Feljegyzések a fotelból – Magabiztos győzelem
Mostanság nem nagyon kedvelem a Honvéd elleni meccseket. Az előző három vereséget nem könnyű felejteni, főleg azt a bizonyos „Nem nyert” feliratú éget még a mai napig is. Azóta persze változott a világ, a jelenben mi indultunk három bajnoki győzelemmel, a Honvéd meg három vereséggel, de ettől függetlenül a kezdő sípszó előtt voltak bennem kétségek. Ráadásul a tegnap esti sonka-tojás-kolbász hármas egy kissé a gyomromat is megviselte, de az aszalt szilvával „ágyasított” házi pálinka valamit javított a helyzeten. A teljes gyógyuláshoz kellett a három pont, ami nem csak a gyomrom lelki világát hozta rendbe, hanem a tabella is sokkal szebb képet mutat. A Videoton kiszenvedte a győzelmet a Megyeri úton (jaj, szegény dózsa!), a Haladás hanyatt vágta magát Kaposvárott, így a győzelem sokkal többet jelentett az egészségügyi állapotomnál. Még akkor is, ha a mérkőzés utáni vacsora a tegnapi hármas ismétlése, de mivel maradt még abból a házi itókából, így egyetlen cél lebegett előttem, a győzelem reménye Kispesten. Pedig mostanság nem nagyon kedvelem a Honvéd elleni meccseket… sőt ha mélyen belegondolok, a múltban sem kedveltem őket. Nekem a Honvéd mindig az ötvenes éveket hozza elő, azt a szomorú hat évet amikor megpróbálták a föld alá süllyeszteni a Ferencvárost, miközben Farkas Mihály 5 éves „uralkodása” alatt összekalapálta az Aranycsapat magját alkotó Budapesti Honvédot. De most hagyjuk a múltat hiszen a mai győzelemmel nem csak a múlt illant el a gondolataimból, hanem az előző három Honvéd elleni vereség is.
Amikor a mérkőzés elején megláttam az összeállítást egy kicsit csóváltam a fejem. Böde sárgái miatt nem játszhatott, de azt nem gondoltam, hogy befejező csatár nélkül lépünk pályára. Elsőre nagyon védekezőnek tűnt a felállás és úgy gondoltam, a taktikánk az lesz, hogy kontrákból próbálunk majd zavart kelteni a Honvéd védelmében. Utólag be kell ismerni – ami persze eleve tény is -, hogy én csak szurkoló vagyok, és bár meg vagyok győződve, hogy mindenkinél jobban értek a focihoz (jó-jó, ez csak vicc), de most alaposan tévedtem. Becsülettel be is ismerem, hogy amit Doll kitervelt a mai napra, az bizony hibátlanul működött.
Még akkor is, ha „papíron” nem volt befejező csatárunk.
Bár Busai lelkesen próbált labdát szerezni és helyzetbe kerülni, de a feladata csupán annyi volt, hogy folyamatosan „kínozza” a Honvéd védőit és helyet csináljon a Leonardo-Jenner-Somalia hármasnak. Leo egy külön történet, bár ismét azt kell írnom, mint a Puskás ellen, hogy játszott már jobban, de az előzmények után félnek tőle annyira az ellenfelek, hogy állandóan hárman veszik körbe. Ez meg azzal járt, hogy Leot vagy nem sikerült szabálytalanul megállítani (az esetek többségében ez történt) vagy ki tudott szabadulni az őt elgázolni akaró lábak fogságából és remek labdákkal küldte támadásba Jennert. „Jenci” is kezd visszatérni a kiállítás kábulatából és ha nincs is még a legjobb formájában, de szabadrúgásai, szögletei aranyat érnek.
Hátul továbbra is magabiztosak voltunk és mivel Leot hárman is őrizték, a középpályán folyamatosan emberelőnyben voltunk, amit ki is tudtunk használni. Már az első 15 percben eldönthettük volna a meccset, de kimaradtak a helyzetek. Egy szöglet, egy nagyszerű Pavlovic fejes és Gyömbér szerencsés labdaérintése kellett az első gólunkhoz, amit akkor is megérdemeltünk, ha a szabályok értelmében a fejes pillanatában lesen állt. Kemenes messze a kapujától kereste a labdát, és mivel a gólvonalon a kapufát támasztó Honvéd védő volt az egyetlen hazai játékos Gyömbér mögött, ha csak centikkel is, de lesről pattant be a lábáról a labda.
A büntető jogosságához nem férhetett kétség, a hazai védő ökölvívó mérkőzésen képzelte magát, amit Leonardo megköszönt és simán be is varrta Kemenes kapujába. Innentől már csak egy csapat volt a pályán, a Honvéd erejéből mindössze egy kapu felé szálló lövésre termett, de az is célt tévesztett.
A második félidő már egy másik történet. Túl sok időt és betűt nem fecsérelek rá. Leonardo nélkül biztonsági játékra álltunk át, teljesen átadtuk a területet a hazaiaknak akik ezt olyan vérszegény játékkal köszönték meg, hogy ha most Honvéd szurkoló lennék, egyből elindulnék világnak. Sonka még maradt tegnapról, így néhány napig biztosan nem halnék éhen, de a második félidős produkcióra biztosan nem akarnék emlékezni. Ha jól rémlik, mindössze egy alkalommal találták el a kapunkat, de arra azért volt erejük, hogy szinte minden Fradi játékosba belerúgjanak, vagy lekönyököljék. Nem is fejezték be teljes létszámmal, az már más kérdés, hogy vajon Leonardo, Besic, Jovanovics és Pavlovic milyen sérüléssel úszta meg a hazaiak ámokfutását.
A vége egy magabiztos 2:0, a negyedik három pont egymás után (erre is régen volt már példa!), slusszpoénnak meg megszakadt a három mérkőzéses kispesti átok. Röviden összefoglalva, sokkal jobbak voltunk és az első félidő a tavaszi szezon legjobb játékát hozta. A második félidő meg egy tanmeséhez hasonlított, ahol bemutattuk, hogyan lehet profin megtartja az előnyt úgy, hogy az ellenfélnek túl sok köze ne legyen a játékhoz. Ráadásul ne felejtsük el, sűrű a program, szerdán Ligakupa, pénteken meg újra bajnoki. Négy győzelem után talán megengedhetünk magunknak egy kis felhőtlen örömet és azt, hogy most ne nagyon foglalkozzunk a hibákkal (melyből azért nem volt sok).
Húsvét vasárnapjára szép ajándékot kaptunk a csapattól. Még néhány sort leverek a gépen és irány a konyha, ahol már vár a sonka-tojás-kolbász hármas. Ma is jól fog esni. És biztos vagyok abban, hogy ma nem kell majd a „megterhelt” gyomromat pálinkával gyógyítani.
Arra ott van a mai győzelem.
16 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Magabiztos győzelem bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Nekem a „Bp. Honvéd” a Farkas Mihály-féle mesterségesen felpumpált csapatot és azt a Puskást jelenti, akinek 1956 áprilisában minden labdaérintésére füttykoncertben tört ki a Népstadion közönsége. (Akinek van lehetősége és türelme van a kereséshez, még a korabeli Népsportban is talál róla adatot.) így számomra a kispestiek legyőzése érzelmileg többet jelent minden más győzelemnél. Főleg, ha olyan nyomasztó fölényben játszik a csapat, mint most. Az első félidőben osztálykülönbség volt a javunkra. A második félidő kevésbé volt látványos, de éppen az volt benne a meggyőző, hogy látszólag gyengébb játékunk ellenére sem volt érdemi lehetősége a piros-feketéknek. Mert minden csapat annyit nyújt, amennyit a másik hagy neki.
Olvastam másutt olyan véleményt, hogy „Leonardo nem csinált semmit” – mintha csak Albertről írták volna úgy 50 évvel ezelőtt. Egyébként ez a „semmi” azt jelentette, hogy még sérülten is két-három ember ügyelt rá állandóan, ezzel szabad(abb) teret juttatott a többieknek.
Nem tudom, ki figyelt fel arra, hogy idén tavasszal kevésbé „negatívok” a sporik velünk szemben. Négy tizenegyest kaptunk eddig (szerintem 6-7 helyett), máskor egy teljes bajnokság alatt nem kapunk meg ennyit. És három embert szórtak ki az ellenfél csapatából (máskor egy bajnokság alatt egyet sem). Pedig nem játszanak durvábban, mint egyébként.
Üdv minden fradista barátomnak!
Régen voltam ennyire elégedett egy idegenbeli mumus elleni meccs első félideje után. Nemcsak domináltunk a mezőnyben, hanem Leo kreativitása és egy jól felépített taktika révén vezettünk is két góllal, bár a realitás 4-5 gólos előny lett volna… A lesgól miatt nem kell szégyenkezni, elnézhető volt és örülök, hogy végre nem a kárunkra tévedett Kasai. A meccs képe miatt azért a kispestiek sem gondolják, hogy nem volt megérdemelt a magabiztos előnyünk. A szokásos Fradi-verő sündisznó-pokróc stílus ezúttal nem jött be végre! A legörömtelibb, hogy megtanultunk nyerni és stabilabb a védelem. Az igazi hiányosság még mindig a befejező csatárok hiánya és Holman kevés szerepe. Meg kell védenem Cukicot, akit -újra megnézve a derbit – nem nélkülözhetünk a rengeteg labdaszerzés miatt. Ő és Jovanovic óriási munkája ágyazott meg a Leonardo-Jenner duó eredményes támadásépítésének. Hajrá Fradi!
Az ötvenes évek Honvédja és kubatovi Ferencváros között mi a különbség?
Soroljam a neveket? 🙂
A nevek lényegtelenek, a rendszer a lényeges.
Akkor minden csapat közpénzen élt, kit jobban, kit kevésbé támogattak, attól függően, hogy ki volt a kedves csapat a hatalomnak.
Ma hogy is van ez?
Ha mégis neveket sorolnál, gondolom Kocsisét nem tennéd be a sorba, ő önként ment át.
Ahogy Czibor sem ment át és Dalnoki sem. Jók a legendák, meseszerűek, de a valósághoz nincs közük. Sajnos.
Kedves feribá!
Igazad van, Kocsis volt az egyik, meg Puskás, Kispéter, Bozsik, Lakat, Dalnoki, Czibor és a többiek. A megjegyzést egy kissé ironikusan írtam, azért is tettem mögé a
„vigyori” jelet. Valójában a két korszak játékosai közötti különbségre akartam felhívni a figyelmet, mert minket szurkolókat elsősorban ez érdekel.
Mivel az oldalunk kiemelten a Ferencvárosi labdarúgás történelmével foglalkozik, így aktuál politikai kérdésekkel nem foglalkozunk és azt szeretnénk, ha az olvasók sem kevernék bele.
Annyi kimaradt a jegyzetemből, hogy a győzelemben az összjátékon kívül néhányan remek formában játszottak. Kiemelném a hátvédsorunkat, a két belső védő nem csak hátul volt úr, de elől is állandó vészhelyzetet teremtettek Kemenes kapuja előtt a szögleteknél. Jovanovics újfent bizonyította, hogy remek játékos, szinte minden poszton bevethető. Most balhátvédként futotta tönkre a Honvéd védőit. Ehhez persze az is kellett, hogy igazán nem volt szélsőjátéka a hazaiaknak. Pipu a hozzászólásában felvetette Cukic játékát, mely tény, hogy nem volt látványos (ahogy Gyömbéré sem), de nem is el volt a dolga. így meg nehéz megítélni, de az sok mindent elmond, hogy a Honvédnak nem volt értékelhető támadása, mely azért a „láthatatlan” szűrőket is dicséri. Még az is lehet, hogy ritkán szerelt, őszintén nem figyeltem, de mivel Doll nem „kapta le a pályáról”, biztosan teljesítette a rábízott feladatot.
Doll meg érti a szakmáját. Jelenleg a rendelkezésre álló keretből próbálja kihozni a maximumot. Monizzal ellentétben (akit mindig kedveltem és nem is felejtek el soha) egyenlőre nem saját képére akarja formálni a csapatot, hanem a mostani kerethez igazítja a taktikát úgy, hogy lehetőleg minél több pontot szerezzünk.
Egy biztos, nyáron az igazolások idején okosabbak leszünk. Azt csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy mivel elég nagy játékosmozgás várható a nyáron, nem biztos, hogy jót tenne egy júniusi-júliusi nemzetközi szereplés.
Legyen egy jó csapatunk a III. Szentélyben, legyünk bajnokok 2015-ben és utána már jöhet Európa. 🙂
Ez sima volt.
Sima, mondjuk kellett hozzá a lesgól, egy kamu 11-es és az is, hogy azt Leonardo rúghatta, miközben nem kapott engedélyt, hogy ápolásából visszatérjen a pályára.
Amúgy sima volt, és az első félidő alapján még megérdemelt is.
Kassai elsimította.
Meg egy Honvéd, aki 90 perc alatt nem lőtt kapura.
Más: Ha engem ennyire frusztrálna a jelen helyzet, más szórakozás után néznék.
