Ináncsy Miklós lemondott, Dámosy Zsolt az FTC elnöke

Ferencvárosi Torna Club szerdai küldöttgyűlésén Dámosy Zsoltot választották a klub elnökévé. 

Az új elnökség tagja lett Albert Flórián (tiszteletbeli elnök), Balogh Ákos, Boros Bánk Levente, Dámosy Zsolt, Hermány Csaba, Kassai György, Kévés György, Kruj Iván, Dr. Lányi István, Sipos Jenő, Rieb György, Takács Tibor.

– Nem í­gérhetek mást csak vért, kí­nt és könnyeket! – kezdte Winston Churchillt idézve első, az FTC elnökeként tett nyilatkozatát Dámosy Zsolt.

A klubvezető hangsúlyozta, csakis abban az esetben lábalhat ki az FTC a jelenlegi, „kilátástalannak tűnő” helyzetből, amennyiben minden illetékes egy irányba lép, a klub érdekeit szem előtt tartva cselekszik.

– Az újonnan összeállt elnökséget alkalmasnak tartom erre – folytatta Dámosy.

Milyen célokkal foglalja el az FTC elnöki székét?
– A közeljövőben amolyan válságmenedzselési feladatok várnak ránk. Ennek egyik legfontosabb része, hogy az FTC Labdarúgó Zrt. mindennapi működésében fellelhető problémákat orvosoljuk, illetve annak megfelelő működtetésére kidolgozzunk egy hosszabb távú tervet. Ugyancsak a legfontosabb célok között emlí­teném a klub jelenleg, meglehetősen elavult alapszabályának módosí­tását.

Immár hónapok óta köztudott, hogy az FTC igen nagy anyagi gondokkal küzd. Nem vár tehát könnyű feladat Önre…
– Jómagam is tisztában vagyok vele, mekkora adóssággal bí­ró klub elnöki posztját vállaltam el, mitöbb, úgy vélem, sokan nem is gondolják, valójában mekkora a gond.

Korábbi nyilatkozatiban emlí­tette, hogy pénz helyett munkát kí­ván „befektetni” a klubba. Megoldhatóak ezáltal a problémák?
– Most, kinevezésem után is tartom a korábban mondottakat, azaz célom, hogy az FTC-nél a közeljövőben kialakuló munka vonzzon befktetőket a klubhoz. Továbbá a következő hetekben szeretnék leülni tárgyalni mindazokkal, akik az elmúlt időszakban valamilyen formában a klub támogatásról beszéltek – í­gy többek között Bácsalmási Ottóval is -, hogy megtudjuk, csak mondjuk úgy, „lufikról” van szó, vagy a szavak mögött tartalom is van, s valóban tudnak segí­teni a Ferencvárosnak.

(2006.09.27. – ftc.hu)

*

Dr. Ináncsy Miklós lemondott elnöki tisztségéről. Ezekben a percekben is tart az a sajtótájékoztató az Üllői úton, melyen dr. Ináncsy Miklós bejelentette, lemond elnöki tisztségéről (mind a klub, mind pedig az FTC Zrt. élén), elnökségi tagságáról, és a jövőben semmilyen pozí­cióra nem áll szándékában jelöltetni magát. Dr. Ináncsy döntését az összefogás hiányával indokolta.

– Lemondásom oka a klub vezetői közötti összefogás hiánya – mondta dr. Ináncsy Miklós. – Előzetesen május végéig vállaltam az elnöki tisztséget, ám éppen az idő tájt igen komolyra fordult az Üllői úti ingatlanra kií­rt pályázat elbí­rálása, í­gy maradtam. A pályázat, mint utóbb kiderült, nem hozott eredményt, az elnökség tagjai pedig folyamatosan hátráltak ki a klub mögül, vagyis hiányzott az az összefogás, amelyre a Ferencváros érdekében alapvetően szükség lett volna.

Megválasztásakor sokan azt gondolták, saját vagyonából is áldoz a klubra.
– Mint azt már korábban is elmondtam, hosszútávon igen nagy lehetőséget látok a Ferencvárosban, a ferencvárosi futballban. Hogy mégsem fektettem bele a pénzemet, ennek oka, hogy úgy vélem, ahhoz, hogy az FTC futballcsapata reménybeli nemzetközi szereplése révén hasznot hozzon, komoly szaktudású vezetőkre van szükség, olyanokra, akik járatosak a nemzetközi futballéletben, akik pontosan tisztában vannak egy-egy játékos értékével, és még folytathatnám. Mindez több esztendős felkészülést igényel, amely esetemben – lévén korábban nem a sportvezetés területén dolgoztam – hiányzik. Másra pedig nem bí­znék óriási összegeket a sajátomból, ezt soha nem tettem. Hozzávetőlegesen í­gy is adtam mintegy 10 millió forintot a klubnak a sajátomból, pénzt pedig soha nem vettem fel.

Sokan kérdezik, mi lett az elmúli időszakban a klubhoz befolyó összegekkel? Gondolunk itt Kmotrí­k úr 50 milliójára, a T-Mobile támogatására vagy a jegybevételekre.
– Akkor vegyük sorba. Kezdjük a jegyekkel. Való igaz, az NB II-ben a megszokott 800-1000-es nézőszámhoz képest a Ferencváros mérkőzéseire rendre tí­zezren kí­váncsiak. Ez előző idényben 3200 bérletet adtunk el, ez a szám jelenleg 5800-nál tart. A bevétel ugyanakkor nem teljes egészében a szakosztályt illeti meg. Annak 25%-át a Sportfólió kht-nek, mí­g további 25%-ot a mérkőzések biztonságáról gondoskodó cégnek kell átutalni, í­gy pedig már nem is maradt olyan hatalmas összeg a zRt.-nél. Felvettünk 80 millió forintnyi kölcsönt (melyet a jövő év végéig kell törlesztenünk), amelyből a klub alkalmazottjai számára korábbról elmaradt fizetéseket utaltunk át. Az utánpótlásban dolgozók fizetéselmaradása például nyolc hónapról öt hónapra csökkent, a labdarúgók rendre megkapták alapfizetésüket. A Kmotrí­k úrtól beérkező 50 millió forint is a korábbi bérek kifizetésére ment el. A T-Mobile 50 milliója pedig valójában 9 millió.

Miért?
– Azért, mert a mobilcég korábban utalt előre is összegeket a klubnak, és ezek most utólag fel lettek számolva. A nyáron egyébként 150 milliós szerződésben egyeztünk meg, de a kizárás után ebből már „csak” 50+50 millió lett. Az 50 millióból meg mintegy 9 millió, mert ahogy emlí­tettem, a sokkal korábban átutalt összegeket utólagosan beszámí­tották.

Mekkora az FTC adóssága?
– Összességében 800 millió körüli. Ebből 4-500 millió forint a zRt.-é. A napi dolgokra futotta az utóbbi időben, í­gy az adósságállományt sajnos nem tudtuk jelentősen csökkenteni.

Ön szerint mi volt a gond, hogy ide jutott a Ferencváros?
– A legnagyobb probléma, hogy hosszú ideje nincs tulajdonosa a futball zRt.-nek. Véleményem szerint baj volt elengedni a Fotexet, hibás volt az akkori váltás is, a Kovács Ádám körüli történetnél sok a furcsaság. Annyit szeretnék leszögezni, hogy egy független ügyvédi irodával átnézettem az elmúlt évek papí­rjait. Azt állapí­tották meg, hogy törvénytelenségek nem voltak. Rossz döntések születtek, de törvénytelenség nem volt. Az anyagi helyzet kapcsán szót kell ejtenem Huszti Szabolcs ügyéről. Mint ismert, egykori játékosa után nevelési költségtérí­tés illeti meg a Ferencvárost. Ennek kapcsán korábban a Nemzetközi Labdarúgó szövetséghez fordultunk. Információink szerint a FIFA augusztus 25-én döntést hozott az ügyben, ám minimum érdekes az MLSZ hozzáállása a Huszti-ügyben. A döntést mi csak az MLSZ-től tudhatjuk meg. A szövetség azonban semmilyen ilyen irányú megkeresésünkre nem reagált az elmúlt időszakban. Pedig számí­tásaink szerint bruttó 130 millió járna nekünk, ami óriási segí­tség lenne. Az ismert bí­rósági döntés után egyébként kerestem az MLSz vezetőit, hogy üljünk le, egyeztessünk, hátha ,meg tudunk egyezni úgy, hogy az mindenkinek jó. Esküszöm, öt percig nem tartott a megbeszélés, mert Kisteleki úr közölte, hogy ő napsütésről vagy bármiről beszél velem, Fradiról nem, í­gy felállt és elment.

Ön szerint ki lesz az utódja?
– Nem tudom megmondani, akkora a káosz. Az összefogás hiányát már emlí­tettem, az pedig minimum furcsa, hogy egyes szakosztályoknál – gondolok itt a jégkorongra, vagy a férfi tornára – hirtelen felduzzadt a létszám, dupla annyian vannak, mint nemrégiben. Igaz, ezt befizetett tagdí­jakkal még nem tudták igazolni, pedig az egyes szakosztályok létszámának a szerdai küldöttgyűlés előtt igencsak nagy jelentősége lehet.

Hibázott-e valamit az elmúlt hónapokban?
– Szerintem nem, amit lehetett, kihoztam a helyzetből, ezt már a fentiekben ismertettem. A környezetemben lévők szerint abban hibáztam, hogy nem korábban mondtam le.

És miért nem korábban mondott le?
– Mert nem akartam a lovak közé dobni a gyeplőt. Gondolja csak át, mit jelentett volna a Ferencváros életében, ha az utóbbi eseménydús hetekben egyszerűen nincs elnöke, nincs felelős vezetése a klubnak. Ezért sem tudom elfogadni, hogy valakik idő előtt lemondtak az elnökségből. Ezzel nem a nevüket mentették, ahogyan ők fogalmaztak, hanem ellentmondtak annak, amit vállaltak, hogy a Ferencvárosért dolgoznak. Számomra ez ilyen mentalitás egyfajta cserbenhagyásnak minősül, mert a legkönnyebb hirtelen lemondani, de abba már nem gondolnak bele, hogy közben a klubot magára hagyják, mert azt azután valójában nem irányí­tja senki. Hiányoltam a felelősségüket ezektől az emberektől.

Mi a véleménye az elnökjelöltekről?
– Ezzel nem kí­vánok bővebben foglalkozni, de bárki is lesz az utódom, minden segí­tséget megadok majd neki. Annyit elmondanék, hogy ha Bácsalmási Ottóéknak valóban van 800 milliójuk a Fradira, akkor hozzák, és hozzon mindenki, akinek van pénze. Dámosy Zsolttal is beszéltem, sok dologban egyetértettünk a jövőt illetően. Valamire azonban nagyon felhí­vtam a figyelmét: nekünk nem igazán volt lehetőségünk komoly jövőbeni tervekhez hozzákezdeni, mert tűzoltásról szólt a történet. Mondtam neki, hogy jó, hogy vannak hosszú távú tervei, de arról ne feledkezzen meg, hogy a napi dolgoknak működniük kell. Havonta legalább 30 milliót elő kell teremteni, ha azt szeretné elérni, hogy valahogyan működni tudjon a labdarúgószakosztály. Még annyit szeretnék elmondani, hogy köszönöm mindenkinek a munkáját, és tiszta szí­vből kí­vánok sok sikert a következő elnöknek. Ha azonban nem lesz összefogás körülötte, és akár olyan emberek is körülveszik őt, akik csak a saját kis pecsenyéjüket sütögetik – ők azok, akik már évek óta minden elnöknél, minden vezetésnél ott voltak a tűzközelben -, akkor nem lesz könnyű dolga.

(2006.09.26. – ftc.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK