Közelmúltunk – 1987 ősz: a “pipás” mester búcsúja

Dalnoki Jenő

Amikor egy csapat számára kedvezőtlenül ér véget a bajnokság, pillanatok alatt elindulnak a találgatások. Menesztik az edzőt, jönnek új játékosok, mennek azok, akikkel a szurkolók elégedetlenek voltak? 1987-ben az internet még csak kí­sérleti jelleggel működött Amerikában, a napi újságok bár akkor is sokat foglalkoztak a Fradival, de ahhoz, hogy a szurkolók hí­réhségüket csillapí­tani tudják, napi rendszerességgel jártak a csapat edzéseire. Szabad volt a bejárás, és nem voltak biztonsági őrök sem. 1987 nyarán volt miről beszélgetni az edzések alatt.

Topor Antal

A ’86/87-es bajnokság nem úgy sikerült, ahogy mindenki elvárta, a csapat 5. helyen végzett. A szurkolók változást akartak és reménykedtek abban, hogy olyan „nevek” jönnek majd, akikkel újra csak a „csillagos ég” lesz a határ. Igényünk a jobb szereplésre érthető is volt, hiszen az elmúlt 5 évben eléggé szerény teljesí­tményt nyújtottunk. Ennek fényében egy kicsit meglepő volt, hogy a nyári átigazolási időszak sem hozott jelentős változást a csapat összetételében. Kajdy érkezett az MTK-tól Hámori helyére, aki Pécsre távozott. Pölöskei az MTK-hoz, Takács az ESMTK-hoz igazolt. Egyedül Topor igazolásának örültünk, aki bizonyí­tott is, hiszen 1991 nyaráig bezárólag közel 140 alkalommal húzta magára a zöld-fehér mezt.

Dalnoki Jenő személye is megosztotta a szurkolókat. Bár az iránta érzett tisztelet miatt inkább csak sugdolódzások voltak hallhatók, de végig benne volt a levegőben, hogy a legendás pipás mester egy rosszul végződő mérkőzés után feláll a kispadról. 1987 nyara egy sajnálatos és tragikus esemény miatt is emlékezetessé vált minden Fradista számára. 1987. július 6.-án autóbalesetben elhunyt Pusztai László, az FTC volt labdarúgója, a szakosztály vezetője és felesége.

A nyári hónapokban (06.28. és 07.28. között) osztrák, majd svájci csapatok ellen játszotta felkészülési meccseit a zöld-fehér gárda (9 mérkőzés, 6 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség). Egyik mérkőzés sem hozott falrengető eredményt, kitűnő játékot – de hát ezek a bajnoki felkészülést szolgálták, és egy kis kikapcsolódást a gyönyörű svájci tájakon.

Limperger és Kovács Kálmán csatája

Egy ilyen felkészülés után, ahol talán több volt a szórakozás, mint a munka, a szurkolók is pesszimistán várták a bajnoki nyitányt. Augusztus 16-án rajtolt a Fradi a bajnokságban hazai pályán a DMVSC ellen (itt még nyertünk 2:0-ra), az új idény első bajnoki gólját Fischer szerezte. Három nappal később először szerepeltünk a felújí­tott Bozsik stadionban, melynek sajnos 2:0-ás vereség lett a vége. A rossz sorozat folytatódott, a következő két bajnokin 2 vereség (idehaza a Pécstől, majd Győrben), majd következett a Vasas elleni 3:3-ra végződött mérkőzés az Üllői úton, amit sokan sorsfordulónak tartottak (legalábbis Dalnoki Jenő személye miatt).

A Ferencváros legjobbja a karmesteri játékot bemutató Nagy Zsolt volt.

– A mérkőzés elején lőttem egy kapufát, ami nagyon feldobott. Ezután szinte minden sikerült, cseleim bejöttek, jó labdákat kaptam és adtam. Kimondhatatlanul jó érzés volt hallani, amint akcióimat követően rendre felcsattant a taps, a nézők a nevemet kiabálták. Életemben először…

A döntetlen és az utána következő 10 napos bajnoki szünet (Glasgowban a válogatott lépett pályára Skócia ellen, itt már Garami volt a kapitány és játszott a csapatban Keller is) sem hozott változást a csapat játékában. Döntetlen Szombathelyen, majd egy nagyon várt győzelem otthon a Kaposvár ellenében. A békéscsabai döntetlen után két hazai mérkőzés következett, ahol már egyre többen „követelték” a változást, mert a csapat nagyon gyengén szerepelt. A Vác elleni döntetlen után egyre jobban forrósodott a hangulat. Így érkeztünk el 1987. október 18.-hoz, ahol megtörtént az, ami ugyan már hetek óta a levegőben volt, de amit sokan nem akartak elhinni. A ZTE elleni hazai vereség után lemondott Dalnoki Jenő, a Ferencváros legendás, pipás mestere.

Magáról a mérkőzésről í­gy tudósí­tott a Népsport:

A Ferencváros botrányosan gyengén játszott, ráadásul Balázs kapus a gólszerzési lehetőségeket sorra meghiúsí­totta. A ZTE története során először győzött az Üllői úti stadionban – a mutatott játék alapján feltétlenül megérdemelten. Így érezte ezt a ferencvárosi közönség is, megtapsolta a vidéki csapatot.

Dalnoki Jenőt a kispadon Rákosi Gyula váltotta, ráadásul Albert Flóriánt szakosztály igazgatóvá nevezték ki. A szurkolók nem sokáig rágódhattak a változásokon, hiszen előttünk állt az ősz mérkőzése, az Újpest ellen, ahol az új vezetésnek és a csapatnak már nem volt szabad hibáznia. Pedig az előzmények nem voltak biztatóak, két döntetlennel hangoltunk, ráadásul az Újpest esélyesebbnek is látszott a Megyeri úton.

Minden Fradista örömére azonban ismét igazolódott az, hogy a rangadókon nem mindig a helyezések és nem csak az esélyesség számí­t.

Erről a diadalról a Fradi krónikása í­gy emlékezik:

Az Albert-Rákosi kettős első győzelme látványos és emlékezetes Megyeri úti 90 perc volt. 3-0 után a Fradisták időnként parádés megoldásokkal szórakoztatták a szép focira már régen áhí­tozó zöld-fehér tábort.

A mérkőzése „hőse” Fischer Pali í­gy kommentálta a mérkőzést:

– Dukon találata lélektanilag döntő volt. Utána a Dózsának ki kellett támadnia, és mi gyors csatárok, í­gy nagy területen játszhattunk. Az első gólomnál Varga becsúszva eltalálta a bokámat, de szerencsére nem vesztettem el az egyensúlyomat. Amikor tovább szaladtam, láttam, hogy Kakas kiindul elém. Egy pillanatig nem tudtam, hogy átemeljem felette a labdát vagy elhúzzam mellette. Végül arra számí­tva, hogy a kapusok többnyire ilyenkor elvetődnek, az emelés mellett döntöttem. A második gólomat annak köszönhetem, hogy Zsinka beadása után Dukon „eltörte” a labdát, amely elment a kapu előtt, de szerencsére ott álltam és berúgtam.

(Néha csak ilyen egyszerű lenne?)

Topor, Vaszil és Schróth

November 4.-án emlékeztünk meg az Üllői úton a tragikus hirtelenséggel elhunyt Pusztai Lászlóról, egy barátságos mérkőzéssel, a partner a volt válogatott csatár csapata, az SC Eisenstadt volt. A Siófok elleni győzelemmel folytatódott a bajnokság. Az ősz örökrangadóval zárult a Hungária körúton.

Három nagy kihagyott ferencvárosi helyzet után a 35. percben már 3-0-ra vezettek a kék-fehérek! És két perc múlva a játékvezető tizenegyest í­télt az MTK-VM javára… Szeibert büntetőjét azonban Zsiborás bravúrral védte, és talán ez a mozzanat volt az, amikor a Fradi ismét talpra állt. Bús látványos csukafejesből elért gólja után akár a kiegyenlí­tés sem volt elképzelhetetlen…

Répási: – Nem számí­tottam rá, hogy az őszi idényben az első csapatban játszhatok. Fischer sérülése miatt kerültem csak pályára, és hát gondolom, látható volt a térdműtétem miatt kihagyott hosszú kihagyásom. Ha Fischer Pali játszik, biztosan jobb eredményt érünk el.

Az örökös gólkirálynak az MLSZ elnöke, Somogyi Jenő adta át a trófeát

Egy örömteli esemény is történt december 5.-én. Az MLSZ akkori elnöke „örökös gólkirály” emléktrófeát adott át Deák „Bambának”.

1987 ősze. Sok jót sajnos a szezon első felvonása nem hozott. Csapatunk a 10. helyen állt a bajnoki táblázaton, 15 mérkőzésből mindössze négyszer győztünk. Ugye milyen érdekes egybeeséseket tud produkálni az élet? 2009 őszén, négy győzelemmel, szintén a 10. helyen áll a csapat (bár ez nem végleges, sajnos lejjebb is csúszhatunk). A szezon közben szintén volt edzőváltás és elképzelhető, hogy a téli szünetben a vezetőség is megújul.

Ahogy a jelenben, úgy 1987 telén is reménykedtünk egy jobb folytatásban. Télen újra előhúztuk a „kit kéne igazolni” kártyáinkat, a karácsonyi készülődés mellett a Fradisták törzshelyein mindig telt ház volt, és néhány üveg Szalon-sör mellett „váltottuk meg a világot”, de ez a mi zöld-fehér világunk volt, amit mindennél jobban szerettünk és szeretünk a mai napig is.

Előző rész: 1987 tavasza – Következő rész: 1988 tavasza