Egy vers a Fradiért

Szerkesztőségünk cí­mére az elmúlt években folyamatos érkeznek a Ferencváros dicső múltjához tartozó képek, újságok és egyéb relikviák. Sokan felajánlották a segí­tségüket, volt játékosok, vezetők és szurkolók a világ minden tájáról. Ma egy különleges levél érkezett, melyben a szokásostól eltérő „ajándékot” kaptunk. Egy verset. Annak ellenére, hogy személy szerint nagyon szeretem a verseket, de csak mint olvasó, aki néha szeret elmerengeni a költészet adta csodában. A vers, a lélek az elme és a szavak virága. Egy hangulat, mely akkor érinti meg a lelkeket, ha érezzük a szavak lebegését, ha lelkünk együtt száll a szavak és mondatok í­rójával. Kedves olvasónk által közös szerelmünkről í­rt mondatai ilyen hatással voltak rám. A Ferencváros örök, a bennünk rejlő szenvedély együtt visz minket a csodák világába.

Fogadják szeretettel Marton Marcell versét. Biztos vagyok benne, hogy az olvasás közben zöld-fehér lelkünk összeér és az í­gy felszabaduló közös erő eljut a távoli Jerevánba és plusz erőt ad, ha már személyesen a távolság miatt nagyon kevesen tudnak szurkolni a csapatnak.

1899, mi büszke évszámunk
Meg két szí­n: a zöld s fehér mi többre nem vágyunk.
Volt már ÉDOSZ, Kinizsi, piros-fehér gárda,
Égett már a Szentély, a szép Fradi-pálya.
De újraépült és újra van Ferencváros,
28szor ünnepelte bajnokként a város.
Zengett már Torino zöld sasoktól ’65ben,
Emlegették már flamengók tizenegyünk keservesen.
VVK s KEK kupát nyert bajnokcsapat,
Magyar földön és mindenhol örökké hí­res marad.
Cí­mer fölött két csillag meséli történelmünk
És mi hű fradisták a csapatért áldozzuk életünk és vérünk.
Új idők, új dalok, másodosztály 3 évig,
Csak a szí­v a régi, ami dobban akkor is, ha nem kérik.
Visszatértünk. Érezd magyar szí­ved újra hova húz,
És lásd, hogy a nemzet csapata nagy klubokat hogyan nyúz.
Új arcok vesznek körbe minket, de a zöld vér marad.
A stadion is új lesz, hát fel Árpád népe! Embereld meg magad!
Felvidéki harcosok s magyar ajkú népek:
Csak tudjátok, hogy kik vagytok, én többet nem kérek.
Gyertek hát és telí­tsétek meg Ferencváros lelátóit,
Mert Európa megint attól lesz hangos,
hogy kik vagyunk s mi folyik itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK