Feljegyzések a fotelból – A szív és az akarat diadala
Tudtuk, hogy nehéz lesz. Tudtuk, hogy a Pinyő-féle gladiátorharc a Fradi ellen mindig megsokszorozza magát, mintha a meccsünk előtt felpumpálná a játékosait, vagy beléjük tömködne néhány kiló adrenalint. Tudtuk azt is, hogy a tél még egy utolsót belénk akar rúgni, az időjósok már a hét elején elénk tárták a fagyos valóságot, melyre mindenki készült, egyedül a magyar labdarúgás irányítói nem olvastak híreket, nekik eddig sem voltak fontosak a szurkolók, ebben olyan túl nagy meglepetést nem kell szimatolni. Ettől még bosszant, hogy „tavasszal” már a második hazai meccsünkön vagyok kénytelen felcserélni az arénát az otthoni fotelommal. Tehetnék fel kérdéseket, folytathatnám is az egyre elhatalmasodó zsörtölődéseimet, de mivel oly mozgalmas és eseménydús 90 perc van mögöttünk, így inkább egyből belecsapok a lecsóba és nem untatom a kedves olvasót egy túltengő prológussal, mely néha csak arra jó, hogy a meccs unalmát próbáljam kitölteni. A jó lecsó ismérve a jó és friss alapanyag, mely elnézve a két csapat összeállítását meg is felelt a kívánatnak, az rendben is van, hogy mi az élen állunk, de az egy kicsit elgondolkodtató, hogy a tömérdek pénzzel kitömött Felcsút, ezzel a játékosállománnyal hogy a fenébe tanyázhat a tabella végén. Ebben meg vastagon benne van Pinyő – ha tetszik neki, ha nem. Ettől még tartottam egy kicsit a meccstől, az utóbbi időkben nem is bírtuk a gyűrődést, utoljára bajnokin két éve győztünk, ami elsőre elég hosszúnak tűnik, de ez inkább egy hatásvadász megjegyzés volt, hiszen azóta csak kétszer találkoztunk (a Felcsútnak volt egy éves másodosztályú fellépése is), de mindkétszer 1-1 lett a vége.
Amit az első félidő után talán még el is fogadtam volna, de szerencsére nem vagyok tippmix rajongó és a játékosok sem fotelszurkolók és emberhátrányban olyan második etapot produkáltak, mely visszaidézte a régi szép időket, amikor is a Fradi szív felőrölte az ellenfelet és a végén arra „kényszerítette” Pinyőt, hogy újra összeesküvés elméleteket gyártson. De ne rohanjunk előre, haladjunk csak szépen a kronológia szabályai szerint, a prológus után a bonyodalom és a kibontakozás következik, a tegnapi mérkőzés megér egy Shakespeare-i szimfóniát, nem egy királydrámát, bár a felcsútiak számára a végkifejlet elég tragikusra sikeredett.
Az összeállításunk nem okozott meglepetést, a sérült Botka helyett Lovre G. kezdett, maradt Spirovski a padon, Moutari meg a kezdőben. Jól is indult a találkozó, már az első támadás után vezethettünk volna, Paintsil most nem nagyon vacakolt a trükkökkel, simán megtolta a labdát és mire a felcsúti védő feleszmélt, ő már az alapvonalról adott be, mely célt tévesztett, de a rémült védők szögletre mentettek. Varga Roli szokásos remek szögletét a kapus ujjheggyel még kitolta, amit Paintsil oda rúghatott volna ahová akar, de ő az eget és a tribünt választotta. Utána sem voltak gondok, a tizedik perc környékén Moutari eresztett el balos löketet 17-ről, amit Hegedűs kapus csak kiütni tudott, pont az arra poroszkáló Leo elé, aki megirigyelte Paintsil lelátóra küldött lasztiját, mert 6-7 méterről ő is az esőfelhőbe küldte azt. Ezután mintha csökkent volna a lendület, mégis 20 perc kellett a Pinyő-alakulatnak, hogy eljusson a kapunkig. Az első „fellépésüket” még megúsztuk (Dibusz remek ütemben jött ki a kapuból), de rá egy percre a pech úgy gondolta besegít a vendégeknek. Varga ütközött a félpályán (talán le kellett volna fújni?), az egyik „akadémistának” öltözött légiós (talán Knezevic) meglódult, Blazic jó ütemben csúszott be, de a labda épp a másik „akadémistának” öltözött légiós, Henty elé pattant, aki 17-ről rá is tűzte, de az ha nem pattan meg Otigba lábán, valószínűleg Dibusz ölében landol. Ehelyett békés nyugalommal a kapufa belső éléről csurgott a hálónkba.
Ajjajjj! – sóhajtottam, ha az arénában vagyok, egyből felállok és irány a büfé. Itthon csak a hűtőt tudtam megrohamozni, de menet közben eszembe jutott, hogy inkább a bétablokkolómat kéne bekapni és nem egy kupicával enyhíteni a gyorsuló szívverésemet. Néhány perc múlva Dani lehetett volna a blokkoló, de lövése nem találta el a céltáblát, de elindított egy folyamatot, melyből sajnos mi jöttünk ki rosszul. A felcsúti különítmény zokon vette, hogy a támadás előtt nem rúgtuk ki a labdát, mert az egyik játékosuk éppen a talaj állapotát vizsgálta, lett is belőle egy kis kavarodás, mely véget ért volna, ha Knezevic nem tart különórát Paintsilnek, aki ezt zokon vette, mert ő játszani akart és nem „mitingelni”. A bíró kartárs meg úgy döntött, hogy mindkettőjüknek ad egy-egy sárga lapot, ne csak a márciusi hideg hűtse a kedélyeket. Sajnos Paintsil ostromlása tovább tartott, Zsidai simán elkaszálta, amit a bíró simán tovább engedett, de ezután Joe-nál elszakadt a cérna és a legközelebbi felcsútit úgy felrúgta, hogy az már magában megért volna egy piros lapot. Hiba volt? – Igen. Érthető? – Nem…bár a fene tudja. Ilyenkor mindig Sergio Ramos jut az eszembe (gondolom nem kell bemutatni), akinél általában meccsenként szakad el a cérna (kiállítás „király” is spanyol honban), mégis a világ egyik legjobb védője. Ez persze nem menti fel Joe-t, de végül is csak annál tud elszakadni a cérna, aki igenis fel van spannolva, de látni lehetett, hogy utaztak rá, ki akarták vonni a forgalomból – ami sikerült is.
A kiállítás után már tényleg kellett a blokkoló, vezet a Felcsút, ehhez jön még 60 perc emberhátrány is – nem nézett ki túl jól a folytatás. Túl sokáig nem siránkozhattam, mert jött egy újabb Varga szöglet, ami Pinyő szerint alapjaiban változtatta meg a mérkőzés kimenetelét, bár még hátra volt egy félidő. Azt persze nem láttuk, hogy a 26,80 kilós Márkvárt hogyan is került Böde Dani közelébe, talán neki kellett volna megállítani közel 100 kilót b…ki? Úgy pattant le Daniról mint egy gumilabda, amihez persze kellett Dani hathatós közreműködése is, még sem szólalt meg a bírói síp, amit Otigba szépen megköszönt és jobb belsővel a kapuba helyezte első ferencvárosi gólját! Csak emlékeztetni szeretném a háborgó vendégeket a legutóbbi döntetlenre és az ott javukra megítélt büntetőre. Kvittek vagyunk.
Jól jött a szünet, rendezni lehetett a felállást (nem mintha zavart okozott volna a kiállítás), Varga helyett jött Spirovski, úgy nézett ki, hogy át is állunk egy háromvédős rendszerre, Leo maradt egyedül szűrőnek, és a két nagyon aktív szélsőhátvédünk feltolásával annyira megszálltuk a középpályát, hogy külső szemlélő észre sem vette volna, hogy a Fradinál mínusz egy a létszám. Ami nem csak a felállás miatt vált észrevétlen, hanem a második félidős erőtől, izomból, futástól teljes, igazi Fradi szívvel teli játéktól is! Egymást után jöttek a széleken vezetett támadások, Lovre G. talán csak Dibuszt nem akarta helyettesíteni (elég rossz emlékei vannak a Batman álarcról), Gorriarán amíg bírta erővel a gyűrődést, ment mint a motolla, a helyére beálló Nagy Dominik is jól szállt be a játékba, Spirovski is bizonyította, hogy helye van a csapatba, elől Böde Dani mint egy gladiátor úgy küzdött, fejjel, lábbal, erővel és főleg azzal a hatalmas szívével amit annyira imádunk!
Jöttek is helyzetek (ki is maradtak), a szögletek, a vendégek csak ritkán lépték át a felezőt, akkor is csak azért, hogy „aprítsák a népet”. Radó kétszer is könyökölt, Henty alattomosan megtaposta Lovrét, Heris abba rúgott bele aki éppen arra járt – mindhárman megúszták sárga nélkül. Az egész meccsen – elnézést a szóért – de számomra undorítóan játszó Henty csak a 70. perc környékén kapta az első sárgát, néhány perc múlva már Radó is besárgult, közben azért Dani is kapott egyet, nehogy felboruljon az „igazságosság” mérlege. Henty azért nem úszta meg, egy vendég szöglet után rögbizni akart Dibusszal. Mehetett is zuhanyozni, 50 perc után állt csak helyre a létszámkérdés, de vajon elég lesz 10 perc a győzelem kicsikarásához?
Mi az hogy elég! Ne legyek már annyira kételkedő! A prológus után jött a bonyodalom, majd a kibontakozás a második félidőben, a végén meg a tetőpont, a végkifejlet. Egy perccel a vége előtt Böde lábában volt a győzelem, de Hegedűs kapus élete mutatványával még hárította azt. Majd jött a szöglet és jött, emelkedett az égig Blazic, fejéről a hideg elől a kapufa tövébe bújó pókokat kipiszkálva a labda a hálóba! Emberek, vezetünk! Akkorát kiáltottam, hogy a szomszéd jól megtermett, bár békés német juhásza vonyítva az óljába menekült. Ugráltam a szoba közepén mint egy celeb a fittnesz-órán. Csak sikerült, csak nem tudta a Pinyő-hadsereg kibekkelni a meccset. A tetőpont még nem rátett egy lapáttal, a hosszabbítás utolsó percében (imádjuk ezeket a végjátékokat!) sem álltunk vissza védeni a vezetést, mentünk előre, a „kicsi” Lovre és Dani bűvölte az ellenfelet a 16-oson belül, ami annyira lenyűgözte őket, hogy az egyik játékos haza is akarta vinni a labdát, két lába közé szorítva mormolta, hogy – stopi, stopi enyém a labda!
Nem kisbarátom, a labda Böde Danié, aki a közvetett szabadrúgást (ilyent is régen láttunk már) úgy bombázta be kb. 10 méterről, hogy az még mandinert is kapott és úgy vágódott Hegedűs kapujába. Ezután már kitört a fieszta, az aréna felrobbant (a visszatérő tábornak is jár a dicséret!), a szomszéd kutyája is kérte az áthelyezését, egyedül Pinyő volt kótyagos, a meccs végén hozta is a szokásos nyavalygását, de tőlem petíciót is írhat az ENSZ-nek (oppá, oda ne, mostanság velük is hadban állunk), ott is kinevetik. Az persze tény, hogy az egyenlítő gólunk „bizonytalan” körülmények között esett, de kedves Pintér Attila, vajon miért nem arról a közel 50 percről tetszik beszélni, amikor emberelőnyben bekkeltek? Bár szerinte akkor is uralták a játékot, bár a pálya egészen más képet mutatott.
25 lövésünkből 11 találta el kaput, ebből a másodikban, 10 emberrel 16 kapura tartó lövésünk volt! Akkor meg mi a fenéről beszél itt Pinyő? Mindegy is, fortyogjon csak magában egészen Felcsútig, mi meg örüljünk a győzelemnek, mely sokkal nehezebb volt mint vártuk, de amit emberhátrányban produkált a csapat, az előtt csak kalapot lehet emelni. Jó volt látni a lendületet, az akarást, a töretlen hitet és azt, hogy ezt a mai Fradit nem könnyű maga alá temetni. Fel tud állni hátrányból, tud küzdeni és helyenként még jól is játszani 10 emberrel is.
Gratula érte, köszönjük, ez igazi férfias munka volt!
18 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – A szív és az akarat diadala bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Már nem is tudom az idejét -sajnos-mikor voltam itt „tollal”megközelítve,aminek a fő oka,hogy már nagyon régen nem láttam élőben fradi meccset.Persze az itteni „régi motorosok” tudják mit jelent ez nálam…
Szóval újra végignézhettem a lap topomon egy fradi meccset,ráadásul ez pont a Puskás „akadémia” ellen volt.A csapat és és a vezetőedző személye már újpesti rokonszenv mértékét súrolja,sőt nálam már sokszor túl is szárnyalja,hisz a belga tulaj még is a saját pénzével ver i a csalánt…
Ami számomra szívmelengető volt,az az elszántság,hajtás ami ráadásul eredménnyel is párosult.
Az ilyen pillanatokért mennek ki az emberek fradi meccsre.
Csak jó lenne ezt nem 1-2 hanem hónapokra,évekre átmenteni és végre a nemzetközi szinten is ebből mutatni!
Hajrá Fradi
Szia, örülök, hogy újra köztünk vagy!
Nagyon örülök, hogy vissza tudtál jönni közénk.
„nagy meccs” volt.
általában mindig azok a meccsek jók, amit az ember nem vár..
még 20 perccel meccs után is a stadionban énekelt a Tábor..
Nincs mit mondanom, Lalolib megtette helyettem, minden szava igaz! Más. Kíváncsi lennék a Dózsa-meccsjeggyel kapcsolatos véleményekre, magyarázatokra!
Nem csekély elégtételemre szolgí l, hogy egy az a csapat, amelyet a legkevésbé szeretem a Magyar labadarùgò mezônyben (bizonyí ra nem oktalanul, habí r nem tí rgyilagossan), lògò fejjel megy haza.
Elképesztô sportszerûtlenségekkel pròbí ltak kikezdeni velünk.
Erre Nekünk nincs. nekik meg ùgy lí tszik Volt rí szükségük, de azért Mink is tudunk csutkí zni, ha mí r azt kell.
Felmerül bennem – bí r tévedek valòszìnûleg — a Toldy Géza – Böde Dani hasonlat. Voltak és vannak mindig olyan jí tékosok, akik megtestesìtik azt a bizonyos „Fradi-szivet”.
Ne vegye zokon senki tôlem, hogy merészelem Toldy-t Bödével összehasonlìtani.
Eggyesek most bizonyí ra leszidní nak.
Ezek csakis olyan emberek lehetnek (mí r), amelyek nem éltek akkor, amikor Toldy Géza még jí tszott.
Minden embernek az övé a legközelebb és becsessebb. Talí n nem tévedek, ha ezt Böde Danitòl is vallom.
Böde Dani valahogy a miénk. Nem minden meccsen egyforma arí nyban, de mindig valamiféle mòdon.
Valahogy ez a Puskí s-Akadémia-meccs ròla szòlt nekem.
Nem szabad azonban elfelejteni a mí sikakat Sem. Mindegyik csuda pofa.
A végén meg Doll feltette az i-pontot az i-betûre.
Keresztet vetett.
Hí t ez Sem fordult még elô eddig.
Kedves lalolib. Ní lam is összeszaladtak a szomszédok a 2-1 utí n.
De jòl eset.
Az a benyomí som, hogy ha ezt a Puskí st kivégezzük az elsô félidôben felét Sem ért volna ez a meccs, mint amit ért ez az emberhí trí nybòl- és utí nna.
A Puskí s ezen a meccsen csak eggyet tanult be: A csonttöréses bemenések utí n kontrí zni.
Tí madni — azt nem tudtak. Még emberfölényben Sem.
A Fradinál volt/van egy ilyen tradíció, hogy a középcsatár a csapat vezére, s az egy erőcsatár. Lásd Toldi Géza, Deák Bamba, Böde. Nyilván nem mindig volt ez így fennállásunk során, hisz Albert Flórián a technikás csatárt jelenítette meg.
Igen,igen,igen!!!!
Ez az amire régen vártunk. Nem volt gyenge láncszem a csapatban, csak Páncél Józsi! (vele el kell beszélgetni, nehogy oda jusson mint Ramirez, aki elhitte hogy sztár) 25 lövés (ebből 16 az emberhátrányos félidőben), 11 kaput eltaláló, 10-1 a szögletarány. Volt ezernyi beadás, távoli lövés, csel, fejes stb. Mindenki ment mint a mérgezett egér. Dibusz a saját térfelünk közepén volt védő. Ma mindenkit megvertünk volna. Ilyen Fradit akarunk látni mindig. Állítom, hogy ősszel vagy az előző években max kiegyenlítettünk volna. Ma viszont mentünk előre és győztünk. Ha megnyerjük a harmadik csillagot, akkor az ilyen meccsek miatt érdemeljük meg.
Legközelebb a wc-deszkásokhoz megyünk. Ott is meg kell mutatni.
Hajrá Fradi!!!!
Nagyot dobbant a Fradi szív a második félidőben! Lovrencsics Gergőt tetszett legjobban; szívvel-lélekkel zakatolt; hihetetlen sprintjei voltak az utolsó öt percben is. De le a kalappal mindenki előtt! Pinyővel ellentétben egyébként azt látom a mérkőzést befolyásoló momentumnak, hogy emberhátrányban negyven percig a kapujukhoz szegeztük őket … Csak az lehet bajnok, aki az ilyen meccseket is képes megnyerni! Hajrá Fradi!
Egyetértek. Lovrencsics úgy harcolt, ahogy a Juventus horvát csatára, Mandzukic szokott. Bár lehet ezt mindenkire rá lehet mondani a csapatból a szombati meccs után. De Lovrencsics még a többiekre is rátett egy lapáttal ezen a téren.
Hát ez katartikus volt. A második félidőben úgy voltam, mint a magyar-izlandi EB-meccsel: nem lehet, hogy ne gyötörjük be azt a hiányzó gólt. Egyszer inogtam meg, jellemző, a 89. percben, Dani kimaradt meccslabdának tűnő helyzeténél. mire jött az a szöglet… Na, ez már engem minősít. 🙂
Kíváncsi lennék Lovre osztályzatára! Számomra 8-9 körül teljesített! De rossz szót tényleg senkire nem lehet szólni, bár persze Páncél Józsi fegyelmezetlen volt, de…
A rossz szót megtartanám ennek a Pinyő-féle szedett-vedett zsoldosbrancsnak, de velük túlzottan kár is foglalkozni, azt kapták, ami ezzel a hozzáállással és teljesítménnyel kijár, remélek hasonlókat a szezon végére nekik.
És magunknak is – azt, ami ezzel a teljesítménnyel és hozzáállással igazán kijár!
Vannak meccsek, amikor a labda bekóvályog a hálónkba. Csakúgy. Dénes ilyenkor többnyire delejes állapotban mered értetlenül a labdára, meg a többiekre. Persze az ilyen gólokat mindig megelőzi egy össznépi tétovaság. Hogy hátra felé játszunk sokat és nem látjuk át, ki hol van a pályán. Az idei szezonra hála Istennek az a jellemző, hogy a “tétova” gól után észbe kapunk és összerántjuk magunkat. így is lett.
A Felcsút ellen nehéz játszani. Isten látja a lelkemet, nem politizálnék, de mi is köszön vissza minden egyes felcsúti mozdulásából!? Vajon mit is mondhat az edzőjük a kezdő tizenegynek!? Mit mond a menedzser, aki felveszi a csapatba az újonnan kiszemelt játékost!? Gondolom, valami ilyesmit: itt mindent megtehetsz, mert Harun al Rashid nagyvezír csapatába kerültél. Nincs rád vonatkozó szabály. Érdekes megfigyelni, milyen változáson mentek át egykori milyeink. Haris, Radó. Radót kedveltem. Azt mondják, minden fejben dől el és a felcsúti háttér gárda mindent megtesz, hogy így is legyen. Felsőbbrendűséggel lépnek ki a pályára. Az egójuk olyan méretes, hogy a pályán már nincs is mellette hely taktikának, tudásnak sem futballszeretetnek. Marad az elgáncsollak, leszedem a ruhádat, beléd lépek stílus. A Felcsút már csak ilyen. Ha a bíró netán számukra hoz negatív döntést, ahogy a felcsúti játékos, én is meglepődök. – Mi történt a bíróval? Talán csak annyi, hogy valami látszatra még egyenlőre ügyelnie kell a bírónak, habár tudja, hogy Harún al Rashid nagyvezér nem tud veszíteni. Sem ő, sem az ezer egy éjszaka meséiből megelevenedő mesebeli futballcsapat, akiknek még tábora sincs. Sokszor teszem fel a kérdést, ha Harún al Rashid nem lenne, lenne létjogosultsága a Felcsútnak?
Radó még úriember módjára nyilatkozott.
Sziasztok!
Minden volt a meccsen!Jó és még jobb is!Győztünk,nem is akármilyen küzdelemben!a gyakadémistákat szerintem Pinyő mester favágó képesség alapján válogatja ki.Mert ha ezt ő focinak meri nevezni, akkor nagyok a gondok! Henty egy eredeti őstulok, a focihoz vajmi kevés köze volt,mint a gyakadémiának a győzelemhez.Igaz találtak egy szerencsés gólt,utána meg azt hitték szerencsétlenek,hogy csak faragni az ellenfelet kell,meg bekkelni 10 emberrel.Na most Pinyő mester ez nem jött be, nem jött Bogesz az ajándék tizivel amit annyira vártál,sőt mi nem kaptunk most meg,kettőt sem!Pedig akkor és ott Danit tüntették el a 100 kilójával együtt!Szóval,lehet hivatkozni Pinyő mester mindenre,de főleg arra az antifocival kellene, amivel előrukkoltatok.Nincs csapatod, sőt még szimpatikusnak sem nevezném őket.Nem azok,sőt bunkók is.Mi meg győzni akartunk és játszani, és mind a kettő sikerült! Kösz Srácok! Hajrá Fradi!
Hajrá Fradi! Régen nem szóltam hozzá, de most azért megteszem. Először is: a Puskás tisztességes játékvezetés mellett aligha fejezte volna be a mérkőzést! Ez nem futball, amit Pintér Pinyő csapata játszik, hiszen szinte nem volt szabályos szerelésük. (Legfeljebb a mezük.)
A meccs utáni nyilatkozatához annyit: a góljuk előtt az egyik védő felrúgra Rolit, a másik meg rávetődött, ollóba fogva őt. Ez kétszer is szabadrúgás, nekünk. Ebből indult az akció, melyet nagy mázlival Henty berúgott. Két 11-es maradt el (kezezés, illetve Böde „eltüntetése” miatt járt volna), Henty Lovre megtaposásáért már akkor kiment volna normális játékvezetőnél (bár abban bizonytalan vagyok, van-e olyan…), nemcsak két sárga lappal. Az egyenlítő gólunkhoz meg annyit, hogy ha Pinyő osztotta rá Márkvártot Danira, akkor nem ért a focihoz. Jó, lehet, hogy szabálytalanság történt, de azért ha korrekt a bíráskodás, akkor 5-6 gyakadémista (fogalmam sincs, ez a gárda miért akadémista, amikor már egy sincs a saját nevelésűek közül, és játszik 5-6 légiós?…) nem fejezte volna be a meccset. De az igazság győzött most, és HAJRÁ FRADI!!!
Nekem az 1972 őszi ETO elleni meccs jutott az eszembe, amikor kettős emberhátrányban 4:0-ra győztünk. Egyébként a Pintér-banda azt nyújtotta, amit vártam, – kellő menyiségű durvasaágot – csak most eredmény nélkül.
Pintér Attiláról pedig ez jut eszembe:
„más szemében a szálkát is megleli,
magáéban a gerendát feledi”
Egyébként belőle már játékosként kiábrándultam vagy harminc évvel ezelőtt, néhány évvel a Magasles befejezése után, de minden egyes alkalommal rá tud tenni még egy lapáttal…
53 éve a Romát vertük 2:1-re a VVK-ban a Juve elleni megnyert döntő felé vezető úton, 44 éve 30 000 néző előtt góllal búcsúzott a CSÁSZÁR, 3:0 a ZTE ellen!!!
Ezekről az emlékezetes mérkőzésekről a március 17-i naptárunkban bővebben is olvashatsz. 🙂