Horváth Róbert: 60

Horváth Róbert

Egykori védőnk Angliában született és nevelkedett, ott is játszott ifjúsági játékosként. Budapestre költözése után a zöld-fehéreknél talált otthonra, 1974-ben lett a klub igazolt labdarúgója.

Az 1978/79-es ifi bajnokcsapat tagjaként, 18 évesen mutatkozott be a Fradi első csapatában Friedmanszky Zoltán kezei alatt 1980 júniusában Diósgyőrött a bajnokság zárófordulójában.

– Az országos ifjúsági bajnokságot 1979-ben megnyertük és ez akkor is, most is nagy örömmel tölt el. Természetesen az első csapatban való bemutatkozásom is örökké felejthetetlen lesz.

1980 őszén hét alkalommal lépett pályára a Novák Dezső vezette bajnokcsapatban. Nem volt könnyű dolga, hiszen a Jancsika, Judik, Rab, Takács négyes valamelyikét kellett kiszorí­tania a védelemből. Tétmeccsen már nem is lépett pályára a szezonban, viszont tagja volt  a Dél-Amerikában túrázó csapatnak.

A folytatásban a Bem SE csapatában töltötte le katonaidejét, majd visszatérés helyett Tatabányára igazolt.

1983 őszén visszatért az Üllői útra két bajnoki szezon erejéig. Pályafutását sérülések tarkí­tották, az első idényben nem is lépett pályára. Az 1984/85-ös csapatban 15 találkozón lépett pályára, majd a szezon végén Győrbe igazolt.

Klubjai: FTC (1974-81: 8 bajnoki), Bem SE (1981-82), Tatabánya (1982-83: 17  bajnoki), FTC (1983-85: 15 bajnoki), Rába ETO (1985-87: 21 bajnoki)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK