Hopp, kapás van!

nagy-adamA tehetség sorsa: Nagy Ádám példája is azt mutatja, hogy a jó képességű fiatalnak helye van a csapatban

–  Zavarom?
Dehogy, csak kapásjelzőt teszek a horgászbotra – mondta Nagy Ádám, az FTC húszesztendős játékosa, aki az előző három fordulóban a Vasas, a Videoton és az MTK ellen a kezdőcsapatban kapott helyet, és jó teljesí­tménnyel hí­vta fel magára a figyelmet.

–  A szurkolók egymást kérdezgetik: ki ez a srác?
Megtisztelő, ha észrevettek, igyekszem mindig jó játékkal bizonyí­tani nekik is, az edzőimnek, a társaimnak, a családomnak, a barátaimnak, és főképp magamnak, hogy itt a helyem… Hogy honnan érkeztem? Hosszú út vezetett idáig, a Goldballban Pesti Tibornál kezdtem, voltam Pasaréten a Vasas utánpótlásban, majd a Kelen és a Tabán szí­neiben, ezekhez a csapatokhoz már leginkább a Wágner-testvérek, Ádám és Gábor révén kerültem. Aztán a Szent Istvánban folytattam, és tizenhat évesen kerültem külföldre.

–  Merre indult?
A Fradiból akkoriban távozó Bobby Davison volt a szakmai vezetője annak a spanyolországi, La Manga-i edzőközpontnak, ahova kerültem, főleg spanyol és angol játékosok közé. Eleinte nem volt könnyű, de éreztem, hogy sokat fejlődhetek, és amikor már jobban beszéltem a nyelvet, egyre könnyebb volt. Fél év után Portugáliába, Rio Maior-ba költözött a futball iskolánk.

–  Miként zajlottak a hétköznapok?
Mindennap volt legalább egy labdás edzés, heti két-három erőnlétfejlesztő foglalkozást tartottak nekünk, gyorsaságfejlesztés, állóképesség-növelés zajlott szinte mindig. Azt hiszem, ebben fejlődtem a legtöbbet… És persze minden ebéd után nyelvtanulás: az angolok spanyolul, a spanyolok angolul tanultak, egy idő után az angolok között tanultam a spanyolt, í­gy az angolom is javult. Aztán megszűnt a futballközpont, í­gy hazatértem, és a Ferencváros második csapatához kerültem. Lipcsei Péter lett az edzőm, előbb az NB III-ban, majd az U21-es csapatban játszottam.

NEM KELL IZGULNI!

LIPCSEI PÉTER az FTCU21-es csapatának az edzője:

„Nagy Ádám kitűnő mentalitású játékos: alázatos, szorgalmas, mindennap fejlődni akar, ez viszi előre. A futómennyiséggel nem lesz gondja, sokszor szerez labdát, és ha a labdát még jobban játssza meg, még jobb játékossá válhat. A kupadöntő előtt felhí­vott: Peti bá, izgulok! Nyugi – válaszoltam neki azt, amit már nekem is mondtak a futballöltözők környékén – izguljon, aki bett a csapatba, Gera Zoli és Hajnal Tomi mögött nagy baj nem történhet…”

NS-20150818-05–  Tavasszal gyorsultak fel az események: debütált az NB I-ben, majd kezdett a Videoton ellen négy nullára megnyert kupadöntőn, és ott volt az U20-as világbajnokságon.
Azzal, hogy bekerültem a felnőttek közé, tilos megelégedni, a munkára még inkább szükségem lesz, hogy itt is maradhassak.

–  Feltűnő, hogy milyen bátran vállalkozik – külföldről hozta ezt a mentalitást?
Azt hiszem, igen. Nyilván hibázni senki sem akar, de csak oldalra vagy hátrafelé passzolva nem jut előrébb a csapat, az előbb-utóbb kevés lesz, nem lehet mindig a biztosat választani. El kell vállalni a konstruktí­v dolgokat, előre kell lendí­teni a csapatot, de erre buzdí­tanak a társak is. Arra pedig semmiképpen sem hivatkoznék, hogy fiatal vagyok. Betöltöttem a húszat, és bár sokat kell még tanulnom, futballistaként nem számí­thatok annak, ennyi idősen bí­rni kell a felnőttfutball iramát.

–  Milyen a kapcsolata Gyömbér Gáborral, akinek a posztján játszik? Vagy Gera Zoltánnal, Hajnal Tamással…
Gyömbér Gábor csapatkapitányhoz méltó módon kezeli ezt a helyzetet, bátorí­t, segí­t ő is mindenben. Gera Zoltán és Hajnal Tamás jelenléte hatalmas segí­tség a pályán belül is, egy-egy szóval irányt mutatnak, a helyezkedésben elkövetett apróbb hibáimat korrigálják.

–  Ahogy hallgatom, úgy tűnik, a legtermészetesebb dolog a hibátlanul menetelő Fradiba bekerülni.
Sokat dolgoztam érte, de azért, mert ötször játszhattam eddig a csapatban, még nem hiszem magamról, hogy most már minden sí­nen van. Ami eddig elég volt, holnaptól kevés lehet, ezért még többet dolgoznék. Innentől minden ellenfél azon lesz, hogy megszakí­tsa a sorozatunkat, ez önmagában is elég motiváció. Engem már az is ösztönöz, hogy itt lehetek, és ilyen társak között dolgozhatok a hétköznapokon.

(Somogyi Zsolt – Nemzeti Sport)

3 hozzászólás a(z) Hopp, kapás van! bejegyzéshez

  • Legyen alázat és türelem. Jó lenne ha sok-sok év után újra lenne egy olyan fiatal játékosunk, akit nem szédí­t meg a siker, akit nem kábí­tanak el menedzserek és aki kitartó munkával a Fradi meghatározó játékosává válna.

    • lalolib, én is az „alí zat” és „türelem” jelzôt tenném ìrní m rí  ennek a fiatal jí tékos mezére, ha éppen ez nem ellenezne ennek a fiatal jí tékosnak a mentalití sí val.

      Ritka egy fiatal emberben és a nyilatkozataiban fellelni a megbìzí st a jövôben és ez meg vegyülve a mindennapok nagyon jòzon kezeléssével.

      „Nem csak a hùszéveseké a vilí g”, de — ha ez a fiatal ember ùgy folytatja, ahogyan elkezdte — egy jò ideikg övé lehetne a futballvilí g.

      Mindig örülök, ha lí tom jí tszani a Fradiban és remélem, hogy toví bbra is gazdagìtani fogja a csapatjí tékot.

      Az utolsò MTK-elleni meccsen ô volt az, aki ví llalta az elôrefutí st egy alkalomkor, mikor az MTK még szoros emberfogí st alkalmazott.

      Megmutatkozot akkor a jelenlegi eltérés a jí tékfelfogí sban, Radò és ô közt.

      Radò is ví llalta ugyanakkor a lefutí st, de ô még csak sají t magí t vette észre.

      Nagy ídí m mí r lí tja a tí rsait is. Nem hií ba ezért, hogy Gera Zoltí nal jòl értik meg egymí st.

      érdekes Volt az a kérdés, hogy „külföldi” mentalití st hozott-e magí val ez a fiatal jí tékos ?
      Vagy Magyarorszí gon tanulta mí r meg ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK