Feljegyzések a fotelból – Kedves 29.!
12 évet vártam rád. Nem tagadom, voltak idők, amikor már lemondtam rólad, amikor azt hittem, én is úgy leszek veled, mint Charlotte a Szex és New York egyik epizódjában, mikor a barátnőkkel kávézgatva kijelentette, hogy ő bizony örökre 34 éves marad. Gondolj csak bele, mit érezhettem amikor két évvel a 28. után egy gonosz tollvonással a másodosztályban találtuk magunkat. Ráadásul a ház is omladozott, naponta jöttek kibicek, úgy záporoztak a megmentő ötletek mint a májusi eső, mely nem ért aranyat, csak bizonytalanságot. A gyalázatos 2007 tavasza után legszívesebben elbújtam volna a világ elől, a játékosok helyett szégyelltem magam és már egy lezáró vonalat is húztam a 28. alá, ezzel is véglegesítve a dicsőséges múltunkat. Ma már mosolygok, ma már jobb a kedvem, legszívesebben az egész világot átölelném. Megérkeztél. Nem dörömböltél az ajtón, csak halkan kopogtál. Talán tartottál egy kicsit a reakciómtól, talán nem ismerted a bennem rejlő Fradizmus valódi okát, vagy csak úgy érezted, most csendesebben kell ünnepelni. Igazad van, hosszú volt ez a tizenkét esztendő.
Emlékszel? Volt már ilyen, nem is egyszer, de azok mégis más nyomot hagytak bennünk. Először az első világégés után kellett 12 évet várnunk, majd jött a borzalom évtizede, az ötvenes évek, jöttek a Dr. Kotászok és Bástya elvtársak, mi akkor nem voltunk „ideológiailag eléggé képzettek”, el is vettek mindenünket, kivéve a bennünk élő Fradizmust, azt nem hagytuk, pincében és padláson rejtegettük a zászlót, apáink, nagypapáink annak ellenére kimentek a meccsekre, hogy nem a Fradinak, hanem az ÉDOSZ-nak majd a Kinizsinek kellett szurkolniuk. Nem a rendszer támogatták, a Ferencváros örökségét védték. 14 hosszú esztendőn keresztül. Bár 1956-ban visszakaptuk amit elvettek, de idő kellett a talpra álláshoz.
Tudod, nekem az 1962/63-as bajnokság az egyik legfontosabb. Most ne nevess kérlek, csak öt éves voltam akkor és nem is emlékszem azokra az évekre. Nem a 14 éves pauza miatt, hanem apám, nagyapám öröksége miatt. Nekem ők adták a Fradi szeretetét, én úgy lettem a zöld-fehér színek szerelmese, hogy „élőben” nem is láttam játszani a csapatot, és az Üllői út 129. oly messze volt a vidéki házunktól, mint Makó Jeruzsálemtől. Tudod, én a szavaiktól lettem Fradista, a vasárnapi közös ebédek alatti történetektől, a rádióból kiszűrődő körkapcsolás semmivel sem pótolható feszültségétől. Látni rajtuk az izgalmat, a reményt, az örömet, miközben apám az asztma kegyetlen rohamaival küszködött. Volt olyan, hogy a bátyám azért könyörgött az égieknek, hogy gólt lőjön a Fradi, mert az biztos könnyítene apánk szenvedésén. Akkor már mindhárom gyermeke a közelében volt, utólag többször említette, számára az 1962/63-s bajnokság hozta vissza a reményt egy jobb életre.
1962/63-t az emlékek tartják a szívemben, 1975/76-t már a személyes élmények. Akkor volt már tévé is, és néhány meccset már az Üllői úton nézhettem apámmal. Tudod, látni a pályát, átérezni a lelátóról áradó erőt és szeretetet, a Hajdú – Martos, Bálint Rab, Megyesi – Nyilasi, Ebedli, Mucha – Pusztai, Szabó, Magyar összeállítást úgy „fújni álmunkból is”, mint a Queen együttes Night at the Opera albumának legendás számait: Bohemian Rhapsody, The Prophet’s Song, Love of My Life… – egy új életérzést jelentett. Amit addig csak a szavak szárnyán közvetítettek felém, 1976-tól már fanatizmussal is párosult. Benne „a mérkőzéssel”. 1976. június 9. A közelgő 18. születésnapomra kaptam ajándékba, mely azóta is a legszebb emlékem. Nem nyertünk (1:1), annak ellenére nem lettünk bajnokok, hogy apám úgy szerette volna feltenni az i-re a pontot (egy hétre rá Zalaegerszegen biztosította be a Dalnoki Jenő csikócsapata az aranyérmet). Mégis, ott ülni a tömött lelátón, beszívni az Üllői út semmivel sem pótolható illatát, Pusztai Laci góljának úgy örülni, hogy attól a világ összes szeizmogramja kilengett, még ma is beleborzongok.
Már annak is negyven éve. Ne haragudj rám, hogy ennyire elkalandoztam, nem úgy akarlak ünnepelni, hogy közben a múltat dicsőítem. De ahogy az idő és a múlt legnagyobb ismerője, Marcel Proust írta, „Egy óra nem csupán egy óra; sokkal inkább egy illatokkal, hangokkal, tervekkel és hangulatokkal megtöltött edény…” Amit most eléd tártam. Nem okulásként, inkább saját magamnak. Bizonyításként, hogy történjen bármi, a sokunkban élő Fradizmust csak egy valami tudja elvenni tőlünk, az pedig létünk megszűnése.
Most meg itt állsz előttem az ajtóban. Egymásra nézünk és átöleljük egymást. Ahogy egy családtagot, egy szerelmet, egy örök barátot. – Gyere be, van mit mesélnünk egymásnak. – Köszönöm, hogy bejöttél, hogy leültél a „vidéki” fotelembe. A hazai fotel az új arénában van, C4 szektor, szerdán már ott fogok ülni a barátaimmal és ott foglak ünnepelni. Tudom, számodra fájdalmas, hogy ezt a bajnokságot „csendben” élted végig, de tudnod kell, akik eddig kint maradtak, azok is várták az érkezésed. Mert mi egyek vagyunk, történjen bármi, gondolkozzunk másképpen a világról, a Fradiról, a három E betű ránk nehezedő súlyáról, a Ferencváros örök. 117 éve járja a maga útját, 117 éve él a szurkolók szívében.
Jobb lett volna a Szentélyben ünnepelni, jó lett volna több ezer magasba lendülő karral üzenni az égieknek, hogy folytatódik a hagyomány, nem szakad meg az, amit 1903-ban olyan legendák kezdtek el, mint Manglitz, Berán, Bródy, Weisz, Pokorny és Borbás. Ugye soha nem feledjük el őket?
Kedves Barátom! Milyen érzés a huszonkilencediknek lenni? Gondolkoztál már azon, hogy évtizedek múlva hogyan fognak emlékezni rád? Vajon tudni fogják, hogy milyen hosszú és göröngyös út vezetett a célig? Vajon a szurkolók emlékezetében úgy belefog vésődni a csapat, mint nagyapáinknak 1948/49, apáinknak 1967, vagy nekünk az 1975/76? És milyen érzés tudni, hogy előszobája vagy a plusz csillagot is jelentő harmincasnak? Felrémlett benned, hogy emiatt esetleg kevesen fognak emlékezni rád?
Erre csak a jövő adja meg a választ. De most itt vagy, fogom a kezed és nem akarlak elengedni. Maradj velem egy ideig, üljünk le, hozok egy sört, vagy inkább egy kávét innál? Mesélj a bajnokságról, mesélj Ramirez gólokat hozó beadásairól, Lamah trükkös cseleiről, Gerzson alázatáról, Böde Dani góljairól, a kiváló őszi menetelésről és Thomas Doll-ról, a mesterről, aki németes precizitással tervezte és építette fel a jelen Fradiját. Én csak hallgatlak, hátradőlök a fotelomba, behunyom a szemem és felidézem a bajnokság legfontosabb pillanatait.