Szerintem nem ápolták, ezért rúghatta a 11-est. A Puskás ellen ápolták, akkor le kellett mennie a pályáról, és Mateos rúgta be a büntetőt. Feri bá, maga véletlenül nem a Fradi ellensége? Miért nem megy át a Honvéd honlapjára?
5 †’ 2
Kedves szurkolòtí rsak
Az elsô félidô szép ferencví rosi összjí tékot hozott magí val. Örülnék, hogy ha a Fradi meccseit néznék minnél többen azok a nézôk, akik a szép focit szeretik és azok is, akik a célratörô elkötelezett és lelkes labdarùgí s rajongòik is egyarí nt.
Mind a kettô stìlus valahogy felfeslett ezen a meccsen, bí r imitt amott, de mí r több önbizalommal és jí tékkedvel.
Nem értettem egészen, miért sportszerûtlenek az ellenfeleink egy Leonardoval, vagy Somaliaval szemben, holott a könnyén jí tszodozò labdarùgí snak épp olyan létjogosult, mint a minden erejit beledobò jí tékfelfogí s (és sajnos ott a lí btörô gesztus sem hií nyzik).
Sok lí gyan szòlva nem szép jelenetek voltak ezen a meccsen.
Leonardot megint aprìtottí k. Most nem í llìtottak ki senkit, de Leonardo kényszerült elhagyni a pí lyí t. Szép, hogy nem hordí gyon.
Ezzel most mit nyert a Honvéd ?
A Ferencví ros lassan de biztosan a „megbìzhatòsí g“ felé halad. A szurkolòk bìzhatnak lassan megint abban, hogy a csapat ki adja a lelkét a meccsen és – ha nem is mindig gyôz – mégis harcol és épùgy tudja a kötelességét, mint azt a szurkolò és megbìzò szurkolòt tudjí k.
Sajní lom Rossi-t, a Honvéd vezetôedzôjét. Ha nyilatkozott eddig a Fradiròl, ezt mindig ùriemberként tette meg. Sosem felejtett el gratulí lni, a bìròknak éppùgy mint az ellenfél edzôinek.
A Honvéd vezetôsége jòl tenne, hogy a jelenlegi hullí mvölgyben lévô csapatnak az edzôjét ne menesztelje, ahogy ez gyakran elô szokott fordulni.
A türelem Doll mester nagy titka és egyben fegyvere is.
Türelem és megbìzhatòsí g – ùgy tûnik – szét nem ví laszthatò dolgok.
A mai nap szerencsére nem kellett a munkahelyemen végig követni a meccset,ráadásul az nem is ugyanaz,mint „itthon” a lap top előtt.
Az első félidő végre olyan volt,mint amire vártam/vágytam-persze ehhez kellett egy jelenlegi kispest-,de a harcosság ,gyors passzok látványa megelégedettségre adott okot számomra.Sajnos Somália ma nagyon rosszul játszott,bár Cukic sem volt jó ma (sem)-múlt héten még nem,de most már a szezon vége felé „kiterítem” a lapjaimat,szóval Neki mennie kellene-,de az első félidő után minimum 0:4-nek kellett volna lennie.
A második félidő egyszerűen hatalmas csalódás volt,nem értem,hogy a modern foci vagy éppen a taktika követeli ezt meg,de elszomorodtam.
A lényeg,hogy nyertünk közelebb kerültünk az előttünk állókhoz.
És egy kis álmodozás…-Ha Doll meccseit lehoztuk volna, most már egy ponttal mennénk a loki előtt…
Remélem egy hét múlva meglesz a zsinórban az 5. győzelmünk.
Hajrá Fradi!!!
Ha magabiztosan győzünk, akkor nem kellene egy-két játékost kipécézni… Mindenki igyekezett. A két félidő között a különbséget Leonardo jelentette. Egy félidő alatt szétrúgták, helyes döntés volt a lecserélése.
Hajrá Fradi!
Èn csak arra szerettem volna rávilágítani,hogy ha Sominak ment volna tegnap a játék eredményesebbek lettünk volna.
Cukic újpesti bombagólján kívül-bocsánat a rövid ü miatt,de „dolgozom”-nem emlékszem meghatározó pillanatokra,de még van 4-5 játékos,aki nem ide való.
De ahogyan mondtam majd év végén leírom,nem mintha „fontos”lenne valakinek,maximum kíváncsi vagyok,hogy mennyien osztják a gondolataimat.
Köszönöm