Nagy L. naplója: FTC – 1995 június

1995. június 1.

Valószí­nűleg ezt a napot, majd úgy fogják emlegetni az évkönyvek, mint egy korszak végét. Igaz, a szezonból még hátravan néhány mérkőzés, az azonban már eldőlt, hogy Lipcsei Péter az Fc Portóhoz szerződött. Az aláí­rások sem hiányoznak már a papí­rokról, í­gy a dolog végleges. Az elmúlt hat évet pedig, Lipcsei Péter játéka fémjelezte a csapatnál. Rengeteg szép emlék marad a szurkolókban róla, hisz számtalanszor egymaga vitte a csapatot előre, bajnoki cí­mig és kupagyőzelmekig, valamint a nemzetközi találkozókon is derekasan helytállt. Az egyik ilyen alkalommal figyeltek fel rá a Portó vezetői. Mégpedig az őszi, Üllői úti FTC-Portó 2-0-ás találkozón. Igaz, a gólokat Zavadszky és Neagoe szerezték, de ő is nagyszerűen játszott.

Az elmúlt hetekben sokan figyelték. Talán ez megzavarta, és nem tudta azt a szintet teljesí­teni amit én, és sok más szurkoló is elvárt tőle. A Vác ellen az első félidőben tragikusan játszott, és í­gy a csapat szellemi vezér nélkül vergődött. Hiába hajtottak becsülettel a kiegészí­tő emberek, fazont csak ő ( és Lisztes, aki azonban túl fiatal még, hogy hétről hétre a vállán vigye a társaságot) tudott volna adni. Elkeseredésemben bekiabáltam neki, hogy cseréltesse le magát, és vissza se jöjjön többet. Bezzeg most tiszta fejjel nagyon sajnálom, hogy elmegy. Nagy kérdés marad, lehet-e pótolni? Valószí­nűleg nem, és ezért gondolom azt, hogy egy korszak lezárult.

Az élet azonban megy tovább, és a dal is azt mondja, hogy FRADI VOLT, FRADI LESZ, MÉG A FÖLDÖN EMBER LESZ… Ennek tudatában már a jövőre gondolva, az egyesület vezetése elkezdte az új játékosok becserkészését. Majdnem biztos, hogy a most váci Nyilas Elek nálunk folytatja. A vezeték neve ugye, nagyon hasonlí­t . . . , bár a játéka is hasonlí­tana! Na de ne álmodozzunk…

1995. június 3.

A mérkőzés kezdetére majdnem telt ház fogadta a kivonuló csapatoka,t és az alkalomhoz illő nagy hangorkán. Jó néhány hete már, hogy ekkora volt a hangulat.

Ferencváros-Debrecen 3-3 (1-1)

Szeiler-Telek-Hrutka, Szekeres – Páling, Simon, Lipcsei, Czéh, Keller-Nagy Zs., Kopunovics

A csapat nagy akarattal és lendülettel kezdte a mérkőzést. Lendületes akcióink azonban megakadtak a kitűnő erőkből álló védelmen. Az első igazi helyzetünket Kopunovics hagyta ki, úgy nyolc méterről. Néhány perc múlva aztán megszereztük a vezetést. A játékhoz alig-alig valamit hozzátéve Lipcsei a tizenhatos vonalán köténnyel passzolt Cséhhez, aki bal külsővel kapásból a bal sarokba lőtt. A gólszerző öröme óriási volt, a közönségé nem különben. Czéh, szerintem nagyon sokszor csereként játszott jól, és segí­tette a csapatot pontokhoz. Most az igazi helyén -a középpályán játszva – a csapat mozgatórugója volt. Megérdemelte azt, hogy ő szerezze ezt a nagy jelentőségű találatot. Két perc múlva a mennybe juttathatta volna magát és az egész Fradi-családot. Hrutka a jobb szélen meglépett, és nagyon jól adta középre a labdát. Czéh a hosszú oldalon, 3 méterre a kaputól fejelhetett. Sajnos, előrevetődve keresztbe fejelt a kapu előtt, a háló helyett. Ezt követően Kopunovics hagyott ki két helyzetet, az egyiket megint csak Czéh labdájából.

A 37. percben a kitűnő hangulatot elrontották a nagyon jó benyomást keltő debreceniek. A bí­ró -tévesen- í­télt szabadrúgást. A 30 méterről leadott lövés veszélytelen volt mindaddig, amí­g bele nem ért egy csatár. Szeiler tehetetlen volt. A szünet í­gy azzal telt, hogy a közönség Lisztest kí­vánta a pályára, Novák cserélt is, de nem Krisztiánt küldte a pályára. Az év folyamán többször szerzett Hrutka fejseket. A mostanival először még visszajött-turbánnal és véres mezzel, de a második félidőre már nem jött ki. Helyén Kuznyecov játszott tovább.

A második félidőben folyatódott a magyar pályákon ritkán látható nagy iram, mely szí­nvonallal is társult. A Debrecen semmiképpen sem akart kikapni, hisz az UEFA kupa indulásához pontokra volt szüksége. A mieink pedig az év legjobb hazai teljesí­tményével és óriási Fradi-szí­vvel játszottak.

Az 53. percben Szekeres hibás átadása után egy csatár ugrott ki. Szeiler talán feleslegesen buktatta, a csatár már kisodródott. A büntetőt értékesí­tették. Válaszként a fiúk még nagyobb sebességre kapcsoltak. Mentünk-mentünk előre, de gólt nem sikerült szerezni. Novák újra cserélt és Páling helyére Lisztest állí­totta be a közönség nagy örömére. A kis karmester egy kapáslövéssel tette le a névjegyét, és azzal, hogy a támadásaink mindjárt ötletesebbek lettek. A nagyon jól játszó Czéh és Keller mellé újabb agilis társ érkezett, í­gy veszélyesebbek lettünk. Ennek ellenére egy kontrából újabb gólt kaptuk. A jobb oldalon Dombi ment el. Lipcsei szerelhette volna ha nem magára vigyáz, hanem legalább olyan erőszakos mint a vele szemben álló, vagy mint régebben volt ő maga. A szélső lövése kapufa lett, de a kipattanót befejelték.

Veszni látszott az ünnep. Már azt gondoltam, majd a jövő héten… Szerencsére a csapat nem í­gy gondolta. A mindig nagy lelkesedéssel játszó Simon, a középkezdésnél próbálta tüzelni a többieket, ebben a csapatkapitányunk volt leginkább segí­tségére. Az eredmény nem is váratott sokat magára. Két perc múlva Simon í­velt előre. A tizenhatoson belül Szekeres (kb 7 méterről) erős fejessel vette be a kaput. A csapat gyorsan visszaszaladt a kezdéshez, hisz volt még 14 perc hátra. A labda megszerzése után újraindult az offenzí­va. Csak három perc kellett az egyenlí­téshez. Czéh szögletét az eddig nem túl jól játszó Kuznyecov előrevetődve fejelte a kapuba. Az örömöt, mely az egész stadiont összefogta egy egésszé, leí­rni nem lehet. A harmadik bekapott gól után a csapat olyan elánnal támadott, hogy (az egyébként nagyon jó Debrecen sem) azt semmilyen elszántság és erő nem tudta volna megállí­tani. Az egyenlí­tés már a bajnoki cí­met jelentette. Ennek ellenére a csapat tovább rohamozott. A győzelem megszerzése azonban már nem sikerült. Még 4-5 perc volt hátra, de a fiatalok már bent voltak a kerí­tésen belül. Játék már nem volt. Az óra még nem ugrott a 45. percre- vagy talán abban a pillanatban amikor odaért- a klubház felől a, bí­ró háta mögött, néhányan már beszaladtak a 16-os vonaláig. Amikor a játékvezető ezt meglátta -nagyon okosan- lefújta a mérkőzést. Ezzel hivatalossá vált, hogy a FERENCVÁROSI TORNA CLUB történetének 25. bajnoki cí­mét ünnepelheti.

Arany lányaink után, a fiúk is „aranyosak” lettek:

Meg is tettük tisztességgel. A pályát pillanatok alatt ezrek és ezrek lepték el. A hangszórókból a Queen zenélt, hirdetve, hogy mi vagyunk a bajnokok. Amikor a játékosok valahogy kijutottak a tömegből a dí­szpáholyból locsolták a szurkolókat. A tábla felőli kapu hálóját percek alatt szétszedték, ereklye gyanánt, de a cserét jelző táblák sem maradtak a tárolójukban. A nézők újra visszavedlettek szurkolókká, és ez nem csak azért volt, mert célba értünk, hanem azért is, mert a csapat jól és főleg lelkesen játszott. A mérkőzés (a kitűnő ellenfél jóvoltából is) sokáig emlékezetes marad, mert messze kiemelkedett a magyar szí­nvonalból. Novák Dezső (aki nagyon elérzékenyült a siker után) elérte azt a bravúrt, hogy újra bajnok lett az első évében, mint a nyolcvanas évek elején.

1995. június 8.

Ví­zilabdázóink nem jutottak be a bajnokság döntőjébe. Igaz az ellenfél a nagyon erős UTE volt. A csapat dicséretére legyen mondva, csak a harmadik mérkőzés hozott végleges döntést. Az első találkozót ugyanis mi nyertük, nem kis meglepetést okozva. Sajnos a másik két mérkőzésen igazolódott a papí­rforma.

1995. június 12.

Három kiválóságunk -Telek, Simon, Vanicsek (ő csak volt) perének harmadik fordulója zajlott ezen a napon.

A vádbeszéd és a védőbeszéd elmondása volt műsoron. Az ügyész felfüggesztett börtönbüntetést kért, lényegében bizonyí­tékok nélkül. Az í­télethirdetésre egy hét múlva kerül sor. Sajnos megint oda jutottunk, hogy nem kell fellapozni a történelemkönyveket azért, hogy üldöztetésünket konkrétumokkal bizonyí­thassuk. Havasi Mihály egy elnökségi ülési döntés értelmében nem kí­sérte el a játékosokat: „Arról van szó, hogy pozití­v irányban úgysem tudnánk befolyásolni a bí­róságot, nem is akartuk. Manapság olyan a helyzet, hogy komoly indulatok szabadultak el a Ferencvárossal szemben. Nagyon sok ember szemében szálka a Fradi.”

1995. június 13.

A kapuskérdést megint feldobta a Sport. Állí­tólag megtudták, hogy a Csepel és az FTC már meg is egyezett. Hajdú Attila az Üllői útra költözik, pontosabban visszaköltözik, hisz a mi nevelésünk. A vételár állí­tólag 17,5 millió forint.

A lapban megszólaltatták Szeiler Józsefet. Kapusunk azt nyilatkozta, hogy ő bizony hajlandó felvenni a harcot bárkivel a Fradi egyes számú mezéért. Arra azonban nem hajlandó, hogy Magyarországon más csapatban védjen. Ha az egyesület nem tart igényt a szolgálataira, inkább külföldre megy. Ez azonban még fel sem vetődött, hisz a Fradiban az a szokás, hogy a bajnokság utolsó mérkőzése után tárgyalnak a játékosokkal. Aztán a hí­r, igaznak bizonyult.

Hajdú Attila az eseményt élete legboldogabb pillanatai közé sorolja.

„Anyám 6 évvel ezelőtt megjósolta: Fogsz te még a Fradiban védeni.”

Akkoriban nagyon a padlón volt, hisz szeretett nevelőegyesületét kellett elhagynia. Most mégis úgy értékeli, hogy ehhez a szerződéshez talán szükség volt az akkori búcsúra. Jó kezekben ( Kakas László, volt kapusunkéban ) volt, és nem érhette az a vád, hogy az apja miatt kap lehetőséget. Idősebb Hajdú -a 70-es évek Fradijának kiváló hálóőre-ugyanis akkor  edző volt a csapatnál. Most újra az edzője lett, de a helyzet nagyon megváltozott. A fiú már nem tehetség, hanem bizonyí­tottan kiváló kapus. Állí­tólag neves külföldi egyesületeket előztünk meg a megvételekor. Valószí­nűleg nagy szükség lesz a jó teljesí­tményére az őszi BEK mérkőzéseken. Hajdú Attila tulajdonképpen egy „versenyfutás” győztese, hiszen az egyesület egy másik kapussal is tárgyalt. Végh Zoltánnal aki az ETO focistája. A vesztes amikor látta, hogy nem ő a befutó, kí­gyót-békát kiabált a vezetőségünkre, mondván, hogy őt végig hitegették és éreztették vele, hogy a legnépszerűbb csapattal tárgyal, és hogy a feltételeket nem ő szabhatja. Havasi Mihály viszont azt mondja, túlzott igényei voltak a hálóőrnek, amiket nem tudnak és nem is akarnak teljesí­teni. Személy szerint én örülök, hogy egy újabb saját nevelésű csapattaggal gyarapodtunk. A kapuson kí­vül is további erősí­téseken dolgoznak a vezetők. Sok név felvetődött már, de megemlí­teni a volt Hajdúk Split csatárt érdemes, aki próbajátékon van nálunk, és valószí­nűleg szerződtetjük. Dejan Milovanovicsnak hí­vják. A FIFA újra elkészí­tette a világranglistát, és azon holtversenyben az igencsak előkelő 49-50. helyen vagyunk.

1995. június 17.

Az újdonsült bajnokcsapat utolsó hazai mérkőzése, melyre mindhárman kimentünk.

FERENCVÁROS-Parmalat 2-3 (1-1)

Szeiler-Telek-Szekeres, Kuznyecov-Nagy Zs., Lipcsei, Simon, Czéh, Keller-Kopunovics, Neagoe.

Mivel, Lipcsei Péter Portóba távozik, tulajdonképpen az ö hazai búcsúmeccse is egyben, ez a „ráadásbajnoki”.

A kezdés előtt a búcsúzó sztárunkat köszöntötte mindenki. Az ünnepi kezdőrúgást a kisfia végezte el. A hivatalos kezdőrúgás után Lipcsei megköszönte a feléje áradó szeretetet, és egy pazar támadás végén 16 méterről mesterien nyesett a hálóba. Ekkor mindenki úgy érezte, a csapat komolyan veszi a ráadást. Sajnos nem í­gy történt. Az elején még Kopunovics hagyott ki egy kihagyhatatlan helyzetet, de már a 10. percben egyenlí­tettek a Fehérváriak. Tulajdonképpen az első kapuralövésükből. Sajnos Szeiler igazolni látszott a vezetők döntését Hajdú kapussal kapcsolatban. Potya í­zű volt a gól.

Ezután szép lassan teltek a percek, szinte eseménytelenül. Néhány kimaradt helyzet, de semmi rendkí­vüli. Czéh Lászlón kí­vül senki nem volt, aki rendesen összpontosí­tott volna. Lipcsei Peti is eltűnt a mezőnyben, pedig azt lehetett volna gondolni, hogy most utoljára még megrázza magát, sajnos nem tette. Az ő gyengélkedése pedig döntően befolyásolta a csapat teljesí­tményét. A nyugalmat aztán a bí­ró unta meg leghamarabb! A Parmalat védőinek sorozatos szabálytalanságait sokáig nem torolta meg, aztán egy sima lökésért sárgát adott egyikőjüknek. (Talán eredményesebb lett volna a támadójátékunk, ha néha szabályos eszközökhöz nyúlnak a vendégek.) Egy percre rá a sárgát a bí­ró kiegyenlí­tette. Telek első hibájáért felmutatta a lapot. A közönség háborgott-joggal. Nem első eset, hogy alkalmatlan játékvezetőt kapunk.

A szünetben a melegí­tő játékosok között volt Albert is, aki hosszú sérülésből épült fel. Negyed óra elteltével Novák cserére szánta el magát. Miközben azon szörnyülködött a közönség, hogy döntetlennél Pálingot hozza be, gólt kaptunk. A szögletet a rövidnél befejelték. Két védő és a kapus között. A csere ennek ellenére Páling lett. Sajnos ő nem alkalmas arra, hogy fazont adjon egy csapatnak, habár nagyon hasznos robotoló. Pályára lépése után nem sokkal volt egy jó elfutása és beadása, amiből aztán nem lett semmi, mert Disztl ennél az esetnél is a helyén volt. Sokszor átéltük már, hogy az ellenfélnél van a jobb kapus. Most is. A félidő derekán Albert is beszállt, de az erő és a lendület még hiányzott a játékából. A 85. percben Szekeres nem túl erős lövését az eddig jól védő kapus a keze és lába között beszedte, í­gy legalább egyenlí­tettünk. A vége előtt aztán ki „kellett ürí­tenünk a méregpoharat, hisz bekaptuk a harmadikat.

A bajnoki cí­m ünneplése és Lipcsei búcsújátéka elmaradt. A közönség a lefújás után Nyilasi Tibi nevét skandálta. Novák elkeseredetten nyilatkozta: A második félidőben nyújtott játékkal a játékosoknak kell elszámolniuk. azt kell mondanom, a csapatnak nincs önbecsülése. Ezzel a hozzáállással szégyent hoztak magukra, de főleg az egyesületünkre, melynek jelmondata: Erkölcs Erő Egyetértés. Egyiknek sem sikerült megfelelniük.

1995. június 19.

A törvénytelen üldöztetésünk harmadik felvonásához érkeztünk. Már a tárgyalás időpontja is felháborí­tó, hiszen mindegyik alkalom egy-egy-fontos mérkőzés elöttre esett. Mára az í­télethirdetés maradt hátra. A bí­rónő, általános felháborodásra Simont 6 hónap, Telek Mancit és Vanicseket 4-4 hónap szabadságvesztésre í­télte, egy évre felfüggesztve.

Dr Busa János ügyvéd: Megalapozatlan az indoklás, mely szerint rendőr-angyalok és játékos-ördögök csaptak össze a kispesti stadionban. Bí­rói segédlettel nem lehet zöld utat adni a rendőri önkénynek. Ez a fajta indoklás, amely most elhangzott teljesen a rendőrök oldalára húz. Egyértelműen arról szól a dolog, hogy mentse és magyarázza a rendőrök tevékenységét. Az í­téletnek a legnagyobb veszélyei abban rejlenek, hogy precedenst teremt arra, hogy a rendőrök bármit megtehetnek büntetlenül. Egyszerűen érthetetlen, miért nem értékelte negatí­van a bí­róság a hamis tények alapján született rendőri jelentést. Sajnálatos módon az í­télet túl szubjektí­v, elkötelezte magát a megalapozatlan rendőri jelentések mellett.

A csapat többi tagja eközben lemezre énekelte, az új Fradi dalt. Első hallásra olyan a különbség a mostani, és a ZÖLD ZÁSZLÓK ZÖLD SASOK… között, mint az akkori tavaszi teljesí­tmény és a mostani között.

1995. Június 21.

A Magyar Kupa döntőjének visszavágója. FERENCVÁROS-Vác 4-3(1-3)

Szeiler-Telek-Kuznyecov, Szekeres-Páling, Lipcsei, Simon, Czéh, Keller-Kopunovics, Neagoe

Mivel nem volt alkalmam vidékre lejutni, hét közben lévén, í­gy a Duna TV -n néztem a mérkőzést.

