Feljegyzések a fotelból – Bekövetkezett
A válogatott váratlan, de teljesen megérdemelt kijutása a franciaországi EB-re néhány nap erejéig átírta a magyar labdarúgás megítélését. Euforikus hangulat uralkodott napokon át, néhány játékos pillanatok alatt a mennybe ment, a FIFA listáján odaértünk a világ élmezőnyéhez és egy ország hitte, hogy itt a happy, ezek után majd tülekedni fognak a szurkolók a jegypénztáraknál. Mielőtt bárki is félreértené, én is önfeledten örültem a sikernek (44 évet vártunk rá!), bár voltak és jelenleg is vannak kétségeim, de a szerdai kupa-fiaskónk után már felvetődött bennem, hogy szép-szép a sok dagadozó mell, de vajon ebből a Fradinak mennyi hátránya fog keletkezni. Vajon a sok hiányzó miatt milyen érdemi munkát lehet végezni két héten keresztül és vajon a csapat szériája nem törik-e meg. A választ szombat este megkaptuk. Természetesen az MTK elleni vereséget nem akarom áthárítani a válogatott EB-re való kijutására, hiszen azzal nevetségessé válnék, de közvetve minden bizonnyal közre játszott. Bár az is lehet, hogy csak szeretnék egy picinyke kis indokot találni, hiszen több mint egy év után, 34 veretlen mérkőzéssel a hátunk mögött most a fotelszurkoló is gondban van. Ha most lenne bennem egy kis maró gúny, akkor azt írnám, hogy azért vagyok gondban, mert elszoktam a vereségek utáni szenvedéstől, amikor is magyarázatot kellett találnom a vereségre.
Ami mindig nehéz, hiszen a lelkiállapotom ilyenkor egyenlő egy közelgő világvéggel. Ami ráadásul jelenleg hatványozottan igaz, mert a világunk néhány nap alatt változott meg. Tovatűnt a béke, a szabadság és minden amiben hittünk és amivé Európa alakult az elmúlt évtizedek alatt. Nehéz napokon vagyunk túl és olvasva a híreket, az elkövetkezendő időszak sem kecsegtet semmi jóval. Ennek fényében a mai vereségünk egy apró porszem, egy bolhacsípés, mely viszket egy kicsit, de sajnos nem azt kell véresre kaparnunk, hanem a világot kéne fegyverekkel és áldozatokkal újra a helyére pakolni. Nem lesz könnyű, ahogy Thomas Dollnak sem lesz könnyű dolga rendbe rakni a csapatot. Mert ahogy a szurkolók, úgy valószínűleg a játékosok sem voltak felkészülve egy vereség utózöngéire.
Mert nem csak három pontot vesztettünk, nem csak a veretlenségi sorozat szakadt meg, mellyel meghagytuk Blum Zoltánnak a dobogó legfelsőbb fokát (teljesen megérdemelten), hanem megtört az a mítosz, mely az elmúlt hónapokban felettünk lebegett. A veretlenség mítosza, a bajnoki cím idő előtti kiosztása…és sorolhatnánk még azokat a jelzőket, megállapításokat melyek a több mint egy éves sorozatunkat jellemezték. Ez persze nem jelenti azt, hogy innentől már félnünk kéne egy újabb kudarctól, de nem is szabad elhinnünk mindent, amit ránk “erőszakolt” saját győzelmi szériánk.
Tudom azt is, hogy Thomas Doll és a játékosok is mindig azt hangoztatták, hogy nincs lefutva a bajnokság, odáig még hosszú az út, de magamról tudom, ezeket mindig mosollyal fogadtam, egy kötelező óvatosságnak fogtam fel és mindig úgy ültem fel az Aréna lelátójára vagy a fotelembe, hogy ez rendben is van, de a három pont ettől függetlenül úgyis a miénk lesz. És bár a bevezetőmben írtak miatt ma voltak bennem kétségek, de nem tettem volna egy lyukas garast sem arra, hogy ma vesztessen hagyjuk el a pályát. Röviden és tömören, el voltunk kényeztetve.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ma is el lettünk volna, ha nem hagyjuk ki a helyzeteinket, ha a kapufák velünk vannak, ha Hegedűs kapus nem fogja ki élete napját. De a helyzetek kimaradtak, a kapufáról kétszer is kifele pattant, és a hazaiak kapusa meg titokban elcsente Király Gabi mackóját. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a 90 percből 80-ban nálunk volt a labda, és az MTK azon kívül, hogy hősiesen védte a kapuját mást nem nagyon csinált (megjegyzem, ez tényleg a foci halála), még fájdalmasabb a vereség. A múltban volt mikor sorozatban kaptunk ki gyatra, szánalmas játékkal és volt olyan, hogy lehajtott fejjel “osontunk” ki az Albert stadionból, mely után a vereséget méla belenyugvásként éltük meg.