Ne siess, maradj még! 12 évet vártam rád.
21 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Kedves 29.! bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Köszönöm az írást! 🙂
29.!
Kedves Laci!
Röviden már értékeltem a Fotelszurkoló 29-et, de szeretném részletesebben is megtenni. Képzettségemnél és foglalkozásomnál fogva foglalkoztam stilisztikával is, írtam vers- és szövegelemzéseket, lektori véleményeket. És ezek alapján meg állapítottam, hogy most egy valóban különleges teljesítményről van szó. Lírája engem prózában Fekete István egyes elbeszéléseire emlékeztet; ha pedig a költészet oldaláról közelítem meg, Kosztolányi és Áprily jutnak az eszembe. Ennyi gyengédséget, és ennyi megható szeretetet nagyon kevesen tudnak úgy rögzíteni, hogy az a puszta betűkön keresztül ennyire átélhető legyen. És csodálatos, ahogy a »megfoghatatlanul is jelenlévő« 29-et megszemélyesítetted és életközelivé hoztad. Az ember szinte ott ül vele szemközt, és csak nézi, mint kezdő szerelmes, aki még tán fel sem fogta egészen, hogy most már az övé lett a másik.
Nagyon köszönöm neked ezt a nem mindennapi irodalmi élményt.
szeretettel
Imre bácsi
Kedves szurkolòtí rak.
A Jô Isten mégis szereti a Fradit ! Oly annyi sok keserûségek utí n végre a sötétségbôl a fényre hozta.
lalolib, nagyon hí lí s vagyok a szìvhez szòlò soraidért.
Bí r nem Magyarorszí gon születtem, és csak messzirôl követem a Fradit és meccseit, soraid érzékeltetik velem, hogy a „Fradizmus”-ban, ùgy mint a hitben, nincsennek hatí rok.
Nem azért, mert nem léteznének azok, hanem azért mert hatí ron felettiek.
Örültem eggyes szurkolòtí rs megyjegyzéseinek Csukics-ròl.
Az a fiatal ember Fradistí ví ví lt, akkor is, ha nem született Magyarorszí gon.
A mostani összekoví csolt Fradiban megvannak most a meghatí rozò egyéniségek, amelyek nélkül a Fradi szegényebb lenne.
Gondolok Böde Daniel-re, Lamah-ra és persze Gera Zoltí n-ra.
Egy kicsit elszomorìtott a Holman esete. Bí r része volt mindkét gòlban ellenünk, azonban valòjí ban annak a fiatal ember arcí n nem lí ttam valòjí ban örömet emiatt.
Inkí bb keserû arcal vonult le a pí lyí ròl.
Valahogy ez az ember mí st érdemelt volna, mint azt, hogy „nem kellett többé a Fradinak”.
Ez az elgondolkoztatò résznek egyik fejezete.
A mí sik az az, hogy most mi lesz ?
Bajnoksí g a zsebben … Hogyan toví bb ?
Vannak a csapatban egy néhí ny rutunosabb jí tékosok, akik jòl tudnak különböztetni a „tét”-meccs és a „kötelesség”-meccs között.
Milyen az, amikor az tûnik, hogy mí r a bajnoksí g visszamenô része csak Rutin és kötelesség, de mí r a lelkét nem teszi ki a jí tékos.
Remélem, hogy Doll mester jòl össze fogja majd rí zni mégis a fiùkat.
Nem beszélve a nemzetközi kihìví sokròl. Ott meg mi fog teremni a boldogsí gbòl …?
Bí r fô a gyôzelem. De nem mindegy hogyan.
Csodí latos, hogy ùjbòl bajnok a Fradi !
Ismeritek a Metro régi szí mí t: „Végre itt az òra, erre ví rtam rég …” ?
Köcsög MLSZ!
