Zsibo-Zsibo-Zsibo-Zsiborás …

Bányai György egy zöld-fehér duettet hallgatott

Mezcserére várva

Ilyen az én formám, nem látom, csak hallom a kazetta cí­madó dalát: Mezcsere. Persze, ha ennek szólna úgy a refrénje, hogy „Zsibo-Zsibo-Zsibo-Zsiborás”, ebből készült volna videoklipp. És ugye a képekbe ágyazott zenés történetben talán valóban megesik, hogy a rendkí­vül csinos Melinda mezt cserél… Azt hiszem, a Fradi kapusa sem sértődne meg, ha éppen nem a hangjára koncentrálnék, hanem az esetleges látványra, ráadásul nem az övére.

De hát ezúttal nem is a cí­madó szám a fontos, mert mi kunszt van abban, ha egy énekes énekel? Hanem amikor egy futballista?!

Melindának felajánlották a nyár elején, hogy készí­tsen egy nosztalgia-kazettát. Ez egy fiatal lánynak nem túl testhezálló (lehet, hogy igaza van Freudnak, hogy pont ez a kifejezés jutott eszembe?), ám felötlött benne az a dal, aminek slágersora: „Hajrá, Fradi!” Na, í­gy már elgondolkodott az ajánlaton. Már csak azért is, mert gyerekkora óta Fradi-drukker. Ekkor született az ismert zeneszerző, Blum József ötlete: mi lenne, ha nem a régi dal zengené az FTC dicsőségét (különben is hol van az már?), hanem egy vadonatúj. (És persze össze is állhatna az ötleten elindulva egy friss „dalkollekció”.) Ezt az újat elénekelhetné Melinda egy ferencvárosi focistával, mondjuk, Zsiborással.

Igen, ez a név jutott eszébe egyből, s teljesen természetesen az énekesnő is ennél maradt. Így, utánagondolva tényleg mi sem természetesebb, hiszen amióta Zsiborás neve létezik a köztudatban, azzal a Ferencvárosé párosul. Igaz — noha nem is oly rég bravúrjaival szinte egyedül tartotta felszí­nen a már-már süllyedő „Fradi-hajót” — vérbeli sztár sosem volt. Talán jó is, hogy í­gy alakult, jegyzi meg, mert ha nagyon sztárolták volna, bár lehet, hogy most kint lenne, de az is lehet, hogy bent. Hogy kint legyen, arra elég nagy esélye volt a nyár elején. Szöul azonban nem az örömök városa számára, hanem a kí­noké: az előolimpián súlyosan megsérült, odalett a kecsegtető külföldi szerződés. A Ferencváros vezetőinek humánumán múlt csupán, hogy egyáltalán van csapata; lejárt szerződését balesete ellenére meghosszabbí­tották. A kaput azonban nyilvánvalóan más védi ebben az idényben. Nem vele kezdődik az összeállí­tás, mégis Ő jutott Blum József eszébe.

Mások is egyre többet emlegetik, némi nosztalgiával. Zsiborás Gábor csak legyint erre:

„Mindig az a jó kapus egy idő után, aki éppen nem véd.”

Eleinte örülnek az újnak, ám az minél több mérkőzésen szerepel, szükségképpen gólokat is kap, a szurkoló képzeletében pedig csodakapussá válik, akit annak idején szintén szidalmazott. Különben is, figyelmeztet Gábor, alapvetően más a kapus és a mezőnyjátékos helyzete, a legtöbb gólt éppen a legnagyobb kapusok kapják. Shilton vagy Zoff például, mert negyvenen túl is védtek, védenek. S amikor azt a bizonyos, úgynevezett „megbocsáthatatlan” hibát elkövetik, mindent rájuk olvasnak, mint Zoffra, akiről fél évvel a megnyert világbajnokság után „kiderült”, hogy vak, már nem látja elég jól a labdát.

Szóval gyakran az a király, aki éppen nem lép pályára. Zsiborás, ezt meg is mondta Józsa Miklósnak, akivel egyébként jó barátságban vannak. Volt is némi lelkiismeret furdalása, amikor a dallal megkeresték, hogy miért ő „szerepeljen”, amikor jelenleg Józsa a Fradi első számú kapusa, ráadásul „poszterarca van”, s mindennek tetejébe annak idején énekelt a rádió gyermekkórusában. Hát azért, mert a mostani Fradiból Zsiborás Gábor a leginkább zöld-fehér, s nyilván nem véletlenül választották csapatkapitánnyá egy esztendeje. És nem véletlenül „választották” énekesnek sem.

Amikor Blum József találkozott Zsiborással, rögtön lejátszotta neki a dallamot egy szintetizátoron. Gábornak tetszett és bólintott, aminek eredményeképp kapott egy magnófelvételt, hogy hallgassa, barátkozzon a zenével, a szöveggel, pontosabban: tanulja meg. Így is történt.

Ekképp fakadt dalra a kapus, Melinda pedig ezúton értesí­t mindenkit, hogy ő ennek ellenére nem fog védeni. Csak a kezdő rúgást végzi el december 3-án az Üllői úton, ahol a Veszprém csapata lesz a soros vendég. Ott már meg is lehet majd vásárolni az énekesnő kazettáját, amire Hevesi Tamás (ismerős név a Névtelen Nullából) és Blum József í­rt dalokat; ezek sorában hangzik fel a Zsiborásról és Zsiborással szóló. A meccs végén Melinda és Gábor a Fradi klubházában dedikálja a kazettákat.

Különösen szurkolnak majd a csapatnak, hiszen sikerük részben az ő sikerükön is múlik; ugyanis vesztes meccs után sokak jókedve megcsappan. Hiába Zsiborás népszerűsége, ha a szurkoló megesküszik, hogy azon túl nem akar egyetlen fradistát sem látni, sem hallani, s nincs az a szép és szép hangú nő, aki akárcsak egy pillantásával is megvigasztalhatná.

Nem a sportról szól Melinda kazettája, még ha érdekes (zöld-fehér) szí­nfoltja a dalgyűjteménynek az ő duettje a kapussal. A cí­madó dal — a Mezcsere — stí­lusváltást jelez, nem a focira utal. Melinda (és Gábor) mégis nagyon reméli, hogy a Mezcsere sok szurkoló élménye lesz (még ha az élmény csupán akusztikai is), s hogy jókedvükben, nem pedig bánatukban ismételgetik majd: Zsi-bo-Zsibo-Zsibo-Zsiborás …

Ám ez még a jövő zenéje.

Forrás: Képes Sport 1988