Feljegyzések a fotelból – Kényelmes győzelem
Nem így terveztem a szombat délutánomat. Bár a győri vereség nem esett túlzottan jól, de már hétfő délelőtt terveztük a szombati örökrangadóra a programot. Melyből végül is nem lett semmi, maradt a fotel és a skype. Jobb lett volna személyesen ott lenni, találkozni „élőben” a játékosokkal, a barátokkal, a szurkolótársakkal. Bárhogyan is alakulnak a dolgaink és bármennyire is messze kerültünk a dobogótól, azért a hazai mérkőzéseknél a szív akaratlanul is beindítja az autót, és 120 km ide-vagy oda, Laudetur barátommal fogjuk a batyut, melyben néha még hamuba sült pogácsa is landol, útközben végigverjük az egész NB I-et, és a megbeszélt időpontban, szinte óramű pontossággal parkírozunk le szerkesztőtársam otthona előtt. A legtöbb esetben még mobilon sem kell értesítenem az érkezésünkről, már ott toporog zöld-fehér mezben, sállal a nyakában és kezében a “beugró” dobozos sörrel. Irány a stadion ahol már órákkal a kezdés előtt összefutunk barátokkal, akik már évek óta bérlet és padtársaink, akik eredményektől és időtől függetlenül mindig ott vannak. Ahogy mi is – kivétel ma, amikor is csak képzeletben foghatunk kezet és csak a skype-n keresztül ölelhetjük át egymást. Nem lustaságból, nem csalódottságból. Az autó is rendben van, benzint is tudnánk venni és talán még pogácsát is kapnánk útravalónak.
De eddig “voucher” (becsülettel bevallom, nem tudom, hogy az micsoda – de jól hangzik) nélkül is eljutottunk a Szentélybe vagy a Puskásba. Már az is furcsa volt, de mint a Ferencváros múltjával foglalkozó szurkoló tudom, hogy voltak évek (ráadásul milyen sikeres évek!) amikor ott kellett játszanunk. Akkor is épült egy új stadion és most is épül. Akkor közel 10 évet kellett várni, most csak kettőt. Vagy talán még annyit sem.
Ma mégis a fotelszurkolás maradt, mert Győr autóval egy kicsit messze (cirka 3 és fél óra), azért meg előző nap már mégsem utazunk fel, hogy leadjuk a rendelésünket a vonatra. Meg aztán az elég vicces lenne, hogy felautózunk Pestre, majd vonatra szállunk, Győrben a vasútállomástól meg három kilométert gyalogolunk a stadionig. Vissza meg ugyanaz a triatlon ismétlődik. Őszintén, ehhez már egy kicsit öregek vagyunk (bocsi kedves Barátaim a jelzőért!). Arról most nem akarok értekezni, hogy miért is alakult ez így, bár meg van a véleményem és kérdéseim is lennének, de tartom magam ahhoz, hogy „nyilvánosan” nem fejtek ki kritikát a klubbal szemben. Még akkor sem, ha most aktuális lenne, mert szerintem most nem úgy intéződtek a dolgaink, ahogy a szurkolók joggal elvárnák.
De térjünk vissza az örökrangadóhoz, mert végül is ezért íródik ez a jegyzet és nem azért, hogy az öregkori triatlonos gondjaimmal untassam a kedves olvasókat. De mielőtt örökrangadoznánk, néhány mondatot kell még ejteni Leonardo esetéről mely igenis az egész magyar labdarúgás posványságára is magyarázatot ad. Gondolom minden Fradista látta azt a videót amit a FradiMédia kiváló szerkesztői raktak össze, mely gondosan összegyűjti azokat a jeleneteket, melyek végül törvényszerűen vezettek a csatár „kivégzéséhez”. Döbbenetes így együtt látni azt a közel 50 szabálytalanságot amit 8 meccsen követtek el Leo ellen, főleg úgy, hogy mindegyik egy lendületben lévő, a labdát varázsolni és megjátszani játékos ellen irányult. Ennek fényében talán magyarázatot is kapunk arra, hogy tavasszal miért nem lehettünk annyian hatékonyak.
Vajon Leonardo hiánya mennyire fogja befolyásolni a Győrben megrendezett 202. bajnoki örökrangadót? A válasz rövid és tömör lenne, de mivel egy magabiztos győzelmet mégsem illik egy szóval elintézni, így megpróbálok néhány hosszabb mondatot kisajtolni magamból. Persze ez most nem fog a nehezemre esni, hiszen mégis csak más érzés úgy jegyzetelgetni, hogy a 202. örökrangadón csak egyetlen csapat játszotta a focit, a másik fél meg csak kergette a labdát. Most persze mondhatnánk, hogy az előző két meccsünkön is mi domináltunk, csak nem tudtuk gólokkal érvényre jutatni a főlényünket.
Pedig az első félidő kísértetiesen hasonlított a Videoton és a Győr elleni meccseinkhez. Az első perctől kezdve uraltuk a játékot, szinte minden párharcot könnyen megnyertük, helyzeteink is voltak, de ezek sorra kimaradtak. Azt nem mondhatnám, hogy ideges és feszült voltam, inkább azon merengtem, hogy vajon a bajnokság harmadik helyezettje hogy a fenébe (már elnézést a kifejezést) tud ilyen alibi focit játszani. Mert az MTK taktikája (ha volt egyáltalán) abból állt, hogy úgy próbálta megakadályozni a támadásainkat, hogy utána esetleg egy-egy kontrából gólt tudjon szerezni. Egyszer majdnem sikerült is nekik, de utána már talán még a kapunkat sem találták el.
Mi meg a jó, vagy inkább a rossz tulajdonságunkat követve, szépen körbe lövöldöztük az MTK kapuját, de gólt csak a második félidőben elején sikerült szerezni. Onnan meg aztán végképp csak egy csapat volt a pályán, helyeként már “aláztuk” is az MTK fiatal akadémiai lakóit és Böde góljánál talán már Vukmir is megbánta azt a bizonyos “az újságírók szerint jó a Fradi, szerintem nem” kijelentését, hiszen a “madocsai Messi” olyan csomót kötött a rutinos védő lábára, ahogy azt anno még az óvodába tanították.
Ezzel meg el is érkeztünk a mérkőzés igazi kérdéséhez, amit már eddig is feltettünk néhányszor, de igazi válaszokat nem kaptunk. Szerintem jobbak voltunk a Győrnél, a Videotonnál és most az MTK-nál is. Még sem vagyunk azon a helyen a tabellán, amit megérdemelnénk. Persze egyrészt tudom a választ, hiszen amióta kitalálták ezt a csodás játékot, azóta az a csapat nyer aki több gólt lő, de az mégis csak tanulságos, hogy a sokat szerint „követendő” MTK, egy számára is létfontosságú mérkőzésen, egyetlen értékelhető megoldást nem tudott felmutatni.
Azt persze nem állítom, hogy mi meg úgy játszottunk, hogy még a Barcelona is fejet hajtott volna, de tény, a legkisebb erőlködés nélkül nyertünk 2:0-ra. Hogy ez mihez lesz elég? Azt nem tudom, de arra feltétlenül jó volt, hogy egy kicsit visszaállítsa a csapat elvesztett hitét. Besic újra zseniálisan játszott, Gyömbér jól oldotta meg a jobbhátvéd szerepét, Cukic fegyelmezetten játszott, és elől Böde ismét bizonyította azt, amit Leonardo is mondott róla, miszerint az egyik leghasznosabb láncszeme a csapatnak. Cukicnak egy külön piros pont a Leonardo mez magasba emeléséért – nagyszerű gesztus volt! Külön örültem Holman Dávid remek játékának, bátran játszott és voltak ügyes megoldásai.
Még két meccsünk van, talán még csoda is történhet. Jó lenne, de most örüljünk annak, hogy újfent bizonyítottuk, hogy a jelenlegi magyar bajnokságban a Videoton mellett a Ferencváros játssza a legszebb játékot.
Amihez ma gólok is párosultak.
– lalolib –
11 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Kényelmes győzelem bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
A “nagy fradista” Pintér a tartalékokból és az ifistákból állította össze csapatát, hogy segítse a Fradit. Köszönjük! Csak magunkban bízhatunk!
Sajnos a dobogó és a nemzetközi szereplés elúszott a Győr kispesti vereségével. Persze most magyarázható az ETO semmilyen játéka azzal, hogy már megnyerték a bajnokságot és még ünnepelnek. De ez csak nálunk divat. Nézzük meg a Bayernt, már hetekkel ezelőtt megnyerte a bajnokságot, BL döntő előtt áll, mégis hozza meccseit, mert arra felé a szurkolókat nem szokás becsapni! Legutóbb Ribery duplázott, de Robben is betalált. A sztárok sem pihentek…
Itt meg Pinyő büszke volt a játékosaira egy lélektelen, semmilyen játék után. Ezek után mi meg Győrben játsszuk (igaz kényszerből) az utolsó meccseinket.
Hirdetni lehet a magyar foci felemelkedését, de úgy gondolom, a kátyú továbbra is nagyon mély.
Kispesten sort cseréltek (szívük joga), és két újabb eltiltottal “gazdagodtak” az MTK elleni meccsre. Az utolsó fordulóban (miután mi már befejeztük), az MTK – Loki meccsen el lehet rendezni a helyezéseket…
Sziasztok!
Minden lényeges elhangzott előttem, egyetértek veletek a meccs és a játékosok értékelésében, ám valami nem hagy nyugodni. Vállalva a klub részét az eredménytelenségben ( lukas posztok, igazi göllövő csatár hiánya, stb. ) , abban osztom Paolo Sousa és Ricardo Moniz véleményét, hogy a magyar futball legnagyobb zsákutcája és a nemzetközi eredménytelenség oka a bunkerfoci meghonosítása. A Győr és a Honvéd nézhetetlen sündisznó futballja valószínűleg dobogót eredményez, és vallja be minden fehérvári fan, hogy nyílt focival ők is csak buktak a Fradi ellen (1-2, 1-5..) Érthetetlen, hogy ünneplik ezt a Marco Rossi nevű sehonnait, aki a Pescara emészthetetlen focijával nyeregetve ér el dobogót, a bajnok győriek játéka pedig szintén néhány száz nézőt vonz… Ez a játék pedig nem vezet sehova. Akik ma Európa futballját uralják, azok mind nyílt, támadó játékkal teszik (Bayern, Dortmuns, Barca, Real) Ez a jövő útja. Hajrá Fradi!
“balinqu”, mindjárt megérted, csak előbb reagálnék a hozzászólások elején többször ismétlődő megállapításra, hogy egy gyenge MTK-t vertünk meg.
Nem mi azt az MTK-t vertük meg, aki ugyanúgy akart játszani, mint a többi csapat ellen. Mindenki annyit játszik, amennyit hagyják.
Egy adott sebességi fokozaton tudják játszani a játékukat, mi és talán a Videoton a magyar mezőnybe egy sebességi fokozattal magasabban játsszuk ezt a játékot, sajnos ma még nem elég pontosan. De az eddigi ellenfeleink többsége a ráerőltettet tempókant folyamatos szabálytalanságokkal akasztották meg meg akár a mi térfelünkön, és így tudták rendezni soraikat, azaz felállt védelemmel álltunk többnyire szembe, míg az MTK becsületére legyen mondva megpróbáltak “csak” passzolással felvenni ellenünk a harcot.
Na ez nem ment, hiszen ilyenkor nagyon sok hiba csúszik a játékba, nem sikerülnek a passzok, Garami Józsi bácsi sem értette, hogy ez miért volt, hát a fentiekért. Ami viszont biztató volt és ezért tűnt simának a meccs, hogy nálunk ma már a meghatározó játékosok többsége tud ezen a magasabb sebességi fokozaton játszani, pedig több fazonszabászunk sem játszhatott.
A sebesség különbség nem az én megfigyelésem, hanem szerkesztő és skype társamé, de enyém a következtetés, amikor a gyorsabb játék miatt becsúszó hibáknál én sokszor csak annyit szoktam mondani (amikor megnyugszom 😉 ): ha tudná, akkor már (vagy még) nem itt játszana.
A Debrecen egy kétarcú csapat ezen a téren, kíváncsi leszek mire leszünk képesek a hétvégén ellenük.
Nagyon rátapintottál a lényegre! Bár elég szomorú az, hogy az NB1-s csapatok többségének csak a Fradi elleni játék a fontos. Amit a passzolásról írtál, azt meg azért nem értem,mert az MTK éppen a passzos játékkal érte el a győzelmeket. Vajon ellenünk miért nem tudták ezt játszani?
Az, hogy az MTK elől tud lenni az annak a 16 csapatos NB I-nek a kritikája, akik csak a Fradi ellen képesek magukat felszívni egy idényben kétszer. A magyar utánpótlás képzés csúcsproduktumai még csak passzolni sem képesek egy nagyobb iramú meccsen. Talán ez volt az idény legsimább meccse. Jova megint hozta a bravúrt, ahogy a múlt héten is. Ha tudunk rúgni két gólt egy meccsen, nyerünk.
(Morgolódás) Ismét láthattunk jópár égbelőtt helyzetet, amit nem tudok megérteni. Ennyire nincs rúgótechnikája a játékosoknak? Vagy – ahogy YSE írja – pszichológus kell a csapat mellé, aki megtanítja a játékosoknak, hogy hogyan ne izgulják el a kritikus pillanatot?
A meccs nagy-nagy pozitívuma nálem Holman játéka volt, egy fiatal magyar srác, aki beszállt és váratlanul sokat tett hozzá a meccshez, meccslázat igen, de lámpalázat nem láttam rajta és ez jó. Besic ismét remekül játszott, ezt majd’ minden meccs után el lehet mondani róla, Dani pedig végre ismét azt mutatta, amit tud. Bár nyugodtan nyerhettünk volna öttel is, így is megnyugodtam kissé, hogy nem maradunk szégyenben a bajnokság végére.
A 2.500 drukkernek pedig gratulálok, a tévén keresztül is érezhető volt, hogy milyen remek hangulatott teremtettek, relatíve alacsony létszámuk ellenére is.
Ennek a meccsnek számomra az volt a legfőbb érdekessége, hogy – eltérően a korábbiaktól – haláli nyugodtan játszottunk. Még Cukic sem kapta fel a vizet. Ennek következtében Jova is nyugodt volt, és bemutatta azt, ami a jó kapusokra jellemző: egyszer kellett hárítania vészhelyzetben, de akkor ezt kifogástalanul megoldotta. (Az utóbbi 2-3 meccsen határozattan többet mutatott, mint eddig.) A Holman-gyerek is kifejezetten jól játszott, ő a jövő egyik nagy ígérete. Viszont pszihológus kell(ene) annak magyarázatára, hogy most miért tudtunk nyugodtan játszani, és előtte miért nem. (Talán mert meg nem szoktak hozzá igazán a lelki teher, a >győzelmi kényszer< elviseléséhez???)
Egy mondatban: amit tegnap láttunk, az számomra igen biztató a jövőre nézve.
Érdemes volt elmenni az ETO Parkba. Láttunk egy korszerű létesítményt és győztünk. Magabiztos győzelem volt, mert ezúttal a tíz helyzetből kettőt értékesítettünk. Többen játszottak jól, mint rosszul. Szerintem Besic, Böde, Klein, Somalia, Gyömbér a sorrend, de nagyon jól mutatkozott be Holman Dávid is. Böniggel, Jennerrel kiegészülve nem leszünk esélytelenek Debrecenben sem. Hajrá Fradi!
Na végre be is rúgtuk a helyzeteinket! Kellett egy a siker mint éhezőnek a falat kenyér. Az is kellett hozzá,hogy egy nagyon gyenge MTK próbálja az utunkat állni. Vagy csak ennyit tudnak?De akkor mit is keresnek a dobogón? Érdekes és igazad van lalolib, de sajna ilyen a magyar bajnokság. Melyik csapat akar az MTK ellen focizni?Kit érdekel néhány száz néző előtt egy meccs?
Jó volt látni,hogy végig uraltuk a játékot és amit Besic játszott! Meg tudjuk tartani jövőre is? Nekem is kellemes meglepetés volt Holman játéka, de én örültem a román fiú játékának is. Ma is hasznos volt amig bírta erővel. Jó lenne ha Debrecenben is tudnánk győzni, bár szerintem már elúszott a dobogó, de legalább igazolva látnánk amit lalolib is írt.
Egy jó pontot adok az MTK-nak, azt pedig azért, hogy tisztán játszottak. És mi sem szedtünk össze sárga lapot! Egy eleve egy csoda! Kiváncsi leszek, hogy mások hogyan látták az örökrangadót.