Ha nem szórakozik a fordulókkal, akkor múlt szerdán egy rendes ünneplés lehetett volna a Honvéd ellen!… Nem március 30-i fordulót kellett volna elhalasztani – ha már annyi eszük nem volt, hogy a többiekhez hasonlóan két meccset szervezennek a válogatottnak, – hanem az április 6-ra kiirt fordulót eltolni három nappal! Úgy maradt volna a sorrend rendesen és a menetrend is szellősebb marad! De nem volt egynek se esze a sok léhűtő idióta között…
Isten éltesse a Ferencvárost!! Szerdán én is ott leszek veletek együtt!
ISTEN ÁLDJON FERENCVÁROS.
Drága Lalolib!
Örömkönnyekkel zokogtam végig ezt az érzelmi katarzist adó írást! Ezt a meccset is győzelemmé változtattad vele és megmutattad MINDENKINEK, mit is érez egy igazi fradista, aki ismerte és megélte az FTC történelmét és vérzivataros XX. századunkat, ahol sokszor akartak kinyírni Bennünket, zárásként pedig Kusstulokiék.
Szerencsére Ők már mind csak rossz emlék és Mi valóban boldogan öleljük a 29.-et!
Még egyszer köszönjük Dollnak, a fiúknak és a zöld-fehér szívvel író Lalolib-nak is ezt a nagyszerű sikert!
Még egy rövid sztorit engedjetek meg a fenti szívbemarkoló íráshoz.
Drága feleségem, aki általam vált fradistává meghallgatta Lalolib cikkét, a végén együtt könnyezett velem és csak annyit mondott, hogy csodálatosan írsz. Én zokogva olvastam, ő meg könnyezve így reagált. Ennyi 🙂 Szerdán találkozunk!!! 29!!!!!!!
Köszönöm, hogy megosztottad velem az érzéseiteket. Szerdán ott leszünk és már felszabadultan ünnepelünk…Ránk is fér.
C4-es szektor, melyik sor is? 🙂
7. sor, a „keskeny” szektor. A Büfétől egy kicsit jobbra, az egyik vasoszlopnál szoktunk gyülekezni. Fél öttől már biztosan ott leszünk. 🙂
Ok, találkozunk! 🙂
Csodálatos, szívből jövő lírai vallomás. Most ne foglalkozzunk mással. Megjött a 29. Itt van. Visszavonhatatlanul és örökre. Isten hozott!
Valamivel később átváltottam egy kicsit az M4-re, hogy mi a helyzet. Éppen szünet volt, és interjúkat készítettek az újdonsült bajnokokkal. Köztük Cukiccal. Illetve vele csak készítettek volna, mert örömkönnyeivel küszködve alig tudott megszólalni.
Van aki Fradistának születik, van aki FRADISTÁVÁ VÁLIK.
Csukának maradnia kell! Ha nem is játszik már, akkor is OTT van! És az Ő fradista mentalitása segíthet megértetni az újakkal, mit is jelent valójában ez a klub. Óriási figura, nagyon megszerettük:)
Tegnap hazafelé a meccsről megállt a buszunk, s nem sokkal később a csapat busza is. Kicsit keserédes szánk, ekkor megédesült, ahogy srácok leszálltak a buszról és közvetlenül velünk foglalkoztak. Csuka vitte a prímet
És én még azt hittem, hogy minden szerb lelketlen haramia… Hát Csuka olyan fradista, csupa szív pali, akit nem lehet nem kedvelni. Hatalmas arc! 🙂
Gratulálok a csapatnak!!!Egész éves teljesítményt kell nézni és majd év végén levonni a következtetéseket.
Remélem azért a nemzetközi porondra a felkészülés vezetői szinten végre olyan lesz ,amit mindannyian elvárnánk.
Hajrá Fradi
Jaj, de gyönyörű volt, itt a katarzis, amit a meccs, a vereség nem hozhatott el a hármas sípszóval, de most a szemeimet törölgetem. Köszönjük, köszönjük, köszönjük.
Isten segítségével, nem kell várni ennyit a 30. címre.
Gratulálok az egész évhez a fiúnak.
Hajrá Fradi!
😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛 😛