Az MTK elleni vereség nem tartozik ebbe a kategóriába. A meccs végén szerkesztőtársam nagyon bölcsön meg is jegyezte (mivel jól ismer, tudja, ilyenkor vigaszra szorulok), hogy bizony vannak olyan meccsek amikor jobb vagy, amikor szinte minden rólad szól, mégis vesztesen hagyod el a pályát. Mégis szenvedek és bár nem akartam egyből a gép elé ülni, de úgy voltam vele, inkább essünk túl rajta minél hamarabb, zárjuk le ezt a napot, írjam ki magamból a keserűséget és ahogy egy nagyszerű olasz film címe mondja (Damiano Damiani zseniális olasz maffia alkotása): a vizsgálat lezárult, felejtse el.
Vagyis inkább lépjünk tovább, mert nehéz sorozat következik. Debrecen, Videoton, Paks, Újpest (helyesebben: dózsa). Elnézést, hogy nem sokat “szónokoltam” a mai mérkőzésről, de a lényeget szinte egy mondatban össze lehet foglalni. Jobbak voltunk, kapufákat és Hegedűs kapust céloztunk és még szerencsénk sem volt. Tovább szépíteni nincs értelme, zordnak és szigorúnak lenni is badarság lenne, hiszen mégis csak egy olyan sorozatot produkált a csapat, mellyel örökre beírta magát a “legendák” könyvébe.
Szombat este meg nem történt más, csak becsukódott a könyv…amit jövő héten újra meg lehet nyitni.
10 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Bekövetkezett bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Kedves lalolib
Köszönöm megértô szavaidat.
Valamilyen dühös, méltatlankodò dologra készültem. Pozitiven csalòdtam.
Egy kicsit örülök ennek a vereségnek. Ne tessék félreérteni. Azért örülök, mert egy ideig mí r addig “fajultak” a dolgok, hogy mí r nem csak a gyôzelem, hanem a lòtt gòlok arí nya is mí r inkí bb foglalkoztatta eggyes szurkolòkat, mint a jí tékosok lelki í llapota.
Nem könnyû mindig, mindenütt és mindenki szí mí ra 100 %-ot hozni. Még meg ùgy, hogy ez mí r “normí lis”-nak szí mit és a “többet” is elví rta mindenki.
Ez a hideg zuhany most végkép elgondolkoztatò. Legfôbb azért, mert egy “mùlt mitosz” (1931) — annak az elérése, vagy tùlszí rnyalí sa — fontossabb Volt a jelenlegi teljesìtményeknél.Vagyis mindig egy olyan csapattal hasonlìtottí k össze ezt a csapatot, holott az 1931-es Magyar bajnoksí got össze Sem lehet hasonlìtani 1931-el.
1931-ben nem csak a Fradi Volt kimagaslò, hanem a mí s csapat is teljesìtett.
Szerintem embertelen a folytonos összehasonlìtí s, a babona és a tùlfokozott elví rí sok. Az eggyikek azt lí ttí k a csapatban, amely nem Volt, és amilyennek sají t maguk szerettek volna lenni. A mí sikak pedig azt lí ttí k benne amilyennek nem szerettek volna lenni.
Ez a vereség a megszokott ví gí nyban tereli a csapatot. Nem siklott ki a vonat.
Végre megint normí lis emberek is lehetnek a fiùk és nem muszí j nekik egy í rnyék utí n szaladniuk, amelyet ùgy Sem fognak utolérni. Nem csak mert nem a mai Fradi veti, hanem mert 1931-bôl valò.
Ma én főleg azért olvastam el a meccsről szóló kommentárokat, hogy kicsit vigasztalódjam, habár az itt megjelenő írások olvasása vasárnap délelőtt már olyan természetes, mint a vasárnapi rántotthús. Most is vártam, hogy érkezzen a ” szent írás”, mert ráadásul most meccsen sem voltam, így nem volt senki, akinek kibeszéljem a lelki szomorúságot. Teljesen egyetértek azzal, hogy van annak böjtje, hogy ennyi Fradi játékos lép pályára az ország színeiben. Aggódom is mindig, mi fog történi a válogatott meccset követő héten csapatunkkal. Vissza tudnak-e lényegülni oda, ahova tartoznak, ahol a szűkebb családjuk várja és számít rájuk. Az elmúlt páratlan siker mögött már már sejtettem valami szakralitást. Azt, hogy istenek vannak most az Üllői úti pályán, és a többi isten védő tekintettel segíti azt, hogy ezek az istenek itt lent ne kövessenek el hibí t. Úgy tűnik, a fő istenség megelégelte a sikert. Talán azt, hogy elbizakodottak, elkényeztetettek lettünk, és csúnya leckét kaptunk. Nem nyertünk, pedig ezzel a jelenlegi MTK- val szemben kellett volna, minden támadásunkat, kapuralövésünket eltérítette az a bizonyos felsőbb valaki és ráadásul isten ostoraként az az ember talált be a hálónkba, aki bennünk sosem ellenfelet, hanem ellenséget lát és ennek megfelelően hitvány és számomra hiteltelen ember. A csapat szószólójaként most Leandro ejtette ki a bűvös közhelyet a száján: tanulni kell a hibánkból. Bár én nem igazán tudom, hogy mit tanulhatnánk, de ha visszavedlek a kákán is csomót kereső kritikussá, akkor talán azt tanulhatnánk, hogy ha istenek vagyunk, mindig tartsuk ezt szem előtt. Bár fogtam a hasam a röhögéstől, Böde Dani Toldi Miklósos szereplése a norvéggel szemben nem volt egy Istentől elvárható húzás, ahogy az sem, hogy a válogatott győzelemet követően mértékletesebben lehetett volna ünnepelni. De valahogyan az isteneink. – akiket ettől függetlenül nagyon szeretünk – valahogyan kikerültek Zeusz védőszárnyai alól. Én azt látom, hogy vannak csapatok, klubok, akik nem footballt játszanak és már a bírók sem tesznek semmit szinte a pályán, hogy a football Magyarországon footballnak látszódjon. Ezek ellen pedig szükség van a jó szerencsére, a Fradi sas védelmére, és valami pluszra, megfoghatatlanra, ami ugyanúgy dönt egy győzelem sorsa felől, mint az ember életében is. Nem akarok fanatikusnak tünni, de ezen kívül nem tudom, mit lehetett volna tenni mást. Az átívelgetesek – amit most sokan hiányoltak – talán Doll részéről megért volna egy próbát, de ilyen sündisznó üzemmódban játszó formációban szerintem a labda nem jutott volna úgysem a hálóba. El sem jutott volna odáig. De ma este ez már nem is számít. Csak az, hogy Fradi én így is szeretlek.
Tisztelt Márkus Róbert
Tetszett ìrí sí ban az “ellenfél, ellenség” szembesìtése. érdekes toví bbí , hogyan következett a hitví ny, vagyis a “hitetlen”-ekre. Ez a következtetés talí n egy kis magyarí zatra szorulna, de — toví bb olvasva az ìrí sí t — valahogy minden az utolsò mondatí ra sürûsödik. : “De ma este ez mí r nem is szí mìt. Csak az, hogy Fradi én ìgy is szeretlek.”
Vagyis olyannak, amilyen vagy.
Jò szerelmesként azt, akit szeretünk nem azért szeressük, mert olyan, amilyen sají t magunk szeretnénk lenni, vagy azért, mert pont nem (olyan szép, jò, okos stb), mint amilyennek sají t magunkat képzeljük el sají t önmagunknak.
Ez a vereség valahogy visszahozta a “normí lis” mindennapokat.
Nem vagyunk istenek, mert még nem lettünk igaz emberek.
Az alí zatossí g nagy “ellensége” (nem ellenfele) az önteltség és pòz.
Egy elvesztett meccs utí n nincs ok mí r az utòbbikra, az elôbbire azonban anní l több.
Szép volt ez a 34-es veretlen bajnoki sorozat! Egyetértek tisztelt rovatszerzővel és egy előttem hozzászólóval, végeredményben nem is baj, hogy a legendás Blum Zoltán sorozat továbbra is legenda marad.
…
A tegnapi meccs negatív következménye az lehet, hogy vérszemet kaphatnak a Fradi ellenfelei, hogyan kell kibekkelni ellenünk a meccset… Nos, Doll mesternek erre kell majd esetenként ellenszert kifundálni a jövőben. (Átlövések? Széljátékok erősítése? Pontrúgások kikényszerítése a 16-os környékén?)
…
Ez a vereség megvolt, üsse kő. Ami számít, az a következő két meccs: hogyan fogunk játszani a Debrecen és a Videoton ellen: legyen meg a 6 pont! Én 100%-ig bízom a csapatban! Ráadásul a sérültek is visszatértek! Találkozunk abban a stadionban 28-án, ahol kivívtuk az EB döntőbe jutást, feledhetetlen volt, hála istennek, hogy ott lehettem! Hajrá Magyarok, hajrá Fradi!!!
Bár azt mondtam, hogy egy darabig csendben maradok, de nem tudom megállni, hogy ne írjak néhány mondatot. Tegnap, a zord időben a helyszínen drukkoltam a csapatunknak. Egyszer minden jó sorozat megszakad, sajnos. Állítom, nem játszott rosszul a csapat. Ennél sokkal gyengébb játékkal is győztünk már ebben az évben. A fiúk hajtottak a libalegelő minőségű pályán, de ezúttal nem volt szerencséjük, és Hegedűs kapus nagyon jó napot fogott ki. Az MTK talált egy gólt védőink elalvása mellett. A játékvezetőről semmi jót nem tudok mondani, ítéletei a Fradit sújtották (fordított ítéletek, 11-es gyanús esetek…). A vereség ellenére nem szabad csüggedni, javítani kell a következő fordulóban. Nehéz sorozat következik…
A szurkolásról néhány mondat. Kevesen voltunk, mivel az el Clásicóval a magyar örökrangadó nem tudja felvenni a versenyt. Én rekedtre kiabáltam magam, de a fiatalok, egy középkorú szurkolótárs szavait idézve, “sanzonokat énekeltek”, Torghelle édesanyját emlegették, amikor a “Hajrá Fradi!”-nak, a “Mindent bele!”-nek kellett volna zúgnia. Hazai pályán biztos, hogy bekiabáltuk volna (legalább) az egyenlítő gólt. Szombaton a játékosok és a nézők is bizonyíthatnak. Hajrá Fradi!
Az ebéd után sziesztán én is azon morfondíroztam, hogyan lehet hatékonyabban játszani egy bunker csapat ellen. Az látszik, hogy a szélsőjátékunkat jól levédekezték. Ahogy említetted, ez ellen az átlövések (egy volt, kapufa is lett!) és középen való megindulások jelentenék a megoldást. Utólag könnyű okosnak lenni, de talán Lamah többet tudott volna középen tenni mint szélen. Az MTK még a hazai meccsünknél is defenzívebben játszott, és bejött nekik.
Érdekes kihívások elé néz a szakmai stáb az EB-, és a BL-selejtezők környékén.
Blum Zoltán -36.Rekord döntés….????.
Egy picit újra itt.
Nem láttam a meccset,csak az összefoglalót követtem a neten.
Talán a sors úgy akarta ,hogy a XXI. századi gárda ne döntse meg azt a csodálatos sorozatot,amit a 100%-os Ferencváros vitt véghez.
Ui.:Köszönöm mindenkinek,aki vagy itt vagy e-mail formájában támogatott lelkileg.Nagyon nehéz,de jó ,hogy még vannak mély érzésű emberek,olyan mint Ti.
Tényleg van FRADI Család.
Köszönöm
Köszi Lalolib, az utolsó néhány mondatoddal kissé helyretetted háborgó lelkemet:) Mert jómagam is úgy láttam, hogyha a veretlenség év végéig kitartott volna, akkor az arany is csak matematikailag lenne távol. így most újra figyelhetünk a rókákra, akik a Fradi-holló szájából énekelgetnék ki a sajtot. Remélem Doll az elkövetkező napokban frissítéssel és a fejek rendbe tételével fog foglalatoskodni, mert a veretlenség mítoszának szertefoszlása ránk hozza majd hiénaként az ellent. Újra kellene kezdeni a sorozatot, mert a bajnoki cím még távol van.
A mai meccsről én sem tudok mást mondani, csak annyit: tompábbak voltunk a szokottnál és nem volt semmi szerencsénk.. Hajrá Fradi!