Már nem szegényház

Noha hivatalosan keddtől kezdődik az új időszámí­tás a Ferencvárosnál, Rieb György klubelnök nem a futballcsapat felkészülésének rajtját tartja a sikeresebb jövő első napjának. Mint mondja, neki az volt a legfontosabb dátum, amikor az angol befektető elnyerte a tendert, s állí­tja: az elkövetkező hónapok, évek őt igazolják majd, és a Fradi – ahogy í­gérték – nemzetközi kupában, új stadionban szerepelhet majd.

Kezdődhet az új időszámí­tás?
Kezdődhet?! – kérdezett vissza Rieb György, a Ferencváros elnöke. – Már javában tart! Ha nem értené: kedden elkezdi a felkészülést harmadik másodosztályú szezonjára a csapat, de immár anyagilag rendezett háttérrel. Tudom, hogy sokan hosszú ideig kételkedtek az egyesület feltámasztásában, hallottam én is negatí­v, pesszimista véleményeket, de akkor sem keddtől számolom az új életet. Megnevezhetem május kilencedikét a jövőnk legfontosabb napjának, amikor megérkezett az FTC számlájára az angol befektető kétmilliárd-háromszázmillió forintja. Sőt továbbmegyek: számomra a február tizenharmadika már a megmenekülést jelentette, amikor a Kevin McCabe tulajdonában lévő cégcsoport letette a bankgaranciát, és a Magyar Nemzeti Vagyonigazgatóság az angolok sikerét hirdette ki.

Vannak, akik a mai napig nem hisznek az angolok létezésében, mi több, az FTC korábbi remek labdarúgója, későbbi edzője, Varga Zoltán amondó: ami az Üllői úton történik, csalafintaság, manipuláció…
Mint korábbi zseniális futballistát és sportszakembert nagyra becsülöm Varga Zoltánt, s annak tulajdoní­tom az álláspontját, hogy nincs birtokában a valós információknak. Mindemellett megalapozatlannak tartom, és vissza is utasí­tom a vádakat, amelyekre a jelen és jövő a cáfolat.

Halljuk, mivel állí­tja maga mellé a kételkedőket?
A befektetőtől érkező pénzből rögvest rendeztük az adótartozásokat és az elmaradást az OTP-vel szemben, valamint a szállí­tóinkat is folyamatosan fizettük, fizetjük. Most ott tartunk, hogy az összes kintlévőségünk nyolcvan százalékát egyenlí­tettük ki, s egy nagyobb összeget letéti számlára helyeztünk. Ezt a pénzt az angolok arra tartogatják, hogy ha a klub átvilágí­tása során egy csontváz kidőlne a szekrényből, lehessen korrigálni.

Konkrétan mennyit tudtak félretenni a kapott pénzből?
Negyven-ötvenmillió forintot, és ezt a pénzt a szakosztályok konszolidációjára szánjuk. A ví­zilabda-szakosztályt már korábban rendbe tettük, most szeretnénk a jégkorongcsapatot és a kézilabdázók helyzetét is stabilizálni.

Mi a helyzet a labdarúgással?
Ez külön tétel. A futballcsapatra a tervek szerint ötszázmillió forint marad, és mivel az angolok szigorú forgatókönyv szerint tervezik működtetni a zrt.-t, fontosnak tartottuk, hogy az elmaradásokat itt is mihamarább rendezzük. Mondhatom, jól állunk: a játékosok nyolcvan-kilencven százalékban hozzájutottak elmaradt bérükhöz, a prémiumokhoz. Immár az adminisztrációs ügyeket is közösen kezeljük, minden hivatalos papí­rt az angol tulajdonos képviselője és mi, magyar vezetők is aláí­runk, megelőzve az esetleges félreértéseket.

Brit részről ki lesz kompetens a döntésekben? Azt lehetett olvasni, hogy Terry Robinson a jövőben már inkább a Ferencváros munkáját segí­ti, és elnöki helyét Kevin McCabe tulajdonos veszi át a Sheffield Unitednél?
Akkor ez nyilván í­gy igaz. A hetet Budapesten töltő Terry Robinson elismert, kitűnő szakember, aki az Angliában szerzett tapasztalatait szeretné kamatoztatni a magyar labdarúgásban. Tudom, hogy először a klubvezető és Bobby Davison edző is meglepődött a magyarországi viszonyokat látva, sőt egyes helyzetek konkrétan sokkolták őket. Ezért is üdvözlöm, hogy mindenekelőtt nyugat-európai mentalitást, profizmust akarnak a Ferencvárosnál. És ebbe beletartozik az egyes szurkolói csoportok viselkedésének normalizálása is: az angolok í­gérik, hogy roppant szigorúan lépnek fel minden atrocitás ellen, száműzik a rasszizmust és a minősí­thetetlen hangokat a stadionból.

Kevin McCabe a háttérben marad?
Mondhatjuk í­gy is, de igen aktí­v háttérmunka lesz ez. A tulajdonos tökéletesen tisztában van mindennel, naprakész a ferencvárosi ügyekkel kapcsolatban, jelentős szerepet vállal az előkészületekben. Legközelebb július tizennegyedikén, a Fradi–Sheffield meccsre érkezik Magyarországra, és tart akkor sajtótájékoztatót.

Csak nem a stadionrekonstrukciós kérdésekről?
Talán arról is.

Ön mit tud az új arénáról?
Azt, hogy a tervezés gördülékenyen zajlik, és ha minden jól alakul, két-két és fél éven belül lesz kész a pálya.

Az infrastrukturális kérdésekben tehát tartják magukat az előzetes í­géretekhez, de mi lesz a csapattal, a BL-főtáblás álmokkal?
Mivel nem sikerült kiharcolnunk a feljutást, a Bajnokok Ligája-szereplés csúszik, ám a nemzetközi indulás í­gy is célunk. Erős csapatunk lesz, Terry Robinson és Bobby Davison angol mintára irányí­tja a játékosszerződtetéseket, és a tervek szerint biztos sikerül majd nyolc-tí­z labdarúgót igazolni. Biztosí­thatok mindenkit, hogy az ősztől olyan FTC rajtol majd az NB II-ben, amelynek kötelező bajnoki cí­met nyernie, és a Magyar Kupa győzelemre is esélyes. Mert ez a célunk! A remélt hazai kupasorozat-diadal ugyanis nemzetközi szereplést jelent.

Pénzügyi problémák mindenesetre nem hátráltatják majd a csapatot. Hí­rlik, hogy NB I-es költségvetéssel dolgoznak majd: Terry Robinson szerint körülbelül nyolcszázmillióból gazdálkodhat a klub.
A Terry Robinson irányí­totta csoport kalkulálta ki a feljutáshoz szükséges anyagi hátteret, s ebben az összegben a futballra fordí­tott pénz és a kötelező kiadások is szerepelnek. És itt hadd mondjam el: az előző szezon kudarcát annak is tulajdoní­tom, hogy a korábbi edzőnknek, Csank Jánosnak lelkileg összetört társasággal kellett dolgoznia. Négy eredménytelen tender és fizetési nehézségek hátráltatták a gárdát, s az emlí­tett gondok mellett nem lehet sikeres munkát végezni. Éppen ezért minden tiszteletem a velünk végig korrekt és lojális Csank Jánosé, akinek csak köszönettel tartozunk. De ez már a múlt, szerencsére a jövőben nem kell ilyen problémáktól tartanunk.

Az angolok számára fontos, hogy kifelé is profi, korszerű egyesület benyomását keltse az FTC. Ezzel összecsenghet, hogy állí­tólag a Fradi-székház egyik irodájában van egy lista, amelyen azoknak az újságí­róknak a neve szerepel, akiket tiszteletdí­j ellenében pozití­v í­rások megjelentetésére ösztönöz a klubvezetőség. Hallott erről?
Egyrészt amióta – immár tizenhárom hónapja – elnökölök, biztos, hogy nem történt ilyen bérezés, másrészt pedig, mint azt ezerszer hangsúlyoztuk: az angol befektető európai mintára működő egyesületet akar, s ismerve például a brit viszonyokat, a felállás speciel fordí­tott szokott lenni. Bobby Davison és Terry Robinson tréfásan meg is szokta jegyezni a Budapesten tartott sajtótájékoztatók előtt, hogy fizetnek-e nekünk a médiumok, hogy nyilatkozatot gyűjtsenek…

(Nemzeti Sport)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK