„Gyerekként Fradi szurkoló voltam”

detari-lajosFellélegezhetnek a ferencvárosiak. Détári Lajos augusztus 12-től ideiglenes nemzetközi játékengedélyt kapott a Nemzetközi Labdarugó Szövetségtől (FIFA), í­gy a válogatott játékos már pályára léphet szombaton a Népstadionban a BVSC ellen.

Havasi Mihály, az FTC klubtitkára az MTI-nek elmondta, hogy egyéves szerződést kötöttek a középpályással. Az ügy azonban még nem zárult le, hiszen a FIFA továbbra is vizsgálja, hogy tulajdonképpen ki rendelkezik a labdarugó játékjogával. Addig azonban Détári – köszönhetően az ideiglenes engedélynek – játszhat a zöld-fehéreknél. Az FTC a szerződés pénzügyi oldalát majd akkor rendezi, ha a FIFA döntött arról, melyik csapattól kell megvásárolnia Détárit.

*

Az idei nyár kétségkí­vül legnagyobb igazolása Détári Lajosnak a Ferencvároshoz való szerződése. A csütörtökön aláí­rt megállapodás szerződés értelmében a válogatott labdarugó egy évig a zöld-fehérek tizese lesz. Az FTC elengedi ugyan a játékost, ha igazi sztárcsapat jelentkezik érte, de ez is csak akkor lehetséges, ha a csapat már kiesett a KEK-ből.

Havasi Mihály, a Ferencváros klubtitkára a pénteken tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy egy hónappal ezelőtt a Détárival és az após-menedzser Komora Imrével folytatott beszélgetés során vetette fel, mi lenne, ha ,,Döme,, az FTC-t erősí­tené. A gondolat mindenkinek tetszett, í­gy elkezdődött a szerződtetés körüli procedura, amiből huzavona lett, miután több mint bonyolulttá vált annak kiderí­tése, hogy a labdarugót kitől kell megvásárolni, ki rendelkezik a játékengedélyével. A Ferencváros tárgyalt az MLSZ-szel, az Olasz Labdarugó Szövetséggel, végül a Nemzetközi Labdarugó Szövetséghez (FIFA) fordult az ügy tisztázása érdekében. Czékus Lajos, az MLSZ főtitkárhelyettese közölte, hogy Détári szerződései közül már több is szabálytalanul köttetett. Az igazi vita azonban azon folyik, hogy az Anconáé, vagy a Bolognáé a játékos. A Bologna ugyanis 500 millió lí­ráért eladta Détárit az Anconának, de ebben az összegben 300 millió kölcsönként szerepel. Mivel az Ancona ezt nem fizette vissza, í­gy a Bologna is azt állí­tja, hogy a labdarugó az övé…

Az FTC szerencséjére a FIFA az eset tisztázásáig felhatalmazta az MLSZ-t, hogy adjon Détári részére ideiglenes nemzetközi játékengedélyt az FTC-ben való szereplésre. Ha a FIFA dönt, az igazi ,,tulajtól,, az FTC végleg megvásárolhatja Détárit. Addig is a középpályás játszhat a zöld-fehéreknél, mí­g a vezetők reménykednek, hogy a játékos meghatározott ára kevesebb lesz a korábban szóba került 300 ezer dollárnál.

A sajtótájékoztatón Havasi Mihály Keller József nürnbergi szerződtetésével kapcsolatban elmondta, hogy a német klub vezetői hétfőn jelzik vissza szándékukat a Ferencvárosnak.

TFU_19930800_FU-Zs_009 - 0002

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK