Horváth Dávid: 33

Horváth Dávid

Saját nevelésű csatárunk kiváló ajánlólevéllel érkezett az első csapathoz, hiszen az U17-es, az U19-es bajnokságban és a juniorok között is az élen végzett a góllövőlistán.

2005 februárjában mutatkozott be az első csapatban, majd három hónap múlva tétmeccsen is debütálhatott a bajnokságban, í­gy tagja lett a 2004/05 évi ezüstérmes gárdának.

A következő idényben három bajnokin kapott játéklehetőséget, majd az első NB II-es idényben tudta állandósí­tani a helyét. Az őszi idény vége felé többször is lehetőséget kapott csereként. 2006 tavaszán Jászapátin volt először bajnokin kezdő, mindjárt gólt is szerzett. Az idényben tizenhét találkozón háromszor volt eredményes.

2007 nyarán játszott utoljára a Fradiban, majd többször is kölcsönadták. Pályafutásának további állomásai: Mosonmagyaróvár, Soroksár, Cegléd – utóbbi szí­neiben „természetesen” gólt is szerzett ellenünk. 2009 telén távozott az Üllői útról.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Sajnálom Dávidot sokkal többre volt hivatott és sokat vesztett a Fradi is. Úgy tudom valaki vagy inkább egy senki tett neki keresztbe klubban, miért tette talán egyszer kiderül. Abba hagyva a játékot edzőnek állt Monoron és az első szezonjának jó a kezdese, mert 2. helyen áll csapata 3 pont hátránnyal. Ez a csapat tavaly majdnem kiesett, lehet Dave jó úton halad? Mindenesetre sokan szurkolunk neki mind edzőnek már, annak a sz@r alaknak aki keresztbe tett neki anno meg minden rosszat kivanunk. HAJRÁ DAVE!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK