– Mondd Győző, miként születtél újjá, kerültél vissza a válogatók bizalmába?
— Amikor 1979 nyarán a Volánhoz igazoltam, tudtam, hogy le kell mondanom a válogatottságról. Egy kis csapatnál, amelyik a kiesés ellen küzd, nem könnyű kiemelkedő teljesítményt nyújtani, ráadásul én akkor már elmúltam 30 éves és a fiatal Szántó biztos pontnak látszott a jobbhátvéd helyén. Én azonban igyekeztem megszokott játékomat nyújtani és a bajnokság végén a Népsport posztonkénti rangsorában én vezettem a jobbhátvédek mezőnyét. Ennek ellenére, meglepetésként ért, hogy Mészöly Kálmán idén tavasszal meghívott a keretbe. Talán annak is szerepe volt ebben, hogy egyre többen játszunk most „az argentinok” közül, és én jól megértem magam Bálinttal, Nyilasival és Fazekassal az összjátékban.
– Hogyan vélekedsz az NB I. jobbhátvédeiről, kiket tartasz legnagyobb riválisaidnak ?
— A diósgyőri Szántónak minden adottsága megvan ahhoz, hogy hosszú távon „bérletet váltson” a válogatottságra. Gyors, kemény, remekül szerel és ért a felfutásokhoz. Ezenkívül igen sokoldalú játékos, középpályásként és beállósként egyaránt használható. Ami talán egyelőre az én javamra billenti a mérleg nyelvét, az az összjátékhoz való készség és a nagyobb tapasztalat, amit csak hosszú évek munkájával lehet megszerezni. Paróczainak mintha gyengébben menne most, és ő sajnos sérült is. Török Peti, akivel szinte egy évtizeden keresztül páros versenyt vívtunk a válogatott 2. sz. mezéért, nem a régi.
– Mennyiben jelent más feladatot a Volánban jobbhátvédet játszani, mint a Fradiban?
— Nem is lehet összehasonlítani a kettőt Annak idején a Ferencvárosban, mindenkinek, még a középhátvédnek is volt támadó feladata, én pedig szinte második jobbszélsőt játszottam. Erről a stílusról aztán egyik napról a másikra le kellett mondanom, mert egyszerűen lehetetlenné tette az a tény, hogy a közlekedésiek legtöbb mérkőzésükön védekezésbe kényszerülnek. Persze az ember nem felejti el olyan könnyen azt, ami tíz éven át szinte vérébe ivódott. Láthatták az Austria elleni edzőmérkőzésen is, hogy értek én még a felfutásokhoz.
– Szerinted mi az oka, hogy a Volán a jelenlegi NB I. egyik legszürkébb csapata?
— Sajnos azt kell mondanom, hogy nincs más választásunk, ezi kell játszanunk. A mi játékos anyagunkkal nem lehet rohamozni, látványosan futballozni, mert akkor egymás után kapnánk a gólokat. Nekünk szorosan kell védekezni és az ellenfél hibáit kihasználnunk.
– Biztos láttad a televízióban a Csehszlovákia—Svájc mérkőzést. E találkozó tükrében hogyan ítéled meg esélyeinket a VB-selejtezőnkön?
— Kétségtelenül remek fegyvertény volt a svájciak pozsonyi győzelme. Egy csehszlovák válogatottat nem sokan tudnának otthonában legyőzni. Ennek ellenére nemcsak a kincstári optimizmus mondatja velem, hogy bízom a továbbjutásban, hanem az is, hogy ismerem játékos társaim képességeit.
– A nemzetközi mezőnyben ki a példaképed?
— Rendkívül jó játékosnak tartom a nyugatnémet Kaltzot, az angolok két jobbhátvédjét, Nealt és Andersont, rám mégis a szakállas belga Gerets játéka volt a legnagyobb hatással.
– Az FTC—Videoton és az FTC— MTK-VM mérkőzések előtt is láttalak a zöld-fehérek öltözőjében. Nem érzel nosztalgiát a régi csapatod iránt?
— Kár tagadni, az örök szerelem a Fradi marad, ahol tíz ével töltöttem el. Sokan azt hiszik, hogy haraggal távoztam, de ez nincs így. Egy szerűen arról volt szó, hogy meg akartam nősülni és még nem volt lakásom. A Volán biztosítani tudta ezt számomra, éppen a napokban fogunk beköltözni. Meg aztán a közgazdasági egyetemen a közlekedés szakot végzem, egy évem van még hátra, és a Volánnal is ezen a területen dolgozom.
– Végül arra kérlek, hogy dobd tovább a „hólabdát’* Komjátinak, a beállósok képviselőjének.
— Komjáti Bandit magam is nagyon jó játékosnak tartom, jól fejel, az ellenfél kapujára is nagyon veszélyes. Egyszóval ideális beállós.
(Labdarúgás, 1981 május)
Vélemény, hozzászólás?