Kik játszották a legtöbb tétmérkőzést a Fradiban?

stat_ossz_tetmeccs

A számoknak van egy speciális tulajdonságuk. Bármennyire is csűrjük-csavarjuk őket, a végén úgyis megmutatják az igazságot. A számok halmazából rengeteg kimutatást lehet készí­teni a legkülönbözőbb célok elérése érdekében, de egyszer eljutunk ahhoz a ponthoz, mikor már elfogynak a lehetőségeink, és elénk tárul a „meztelen igazság”.

Mielőtt bárki is rosszra gondolna, most nem arra utaltam, hogy az eddigi statisztikáinknak bármilyen önös céljai is lettek volna, hiszen szerkesztőségünk inkább a sokrétűséget akarta bemutatni az eddigi kimutatásaival. Másrészt meg a több mint száz éves történelem számtalan variációs lehetőséget adott a kezünkbe és éppen az előbb emlí­tett hosszú időszak is indokolta azt, hogy részleteiben mutassuk meg a Ferencváros összes mérkőzéseiben rejlő érdekességeket.

Akik figyelemmel kí­sérték a sorozatunkat, azok tudják, hogy eddig külön-külön bemutattuk a hazai és nemzetközi mérkőzéseink statisztikáját, sőt még azokon belül is megbontottuk a mérkőzések tí­pusa szerint, melyhez még párosultak a gólszerzők rangsorai is.

A számok a végállomás fele közelednek. Ma az egyik legsokatmondóbb összesí­tést adjuk közre, melyben, a Ferencvárosban a legtöbb tétmérkőzésén szereplőket összesí­tettük. A hangsúly itt a tétmérkőzések szón van, hiszen ez foglalja magában az összes hazai (bajnoki, magyar kupa, ligakupa és szuperkupa) és a nemzetközi (Európai kupaküzdelmek + KK) mérkőzést.

Mielőtt rátérnénk a lista böngészésére, kérek mindenkit, hogy úgy nézzük át, hogy amit látunk, abban a számok egyszerű nyelvén benne van az egész Ferencváros. Együtt, összesí­tve, matematikai sorrendbe szedve, de ha csak ezt látjuk, és nem nézünk a számok mögé, akkor csak annyit fogunk látni, hogy Lipcsei Petitől Komora Lászlóig, 727 játékos mondhatja el magáról, hogy tétmérkőzésen szerepelt a Ferencvárosban. De vajon lehet-e csupán a számok szintjén beszélni Lipcseiről, Sárosiról, Albertről, Nyilasiról és folytathatnánk a sort, hiszen nekünk, Fradistáknak megadatott az, ami nagyon kevés sportegyesületnek a világon: van dicső múltunk, van 110 évünk, van mire és van kikre büszkének lennünk.

Talán nem is annyira a sorrend a lényeg, hiszen annak tartalmát is lehetne sok mindennel magyarázni, de tudom, itt nem csak egyéni helyezésekről van szó, hanem arról, hogy olyan játékosokkal rendelkeztünk (sőt Lipcsei Peti személyében még rendelkezünk is), akik egymaguk is elegendők lennének a nagybetűs Fradizmus megértéséhez. És itt nem csak a szokásos „Fradi ikonokra” gondolok, hanem olyanokra is, akik szinte megbújva, de a listánk elején szerepelnek: Keller, Mátrai, Juhász, Rab és Lázár. Azokra, akikre nem hullott annyi fény, de a listán elfoglalt előkelő helyezésük is bizonyí­tja, nélkülük a múltunk sem lehetne ennyire dicsőséges. Ezért is szeretem ezeket a kimutatásokat, hiszen ahogy átnézzük őket, olyan játékosok villannak fel az emlékeinkben, akiket talán már el is felejtettünk.

A mérkőzések számába még bele lehet magyarázni a „semlegességet”, egy kicsit még el lehet vonatkoztatni a személytől, de a „Kik lőtték a legtöbb gólt a Fradiban tétmérkőzéseken?” kimutatás és rangsor, már csak a „gólvágókról” szól. Mert a gól, az maga a győzelem, az ünneplés, a diadal szimbóluma, a foci igazi lényege. Ha rezdül a háló, több ezer torokból szakad fel a „góóóóóóóóóól”, a féktelen öröm, mert „süví­t a labda, a hálóba varrva, hajrá, hajrá, csim-bum gól”.

Természetesen, ha egy kicsit elidőzünk a két lista tartalmán, a Ferencváros múltját igazán ismerők túl nagy „meglepetéssel” nem fognak találkozni. Azt már mindenki tudja, hogy a legtöbb tétmérkőzésen Lipcsei Peti szerepelt zöld-fehérben, ráadásul tavasszal még növelheti is a mérkőzéseinek a számát (és remélhetőleg a góljai számát is, bár arra már nincs esélye, hogy megelőzze volt edzőjét, Nyilasi Tibort). Az sem okoz meglepetést, hogy a legjobb góllövő Sárosi György doktor, a szinte „földönkí­vülinek” számí­tó 421 találattal.

Ettől függetlenül, egyrészt az előbb emlí­tett elfeledett nevek miatt is érdemes átböngészni a listát, másrészt azért is, amit soha nem feledhetünk: az alábbiakban felsorolt nevek együtt jelentik számunkra a Ferencvárost!

Jó böngészést a listákhoz!

– lalolib –

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK