Muzeális barangolás – Győri ETO

Kedvelem a Győr elleni meccseket. Annak ellenére, hogy a két csapat először 1922-ben játszott egymás ellen, a figyelem a hatvanas években terelődött a két zöld-fehér csapat összecsapásaira. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy azokban az években volt mindkét csapat aranykora. A Győr 1960-ban jutott vissza az élvonalba (Győri Vasas ETO néven) és már 1963-ban bajnoki cí­met ünnepelhetett. Igaz, hogy csak félszezonos bajnokságban, és hármas holtverseny után jobb gólaránnyal nyerték meg első bajnoki cí­müket a Honvéd és a Fradi előtt. Ráadásul ez után kezdett „érdeklődni” a politikai is az ETO iránt, és amikor a Rába gyár tejhatalmú vezére lett Horváth Ede, a focit is magához láncolta. A fúzió 1965-ben következett be, innentől már Rába ETO néven játszottak.

A hatvanas évek rangadóiból először természetesen a legendás 1962/63-as bajnokcsapat, áprilisi mérkőzését emlí­tem, amit fölényesen nyertünk 5:3-ra, amire 1963 őszén még rátettünk egy lapáttal, mert Győrött nyertünk 4:2-re (ebben a fél szezonban „nyertünk bajnokságot” a hazai csapatnak emlékezetes körülmények között). A következő emlékezetes találkozóra 1965. augusztusában került sor. Ha leí­rjuk azt a évet, hogy 1965, akkor minden Fradistának egyből a történelmünk legfényesebb diadala ugrik be: 1965. június 23, Torinó, VVK döntő. Ennek tudatában a Győr elleni augusztusi mérkőzés eléggé felfokozott hangulatban zajlott, de a csapat tartotta a formáját és simán gurí­tott egy hatost a vidéki zöldeknek. Főleg Albert és Fenyvesi volt tarthatatlan, Flóri három gólt vágott, Máté meg kettőt. Mindezt hatvanezren látták, mely elsősorban a „friss és üde” VVK serlegnek szólt, de a csapat meg is hálálta, mert szétfutotta és időnként az őrületbe kergette a vendégeket a látványos játékával, melyen a gólszerzőkön kí­vül szinte az egész csapat osztozott.

Ugorjunk néhány évet, de közben azért álljunk meg 1967. márciusánál, hiszen a 20. bajnoki cí­met szerző évben is győzelemmel jöttünk haza Győrből. 2:1-re nyertük a rangadót (a Győr sokáig ott loholt a sarkunkban), Novák és Albert góljaival. A bajnokság vége már sétagalopp volt, a Győr mellett az Újpest is lemaradt, í­gy fölényesen, sokak szerint a zöld-fehér történelem egyik legjobb Fradija gyűjtötte be a 20. bajnoki cí­met. Lakat mester aranycsapatának legendás csatársora (Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona) 85 gólig jutott, a „Császár” az év játékosa lett, és teljesí­tménye betetőzéseként az aranylabdát is neki í­télték.

Átugorva a hetvenes éveket, ismét olyan évek következtek, melyek elsősorban a győriek számára emlékezetes. Bár az évtized első bajnoki cí­mét a Fradi szerezte, de az utána következő két szezon a Verebes féle aranycsapat korszaka volt. A „Mágus” volt a győri kispadok királya, összesen 214 mérkőzésen irányí­totta az ETO-t. Ezekben az években számos nagyon emlékezetes mérkőzést ví­vtunk még akkor is, ha ezeken általában győri sikerek születtek. 1981-ben 2:0, 1982 őszén 3:0 a Győr javára. Ha a két csapat összecsapásait vizsgáljuk, akkor egy dátum minden bizonnyal kiemelkedő helyet követel magának: 1983. május 22. Sokak szerint minden idők egyik legemlékezetesebb és legjobb bajnoki meccse volt a győri 3:3, mely a bajnoki cí­met is eldöntötte a hazaiak javára (de ha Koch kapufája bemegy). Nyilasi egyik legjobb mérkőzését játszotta, mesterhármast ért el, de ez is kevésnek bizonyult. Pedig vezettünk 2:0-ra és 3:2-re is, de az ETO nem adta fel és sikerült egyenlí­tenie.

Egy újabb évtizedes ugrás és eljutunk 1990. november 14-hez, amikor is Nyilasi Tibor visszatért Győrbe, igaz nem játékosként, hanem edzőként. Az alakulófélben lévő csapatunk nyert 1:0-ra. Ha az 1983-as győri mérkőzésre azt mondjuk, hogy emlékezetes csatát hozott, akkor ugyanez elmondható az 1992-es találkozóról is, igaz ez főleg csak nekünk nyújtott fantasztikus élményt. Nyertünk 6:1-re egy olyan összecsapáson ahol nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Az eredményen túl volt még egy hasonlóság az 1983-as mérkőzéssel. Akkor Nyilasi Tibor szerzett három gólt, 1992-ben meg Lipcsei Peti kergette őrületbe a hazai védőket. Ráadásul mindkettőjük első gólja örökké emlékezetes marad. Nyilasi Tibor is a féLpályáról indult el és Lipcsei Peti is. Mindketten sorra döntötték a „kuglibábukat” és úgy szerezték a góljukat, hogy körülöttük mindenki közelebbről ismerkedett a zöld gyeppel. És ha már 1992 tavaszán vagyunk, akkor még meg kell emlí­teni, hogy a dicsőséges, vereség nélküli tavaszi sorozatunk bajnoki cí­met ért!

A XXI. század egy sima 3:0-s győzelemmel indult, ahol a hazaiaknak semmi esélye sem volt a pontszerzésre. A „kalandos” és inkább egy flúgos futamra emlékeztető 2000/2001-es bajnokságot úgy nyertük meg, hogy az alapszakaszban bukdácsolva a harmadik lettünk az „A” csoportban (8 ponttal szereztünk kevesebbet, mint a Lombard és a Dunaferr), majd a rájátszásban megtáltosodott a Csank János irányí­totta Fradit és megnyerte a bajnokságot.

A Győri ETO elleni muzeális barangolásunkat 2004. augusztus 8-án fejezzük be, ahol is 4:2-re nyertünk idegenben. Természetesen szándékosan zártam le ezzel a mérkőzéssel a visszaemlékezést, hiszen ekkor nyertünk utoljára Győrött. Ez persze csak „papí­ron” jelent 7 éves nyeretlenséget, hiszen mindannyian tudjuk, a jogtalan kizárásunk miatt három év veszett oda. Ez persze csak elvileg szépí­t a statisztikán, hiszen azóta nem nyertünk Győrben, a visszatérésünk óta csak vereséget kerültek az almanachba.

Ezt kéne 2011. szeptember 18-án megtörni. Ha a két csapat jelenlegi helyezését vesszük figyelembe, akkor most is a hazai zöld-fehérek az esélyesek, de a múltban már többször előfordult, hogy egy remek mérkőzésen, fölényes győzelmet arattunk. 2011-ben még el is tekintenénk a fölényes győzelemtől, és egy minimális egygólos sikernek is nagyon tudnánk örülni.

– lalolib –