Feljegyzések a fotelból – Ellentétek vonzásában

Még mindig meg kell csípnem magam ahhoz, hogy elhiggyem, 25 év után újra az európai labdarúgás fellegvárában léphetünk pályára. Ha tovább csipkedem magam, vagy Csipkerózsika leszek, vagy egy afrikai méhraj célpontjává válok, amit szintén elkerülnék, mert azok bizony eléggé gyilkológépekké tudnak válni. Így marad az „önsebzés”, de mikor felhangzik a BL himnusz már megszűnik körülöttem minden, a méhek meg inkább termeljék a mézet, az mégis csak hasznosabb tevékenység. Csipkerózsika meg gyorsan ébredjen fel, üljön a tévé elé és izgulja végig a Ferencváros második BL csoportkörös meccsét a Dinamo Kijiv (maradjunk a hivatalos, ukrán verziónál és felejtsük el a szovjet módit). Galamb lelkét ismerve, ha előre tudom mi vár rá a 90+5 perc alatt, valószínűleg nem ébresztem fel. Nekünk, harcedzett Fradistáknak sem volt könnyű menet, voltunk a „pokol tornácán”, de a végén mennyország kapuját is majdnem kinyitottuk. Erre is számítottunk még akkor is, ha voltak olyanok, akik egy kicsit túlzásba vitték az „ajánlásaikat”, melyeket olvasván a mérkőzés előtt egy kicsivel nagyobb reményekkel ültünk fel a maszkos lelátóra, vagy a maszk nélküli fotelba. Még az a gondolat is előtérbe került, hogy most itt az idő, vágjunk vissza a 45 évvel ezelőtti KEK döntőért. A realitás azonban más forgatókönyvet varázsolt a Groupama-aréna zöld gyepére. „A jó, a rossz – két ellentétes külön világ. Mindegy neked, mert egyenlően hatnak reád.” – énekelte Máté Péter, amit tegnap este mi is átéltünk. Időrendben haladva, kezdjük a „rosszal”, az első félidővel.

Rebrov mester a csapat összeállításánál nem okozott meglepetést (én a kezdetektől hiányoltam Laidounit), az feltűnt, hogy Civic a kispadon sincs, de mivel a Fradi soha nem közöl híreket a sérültek állapotáról (Uzuni?), így Heister kezdett, elől meg Isael próbálta betölteni az ék szerepét. Annak ellenére, hogy az előzetes „szagértői” hírek arról szóltak, a Kijiv majd visszafog húzódni a kapujuk elé, Rebrov mester biztosan nem erre készült, hiszen akkor Boli kezd és nem Isael. Mivel nagyon keveset tudtunk az ukránokról, valójában a csapat erejét is csak abból lehetett kikövetkeztetni, hogy az ukrán foci magasabb szintet képvisel mint a magyar, és a Kijiv évek óta hol a BL-ben, hol az EL-ben csoportkörözik. Látva az összeállításukat meg is lepett (egy kicsit irigylem is őket ezért), hogy a csapatban főleg fiatal ukránok kaptak szerepet.

Akiknek az előzetes hírekkel ellentétben eszük ágában sem volt letáborozni a saját kapujuk előtt. Iramot diktálva, letámadva, tervszerűen építkezve az első perctől kezdve irányították a játékot. Ezzel meg is leptek minket, eleinte nehezen is vettük fel a ritmust, jöttek is a faultok és a sárgák (nem mindegyik jogosan), kapkodtunk, hiányzott az a fajta tudatosság a játékunkból amivel eljutottuk a csoportkörig. Az első lövés mégis a miénk, Tokmac remek passzát Isael 17-ről tűzte a kapura, de ezzel az első félidőben el is lőttük a puskaporunkat. A Kijiv sem jeleskedett, az első komolyan próbálkozásuk a 20. perc környékére esett, amikor is Dininek kellett bravúrosan hárítani egy közeli lövést. Mezőnyjátékkal telt az idő, jobbára az ukránok járatták a labdát, volt mikor hatan-heten sprinteltek a kapunk felé, de a védelmünk jól állt a lábán.

Egészen a szlovák bíró magánakciójáig. Addig is előszeretettel adta a sárgákat, de azokat még „elnéztük” neki, de Haratin kezezése már kiütötte a golflabdát a pályáról. Tudom, ez elsősorban nem a bíró „vétke”, elnézést a kifejezésért, de elég hülye szabályt hoztak a labdarúgás irányítói a kezezéssel kapcsolatban. Ráadásul Haratin esetében közvetítő úton, a combjáról pattant a kezére, és ha jól tudom, a stadionban volt VAR (volt?, mert egyszer sem mutatták), és ott sem látták? Sajnos utólag lehet okoskodni, a bíró befújta, vezettek az ukránok, ami nem az általunk megálmodott forgatókönyvi történet volt. De tegyük a kezünket a szívünkre, az első 45 percben tényleg úgy látszott, a Kijiv sokkal erőteljesebb, gyorsabb, amivel mi nem nagyon tudjuk felvenni a verseny. Ráadásul a félidő vége felé jött egy remek ukrán kontra, melyhez kellett az, hogy Heister lemaradjon, Kovacevic beragadjon, a gazella lábú ukrán meg lefusson az alapvonalig, beadja, Lovre megpróbálja útját állni a labdának, de csak ennyit ért el, hogy gólpasszt adjon.

A szünetben legszívesebben átalakultam voltam Csipkerózsikává, reménykedve, hátha jön a herceg, vagy egy isteni szikra és egy „másik” Ferencváros lép ki a pályára a második 45 percre. Az első 15 perc úgy telt el mint az első negyvenöt, az ukránok magabiztosan terelgették a labdát, de volt egy-két képkocka, amikor látszott az arcokon, bizony egy kissé meggyötört állapotban vannak. Tán saját csapdájukba estek? Tán a fiatalság-bohóság még vissza is üthet? Már nem voltak olyan fürgék, már elvesztették a párharcokat, már nem sikerült a passzok…és jött Tokmac, aki Zubkov remek passzát átvéve, félfordulásból, jobban, bevonva a kapufát is a játékba lőtt remek góljával varázsütésre megváltoztatta a játék képét. Innentől indult el a „jó” az ellentétek vonzásában.

Az ukránok kapkodni kezdtek, Rebrov meg cserékkel próbált új erőt plántálni a csapatba. Azt nem mondhatjuk, hogy helyzetek garmadát dolgoztuk ki, de látszott, ha még rádobunk egy lapáttal a gőzősre, akkor még minden előfordulhat. Csak közben gyorsan peregtek a percek, a 85. percben ki is állt egy ukrán, miután „felnyársalta” Lovrét. Itt már egy kissé idegesen tördeltem a kezem, dühöngtem az óramutató gyors pörgése miatt, és mikor elveszettnek látszott a remény, jött egy gól, mely mindent megváltoztatott. Most előadhatnám a hivatalos verziót a két „eltört” labdáról, de az unalmas és nem felkölt, ezért a saját „olvasatomban” adom elő: A 89. percben szabadrúgást kapunk, amit nagyon fineszesen legurítunk Mak elé, aki gondol egy merészet, nem kapura bombázza, hanem Laidounit célozza meg, aki nem lepődik meg a remek passzon, ügyesen átveszi, majd fordulásból középre emeli, tudva, ott jönni fog Boli-Superman, aki a levegőben úszva, jobbal bombázza a hálóba a lasztit! Ugye ez mennyire szebb verzió!

A végén még nyerhettünk is volna, de Zubkov lökete néhány centivel suhant el a felső kapufa felett. Minden jó ha a vége jó? Számos olvasata van a Kijiv elleni BL csoportkörös (még mindig jó érzés leírni) mérkőzésnek, amit majd a hozzáértők minden bizonnyal hosszasan elemezni fognak. Fotelszurkolóként nem is bocsátkoznék elemzésre, inkább hagyom, hogy továbbra is az érzelmeim vezéreljenek. Jó volt látni és átélni azt, hogy a csapatnak van tartása, van ereje és van hite. 60 percig szenvedtünk az ukránok „fogságába”, de azt a történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy a rabiga leverhető, melyhez néha kell egy kis szerencse is, de ha nem hiszünk saját erőnkbe, akkor örökké béklyóba maradunk. Amit egy Ferencváros soha nem engedhet meg magának. Nem is tette.

És még Csipkerózsika sem akar ezek után visszaaludni, várja a következő, Juventus elleni mérkőzésünket. Az sem lesz egy Grimm mese.