Közelmúltunk – 1989 tavasz: A változás szele

„Furcsa kettősség jellemezte 1988 őszét. A kezdeti szürkeséget, remek bajnoki rajt követte, és bár voltak megtorpanások a szezon alatt, a végén a második hely újra optimistává tette a szurkolókat. Vártunk a fordulatra, vártuk, hogy ismét a régi fényében tündököljön a Ferencváros. A remény meg volt rá, mindenki abban bí­zott, hogy a szokásos remek tavasz után végre ismét bajnoki cí­met ünnepelhetünk. Vajon 1989 tavaszán milyen fordulat várt ránk?”Ezekkel a gondolatokkal fejeztük be sorozatunk előző részét, melyben az 1988/89 szezon őszi menetelését dolgoztuk fel. Azért is idéztem az utolsó mondatokat, mert a nyolcvanas évek nem éppen sikeres szereplései után nagyon vártuk a fordulatot, nagyon bí­ztunk abban, hogy a jó őszi szereplést egy remek tavasz fogja követni. Akik emlékeznek azokra az évekre, azok jól tudják, az emberek tele voltak reménnyel. A rendszerváltás szele elérte hazánkat, és az 1989-es év olyan eseményeket vetí­tett előre, amire néhány évvel ezelőtt még nagyon kevés esély látszott.

Ebbe a várakozásokkal teli hónapokba tartozott bele a Fradi szurkolók reménykedése. Az őszi szezon után 2. helyen álltunk a tabellán, 4 ponttal lemaradva az MTK mögött és 3 ponttal megelőztük a Honvédot. Fischer vezette a góllövőlistát és álltunk a kupában is. Aggodalomra csak az adott okot, hogy Fischer Pali próbajátékon jár az Eintracht Frankfurtnál és féltünk attól, hogy elveszí­thetjük házi gólkirályunkat. A szakvezetés is érezte a problémát, hiszen ezzel egy időben Juvenal Almeida de Santos portugál játékos járt próbajátékon, aki végül is nem lett a Fradi játékosa (néhány évvel később, egy másik Almeida végül is pályára lépett Leandro néven).

Idehaza készült a csapat, de február közepén négy napot Németországban vendégeskedtünk. Először a harmadosztályú Füschse ellen (3:1), majd a török közösség csapata, a Türkiyemspor (1:0) ellen játszot, és nyert a csapat.

Visszagondolva, talán Fischer maradása nyugtatta meg a szurkolókat, de az elmaradt komolyabb igazolások ellenére nagyon vártuk a tavaszi rajtot. A bizakodás töretlen volt, a szurkolók újra kijártak az edzésekre, újra megteltek a Fradisták kedvenc sörözői, papí­ron lejátszottuk az első öt fordulót, és képzeletben már a dobogó felső fokán láttuk a kedvenceket.

Sajnos nem úgy történt minden, ahogy elképzeltük. Ünnepi nyitányra készültünk a gyengécske Siófok ellen, dráma lett a vége. Bár Bánki góljával vezettünk, de csak néhány percig, mert a Siófok hamar egyenlí­tett, utána meg szinte semmi sem sikerült. A döntetlen után jöttek a büntetők (emlékeztetőül, ebben a szezonban, ha döntetlennel zárult a kilencven perc, akkor büntetőket lőttek a csapatok, a tizenegyes párbáj győztese í­gy 2 pontot kapott, a vesztes meg 1-et), ahol Józsa hiába védett ki kettőt is, végül a Siófok nyert 5:4-re, í­gy csak egy ponttal kezdtük a tavaszi szezont.

A rossz kezdést, még rosszabb folytatás követte, hiszen Vácon, nagyon gyenge játékkal szenvedtünk 2:1-es vereséget. Ezzel nem csak a jó előre megálmodott 6 pontos rajt maradt el, de elkezdtünk aggódni, hogy vajon mi lesz a negyedik fordulóban, a nagy rivális, Újpest ellen.

Előtte még a Dunaújváros csapatát (érdekesség, hogy Zsinka itt már a vidéki együttes játékosa volt) fogadtuk és végre az igazi arcát mutatta a csapat. Bánki és Dzurják góljaival magabiztosan győztünk, és mivel az MTK három vereséggel nyitotta a tavaszt, a 19. forduló után két pont előnnyel álltunk az élen.

Ilyen kedvező előjelekkel jött a tavasz mérkőzése, az Újpest elleni rangadó, amit magabiztos, taktikus és érett játékkal nyertünk meg, ráadásul idegenben.

Fonnyadt két látványos góljával döntő érdemeket szerzett a szép győzelem elérésében. Első gólja érdekes körülmények között esett. Bánki hosszú indí­tására rárajtolt, de a Dózsa kapus is kifutott. Fonnyadt érte el a labdát és mintegy 25 m-ről az üres kapuba gurí­tott.

Rákosi: – Úgy érzem nézőcsalogató mérkőzést játszottunk és megérdemelten nyertünk. Talán rózsaszí­nű álmaink is valószí­nűbbé váltak

Kell ennél több egy szurkolónak? Vezettük a tabellát, győztünk Újpesten, egyre frissebb levegő kezdett el fújdogálni az országban, megkezdődött a szovjet csapatok kivonása, és elkezdték Nagy Imre újratemetésének az előkészületeit. Egyből elkezdtünk ismét számolgatni, az MTK kipukkant, de feljött a Bp.Honvéd. Úgy voltunk vele, ha a következő mérkőzésen legyőzzük a Haladást, sokkal nyugodtabban léphetünk pályára a döntőnek is beillő mérkőzésen, Kispesten.

A Haladás azonban másként gondolta és megtréfálta a csapatot. Három kapufa és legalább három 100%-os helyzet marad ki a 90 perc alatt, majd Józsa ismét két büntetőt védett, de a büntetőpárbajt ismét elvesztettük. Szerencsére a Bp. Honvéd is botlott (3:1-re kapott ki a Videotontól), és bár elszalajtottunk egy óriási lehetőséget a „megugrásra”, de í­gy is aránylag nyugodtan készültünk a sorsdöntőnek kikiáltott rangadóra.

Óriási mérkőzés volt – és a Fradi óriási lehetőség előtt állt. A 49. percben Fischer 11-est lőhetett, de Disztl kiütötte a labdát és a védők hárí­tottak. Aztán, ami ilyenkor majd mindig megtörténik : a büntetőt hibázó csapat megbűnhődik. Az egy órán át gólokkal jobb Fradi, gólt kapott. Aztán három perc múlva még egyet. Erre senki sem számí­tott. Támadott a Ferencváros, a Honvéd szinte alig jött át a vendégek térfelére, és a Honvéd szurkolók csak azon idegeskedtek, gólt ne kapjon csapatuk. És ekkor jött két kispesti villanás – í­rja a Népsport.

A Népsportban megjelentekhez még annyit, hogy Bánki gólja a 70. percben egy kicsit visszaadta a ferencvárosi reményeket, hatalmas hajrába kezdett a Fradi. Egyre-másra vezették a veszélyes akciókat, de az egyenlí­tés nem sikerült ezen a meccsen, ahol a látottak alapján a Honvédnak még a döntetlen is érdemtelen sikernek számí­tott volna.

Az érdemtelen vereség után beiktattunk a programba egy nemzetközi barátságos mérkőzést Dunaszerdahelyen (2:0-ás vereség), majd következett az őszi első és második összecsapása. Igaz az MTK árnyéka volt őszi önmagának, a tavaszi hat fordulóból, csak egyszer nyert, viszont az előző fordulóban a Videotont legyőzték büntetőpárbajban. Győzelmi kényszerben játszottunk, hiszen ahhoz, hogy megmaradjanak bajnoki álmaink, győznünk kellett. Dzurják góljával már a 15. percben vezetést szereztünk, amit Józsa remek védéseinek köszönhetően meg is tartottunk.

Rákosi: – Úgy érzem igazi Fradi szí­vvel hajtottak a fiúk. A mérkőzés folyamán mindkét oldalon maradtak ki helyzetek. Győzelmünk megérdemelt.

A győzelemmel megmaradtak a remények, de tudtuk, a következő fordulókban már nem nagyon lehet hibázni. „Pihenésképpen” jött egy magyar kupamérkőzés a Répcelak otthonában (3:0), majd egy emlékezetes pontvesztés a viharsarokban, Békéscsabán. Fischer Palit a bí­ró kiállí­totta, a vége 0:0, de a büntetőpárbajt ismét elvesztettük. Háromból hármat buktunk el, í­gy elment három pont, aminek a végén még nagy jelentősége lesz.

Következett május 3.-án a Ferencváros 90. születésnapja, egy magyar kupamérkőzés visszavágóval (Répcelak, 4:1), mely a Pécs elleni mérkőzés főpróbájának is tartottunk. Sajnos győzni ismét nem sikerült (gólzáporos mérkőzésen 3:3, emlékezetes Pintér „bődületes erejű” szabadrúgásgólja), de legalább a negyedik büntetőpárbajt megnyertük, Józsa ismét két büntetőt hárí­tott.

Ha egy rossz sorozat elindul, akkor jönnek a fájó vereségek. Először Magyar Kupa elődöntő, ahol Keller góljával még vezettünk, majd egyenlí­tett a Siófok és Meksz gólvonalon inneni gólját beintette a partjelző, í­gy vereség lett a vége (1:2). A folytatásban, Győrött egy újabb vereség bajnoki mérkőzésen (0:1, Topor és Limperger kapufája mellett), de utána visszavágtunk a Siófoknak a magyar kupában és a döntőbe jutottunk. Érdekessége a mérkőzésnek, hogy a Siófok megóvta a mérkőzést Páling gólja miatt, de azt elutasí­tották.

A zöld-fehér remények ismét feléledtek. Egy-két pont különbség volt csak a vezető hármas között (Honvéd, MTK, Fradi) és a kupadöntőbe való jutás is jót tett a felfokozott várakozásnak. Amit egy újabb vidéki csapat elleni mérkőzés gyorsan le is hűtött. Gól nélküli döntetlen a Tatabánya ellen és egy sokáig emlékezetes büntetőpárbaj után (10:9 a javunkra, Pintér és Fischer kétszer is sorra került) 2 ponttal lettünk gazdagabbak. Ha egy „üzlet beindul”, szokták mondani és a következő mérkőzésen, Székesfehérváron egy újabb döntetlen, és egy újabb büntetőpárbaj, amit szintén sikerült 5:4-re behúznunk, de néhány fordulóval a vége előtt már látszott, hogy nem elég nyerni az utolsó mérkőzéseket, ahhoz a Honvédnak is hibáznia kell, hogy valóra váljanak az álmaink.

Nem is hibáztunk, de sajnos ez kevésnek bizonyult. A 28. fordulóban nagyon megvertük a Zalaegerszeget (5:0), és a mindent eldöntő utolsó két bajnoki előtt, a feszültségek levezetésére játszottunk még egy nemzetközi barátságos mérkőzést Thiersheim-ben, ahol Wukovics egymaga öt gólt szerzett a 7:1-re nyert mérkőzésen.

A Fradi brillí­rozó játéka láttán, vastapsban tört ki az Üllői úti publikum.

Szabadi, Fischer, Dzurják és Elekes küzd a labdáért

– ez a rövid értékelés a Vasas elleni bajnoki mérkőzés után jelent meg, amit 4:0-ra nyertünk meg, í­gy a végső döntés az utolsó fordulóra maradt, de a sorsolás szeszélye folytán ebbe már nem tudtunk beleszólni.

A záró forduló előtt, a Honvédnak és az MTK-nak 58, a Fradinak 56 pontja volt, de mivel a Honvéd az MTK-val játszott ki-ki meccset, és a büntetőszabály miatt döntetlen esetén annak győztese 2 pontot kap, í­gy már matematikai esélyünk sem volt a végső győzelemre. A Honvéd nyert az MTK ellen, és mivel mi győztünk Dzurják duplájával Veszprémben 2:0-ra (egy volt Fradistának, Kakasnak lőtte a gólokat), í­gy a második helyet szereztük meg az 1988/89-es bajnokságban. Mivel Fischer nem talált be tavasszal, í­gy a harmadik helyen zárt a góllövőlistán.

Érdekesség, ha marad a kétpontos rendszer, hármas holtverseny lett volna 39 ponttal. A bajnok a Vidi, a második a Fradi, a harmadik a Honvéd lett volna. Ha tovább játszadozunk a lehetőségekkel, akkor meg lehetne emlí­teni még azt is, hogy a tavasz első három döntetlenje után megnyerjük a büntetőpárbajokat, akkor még bajnokok is lehettünk volna. Mennyi „volna” egymás után!

A bajnokság végén, Rákosi Gyula egy nagyon érdekes mondattal értékelte a szezont:

– Gratulálok csapatomnak az ezüstéremhez. Külön öröm, hogy ezt olyan játékosokkal sikerült elérni, akiket már leí­rtak.

(a veszprémi mérkőzés góljai, majd Rákosi Gyula értékelése)

A drámai véghajrá után még következett egy fontos mérkőzés, a kupadöntő a bajnok Honvéd ellen, amit egy balszerencsés mérkőzésen vesztettünk el. Akik látták, és akik emlékeznek is a mérkőzésre azok tudják, a helyzetek alapján simán nyernünk kellett volna. Elnézést, hogy ismét a „volna” szó játssza a főszerepet, de számomra egy „rettenetes” élmény a mai napig, ezért a személyes emlékek helyett, inkább beszéljenek helyettem mások:

A Fradi egyik legszerencsétlenebb kupadöntője. A csapat végigtámadta a mérkőzést, helyzetek sokasága adódott, de vagy a káprázatosan védő Disztl vagy Fortuna rendre mindent meghiúsí­tott. A meccs végén a Honvéd teljesen beszorult, levegőbe lógott a kiegyenlí­tés, de Dzurják, Fischer, majd Limperger is kihagyta gólszerzési lehetőségét. Limperger például 12 méterről fejelt az üresen maradt kapura, ám a visszafutó Disztl bravúrral a léc alól kiütötte a labdát.

Rákosi Gyula: – Nagyon csalódott vagyok, hogy nem tudtunk élni a kupa elnyerésével. Húsz percet játszottunk úgy, hogy lelkes, nagyszerű közönségünk is meg lehetett velünk elégedve. Még ezzel a 20 perces hajrával is nyerhettünk volna, de rendkí­vül balszerencsések voltunk.

Both József: – Boldog vagyok, hogy a bajnokság megnyerése után sikerült az MNK-t is elhódí­tani. Szí­vből gratulálok játékosaimnak, hogy ilyen nehéz körülmények között, az utolsó időszakban felnőttek a feladatok megoldásához. Az utolsó 15 percben beszorultunk, de végső soron diadalra tudtuk juttatni akaratunkat.

A bajnokság után Fischer Pali az Ajaxhoz szerződött, ahol bajnokságot is nyert, de egy év után visszatért a Fradihoz, de erről a Közelmúltunk következő részében í­runk részletesebben.

(Fischer Pali nyilatkozik az Ajaxba igazolása előtt)

Milyen is volt az 1988/89-as bajnoki szezon? Nem könnyű összefoglalni. A nyolcvanas évek csalódása után úgy látszott, kezd magára találni a csapat és sokan már annak is örültek, hogy végig partiban voltunk a bajnoki cí­mért és a magyar kupáért. Talán ha simán csak a harmadikok vagyunk és még időben kiesünk a magyar kupából, akkor talán csak a szépre emlékeznénk. De akkor ott, úgy éreztük hiába volt egy eredményesebb csapatunk, mint az elmúlt években, de a döntő pillanatokban nem sikerült feltenni a pontot az „i-re”.

A változás szele azért megérintette a csapatot. Bár Rákosi Gyula nyilatkozata vitákat gerjesztett, de tény, a sorozatos ötödik helyezések után, remek kis szezont teljesí­tettünk az 1988/89-as szezonban.

– lalolib –

Előző rész: 1988 ősze – Következő rész: 1989 ősze