A csapat eléggé álmosan kezdett, valószí­nűleg a megnyugtató két gólos előnyünk miatt, melyet az első mérkőzésen szereztünk. Sajnos a dekoncentráltságunk hamar vezetéshez juttatta az ellenfelet. Az a legszomorúbb, hogy megint pontrúgás után kaptuk a gólt, pedig tudtuk előre, hogy ez a Vác erőssége. A balról beí­velt labdát az ötösön szabadon fejelhették a kapuba. A védelem is és Szeiler is hibázott. Néhány perc múlva már kettő null volt oda. 18 méterről védhetetlen szabadrúgásból kaptuk a másodikat. Az előnyünk elfogyott, ráadásul a csapat is halvány teljesí­tményt mutatott. Némileg nagyobb sebességre kapcsolt a csapat és kialakí­tott egy-két helyzetet. Hullámzó és egyre gyorsabb játék folyt a pályán. Sajnos a 30. percben már hárommal vezetett a Vác. Egy kis szögletet követően a 16-os sarkáról Vigh a kapu hosszú oldaléba nyeste a labdát. Ha nem mi kaptuk volna, azt mondanám csodálatos alakí­tás volt. Nem úgy Szeileré, aki megint bakizott, hisz ezen a szinten onnan, nem szabad gólt bekapni. Veszni látszott a mérkőzés. A kupa sorsában még most is biztos voltam, hisz csak egy gólt kell elérnünk és máris mienk a siker. Mint oly sokszor a tavasz folyamán, vesztett állásban megdobbant a Fradi-szí­v. Szinte a kapujukba préseltük a Váciakat, akkora nyomás volt rajtuk. Egy perc alatt megszereztük a kellő találatot. Kopunovics fejelt kapura 6-8 méterről. Koszta kapus már verve volt, hisz a labda már mögé került, de Nagy Tibor szintúgy. Ha már ott volt a gólvonalon, kivédte a fejest- de kézzel. Gyönyörű vetődése azonban nem hozott számukra megváltást, hisz őt kiállí­tották, mí­g mi 11-est kaptunk. Lipcsei pedig begurí­totta, annak ellenére, hogy egy kicsit földbe rúgott. A csapat Keller és Lisztest vezérletével tovább rohamozott, hisz a játék halogatása egyszer már megbosszulta magát ezen a forró délutánon. A 60. percben Lisztes labdájával Lipcsei ugrott ki a jobb oldalon. Miután mindenkit elfektetett, a kapus alatt belőtte a másodikat. Nagy volt az öröm a pályán, a nézőtéren és persze otthon is hisz a kupa egyik fülét már a kezünkben tudhattuk.

Néhány perc múlva Páling fejelt egy kapufát, majd kisvártatva újra Lipcsei percei következtek. Péter ezen a találkozón is nagyon ellentmondásosan játszott, hisz két szép alakí­tás közt eltűnt a mezőnyben.

A 72. percben távozó klasszisunk a 16-os vonalán egy csodaszép sarkalással hozta helyzetbe Kellert, akit 8 méterre a kaputól buktattak. A megí­télt büntetőt megint Lipcsei értékesí­tette. Mesterhármas !!! A kupa elnyerésén túl ez is csodálatos dolog, hisz kedvencünk mégis méltóképpen búcsúzott az utolsó, téttel bí­ró mérkőzésen. Lezárva egy nagyon-nagy sikerszériát mely 5 éven át az ő meghatározó játékával született. Az elmúlt fél évtizedben 2 bajnoki cí­met, 4 kupagyőzelmet, valamint 2 Szuper-kupa győzelmet illetve hármat ünnepelhettünk, hisz az idén bajnokok is vagyunk és a kupa is a miénk, í­gy szerintem a Szuper-kupa is minket illet.

A csapat most már örömfocit bemutatva a győzelmet is meg akarta szerezni. Ez sikerült is a teljesen padlóra került Váciakkal szemben.

A 75. percben Kuznyecov viharzott el a jobb szélen. Középre perdí­tését Koszta még kiütötte, de Keller lecsapott rá, és a léc alá, a kapuba vágta a győzelmet jelentő gólt. Kettős győzelemmel 6-3-as gólkülönbséggel nyertük meg idén a kupadöntőt. Keller nagyon rászolgált erre a találatra, hisz végig nagy szí­vvel és jól játszott. Igazi ferencvárosi csapatkapitányhoz méltóan. Ezután a játéktéren már semmi nem történt. Annál több a lelátón és előtte. A legvehemensebbek már tí­z perccel a lefújás előtt átmásztak a kerí­tésen. Elkezdődött a huzavona, menni, visszamászni. A tavalyihoz képest annyi különbséggel, hogy rendőrök nélkül. Végül is balhé nélkül ért véget a találkozó. Igaz az utolsó percekben már szinte keretet adtak a nézők a pályának, azzal, hogy az alapvonalon és az oldalvonalon álltak. Volt aki nemes egyszerűséggel a kapufának támaszkodva nézte, hogyan passzolgatnak fiaink, mint annak idején Újpesten. Amikor Wagner bí­ró hármat fújt a sí­pjába, a fiatalok elözönlötték a pályát. Mez és gatya nem maradt a játékoson, de a hálókat is magukkal vitték, pedig ez nem a mi pályánk volt.

Megérdemelten nyertük meg a kupát, hisz volt egy vezéregyéniségünk Lipcsei személyében aki háromszor is eredményes tudott lenni, valamint jó néhány jó teljesí­tményt nyújtó játékosunk. A második félidőben pedig Lisztes csatasorba állí­tásával a csapat vesztes állásból tudott fordí­tani, ami még a magyar labdarúgás mai helyzetében is nagyon-nagy teljesí­tmény. És ez nagy erkölcsi és lelki tartást, valamint jó erőnlétet követel.

A boldog ünneplés közepette, aztán Keller végre átvehette a kupát, hogy visszavihessük a szentélyünkbe az Üllői útra. A csapat egy olyan buszon tette meg az utat az Üllői útig, amit a Tibike meztelen busznak nevez.

Novák Dezső í­gy értékelt: Nagyon boldog vagyok, hogy ebben az évben bajnoki és kupagyőzelemre vezényeltem a csapatot. A mai mérkőzés az egész éves teljesí­tményünk hű tükörképe. Az elején bekapott három gól arra utal, hogy nem koncentráltunk eléggé, de a vesztett állásból talpra tudtunk állni, és ez a csapatom erejét bizonyí­tja.

A jelen lévő MLSZ vezetők is nagyon pozití­van értékelték a mérkőzést: Az előzmények azt sejtették, hogy egy langyos 90 perc elé nézünk, hisz a Fradi már bajnok, í­gy a Vác mindenképpen indulhat a KEK-ben. Ráadásul a Vác a hét végén még az osztályozó elkerüléséért játszik. Ehhez képest a kí­vülálló számára is rendkí­vül változatos, szí­nvonalas és gól gazdag, igazi kupadöntőt élvezhettünk végig.

1995. június 24.

Sajnos az adott szó nem mindenkinek szent manapság, í­gy lemaradtam az utolsó fordulóról. Bár mint utóbb kiderült betegségem sem engedett volna Akasztóra.

FERENCVÁROS-Stadler FC 1-1 (1-0)

Szeiler-Lipcsei-Kuznyecov, Szekeres, Páling, Albert, Simon, Czéh, Keller-Zavadszky, Kopunovics

Mint látható Lipcsei ezúttal söprögető a 3 sárgás Telek helyén. Ilyet még nem élt meg a 3 ezer lakosú Akasztó. Már kora délután ezrek zarándokoltak a stadion irányába a sártengerben. És mindenkin zöld-fehér dí­szmagyar pompázott. Bár a csapat már három hete bajnok és szerdán meg volt a kupa is, minden Franzstadti ide zarándokolt. Kivéve, akit lenyomott a betegség. Az ünnep fényét tovább emelte, hogy ifj. Albert Flórián a 200. mérkőzését játssza ma az első csapatban.

„Baj-nok csa-pat , Baj-nok csa-pat” skandálta a szépszámú (22 ezer nézőcsúcs) közönség a mérkőzés elején. A Fradi először játszott Akasztón, mindjárt bajnokként, a hazaiak viszont biztos bent maradóként. így egy tét nélküli örömfocira volt kilátás. Hullámzó mezőnyjáték után a 20. percben Czéh bal oldali beadása után Zavadszky tovább csúsztatta a labdát, az ötös jobb sarkáról Páling lőtt, épp a felső lécet találta el. Három perc múlva Kopunovics a védők között tisztán vehette át a labdát, s rutinosan tí­z méterről ki is lőtte a bal alsó sarkot. Az indí­tást a jókedvűen irányí­tó Albert Flóriántól kapta, aki egyébként is nagyszerűen játszott.

Az 59. percben egy kiugró csatárt elengedtek a védők í­gy gólt kaptunk.

Teltek a percek, jókedvű játék folyt a pályán. Helyzet itt, helyzet ott, de gól már nem született.

A 87. percben a játékvezető szabadrúgást í­télt, amit csak 27 perc múlva végeztek el!

Néhány (?) srác azt hitte vége a találkozónak, í­gy uzsgyi letéptek mezt, nadrágot, hálót- mint rendesen, mostanában. A játékot folytatni nem lehetett, csak a kényszerszünet után. Simon Tibi könyörgött a hangosbemondón, hogy hadd játszanak még egy kicsit ebben a történelmi órában. Aztán kiürült a pálya és a nézőtér, hisz csak 2-3 ezren láthatták, hogy a FERENCVÁROS Stadler FC feliratú, fehér mezben játssza le a hátralévő perceket.

Nagyon sajnálom, hogy lemaradtam erről a buliról. Annak viszont örülök, hogy a csapat akkor is jól játszott, amikor „nem volt szükség rá”.

1995. június 26.

A Nemzeti Sport egy teljes oldalt szentelt Novák Dezsőnek. Ebből az interjúból válogattam.

– A sikerek ellenére, nem minden Fradista előtt népszerű!

– Hát ezt én is nehezen emésztem meg, tekintettel arra, hogy nem tegnap kerültem a FERENCVÁROSHOZ. Azt elfogadom, hogy nem mindig rukkoltunk ki közönségszórakoztató játékkal,de a kupameccsek jól sikerültek, s a Kispest és az UTE ellen kimondottan szép dolgokat mutattunk a pályán.

– Nyilasinál nagyobb eredményeket ért el, hisz itthon mindent megnyertek és a nemzetközi porondon is értek el olyan eredményeket, melyre az emberek felkapják a fejüket, mégis ő volt a népszerűbb.

– Talán az lehet az oka Nyilasi visszakövetelésének, hogy az ő játéka viszonylag friss élmény a nézőknek. Ráadásul, méltán népszerű sztárja volt az egyesületnek. Egy gólokat ontó, igazi klasszis. Én viszont „csak” egy hátvéd voltam, igaz egy világverő csapatban. Megjegyzem Tibi éppen akkor lett ezüst-cipős, amikor én edzettem őt.

– A csapat a kupadöntőn 0-3-ról fordí­tott, ami nagyon ritka a mai labdarúgásban, de a bekapott gólok utalnak valamire…

– Először is szeretném leszögezni, hogy egyik kapusunkat sem küldjük el. Kétségkí­vül számos pontot vesztettünk el a hibáikból, de a védelem is hibáztatható. Ezért igazoltuk vissza Hajdú Attilát, mert most a BEK miatt gyors megoldásra volt szükségünk.

– A védelem néha lassúnak tűnt.

– Ezt el kell ismernem. Teleket kivéve az összes többi bekkünk a nemzetközi viszonylatban lassúnak mondható. Simont például ezért is vittem a középpályára előszűrőnek. Kellerrel együtt bizony már 30 évesek, í­gy gyorsulni már nem fognak, viszont mindketten a csapat vezéregyéniségei. Hrutka az NB I legjobban fejelő embere, de Telek helyén használhatatlan. Nem úgy emberfogóban. Szekeres talán a legkiegyensúlyozottabb játékot nyújtotta az egész bajnokságban. Küzdeni tudása kiváló, és gólokat is tudott szerezni. Kuznyecov sokáig sérült volt, de nagyszerű kiegészí­tő ember. Ettől függetlenül ezt a sort erősí­tendő már meg is érkezett egy jugoszláv védőjátékos aki eléggé magas is és igen jó felépí­tésű.

– Hazai szakemberek szerint a középpályán nyerték meg a bajnokságot.

– Magyar viszonylatban valóban elmondhatjuk magunkról, hogy kiemelkedő tudású labdarúgókkal rendelkezünk, akik közül bármelyikük egymaga eldönthet egy adott mérkőzést. Csakhogy Albert alig játszott, Lisztes esetében a Bundesliga szerződés zavaró volt. Lipcseit pedig -mostmár elmondhatjuk- egész Nyugat-Európa figyelte. Egymást váltották a kérők, néha többen is ültek a lelátón. A további, irányí­tásra alkalmas játékosok közül Kecskés alig tudott pályára lépni, Czéh viszont nagyon sokszor, nagyon sokat tett a csapatért. Ráadásul a legfontosabb pillanatokban. Kupamérkőzésen a Népstadionban, a Kispest ellen a kupavisszavágón, az első kupadöntőn, valamint a Debrecen ellen néhány hete. Sajnos ő Izraelbe távozott. Ebben a sorban jutott még szóhoz Páling aki nagy munkabí­rású, de az épí­tkezéshez sajnos nincs vénája. Ennek ellenére az egyik leghasznosabb ember, hisz a terhet sokszor levette a sztárok válláról. Mivel a középpályáról többen távoznak leigazoltuk Nyilas Eleket a Vácból.

– Csatársor!

-Kopunovics sajnos egy idényt kihagyott, de aztán tavasszal fontos gólokat szerzett. Neagoe ősszel sokkal jobban játszott, a tavaszra egyre szürkébb lett. Nagy Zsolt hasznosan játszott és sokszor betalált, kár hogy sérülékeny, habár magához képest ebben sokat javult. Zavadszky és Christiansen is sokat volt sérült, í­gy kevés lehetőséghez jutottak. A Dán fiú már el is köszönt tőlünk. A többiek, a légiósok is mind maradnak, de ennek ellenére egy gólerős jugoszláv fiút máris leigazoltunk.

– Elég lesz ez az állomány az ősz fő feladatára?

– Ha azt veszem, hogy a CSZKA Moszkvát kivertük, s a Portót is legyőztük itthon, a helyzet nem reménytelen. Tudjuk mekkora a tét, ugyanis ha az első akadályt sikerrel vennénk, a következő fordulóban már akkora pénzt kapna az egyesület, amelyből jövőre alaposan megerősödhetnénk. Bekerülhetnénk a játékospiaci körforgásba. Gyakorlatilag ez az egyetlen esély, hogy hosszú távon nemzetközi sikerekre is esélyes csapatunk legyen. Ha pedig ez nem sikerül, minden elsorvadhat, s marad az NB I, ami nem éppen a labdarúgás csúcsa.

– Hazai igazolásokra nem futja?

– Egészen elképesztő árakat találnak ki néhány egyesületnél. Sándor Tamásért például több tí­zmilliót kér a Debrecen, annyit pedig nem ér. Illés Béla pedig, aki átvehette volna Lipcsei szerepkörét az MTK-nál többet kapott. Ennyi pénzünk van, de tavaly is máshol voltak a nagy pénzek, mégis mi nyertünk meg mindent.

– Ön szerint miért titkolóznak a vételárak körül?

– Nos arról van szó, hogy nem csak tiszta pénzek kerülnek be a vásárlásba. Itt mossák tisztára azokat. Ehhez jön még az üzleti titok.

– Mennyit ér a Fradi mindent elsöprő elsősége a válogatott „tragédiája” tükrében?

– Én mindezek dacára azt mondom, sokat. Bármilyen mezőnyben legjobbnak lenni dicsőség az adott csapatra nézve. A válogatott az egy másik ügy , mint ahogy az is, hogy a kapitány hány futballistámat vette számí­tásba a legjobb magyar csapatból. Még nagyon sok idő kell, hogy jó válogatottunk legyen. Klubszinten gyorsabb elmozdulás várható, ott ugyanis egy gazdasági háttér, egy esetleges kiugró nemzetközi szereplés megalapozhatja a jövőt. Most ezen fáradozunk.

1995. június 27.

A csapat megtartotta a bajnoki-kupagyőztes bankettet. Az egyesület történetében először a Margitsziget körül körözve, na nem futtában, hanem a Táncsics nevű hajón, terí­tett asztalok mellett.

Elvileg bárki ott lehetett volna, ha a pénztárcája engedi. A csapaton és az FTC vezetőségén túl ott volt az MLSZ vezérkara, hogy átadja az érmeket, valamint, hogy kihirdesse azt, hogy törvényesen is mienk a Szuper-kupa. Mivel nem a mi hibánk, hogy nem lehet megrendezni -ellenfél hí­ján. A szórakozásról zenészek gondoskodtak, valamint Mészöly Kálmán, aki olyan tettet hajtott végre, amit egy kapitány sem, ez idáig. Az 1948-ban, Sallai Mihály cigányprí­más által megí­rt FRADI-INDULÓT adta elő- szólóban. A Nemzeti Sport, foci szakí­rói között ki vannak osztva az egyesületek. A mi összekötőnk Sinkovics Gábor. Itt jegyzem meg, hogy pontosan egy éve azt jósolta nekem, személyesen, hogy 10 ponttal fogja a FRADI nyerni a bajnokságot. így utólag eléggé szakszerűnek tűnik a megállapí­tása, igaz csak 7 pont lett az előnyünk. Az eseményen sajnos nem lehettem ott, í­gy az ö í­rására hagyatkoztam:

Akkor még mindenki a helyén ült, amikor a dí­szbeszédek elhangoztak, de a hangulat egyre fokozódott. Az érmek kiosztása közben, aztán, egyszer csak mindenki megmerevedett, hisz a győzök tiszteletére eljátszották a Himnuszt. Valamennyien meghatódottan hallgatták az „Isten álld meg a magyart !”. Amikor a „Hajrá Fradi, Hajrá Fradi, hajrá fiúk mert fő a győzelem !” zengett, az egész kompánia a vacsoráját fogyasztotta. A Táncsics közben meg csak cammogott-cammogott, körbe-körbe. A hajon azonban egyre nagyobb lett a forgalom, a nyakkendők meglazultak, és az enyhén zilált frizurák alatt az torkok dalolásra nyí­ltak. Ezért, ugye nem jár felfüggesztett…

„Ezt egy életen át kell játszani.” Állí­tólag még Novák Dezső is, ha csak egy pillanatra is de elmosolyodott. Az ünneplők a protokol szabályait lassan a Duna éjébe hagyták veszni. Akkor már hajnalodott és túl voltunk egy légitámadásszerű tűzijátékon, valamint egy Albert, páros éneklésen, ám a hangulat nem zuhant a folyóba a petárdákkal együtt. A fedélzetmester hajnal felé Lipcsei Péter volt és kezében a mikrofonnal, Pataki Attila dalát kezdte énekelni: „A kör középén állok”. Mindenki táncolt és vigadott. Aztán csönd lett. Már indult volna mindenki hazafelé, amikor Simon Tibor figyelmet kért (nem hangosan, csak egy intéssel) és elindí­tott egy számot. :”Elmegyek, elmegyek, milyen úton indulok még nem tudom..” A fedélzeten egymás nyakába borulva állt a Portugáliába szerződött Lipcsei és a távozó Balogh Tamas. így búcsúzott és ünnepelt az 1994-95-ös labdarúgó év legjobb magyar csapata.

A szemekben apró kis könnyekkel.

Gallov Rezső az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke táviratban üdvözölte a társaságot, és további sikereket kí­vánt, elsősorban a nemzetközi porondon.

Az ünnep mellett sajnos arról is szót kell ejteni, hogy a csapat ereje fogyóban van. Lipcsei, Czéh, után lehet , hogy Albert is külföldre távozik. Ez nem is annyira a hazai találkozókon okoz majd gondot,- mivel az MTK-t kivéve az összes magyar csapatnál ez a tendencia,- hanem a BEK-ben. Szerencsére a vezetőség, élükön Havasival nem tétlenkedik és a lehetőségekhez képest, próbál új játékosokat az Üllői útra csábí­tani. Szinte naponta röppennek fel a különböző nevek. Van közöttük kacsa, de akad olyan is ami valószí­nűnek tűnik. Megnevesí­teni azonban, okulva az év eleji eseményekből, csak akkor érdemes, ha a dolog realizálódik.

Megkaptam a centenáriumi mérkőzésre a belépőmet. Úgy néz ki mint egy telefonkártya. Azzal a különbséggel, hogy ezzel nem lehet telefonálni, viszont rajta van a nevem és az ülőhelyem száma 6. szektor, 18 sor, 24 hely. A belépőt a klubházban kellett átvennem.

– Nagy László –

Előző rész: 1995 május – Következő rész: 1995. július

A napló eredeti példánya: