Nagy L. naplója: FTC – 1996 május

1996. május 04.

Egész héten tervezgettem, hogy lemegyek Győrbe, aztán végül nem került sor az utazásra. Bánhatjuk, (Tónival mentünk volna) mert a csapat brillí­rozott.

A képújságból értesültem a félidei eredményről, majd nemsokára a hí­rekben bemondták:

FERENCVÁROS-Győri ETO FC 5-2 (3-0)

Nagyon örültünk az eredménynek és annak, hogy a BVSC is döntetlenre áll a félidőben. Percenként kapcsolgattam a teletexre. Végre végetért a mérkőzésük – kikaptak! A Vasas gólját Fischer Pál szerezte, aki egykoron Fradista volt. Mostani csapatában vezéregyéniségként járult hozzá a győzelemhez. A listavezetőt megközelí­tettük egy pontra!

Hajdú – Telek – Jagodics, Szűcs – Páling, Simon, Albert, Lisztes, Nagy N. – Kuntics, Nicsenko
csere; Kopunovics, Arany, Nagy Zs.

Az információkat a Nemzeti Sporttól szereztem, amiért kora reggel siettem le az újságoshoz. Már csak a pult alól tudott adni. Hiába a csapat nyert idegenben és a hátrányunk is lefogyott egy pontra.

12. perc: Nagy Norbert bedobása nagy í­vben átszállt a védőkön. A kapu előtt Albert megcsúsztatta. A jobb oldalon Páling érkezett és lőtt. A lövést a kapus bevédhette volna, de potyaként beakadt. Gondolom a tábor (15 ezer néző volt) még tombolt, amikor Nicsenko kettőre növelte az előnyt, egyéni betörés után.

Kilenc perc elteltével újra Nicsenko köszönt be. Lisztes szerzett labdát a hazaiak tizenhatosán belül. Középre adott ahol Igor nem hibázott.

A 41. percben a házigazdák büntetőt reklamáltak, í­gy a legnagyobb hangú, sárgát kapott.

Az első félidőt hamar elintéztük. Mire a hazaiak felocsúdtak behozhatatlan hátrányba kerültek. Amikor aztán beleerősí­tettek a mieink állták a sarat, sőt veszélyesen kontráztak. Klasszis különbség volt a csapatok között.

A második félidő elején az iram visszaesett, sajnos. Pedig a pálya közepén élményszámba menő csata zajlott Simon és Urbán között. Aztán újra rákapcsoltak a fiúk. A 63. percben Kuntics-Lisztes akció futott, aminek a végén Krisztián ért el gólt. A show pedig folytatódott. Albert Flórián egyéni számával. Még szabálytalanul sem tudták szerelni, í­gy megszerezte az ötödiket. Ezután valószí­nűleg leállt a csapat, mert két gólt is kaptunk. Ennek ellenére a társaság teljesí­tette a célt, és még ilyen arányban is megérdemelten nyert, és méltóképpen ünnepelte az egyesület 97. születésnapját, mely tegnap volt.

Novák Dezső:

Úgy érzem az öt gól mindennél többet mond, valóban jól játszott a csapat. Az idegesí­tő csak az, hogy két olyan gólt kaptunk, amit még ekkora előny birtokéban sem szabad. Mai játékunkkal bebizonyí­tottuk, hogy méltóak vagyunk a bajnoki cí­mre.

Most már a saját kezünkben van a döntés! Ha minden mérkőzést megnyerünk a továbbiakban – leginkább a BVSC ellenit – megvédjük a bajnoki cí­münket. Remélhetőleg í­gy lesz, mert a csapat kiheverte a hullámvölgyet és felszálló ágba került.

1996. május 05.

Újra versenyezni mentünk a BVSC uszodába. A szám megint az 50 méter hát volt. Mivel vidékiek ma nem voltak, í­gy kb. feleannyi versenyző és néző volt mint két héttel ezelőtt.

Tibike szembántalmai miatt három napja nem edzett, de az előre kitűzött és remélt célt í­gy is teljesí­tette. Az időeredménye ugyanis: 00.58,53 másodperc lett. A technika viszont kivenni valót hagyott maga után. A fenekét lógatta a ví­zben (amit ő maga utólag nem í­gy látott) és a fejét sem emelte fel rendesen. A mennyezet helyett a lábtempóját nézte. Ennek ellenére elégedetten fejeztük be a versenyt.

1996. május 06.

A két éve veretlen, és már a bajnokságot megnyert kézilabda csapatunk ma rangadót játszott Győrben. A hazaiak teletűzdelve válogatott játékosokkal. Ráadásul néhány napja kettős győzelemmel kivertük őket a Magyar Kupából, í­gy fűtötte Őket a visszavágási vágy.

Fordulatokban gazdag mérkőzésen majdnem odalett a veretlenségünk, pedig a második félidő derekén még öt gólos előnyünk is volt. A vége előtt fél percei 21-20-as hátrányban voltunk amikor elveszí­tettük a labdát. Na kikaptunk, gondoltam. De nem í­gy történt, mert 7 másodperccel a lefújás előtt visszaszereztük a játékszert, öt másodperc alatt pedig a kapu elé értünk és kiegyenlí­tettünk, megőrizve a veretlenségünket.

1996. május 11.

Már nem lehet hibázni, főleg nem a hazai mérkőzéseken. Igaz, a csapat nagyon elszántan készült a 100. Csepel elleni mérkőzésre.

FERENCVÁROS-Csepel 2-1 (1-1)

A kellemes idő hatására, és arra, hogy a csapat a múlt héten fölényes győzelmet aratott, szép számú szurkoló gyűlt össze. (13 ezer néző)

Hajdú -Telek – Jagodics, Szűcs – Páling, Albert, Arany, Lisztes, Nagy N. – Kuntics, Nicsenko
csere: Nyilas, Nagy Zs., Kopunovics

Mivel az ellenlábas BVSC csak holnap játssza le mérkőzését, győzelmünk esetén átvesszük a vezetést. Ennek megfelelő elánnal kezdett a csapat. Nagyon küzdött mindenki. A vendégeket bepréseltük a kapu elé. De tulajdonképpen helyzetünk, vagy szép akciónk nem volt. Legalábbis nyolc percig, mert akkor szemet és szí­vet gyönyörködtető támadás futott a pályán. A formáját és kedvét visszanyert Kuntics a bal oldalon remekül ugratta ki Nagy Norbit. Az alföldről hozzánk került legény duzzad az erőtől és nagyon robbanékony, í­gy könnyedén került a védő mögé. Ott felnézett és hajszálpontosan adott be. Az ötös magasságából induló labda éppen Nicsenko fejére érkezett, aki szép bólintással megszerezte a vezetést. A közönség tombolt. Megnyugodtam szemléltük, hogy a csapat továbbra is támadásban maradt, sőt helyzeteket dolgoz ki. Ezek azonban sorra kimaradtak. Előbb Nagy Norbi passzát lőtte mellé – nem sokkal – Arany, aki sajnos továbbra sem tudja azt nyújtani amiért idehozták.

A vendégek egy kicsit kimozdultak a sündisznóállásból és el kell ismerni a mezőnyben nem mozogtak rosszul. Manciék és Hajdú azonban figyelt. A felszakadozott védelemmel szemben gyors támadásokkal kí­sérleteztünk, de jó néhány elakadt lesen. Az egyik megállí­tott akció után a bí­ró bemondatta: Sportszerűen szurkoljunk és ne dobáljunk. A hangosbemondás persze csak olaj volt a tűzre. Idegessé vált a hangulat. Főleg azután, hogy Flórit lerúgták. A kettes-hármas szektor előtt történt, de hozzánk is elhallatszott a szörnyű fájdalom kiváltotta kiabálás. Flóri kí­njában fetrengett a földön, még akkor is hánykolódott, amikor a kis betegszállí­tóval a klubház éle vitték. A helyére Nyilas állt be aki régóta nem játszott talpsérülése miatt. Jellemző, hogy a mieinket mindig lerugdossák. A soron következő ellenfeleink – legyen az bármelyik-azt gondolják ellenünk kell megmutatniuk. A Csepel is í­gy tett, és úgy küzdött, mintha az élete függőt volna a mérkőzés eredményétől. E miatt van, hogy nekünk sokkal nehezebb bajnokságot nyerni, mint bárki másnak. Az év 28 mérkőzésén a csapatok „elvannak”, de az ellnünk folyó két mérkőzésen, harcolnak. Sokszor minden eszközzel. Ennek az áldozata most Vincze, Kuznyecov, Simon, és legújabban Albert. Pontosabban megint, hisz Flóri rettentően sérülékeny.

Amikor a földre került dühös lettem, mert szinte törvényszerű, hogy Ő megsérül. A játéka is olyan, hogy szinte felkí­nálja magát, hisz a labdát úgy vezeti, hogy szinte maga alatt van a játékszer. A védők persze nem nagyon férnek hozzá, í­gy sokszor a lábát találják el. Egyébként is, a testi ütközéseket rendre elveszí­ti, ráadásul szerintem a lábizomzata nem lett gyerekkorban megalapozva. Ezért sérülékeny. („Iszonyú fájdalmat éreztem, és tudtam, hogy nagy a baj. Lehet, hogy szalagszakadás.”)

A pályán látottak mellett ma volt még egy látványosság, aminek persze nem nagyon örültünk. Az égen ugyanis természeti „tünemény”, egy látványos felhőkavalkáddal érkező zápor volt kialakulóban. A legfeketébb része már elhaladt felettünk, és már arra gondoltunk, talán megússzuk, amikor elindult. Mármint a ví­z áradata. Negyed óráig tartott, de bőséges volt a mennyisége. A közönség nem esett kétségbe, sőt a tábla alatt a srácok még nagyobb elánnal szurkoltak.

A csapat is rákapcsolt, és ez Arany bombájában mutatkozott meg. Sajnos a kapus kezébe ment a lövés. Már letelt a félidő amikor szerintem méteres lesről indulva a vendégek egyenlí­tettek.

Kár ezért a bekapott gólért, hisz a csapat Lisztes és a szokásosnál kissé hátrébbről induló Kuntics vezérletével jól játszott. Krisztián egy-egy alkalommal végigszlalomozott az egész vendégcsapaton (szabályosan szinte egyszer sem szerelték), Kuntics pedig nagyon jól adott labdákat, lyukra.

Sajnos, szomorú volt a szünet, mert mindenki úgy gondolta nehéz második félidő vár ránk.

Nagy elánnal kezdtük a második játékrészt. Nem sokkal a kezdés után Jagodics bombázott kapura. A kapus, sajna a helyén volt. Percenkén kerültek a játékosok helyzetbe, de a döntő pillanatban mindig becsúszott a baki. Előbb Nyilas rúgott lyukat a tizenhatos előterében, majd szögletet követően Jagodics bombázott 8 méterről mellé.

A 61. percben az ellentmondásos Arany eresztett meg kitűnő lövést, de a csepeli kapus bravúrral védett a bal felső sarok előtt. Néhány perc múlva Lisztes esernyőzése után a 16-oson belül buktatták. (El kell ismernem erre a jelentere nem nagyon emlékeztem, de a másnapi Sport külön kiemelte, í­gy meg kell emlí­teni). Sajnos kezdett fogyni az idő, és egyre kevésbé volt benne a csapat játékéban a gól. Sőt a 70. percben a vendégek majdnem gólt szereztek. Megúsztuk, az ügyetlenségükből kifolyólag. Mint minden magyar csapat, ezek is csak rombolni képesek, de ha a labda náluk van, meg vannak halva.

Novák (akit ma egyáltalán nem szidalmaztak a nemnormális szurkolótársak) cserélt. Méghozzá két csatárt. Nagy Zsolt aztán nyerő emberré léphetett volna elő, de rettentő önzősége ebben meggátolta. Remek (Kuntics indí­totta) indí­tással ment el a jobbszélen. Belül ketten kí­sérték a szélvész gyors akciót. Egészen a kapu előteréig vezethette a labdát, amikor 12 méternyire ért a bal alsó, a rövid sarokra lőtt. Az oldalhálóba! Bent ketten tomboltak mérgükben. A lelátón a 15 csepeli szurkolót kivéve mindenki. Én is nagyon mérges voltam rá, és ezt keresetlen szavakkal fejeztem ki. Lehiggadva, értem én az Ő álláspontját. Kevés lehetősége van a játékra, í­gy mindenképpen bizonyí­tani akart. Egy perc múlva – becsületére legyen mondva- a bal oldalról adott be. A másik „bejött” csatár Kopunovics jól fejelt kapura, de a hálóőr bravúrral védte a földről felpattanó labdát.

Már azt hittem, vége, és talán a bajnokság is elúszott ezen a döntetlenen, amikor a 82. percben a csapat gólra váltotta a fölényt. Tulajdonképpen megérdemeltük, hogy betaláltunk, hisz a fiúk megalkuvást nem engedően harcolták végig a második 45 percet. A sokadik szöglet után visszakerült a labda a bal szélre. Ott Nyilas hátraadott Nagy Norbi elé, aki aztán beí­velt a 16-os sarkáról. A kapu előterében Jagodics (először azt hittem Kopunovics) fejelt a léc alá. Csak azt láttam, hogy a kapus nagyon kapaszkodik, de hiába, mert a labda a hálóban megakad.

A másnap esti TV összefoglalóban láttam, hogy milyen szép csuka-fejessel vette be Jagodics a kaput.

„A hajrában már rendszeresen előremerészkedtem. Vitt előre a lendület és a győzniakarás. Jött felém a labda és viszonylag zavartalanul fejelhettem. Minden dühömet és elkeseredésemet beleadtam a fejesbe, í­gy a kapusnak nem volt esélye. Nagyon boldog vagyok, hogy újra az én gólommal szereztük meg a győzelmet.”

A Tv felvételen jól kivehető, hogy a védelem elsősorban Nicsenkora ügyel. Mi több, a Jagodicshoz legközelebb álló csepeli (Váczi Dénes) észveszejtve löki ki Igort arról a területről ahova a labda majd érkezik. De igyekezetével önmagát is kivonta Zoli útjából, aki í­gy szabadon fejelhetett. Az eddig mérgelődő és szomorkodó, csendes nézőtéren hangrobbanás történt. Tibikét felkaptam, és nagyon örültünk. Az égieknek hálálkodtam a kapott segí­tségért.

Megérdemeltük, ezt újra és újra hangsúlyozni kell.

A gól után még volt egy helyzet, de a továbbiaknak már nem volt jelentősége, A három pont megvan, és ennél nincs most fontosabb.

Novák Dezső:

Nehéz mérkőzésen a csapat nem ismert megalkuvást és ezért megérdemelten nyert, egy nagyon nehéz ellenféllel szemben.

1996. május 16.

Kézilabdás lányaink ma játszották a kupadöntő első mérkőzését a néhány napja nemzetközi kupát nyert Debrecennel szemben. Nem mindennapi képességeiket bizonyí­tja, hogy 13 góllal tudták legyőzni a vendégeket, 28-15-re. A visszavágó már csak formalitás.

1996. május 19.

A két csapat újra egymással játszott csak most bajnoki mérkőzésen és Debrecenben. Sajnos az eredmény is „más” lett. Változatos, nagy csatéban, egy góllal nyertek a vendéglátók, í­gy megszakadt a kétéves veretlenségi sorozat.

Németh András:

A már bajnok és feltehetően kupagyőztes csapattal egy, a második helyért harcoló csapat állt szemben. Sajnos a lányaimat mér nem lehetett kellően motiválni.

1996. május 22.

Ma játszotta utolsó vidéki bajnokiját a focicsapat. A helyszí­n: Akasztó, ahol egy szent őrült saját pénzén egy stadiont épí­tett a puszta közepére. Állí­tólag nagyon szépre sikerült. Szerettem volna lemenni, de e szándékom újra meghiúsult. Pedig nem sokon múlott. A menetrend szerint 13.25.-kor indult a vonat. A valóságban 13.10.-kor. Lemaradtam, mint tavaly. Nagyon felindultan hagytam magam mögött a Józsefvárosi pályaudvart a szemerkélő esőben. Dúlva-fúlva érkeztem haza, miközben magamban a felelősöket kerestem.

Otthon, egyedül lévén videózással múlattam az időt. A felvételeken a csapat mindig nyert, és a kazetta végére a bajnoki cí­met is megszereztük. Mire a család hazajött Tibike edzéséről, lehiggadtam. Szerencsére az uszodából nagyszerű hí­rekkel érkeztek. -Mi volt az edzésen ? -Semmi.

Aztán egy kis idő múlva mégiscsak „volt valami”, hisz fiúnk megkapta az igazi kék könyvét. Mostantól a FERENCVÁROSI TORNA CLUB leigazolt versenyzője lett, most már, formailag is. Ráadásul a gyorson szép eredményt ért el. 25 méteren 23 másodperc alatt száguldott végig, amiért Zsuzsa néni megdicsérte. Így lett a borongós hangulatból ünnepi pillanat. Az este közeledtével a teletex kapott főszerepet. Először csak a félidei eredményt tudtam meg: (0-1). Vezetünk!

Vártuk a mérkőzés végét és azt, hogy a képújság végre végeredménnyel szolgáljon. A finom vacsora (pazar túrógombóc) közben arról beszélgettünk, hogy amikor Tibike született a csapat Dunaújvárosban játszott bajnokit. Akkor is szerda volt, és én természetesen nem lehettem ott a mérkőzésen, de a zöld-sasok nyertek 2-0-ra Bánki és Fischer góljaival.

Megvan a végeredmény: Nyertünk 3-0-ra!

Ma, amikor Tibi megkapja a tagsági könyvet a csapat újra nyert és fontos lépést tett a bajnoki cí­m megvédése felé, minél a szünetben a BVSC vereségre állt. Kis családunk hangulata most már igen jó lett.

A vacsora végeztével vártuk a BEK döntőt, ahol egy régi ismerősünk az Ajax játszott a Juventusszal. A nagy derbi megkezdése előtt még várt ránk egy jő hí­r: Győr-BVSC 1-1.

-Biztos 11-esből egyenlí­tettek! (Másnap a sajtóban olvasva bebizonyosodott, valóban büntető révén jutottak az egy ponthoz. Ráadásul a Sport szerint is vitatható 11-esből)

A táblázat elejére ugrottunk! Így már- egészen más a világ. A két futballhérosz egyébként nem bí­rt egymással (egy-egy gólt értek el), sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbí­tásban. A tizenegyesekben aztán az olaszok 4-2 re nyertek.

A büntetőkkel nyeréshez szerencse is kell, de most a fortuna a jobban játszó mellé állt. A 120 perc alatt ugyanis jobb volt az „öreg Hölgy”. A hollandok nem tudták azt nyújtani mint a szezonban, szinte végig. 11 mérkőzésen összesen 3 gólt kaptak a mait is beleszámolva. Egyet Ravanellitől (Juve), egyet a görög Panathinaikostól, egyet pedig tőlünk. Nyilas Elek tizenegyeséből.

FERENCVÁROS-Stadler 3-0 (1-0)

Hajdú – Telek – Jagodics, Nagy N. – Nyilas, Arany, Simon, Lisztes, Keller – Kopunovics, Nicsenko
csere: Péling, Nagy Zs., Zavadszky

Az összeállí­tásból kitűnik, hogy Keller visszatért belgiumi kirándulásáról, valamint az, hogy Kuntics nincs a csapatban. A hétfői edzésen megsérült. Simon torka viszont meggyógyult, aztán a 24. percben húzódás miatt le kellet cserélni.

1. perc: Meglepte ellenfelét a Fradi. Kopunovics bal oldali beadása Arany Lászlót a hazai ötösön egyedül találta. Nem volt nehéz dolga az üres kapuba gurí­tani.

Úgy kezdett a Fradi, mintha szőröstől-bőröstől fel akarná falni a hazaiakat. Még el sem helyezkedett a 13 ezer néző amikor Arany aranyat (?) érő gólt szerzett. Mindenki azt gondolta, hogy gólparádé vérható. Ez elmaradt, mert a fiúk visszavettek a tempóból. A Stadler jól tartotta magét. Aztán a második félidőben felpörögtek a mieink és sorra alakí­tották ki a helyzeteket, elsősorban Lisztes vezérletével.

51. perc: Lisztes tértölelő átadása után Arany már túljutott védőjén, de kivárt í­gy odalett a helyzet. 57. perc: Páling beadását Nicsenko kapásból fölévágta.

59. perc: Nyilas középen hozta fel a labdát. Mindenki azt várta, hogy Nicsenko elé adja, de ő Lisztest választotta. Krisztián a bal oldalon a védők mögé került és 15 méterről a kifutó kapus mellet a kapu bal oldalába gurí­tott.

A „Kis Tizes” mint már- annyiszor vezéregyéniséggé nőtte ki magát. Cselei, indí­tásai és a gólja élményszámba menő volt. Ekkor már csak az volt a kérdés milyen arányú lesz a győzelmünk. A csapat nagy kedvvel játszott.

63. perc: Lisztes végzett el szögletet jobb oldalról, labdája a kapufa belső éléről pattant ki…

A végeredményt Nicsenko állí­totta be a 68, percben, Krisztián a gólt megelőzően klasszis megoldást választott, amikoris laza bokamozdulattal emelte át a kapus fölött a labdát. A felső lécre érkező és onnan kipattanó játékszert aztán Igor öt méterről, fejjel besegí­tette a hálóba.

Gól ezután már nem született, de lehetőségünk még akadt:

68. perc: Krisztién ismét remekül ugratta ki Nicsenkot, aki már 15 góllal vezeti a mesterlövészek listáját (ebből a Fradiban hetet ért el), de a kitűnő csatár csak az oldalhálóba talált. A Lisztes bemutató egy kapufával ért véget: Szögletünk után Krisztián lőtt kapura. Jól eltalált lövése után a labda a bal felső saroknál csattant a lécen, majd kipattant a mezőnybe. Az újság szerint a találkozó végén zúgott a szép volt fiúk, majd a hajrá ETO… Nem véletlenül és nem hiába…

Novák Dezső:

A gyorsan jött első gól után a csapat az első félidőben nagyon leült. A vendéglátók jól játszottak és meg tudták tartani a labdákat. A szünet után aztán felpörögtünk.

A kezdő tizenegyen kí­vül maradók újra jó riportalanynak bizonyulnak a szenzációra éhes firkászok számára. Zavadszky, Szűcs, Páling, Nagy Zsolt mind arról szólt, hogy szí­vük szerint maradnának, de játszani is szeretnének, í­gy jövőjük bizonytalan.

A Fradi tábor ma újra meg lett osztva, hisz valószí­nűleg néhányan Debrecenbe is ellátogattak, ahol a kézilabda csapat játszotta a kupadöntő visszavágóját. 25-24-re ugyan újra kikaptak, de a serleg a mi birtokunkban maradt. A lányok ismét dupláztak. A bajnok cí­m mellé a kupát is begyűjtötték.

1996. május 25.

Korán kezdődött a nap, hisz ma utazót először Tibi vidékre versenyezni. A helyszí­n Ajka. Ők busszal mentek, én vonattal, hisz szülőket nem engedtek fel a buszra, teljesen jogosan. Egy strand 33 méteres medencéjében rendezték meg az Ajka Kupát -sátor alatt. Mivel nyárias meleg volt a sátor alatt elviselhetetlen hőmérséklet uralkodott, irtózatos páratartalommal párosulva. Még bent tartózkodni is kellemetlen volt -nem versenyezni.

A gyerekek azonban rendületlenül rótták a távokat. Nagyon sok szám (32), és ennél is több futam (kfo, 50) volt. Mi három számban voltunk érdekeltek. 100 gyors, 100 hét valamint a 4×33 méteres vegyesváltóban, annak is a befutó számában (gyors). A gyorsai kezdett Tibi az egyes pályán. Három hosszot kellett teljesí­teni. Ebben ugye két bukóforduló van. Talán ezért nem sikerült, a kétperces, terven belül teljesí­tenie. A 02.01.40. azért jó eredménynek mondható a nehéz körülmények között. A rajtja nem túl jól sikerült, és a bukófordulót is csak két hete tanulja. A jogos dicséretet aztán besöpörhette ő is, és másik három társa is az edzőtől.

Mint egy órányi várakozás után került sor a 100 m hátra. Az eredmény várakozáson felülire sikerült: 02.16.38. Ez legalább 3-4 másodpercei jobb, mint a várt. Ráadásul az edző még ennél is jobbat mért egy másodperccel. Már 2 és fél órája tartót a verseny, de a gyerekek által a legjobban várt váltóig egy újabb órát kellett várni.

Aztán elérkezett a nagy pillanat. A „szaunában” a hangulat a tetőfokára hágott. Az ötös pályát kaptuk. Tibi pedig a befutó számot a gyorsot. Sajnos mire ö ví­zbe került a csapat már csak as utolsó hely elkerülését tűzhette ki célúl. A harmadik számban induló hátúszó közeledett a falhoz, de Tibi csak guggolt a rajtkövön, Amikor becsapott akkor is. De jól elkapta a váltást és guggolásból rajtolt. Szépen úszott és nagy csatéban állt a 4-es pályán úszóval. A végéhez közeledve volt aki azt érezte mi leszünk az utolsók. De nem! Az óriási hangzavarban a két gyerek küzdött egymással és a méterekkel. Tibi egy kicsit jobban bí­rta az utolsó métereket és kettejük versenyében győzött. Nagyon büszke voltam rá, mert igazi Fradistához méltóan helytállt. Az eredménye pedig a mai három közül a legjobb lett: 00.32,72. Kevesebb mint egy másodperc jut egy méterre! Nem hiába készültek a gyerekek a váltóra. Nagyszerűen sikerült verseny volt.

Hazafelé a busszal mehettem – együtt a csapattal! Hát nem volt unalmas. Az uszodában oly fegyelmezetten viselkedő versenyzők igazi gyerekekké változtak vissza és szinte a sarkaiból fordí­tották ki a buszt. Azért hazaértünk – egyenesen az Üllői útra, ahova eredetileg is akartunk menni. A forgatag, ami ott fogadott bennünket már igen csak nagy volt. Nem véletlenül, hisz a 25. bajnoki fordulóban a

FERENCVÁROS-Parmalat 2-1 (0-0) mérkőzésre került sor. Mire a fenti eredmény kialakult, történt ez-az.

Novák Dezső:

Gratulálok a játékvezetőnek. Most kéne abbahagynia, mert most van a csúcson. Nem hiszem, hogy sikerül még egyszer ennyire rosszul vezetnie, mint azt a mérkőzést. Egyet azonban elfelejtett… Azt, hogy ez a FRADI akkor is csapat, ha Ő szándékosan tönkreteszi a játékot…

Hajdú – Telek – Jagodics, Nagy N. – Páling, Arany, Kuntics, Lisztes, Keller – Kopunovics, Nicsenko
csere: Nagy Zs., Szűcs, Zavadszy

Ünnepléssel kezdődött, hisz a kezdőkörbe vonult a világsztárokat felvonultató kézilabdacsapatunk. Magukkal hozták a bajnoki és Magyar Kupa trófeákat. A 15000 néző felállva, vastapssal, a játékosok (a vendégek is) virágcsokorral köszöntötték a hölgyeket. Ezután azonban vége is szakadt egy időre az ünneplésnek.

A fehérváriak meglepően jól kezdtek. Így változatos játékot láthattunk az első negyedórában. A csapatot kissé meg is lepte a vidékiek bátor játéka. Az első helyzetünkre í­gy a 10. percig kellett várni. A hátravont csatárt játszó Kuntics ugratta ki Nicsenkot, de a kapus jó ütemben jött ki í­gy testéről a mezőnybe pattant a labda. Két perc múlva háborgott az aréna. A játékvezető megkezdte „áldásos” tevékenységét. A tizenhatos jobboldali vonala mellett a vendégcsatár feldobta magát. A bí­ró boldogan mutatott a 11-es pontra. Hajdú Attila azonban kivédte a büntetőt, í­gy maradt a 0-0-és állás. Pár perc múlva majdnem gólt kaptunk. A labda már túljutott a kapusunkon, de a bal kapufa velünk volt.

Ez valószí­nűleg ébresztően hatott, mert a fiúk kezdtek végre beleerősí­teni. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, de ezek rendre kimaradtak. A helyzetkihagyásban Kopunovics járt az élen. Pedig egy alkalommal Lisztes olyan labdát tálalt elé, hogy az már csak be kellett volna passzolni a hálóba. (Krisztián egyébként olyan dolgokat produkált ezen a találkozón, melyre csak felsőfokú jelzők illenek. Ha ő nem lenne, nem tartana itt a csapat.) Gorannak nem sikerült betalálnia. Valószí­nűleg ezért a második félidőre mér ki sem jött. Novák lecserélte. Helyét Nagy Zsolt foglalta el. Nagyon nehéz második félidő várt ránk. Az ellenfél, mint már oly sok csapat úgy küzdött, mintha az életük függne ettől a mérkőzéstől. Bezzeg a múlt héten (láttam őket a TV-ben), ha egy métert kellett futniuk már pánikba estek.

A nehézségeink a kezdés után tovább nőttek. A bí­ró, aki az ellenfél minden szabálytalansága mellett elment, velünk nagyon szigorú volt. Jagodics mellett elfutni készülő csatár miután látta, szándéka nem lehet sikeres, feldobta magát. A bí­ró sárgát adott védőnknek, s mivel volt mér neki egy -kiállí­totta. Emberhátrányunk ellenére támadásokat vezettünk, amik egyre veszélyesebbek voltak. Most már jól játszott a csapat, szellemesen is. Ennek meg is lett az eredménye.

A 71. percben a sokadik támadásunk sikerrel járt. Középen vezetett akció végén Nicsenko pazarul ugratta ki Aranyt a tizenhatoson. Laci nagy lendülettel érkezett, lépett kettőt, majd a jobb alsó sarokba helyezett, miután egy testcsellel elfektette a kapust a másik oldalra. Nagy volt az öröm, hisz ne feledjük, csak tizen „voltunk a pályán. Ráadásul az ellenfél kettőzött erővel harcolt. Mégis, ebben az időszakban benne volt még az is, hogy több góllal nyerünk. Kuntics ravasz lövését (mindenki beadást várt), azonban a kapus ha nagy nehézségek árán – védte. A bí­ró újra úgy érezte itt az ö ideje. Megint büntetőt í­télt ellenünk, ráadásul kiállí­totta Nagy Norbertet. (Bezzeg az ellenfélben megúszhatta az az utolsó védő aki Lisztest akasztotta az első játékrészben. Krisztián akkor végigcselezte magát az égsz vendégvédelmen, de elgáncsolták. Pazar alakí­tás volt, kár hogy nem lett gól.)

A második 11-est belőtték. Ekkor még volt hátra 20 perc és csak 8 mezőnyjátékosunk volt.

Héroszi küzdelem kezdődött. A csapatok nem látszottak fáradtnak, a közönség tombolt. Olyan harsány volt a buzdí­tás, mint már régen. A csapat megérdemelte, mert a súlyos gondok és a kezdetben döcögő játék ellenére fel tudta venni a kellő sebességet. A (futó) mennyiség aztán kezdett átcsapni minőségbe. Hisz fedezékbe vonulásunk mellett remek kontrákat vezettünk. Az egyik alkaionnal Nagy Zsolt vezette a labdát a jobb oldalon. Középre passzolt. Lisztes csapott le a játékszerre és 22 méterről váratlanul lőtt.

A labda bombaként vágódott a jobb alsó sarokba. Pazar gól volt, ráadásul bal lábbal lőtte, tehát nem az „elsőszámú lábával”.

A lelátó népe pedig az égbe emelkedett. Nyolc mezőnyjátékossal szereztünk gólt! Mint később kiderült győztes gólt. Szerencsére az ellenfélnek csak két kapufára jutotta erejéből. (Az egyik a felsőlécről vágódott a gólvonal környékére. A másnapi TV felvétel alapján, lehet hogy mögé. A bí­ró kiszaladt a partjelzőhöz, és annak intésére továbbengedte a játékot. A vendégek nem tiltakoztak különösebben, csak a tisztesség kedvéért.)

A végén akadt még egy helyzetük. Méghozzá az előtt a hátvéd előtt akit Lisztes lerántásáért régen ki kellett volna állí­tani. Négy méterről leadott lövését azonban Hajdú kivédte.

Az óriási izgalmaknak aztán vége szakadt, mert a vereségünkért mindent elkövető bí­ró néhány perc hosszabbí­tás után lefújta a mérkőzést.

Amit a csapat ma véghezvitt a második félidőben az a klub arany lapjaira kí­vánkozik. Nem a jó játék miatt (habár a szünet után erre sem lehet panasz), hanem as emberfeletti küzdeni tudás miatt.

Idei vetélytársunk, a mi mérkőzésünk utáni napra halasztotta a hazai találkozóját. Azt gondolták és nyilatkozták is, hogy mivel most a Fradi vezet majd őket nyomja a teher: Nehogy odalegyen as elsőség.

Eltaktikázták magukat. Gondolom lelki terhet jelentett nekik az, hogy 9 emberrel is nyerni tudtunk. A vasárnap esténket felvidí­totta, hogy a Teletexről megtudtuk 2-0-ra kikaptak. Így az előnyünk 4 pontra nőtt. Meglepő a mostani vereségük, hisz egy olyan csapattal (Csepel) játszottak, akiknek már teljesen mindegy mi az eredmény, hisz jó helyen már nem végezhetnek, de ha egy pontot sem szereznek a továbbiakban akkor sem lesz semmi bajuk.

– Nagy László –

Előző rész: 1996 április – Következő rész: 1996. június