségbe, akik az utóbbi időben kívülről segítettek nekünk, és most lett volna rá lehetőség, hogy még nagyobb erővel a klubért dolgozzanak. Bekerültek viszont olyanok, akik jó szót az utóbbi időben erről a klubról nem mondtak. A mostani elnökség összetétele egy korábbi állapotot konzerválhat, és ehhez én nem adom a nevem. Elnökségi tagként szeretnék segíteni a klubnak, de elnökként ezt nem vállalhatom fel.
Mi van a jelenleg is folyó tárgyalásokkal az ingatlantender és a Zrt. befektetők ügyében?
– Ezeket mindez nem befolyásolja, szeretném tovább folytatni az egyeztetéseket az FTC érdekeit ugyanúgy képviselve.
Ön kit tudna elképzelni utódjának?
– Nyilván olyan embert, akin azt láttam, hogy úgy dolgozik, tud segíteni a Fradiért, ilyen lehet például Balogh Ákos. De azt tudomásul kell vennie az elnöknek, hogy ez a poszt teljes embert kíván, napi 10-12 órát, és nem tudom, hogyan vállalható ez úgy fel, ha az embernek máshol is helyt kell állnia.
Sipos Jenő sem lesz az FTC elnöke.
– Egyéb elfoglaltságaim miatt egyelőre nem tudom elvállalni az elnöki poziciót – mondta Sipos Jenő minderről a 100% Fradinak. – Most még nehéz megmondani, hogy ki lesz a befutó, nekem az elnökségi ülésen majd lesz egy javaslatom, amit most még nem szeretnék a nyilvánosság elé tárni.
(2007.05.31. – ftc.hu)
Vélemény, hozzászólás?