Grosics Gyulát köszöntjük

Grosics Gyula

Grosics Gyula

A „fekete párduc”, az Aranycsapat kapusa február 4-én ünnepli születésnapját.

A Dorogról indult fiatalember a MATEOSZ és a Teherfuvar csapatain keresztül jutott el az 50-es évek sztárcsapatába, a Bp. Honvédba, ahol a legnagyobb klubsikereit érte el (1950-1957), de „száműzöttként”, tatabányai szí­nekben (1957-1962) is bizonyí­totta páratlan képességeit.

Az első és utolsó válogatottsága között több mint 15 év telt el, ezalatt 86-szor védte a magyar nemzeti 11 hálóját. Tagja volt az 1952. évi helsinki olimpián győztes, az Anglia felett óriási győzelmeket arató csapatnak és az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmet szerzett gárdának. Szerepelt az 1958. évi svédországi és az 1962. évi chilei világbajnokságon is.

Sok „mesterséges” akadállyal nehezí­tett, de eredményekben rendkí­vül gazdag aktí­v pályafutása után az edzői tevékenységét nem kí­sérte hasonló siker. 18 esztendőn keresztül a Bp. Volán és a Volán SC elnöke volt, onnan vonult nyugdí­jba.

Előttünk, Fradi-szurkolók előtt ismert, hogy Grosics Gyula azért fejezte be játékos pályafutását, mert a chilei VB után nem engedték meg, hogy a Ferencvárosba igazoljon. Erre sajnos csak megkésve, egy évvel ezelőtt – szimbolikusan – kerülhetett sor. Mindannyiunk számára emlékezetes marad a 2008. március 25-i pályára lépése a Sheffield United elleni mérkőzésen. A Fradi-tábor nagy szeretettel üdvözölte a „fekete párducot”.

Kedves Grosics Gyula! Gyula Bátyánk! Isten éltesse sokáig! Reméljük jókí­vánságaink jó erőben, egészségben találják. Frissí­tse a sportorvosi játékengedélyét, mert még szükség lehet rá! Boldog születésnapot!

Balaginho

6 hozzászólás a(z) Grosics Gyulát köszöntjük bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK