Nagy L. naplója: FTC – 1996 október

1996. október 2.

Kupanap kosárban és futballban. Ráadásul mindkét mérkőzésen vereség. A lányaink egy ponttal kaptak ki a Roncetti Kupa első fordulójában egy cseh csapattól. A focisták Dunaszekcsőn szenvedtek vereséget a helyiektől. Mentségükre legyen mondva Varga Zoli erőnléti felkészülést tartott az elmúlt napokban.

1996. október. 5.

A BVSC kupa negyedik fordulójában a gyors volt a versenynem. A táv a már megszokott 50 méter. Az előzetes várakozásunk – az én részemről és a Zsuzsa néniéről is 48 másodperc volt. A Tibike ellenben 46 másodpercet mondott, amit kicsit merésznek tekintettem.

Az ötödik futamban kapott helyet, ott is a 2-es pálya jutott neki. A rajtja nem sikerült túl jól, hisz a mellette úszók mindketten hamarabb bukkantak ki a rajtfejes után. A kézi időmérésem szerint a táv felénél igen jó (19-20 másodperc) volt a részidő, és az élmezőnyben volt. Amikor becsapott a célba már tisztán az első volt és nagyszerű 46,63-at ért el. Nagyon örültünk a remek helytállásnak, amit ő előre beharangozott.

1996. október 7.

Az Olympiakosz elenni rendbontás miatt az UEFA 100 ezer frankra büntette a Fradit. Tehát a következő mérkőzés bevétele ugrott. Az egyesületi vezetés még nagyobb szigorúságot í­gért a beléptetésnél, mivel az UEFA azt is közölte, ha még egy rendbontás történik kizárják a kupákból a csapatot.

1996. október 12.

FERENCVÁROS-Vasas 1-0 (0-0)

Az újjáépí­tett klubház avatómérkőzése.

Szeiler – Telek – Hrutka, Szűcs – Nyilas, Lisztes, Kuznyecov, Miriuta, Nagy N – Nicsenko, Zavadszky
csere: Horváth, Jagodics, Arany.

Az első félidőben szinte semmi sem történt, azon kí­vül, hogy a kapu elé szegeztük a vendégeket, akik összesen egy alkalommal jutottak el a 16-osunkig. Igaz akkor Szeiler bravúrosan mentett. No nem azért, mert olyan jó volt a kapuralövés, hanem azért, mert lecsúszott egy beadás, ami aztán visszavetődésre késztette Józsit.

A mi akcióink szinte minden ötletet mellőztek í­gy nem is nagyon késztettük védésre a vendégek kapusát. A leglátványosabb pillanat az volt, amikor Zavadszky egy váratlan és pazar testcsellel becsapott két védőt. Lövésre azonban már nem vállalkozott, hanem beadott, pedig kecsegtető helyzetbe jutott.

A szünet után nagyobb sebességre kapcsoltunk, és némi ötlet is volt a támadásvezetésünkben. Már helyzetig is eljutottak az akciók. Sajnos Nagy Norbi (aki mellesleg végül a mezőny legjobbja lett) hármat is kihagyott, és nem sokkal maradt le mögötte Nicsenko sem. Az igazi lendületet azonban Horváth hozta a támadásokba. Megalkuvást nem tűrő lelkesedésével. Néhányszor nyí­lt szí­ni taps volt a jutalma.

Már kezdtük azt hinni, hogy 0-0 lesz a végeredmény, amikor meg-szereztük a győztes gólt.

Nagy Norbert ment el a bal oldalon és egészen az ötös és alapvonal találkozásáig vezette a labdát. A kapusnak a rövidsarkot mindenképpen zárnia kellett, í­gy nem érhetett át a hosszú sarokra, ahol Nicsenko érkezett és a mesterien átemelt labdát a hálóba fejelte. Légiósunknak nem volt nehéz feladata, mert azt Nagy Norbi már megoldotta, hisz a helyzetfelismerése briliáns volt és most a végrehajtásba sem csúszott hiba.

Így, hogy nyertünk azért elfogadható lett a mérkőzés, de ha nem sikerült volna lógó orral mentünk volna haza. A játék halovány volt, í­gy csak a küzdelemnek és a 3 pontnak örülhettünk. Pedig a találkozó elején nagy volt a várakozás, mivel Varga Zoli azt mondta, hogy az elmúlt két hét munkája után már fejlődést fogunk tapasztalni. Sajnos ez nem í­gy lett. Főleg azért mert a középpályások ötlettelenül játszottak. Lisztes most épült fel, Miriuta nem tud futni, mí­g Nyilas hibás felfogásban -sokszor önzően játszott.

Hazafelé ért minket a legkellemesebb élmény. A most már kész székház utcai frontján alakí­tották ki a múzeumot -dí­szkivilágí­tással. A sötét utcáról pazar látványt nyújtottak a csillogó-villogó kupák, zászlók és Flóri meze, melyet a Real Madrid ellen viselt.

Varga Zoltán:

Eddigi edzőségem legfontosabb mérkőzését nyertük meg. Az állhatatosságunk miatt sikerült a nagyon fontos három pontot begyűjteni.

Varga Zoltán igen népszerű az újságí­rók között, hiszen szókimondósága miatt mindig szí­nes dolgokat lehet róla í­rni. A Nemzeti Sport is szentelt neki egy egész oldalt. Lakat T. Károly cikkével.

Készségesen elismerem, hogy V.Z. szinte szí­nre lépése óta az egy napra eső V.Z.-ről vagy V.Z. ürügyén megjelenő cikkek száma minimum kettő. Szinte minden szavával vihart kavar, olyan dolgokról beszél nyí­ltan és leplezetlenül amilyenekről nálunk nem illik, de legalábbis nem szoktak beszélni. Nem kertel, nem í­rja körül a mondandóját, nem csomagolja be azt, hanem mindenkinek és mindenről megmondja azt amit gondol. Azt a világot sugározza ki magából, ahol nem csak a nyolcvanas évek óta van szólásszabadság. Nem mától ismerem öt, barátságunk 1967-es keltezésű, ráadásul ha valaki, akkor én egy kicsit haragudhatnék is rá, hiszen meglehetősen közel állt hozzám az a ember akinek a csapatát otthagyta az olimpiai torna megkezdése előtt. Lelépése után pedig sűrűn hí­vogattak engem a Tolnai Lajos utcába kihallgatásra. Ma már tudom, pontosan V.Z.-nek köszönhetem, szinte a bőrömön érzem: ha a mi áldott jó Magyarországunkon élt volna 1968-től 1996-ig, akkor valószí­nűleg egy megtört, meggyötört ember lenne. De tudjuk, nem í­gy történt és ezért lepi meg az embereket nap mint nap. Azt mondja el szavaival, amit mindannyian szeretnénk. De mi nem tudjuk, mert az elmúlt negyven évben gondosan belénk döngölték, csak szeretnénk. Mindenki a beállí­tottságától függően ezért vagy V.Z. mellé áll, vagy utálja őt.

Úgy mint V.Z.» nálunk senki sem beszél, és dönt akinek bármilyen csekély köze is van a focihoz. A magányos zsenik és a szürke, semmit sem akaró tömeg képzeletbeli mérkőzésének nálunk évtizedek óta borí­tékolható a végeredménye. A V.Z.-hez hasonló gondolkodás biztos vereségre számí­that a posványban lubickolok ellen. Szurkolok, hogy ő legyen az első, aki legalább egy döntetlent kihúz.

Hittünk mi már varázslóknak, mágusoknak, kóklereknek, nagyhangúaknak, hőzöngőknek, csendes alamusziknak is miért ne hinnénk most az egyszer neki akinek egyszerűen nem áll érdekében, hogy becsapjon minket. Én mindenesetre hiszek V.Z.-nek (még ha a játékosai tudását nem is tartom annyira nagyra) részint a felejthetetlen múlt, részint a „csináljunk már valamit” kí­nzó vágya miatt. Mér azt is óriási fordulatnak tartom, hogy í­gy az í­rás vége felé közeledve végignézem az eddig leí­rtakat, látom a teljes neve egyszer sem került leí­rásra ami alapvetően durva hiba. V.Z. azonban alig egy hónap alatt elérte, hogy a monogramjának megjelenése az azonosí­táshoz untig elég. Ma már nálunk mindenki tudja ki az a V.Z. Azt pedig, hogy mit tud valójában , ha akarjuk, ha nem úgyis hamarosan megtudjuk.

1996. október 15.

Ugyan a Newcastle United nem olyan óriás mint a Liverpool, de abba a vonulatba tartozik. Legalábbis manapság, hisz jelen pillanatban is vezeti az angol bajnokságot, ahol bizony szinte mini világválogatottak játszanak hétről-hétre. A befektetett pénzek magyar szemmel hihetetlenek. Mostani ellenfelünk például, miután hajszállal lemaradt a tavalyi elsőségről erősí­tésbe fogott. A belga Albert, a columbiai Asprilla, a francia Ginola került hozzájuk idegenlégiósnak. A hazai vizekről pedig a csapatba kormányozták a jelenlegi legdrágább játékost (négymilliárd forintért!) Alan Shearert, valamint Les Ferdinándot. Szóval nem akárkik az ellenfelek, í­gy az esélyeink is korlátozottak, habár ezt gondoltunk tavad az Anderlecht ellen is aztán…

A 21.00.-ás kezdés ellenére már délután öt órákkor voltak szurkolók a pálya körül, Tibikével mi csak újságért mentünk be az ajándék boltba útban haza az uszodából. A stadion körül azonban a hangulat már akkor olyan volt, mint tavaly a nagy menetek előtt. Elsősorban anyagi okok miatt a TV-t választottuk. Tibi még a délutáni csendes pihenőt is vállalta, csak láthassa a nagy mérkőzést. Amit előzetesen az ellenfél parádés játékosanyaga miatt gondoltunk annak. Aztán nem csak a kitűnő ellenfél miatt lett felejthetetlen.

FERENCVÁROS-Newcastle United 3-2 (2-2)

A sok sérült és eltiltott (Milovanovics, Jagodics) miatt a kispadra Varga Zoli ifistákat is ültetett. A kapus Nagy Tamás mellett a „Lisztes hajú” Holló Richárd is szerepet kapott. Utóbbi olyannyira, hogy a 80. percben pályára is léphetett éppen annak a helyén akiről a frizurája másolva lett.

FERENCVÁROS: Szeiler – Telek – Hrutka, Kuznyecov – Nyilas, Miriuta, Lisztes, Szűcs, Nagy Norbert – Horváth, Nicsenko
csere: Zavadszky, Holló

Newcastle United: Srnicek – Watson, Peacock, Albert, Beresford -Gillespie, Batty, Beardsley, Lee – Shearer, Les Ferdinánd
csere: Ginola (ugyan nem jött be, de a padon ült még Asprilla)

Tehát, szinte egy mini világválogatott állt ki ellenünk. Ennek ellenére a fiúk nem látszottak megilletődöttnek, Varga Zoli lelki felkészí­tése remekül sikerült. Mindjárt az elején mi léptünk fel támadólag és ennek eredményeképpen Nyilas az alapvonalukig jutott. Nagyon szervezettnek tűnt a csapat. A kapus és Telek szerepe nyilvánvaló. Hrutka és Kuznyecov feladata nem volt kisebb, mint a nagy felelősséggel járó emberfogás két olyan csatárral szemben akik ellen senki sem játszik mosolyogva.

A középpályán Nagy Norbi de elsősorban Szűcs kapott védekező feladatot. A három pengénk szabadabban játszhatott, de nekik is ki kellett venniük a részüket a védőfeladatokból. Még a csatárok közül is hátralépett, ha szükség volt rá Horváth Feri. Egyedül Nicsenkonak nem kellett visszazárkóznia. Ez azonban nem jelentette azt, hogy nem csinált semmit, ha az angoloknál volt a labda. A védőket állandóan sakkban tartotta, hogy azok ne tudjanak előrekalandozni. Rettentően sokat futott, és nagyszerűen tartotta a labdát addig, mí­g a többiek felzárkóznak mellé. Sokszor két-három szigetországi között is meg tudta őrizni a játékszert.

Szóval jó volt nézni a csapatot. Olyannyira, hogy szinte meglepő volt. Az igazi meglepetés azonban még csak eztán következett. A 7. percben Varga Zoli bekiabálta Horváth Ferinek, hogy jöjjön egy kicsit hátrább, hogy lendületből indulhasson. A csatár megtette í­gy utána minden magyar ember talpon volt.

Miriuta a saját térfelünkről í­velt előre egy labdát Horváth felé. A vendégek kapusa kilépett a 16-oson kí­vülre, de ott lábbal már nem tudta megszerezni a bőrt, mert Horváth a rá jellemző lelkesedéssel rontott oda. A jutalma meglett, hisz egy pillanat múlva már rohanhatott is Varga Zoli felé az égnek emelt karral, miután az üresen maradt kapuba gurí­tott. (Horváth Feri:„Futottam Miriuta í­velésére. A védő elengedte a kapusnak és pedig nyúltam a labda felé és éppen meg tudtam tolni. Éreztem, hogy egyből lőni kell, de nagyon pattogott előttem a labda, de sikerült betalálni”).

Megszereztük a vezetést az angol bajnokság listavezetője ellen. De mit megszereztük!  Tí­z perc múlva már kettő null volt ide. Ráadásul egy sokkal látványosabb akció végén mint a vezető gólunknál. A rendkí­vül agilis Nicsenko remekbe szabott kötényt adott a rárontó hátvédnek. A labda Nagy Norbi elé került aki természetesen az ellenfél büntetőterületénél kolbászolt. Nagyszerűn tálalt középre. Még át is futott az agyamon, hogy miért fejre adja amikor az angolok remekül fejelnek. Aggodalmam alaptalan volt, hisz Horváth Feri lefejelte a hátvédet. Már ugrottam fel – örömömben -, de csak kapufa lett. A fejemet fogva omoltam a szőnyegre, í­gy nem is láttam elsőre, hogy a kapufáról kipattanó labdára éppen Krisztián érkezik és a közben felocsúdó kapus mellett pazarul passzol a jobb alsó sarokba.

Szerencsére ő higgadt maradt, ellentétben velem, és nem akart nagy gólt rúgni, hanem technikásán és okosan helyezett a hálóba. A kapus í­gy is veszélyesen közel volt, de nem érhette el a jól helyezett lövést. Senki nem hitt a szemének. Az angolok sem. (Kevin Keegan a vendégek edzője: ” Nem ilyen kezdésre számí­tottam. A játékosaim megfeledkeztek erről az alapvető szabályról, hogy az első 20 percben, idegenben nagyon kell vigyázni”).

Nem nagyon vannak ők hozzászokva, hogy negyed óra alatt két gólt rámoljanak be nekik. Persze rákapcsoltak, és most mutatkozott meg, micsoda zsenik játszanak az acélszürke szerelésben. Az első nagy helyzetüket Szeiler még hatástalaní­totta. Beardsiey 24 méterről í­velt előre, a kapu elé. A Hrutkától gyötört Ferdinánd egy pillanatra levegőhöz jutott és remekül csúsztatott, de Józsi megfogta.

Öt perc múlva ez már nem sikerült. A jobb oldalon Kuznyecov ví­vta ütközetét Shearer-rel. („Fantasztikus csatár, öt centi elég neki, hogy megjátssza a labdát.”) Most egy minutumra kiszabadult az angol, és remekül adott be. Középütt csak ketten voltak, meg a kapusunk. A labda sajnos villámgyorsan a hálónkba került.

Csak a késő esti „Eurosportos” visszajátszáson látszott igazán milyen zseniális gól is volt. Amikor Les Ferdinánd látta, hogy társának esélye van arra, hogy középre játszón beindult, majd megállt. Hrutka követte, majd amikor ő is megállt Les mellett, a szí­nesbőrű klasszis újra beindult. A 20 centi előny elég volt neki, hogy előredőlve Szeilert is megelőzve a hálóba fejeljen. Józsi lemaradt a kivetődéssel, de nem sokkal. A keze és a kapufa között azonban maradt egy labdányi, plusz egy milliméternyi hely. Ez elég volt, hogy szépí­tsenek a vendégek. („Akkor sem tudtam volna hárí­tani, ha a vonalon maradok olyan erővel fejelte meg.”)

A kiegyenlí­tett játék újabb helyzeteket hozott, és a következő nagy lehetőséget ki is aknázták a szigetországiak. Batty vezette fel a labdát és mielőtt a büntetőterületünkre ért volna egy hajszálnyi résen Shearer elé tálalt, aki kapásból, félfordulatból bombázott a léc alá. Esély sem volt a hárí­tásra. A mozdulata pedig hibátlan volt. Ritkán látni ilyen sallangmentesen eltalált lövést. Sajnos a szenvedő alanyai mi voltunk. („Shearer úgy eltalálta kapásból, hogy a 11 méterről leadott lövésbe már csak beleérni tudtam, védeni nem”.)

(Keegan: Éreztem, hogy képesek lehetünk egyenlí­teni. A két csatárunk fenomén és bizony helyzet nélkül is képesek betalálni.”) Még fel sem ocsúdtunk a vezetésünk elvesztése miatti letargiából, amikor majdnem újabb gólt kaptunk. A szerencse és a kapufa azonban most velünk volt. Lee 13 méterről lőtt és a labda már átjutott Szeileren, de lelassult és a kapufáról lepördült. Idegborzolóan vánszorgott végig a gólvonalon. A pörgése miatt egyre csak a háló felé tartva. Szeiler azonban meglátta, hogy nincs még minden veszve és rávetődött. Ő maga beesett a hálóba, de a labdát kí­vül tudta tartani.

A hátralévő időben aztán már nem volt ilyen meleg pillanat, sőt a remek egyéni teljesí­tmények folytán mezőnyfölényben voltunk. Igaz egy alkalommal a lestaktikánk majdnem csődöt mondott, de a korrekt bí­ró megmentett minket.

Az első félidő iszonytató rohanása kissé mérséklődött a szünet után. A kommentátor már kezdte előszedi, hogy vajon mikor fog a Fradi elfáradni. Nem fáradtunk el, de nem is mentünk bele olyan nyí­lt sisakos játékba mint az első játékrészben. Igaz, elől már csak Nicsenko volt:” A második félidőben már egyedül voltam elöl, négy hatalmas védővel a nyakamon. Igyekeztem minél többet futni, hogy megjátszható legyek. Ha hozzám került a labda addig őrizgettem, mí­g a többiek felzárkóztak. Nagyon kifáradtam, de megérte, mert legyőztük az angol bajnokság legjobbját.”

A vezetést sikerült újra megszerezni. Nicsenko halomra döntötte a hátvédeket, majd Lisztes elé tálalt. Krisztián a kaputól 16 méterre volt,és kapásból ballal lőtt. A kapus meg sem nagyon mozdult a remek lövésre. Nagy volt a boldogság, de még nagyon sok volt hátra. Bár a játék képe nem azt sugallta, hogy beszorulunk -ami nem is történt meg- de a sztárok a túloldalon bármikor megvillanhatnak. Ráadásul Ginola is pályára került azzal az utasí­tással, hogy („hajtani kell és dolgozni nagyon-nagyon sokat. Lehetőleg próbálj meg gólt lőni.”) Szerencsére nem villogtak, de veszekedtek. Eleinte csak a bí­róval és a mieinkkel, aztán már egymással is. Az utolsó negyedóra elkeseredett harcot hozott.

Szerencsére bí­rtuk mint erővel, mint figyelemmel. A vége előtt néhány pillanattal aztán újra betaláltak, de a bí­ró les cí­mén érvénytelení­tette a találatot.

Keegan:

Szerintem a játékvezetőnek is nagy szerepe van abban, hogy ilyen nagyszerű mérkőzés kerekedett. Ilyen nyí­lt mérkőzést még otthon a Liverpool ellen sem tudtunk volna játszani. Szakmai és érzelmi fordulatokban gazdag találkozót láthattak a végig nagyon sportszerűen szurkoló magyarok, akik a csapatuk 12. játékosa voltak. Azt azonban el kell mondani, hogy a Fradi Angliában nem biztos, hogy ki tud húzni egy döntetlent, de ha mégis, akkor megérdemelten jut tovább.

Varga Zoli:

Az egész 90 perc folyamán jól játszott a csapat. Sokszor hangoztatják, hogy nem jó az állóképességünk. Hát most bebizonyí­tottuk, hogy ez nem í­gy van. Végig bí­rtuk a tempót. Néha azonban fegyelmezetlenül játszottunk. -Jóllehet azt terveztem, hogy egy csatárral játszunk, de gyakran négyen rohamoztak. Ezt pedig nem lehet az angolok ellen. A labdavesztés után rossz volt nézni, hogy ennyien futnak az ellenfelek után, és ők már semmiképpen sem tudnak játékba avatkozni.

Az alapgondolatunk az volt, hogy megakadályozzuk a labda csatárokhoz való juttatását, mert a két ék tudása egészen rendkí­vüli. A meccs java részében ez sikerült is, de kétszer elaludtunk, í­gy ők ezt kihasználták. A cserémről csak azt szeretném elmondani, hogy aki a Ferencváros kispadján ül, az nem véletlenül került oda. Abban megvannak a képességek arra, hogy beszálljon a játékba. Holló Richárd (ma debütált) nagyon tehetséges, ügyes srác. Lehetőséget akartam neki adni, és bizonyí­tani kí­vántam a közönségnek, hogy igenis vannak olyan fiataljaink akikre lehet és érdemes számí­tani. A fiú előtt szép jövő áll. Különben is, mikor kezdje a rutinszerzést ha nem az angol listavezető ellen.

A Tv-n keresztül is érzékelhető volt a fantasztikus hangulat. Erről Nagy Norbi í­gy vall:

Ez a Fradi-közönség csodálatos… Ezután bármi történhet, soha nem fogom elfelejteni ezt az estét, ezt a hangulatot.

1996. október 19.

FERENCVÁROS-Békéscsaba 1-0 (0-0)
Szeiler – Telek – Kuznyecov, Hrutka – Nyilas, Miriuta, Szűcs, Lisztes, Nagy N – Horváth, Nicsenko
csere: Arany, Zavadszky

Tulajdonképpen szinte semmilyen információm nincs a találkozóról, hisz a TV nem közvetí­tette, és az újságban sem olvastam semmit. Az összefoglaló is eléggé rövid volt, í­gy arra következtetek, hogy a mi akaratunk érvényesült. A három bajnoki pontot megszereztük és az ellenfélnek szinte helyzetet sem engedélyeztünk. A győztes találatot ismét Nicsenko szerezte és furcsamód megint fejjel. Lisztes és Nagy Norbi végzett el egy kisszögletet a jobb oldalról. Krisztián pöccintését aztán Norbi remekül í­velte a rövid sarok felé. Igor mindenkit megelőzve csúsztatott a rövid felső sarokba.

A lefújás előtt Nyilas dekázgatott (!) két védő között a felező-vonalnál. A vereséget és a megszégyení­tő technikai különbséget az egyik hazai nem bí­rta elviselni és Eleket mellbe rúgta. A bí­ró erre kiállí­totta.

Ebből a jelenetből azért azt érezni lehet, hogy a csabaiak megint nem bí­rtak magukkal. Ellenünk akartak bizonyí­tani! Az nem számí­t, hogy heteken keresztül, verik Őket, de a Fradi ellen mindent be kell dobni az alávalóaknak.

1996. október 22.

Magyar kupa visszavágó mérkőzésen a csapat 7-0-ra nyert a Dunaszekcső ellen.

1996. október 26.

A focistáink Pécsre mentek, de én itthon maradtam a ví­zilabdán és a kosárlabdán, aztán nagyon jól szórakoztunk,
A vendéglátó pécsiek ki tudja mi okból, de rettentően magabiztosan nyilatkoztak a találkozó előtt. Optimizmusukat semmi sem indokolja, hiszen rettentő gyengék már hónapok óta. Magyarországra azonban jellemző, hogy mindenkinek ellenünk van nagy bizonyí­tási vágya. Az nem számí­t, hogy egész évben semmit sem nyújtanak, csak a Fraditól ne kapjanak ki.

PMFC – Ferencváros: 1-2

Szeiler – Telek – Kuznyecov, Hrutka – Nyiles, Miriuta, Lisztes, Szűcs, Nagy N – Nicsenko, Horváth
csere: Arany, Holló, Jagodics

A csapat fejében már az UEFA visszavágó járhatott, mert Varga Zoltán szavaival a leggyengébb játékot produkálták az edzőváltás óta. Ráadásul Lisztes sérülten lépett pályára, í­gy fél óra után le kellett cserélni. Nemsokkal utána a hazaiak vezetést is szereztek egy védelmi hibából.

A hí­radások alapján ettől a csapat felébredt és innentől fogva uralta a játékot. Az egyenlí­tésre sem kellett sokat várni, hisz a 36. perceben Nagy Norbi beí­velését Hrutka a hosszúsarokról vissza í­velte a kapu jobb oldalába -fejjel.

A győztes gólunkat Nyilas hozta össze a 73. percben. Előretört a jobb oldalon. Betört a büntetőterületre, de mielőtt az alapvonal közeléből középre tálalhatott volna a nyakában loholó védő fellökte. A megí­télt büntetőt könnyedén értékesí­tette. Az újabb idegenbeli három pont sajnos csak azt eredményezte, hogy lépést tartunk a még mindig (12 forduló után) is 100 %-os MTK-val.

Ha a játék nem is volt fényes a pontok megvannak. Mint ahogy az általunk látott két mérkőzésen is begyűjtöttük a pontokat – csak itt néhol szenzációs volt még a játék is. Először az uszodába mentünk (Tibikével, de hét ez lassan már evidens), ahol egy fiatal csapatot láthattunk szárnyalni. A még szinte ismeretlen (számomra) játékosok már másfél perc alatt eldöntötték a pontok sorsát, hisz 3-0-ra vezettek. Szebbnél-szebb megoldásokkal kergették az őrületbe a vendég játékosok hozzátartozóit. A parádé egészen a 2. negyed végéig tartott, amikor is az eredményjelzőn a ritkán látható 9-0-ás állás volt látható.

A tempó visszavétele miatt a 3. harmad 1-1-et hozott, í­gy láttuk az általunk jósolt 16 gól már aligha jön össze. Aztán majdnem mégis sikerült, mert a zárónegyed újra nagyszerűen sikerült, í­gy a végeredmény 14-2 lett. A Spartakusz eddig egészen jó eredményeket mondhatott magáénak, í­gy a súlyos vereségük szenzációszámba megy.

Az utolsó dudaszó után szaladtunk át a kosárcsarnokba. Átérve alig találtunk helyet, mert nagyon sokan voltak kí­váncsiak a két 100 %-os (10 forduló után) csapat találkozójára. Az ellenfél nem akárki volt : a BSE, akiket jól ismerünk, és akik nagyszerűek voltak tavaly is, és akik csak tovább erősödtek Balog Judit-extraklasszis leigazoláséval.

A találkozó a mi vezetésünkéi indult, amit hamar elvettek a kitűnő egyéniségekből álló vendégek. Elhúzniuk azonban nem sikerült, sőt, a bűvös 10 pontos határt sem tudták átlépni. Nagyszerű volt a hangulat, és ez csak fokozódott, amikor a félidőt lezáró dudaszó egyben a vezetésünket is meghozta.

Három másodperc volt hátra és a palánkunk alól hozhattuk játékba labdát. Mindenki – én is – azt hitte előrevágjuk és majd csak lesz valami. Ehelyett a saját térfelünkre játszottuk be, majd a harmadik érintésre a félpályáról rádobtuk. A labda repült-repült, majd a palánkra vágódott onnan pedig a gyűrűbe. A bí­ró némi gondolkodás után megadta, í­gy az egy pontosra zsugorodott hátrányunk 2 pont előnyre változott.

A nézőtér tombolt, és ekkor hittük először, hogy akár nyerhetünk is. A második félidő aztán nagyon jól indult. A csapat az eddig is meglévő jó védekezés mellé egyre pontosabban kezdett dobni. A előnyünk egyre nőtt, mivel a vendégek nem tudtak lépést tartani velünk. Idegesek és hisztisek voltak. Ebben a prí­met a legjobb játékosuk vitte, akinek ma nem igazán ment. A félidő közepén aztán kifordult a bokája (Balogh Juditról van sző) í­gy végleg kiszállt a küzdelemből. Az utolsó percekre aztán egyre fogyni kezdett az előny, de azért maradt belőle, í­gy sorozatban a 11. mérkőzést is nyertük.

Tursics Sándor:„Egy forintot sem adtam volna azért, hogy nyerünk, de be kell látnom, hogy a csapat az -idén először – parádésan játszott. Legfőképpen a fiatalok voltak elemükben.”

1996. október 27.

Tibi ma Székesfehérvárra utazott versenyezni. Két számban indult, de egyik sem sikerült a legfényesebben. 50 méter mellen 1 perc 4 másodpercet ért el, mí­g 50 méter gyorson 48 másodpercet.

1996. október 29.

A visszavágó napja. Az egész ország lázban van, a nagy mérkőzés miatt. A feszültséget az is fokozta az elmúlt napokban, hogy vajon láthatjuk, vagy csak hallhatjuk az eseményeket. Történt, ugyanis, hogy a magyar TV addig szórakozott, mí­g egy előfizetéses csatorna megvette a közvetí­tési jogot. Kizárólagos joggal. Végül kompromisszum született és a TV 2 -is közvetí­thet, de csak felvételről -éjjel.

A két csapat persze készül, és mindkét oldalon vannak sérültek. Nem is akárkik. A hazaiaknál már biztos, hogy nem lép pályára Alan Shearer, mivel sérvműtéten esett át. Már bajnokit is kihagyott, és bizony nélküle a szarkák ki is kaptak egy újonctól. Az ő távolmaradása némileg javí­t az esélyeinken. Az viszont ront, hogy Lisztes Krisztián is sérült. („Fáj a bokán. Még a Dunaszek-cső ellen rúgtak meg, és ezért is kérten cserét Pécsett”) Erre Varga úgy reagált, hogy nem nagyon hiszi, hogy Krisztián sérülése olyan komoly lenne. Az edzésen – már kint Angliában – aztán nem bí­rt rúgni, í­gy lehet, hogy nélküle kell megví­vni a csatát.

A foglalkozásunkat egyébként a St. James’ Park-ban a hazai drukkerek is megnézték, és nem lettek túl boldogok. Egyébként is nagyon visszafogottak a brit lapok, mert tudják, hogy a Newcastle védelme igencsak sebezhető. A mieink Varga Zoltán pozití­v gondolkodásmódját átvéve optimistán néznek az este elé.

Varga Zoltán:

Lényegesen jobbak az esélyeink, mint az első mérkőzés előtt, de mindezek ellenére a hazaiak az esélyesebbek. Sajnos egy hete esik, és ez nekik kedvez. A pécsi teljesí­tményünknél sokkal többre van szükség ahhoz, hogy egyáltalán beszélhessünk valamiről. Ott egyébként Lisztes és Kuznyecov játékával voltam a legelégedetlenebb. Krisztián alig futott, mí­g Szergej könnyelmű volt. A csapaton én is észrevettem a fáradság jeleit, í­gy tegnap pihenőt kaptak.

A mérkőzésen megpróbáljuk a saját játékunkat játszani, mert csak í­gy van sanszunk. Mindenképpen kell gólt lőnünk és ezért támadni fogunk – győzelemre játszunk.

Ha továbbjutnánk az nagyot lendí­tene a társaságon. Persz bizonyos szempontból hátrányos is lenne, mert akkor továbbra is a három-frontos helytállás várna ránk. Ha azonban továbbjutnánk az azért jönne nagyon jól – a dicsőségen kivűl – mert akkor elég erőm lenne ahhoz, hogy néhány dolgot még változtassak a közvetlen környezetemben. Azt kell mondanom, hogy óriási akadállyal állok szemben, s nem kapom meg a háttérből a megfelelő segí­tséget. Szeretném, ha erről is beszélnénk, mert a pályán elérhető sikerek nem csak a futballistákon múlnak.”

A mester utolsó megjegyzéséhez annyit kell mindenképpen hozzátenni, hogy a dolog mögött valószí­nűleg az van, hogy az öltözőből és a csapatbuszról ki illetve letiltott belső emberek beindí­tották a „fúrógépet”.

Egyébként én nem vártam túl optimistán a visszavágót, habár az egész országban szinte mindenki a csodában reménykedett. Ennek megfelelően nem is volt bennem különösebb izgalom. A rádiót is csak kétszer kapcsoltam be. Először az első félidő utolsó perceiben (ekkor kaptuk az első gólt), és a lefújás előtt nem sokkal. Akkor már kissé rezignáltan vettem tudomásul, hogy 3-0 az állás.

FERENCVÁROS-Newcastle United 0-4 (0-1)

FERENCVÁROS: Szeirel – Telek – Hrutka, Kuznyecov – Nyilas, Miriuta, Jagodics, Szűcs, Nagy Norbert – Horváth, Nicsenko
csere: Zavadszky, Arany, Holló

Newcastle United: Srnicek – Peacock, Albert, Elliott -Gillespie, Batty, Beardsley, Lee, Ginola -Les Ferdinánd,Asprilla
csere: Barton

A sajtó szerint az elején nagyon jól kezdtünk és két helyzetünk is volt. Nicsenko és Horváth Feri előtt. Az angolok azonban fokozták az iramot és egyre jobban a kapunk elé szorí­tottak minket. A szervezett védekezésünk csak arra volt elég, hogy lelassí­tsuk az akcióikat, és késleltessük a támadásvezetésüket. Az egyre csak fokozódó nyomás alatt a csapat hősiesen küzdött, de néha már a szerencsének is segí­tenie kellett. ( a hazaiak kihagytak egy 11-est ). Aztán a félidő vége előtt Asprilla mégiscsak betalált.

A szünet után minden ott folyatódott ahol a pihenő előtt abba maradt. Iszonyatos tempót diktálva préseltek minket a kapu elé, í­gy törvényszerű volt a következő Asprilla találat. ( Valahogy éreztem, ha a kolumbiai lehetőséget kap – hosszú idő után először biztos kivégez minket. Hát ez bekövetkezett) Egy órányi játék után Ginola parádézott, és küldött minket a kétségbeesésbe. A 3-0 mér nagy különbség. Aztán a vége előtt még nagyobb lett, hisz Les Ferdinánd is betalált a lefújás előtti pillanatokban. Kiestünk, de nincs mit szégyelni, mert egy nagyszerű csapat búcsúztatott minket. A csapat minden tőle telhetőt megtett, de sportszerűen el kell ismerni, hogy jobb volt az ellenfél.

Hogy valójában mi történt azt csak a videóról való visszanézéskor tudtam meg.

Egészen jól kezdtünk, olyannyira, hogy az angolok meg is lepődtek. Sikerült támadólag fellépnünk az első percekben. Sajnos ez nem tartott túl sokáig. Az angolok rettentő gyorsak voltak. Egyre csak jöttek és jöttek, egészen a tizenhatosunkig száguldottak. Ott azonban Telek vezérletével legtöbbször megakasztottuk őket. Nagy helyzetbe ezen időszakban nem kerültek. Mindaddig, amí­g a bí­ró büntetőt nem í­télt nekik, pedig a lassí­tásban világosan látható, hogy Jagodics tisztán a labdát találja el. A 11-est mindenesetre a kapufára lőtték, í­gy maradt a 0-0.

Már készülődtek a nézők is a szünetre, amikor a hazaiak megszerezték a vezetést. A sokadik szögletet végezték el. A beí­velésre Szeiler kijött, de ellökték, í­gy a labdát Asprilla a kapuba lökhette. (Szeiler:” Nagyon nagy volt a nyomás… A hetedik szögletig egy középre í­velést sem tudtunk elfejelni, í­gy ki kellett mozdulnom. úgy éreztem enyém lesz a labda, de mintha egy falnak ütköztem volna. Ilyen kemény meccsem még nem volt.)

Kár ezért a gólért, mert a csapat megérdemelt volna, hogy legalább a szünetig kihúzzuk, hisz a hősies küzdelemben nem játszottunk rosszul.

A szünet után fokozódott az angol (vagy nemzetközi !? -hisz tele vannak külföldi világklasszisokkal) offenzí­va. Még egy órája sem játszottunk, amikor végleg eldőlt a továbbjutás kérdése, hisz Asprilla belőtte második gólját, ami kissé lesgyanús körülmények közepette történt. Ekkor már mindegy volt, de dicséretükre legyen mondva hajtottak tovább.
Ahogy teltek a percek egyre kevésbé tudtuk elhagyni a saját büntetőterületünket, í­gy törvényszerű volt, hogy a nem lankadó hazaiak újra betaláltak. Most Ginola volt eredményes. Szegény Holló Ricsi felett átemelte a labdát, és meg sem várva, hogy leessen tüzelt. Pontosan a bal pipába. Pazar gól volt.

A 90. percben aztán Ferdinánd beállí­totta a végeredményt, de megint csak lesgyanús körülmények között.

Tulajdonképpen elégedetten kapcsoltam ki a videót, hisz sokkal jobban játszott a csapat, mint azt az újságban és az emberektől hallottam. Mindent megtettek, amit lehetett, de az ellenfél jobb volt, í­gy nincs mit szégyenkeznünk.

Varga Zoli:

Teljesen megérdemelten nyertek a hazaiak, hiszen jobb csapat mint mi. A mérkőzés a középpályán dőlt el. Az angolok ezen csapatrésze fölényben volt. Sokat futottak, és egyszerűen nem hagytak minket levegőhöz jutni. Ráadásul Asprilla remekelt. Óriási szerepe van a sikerükben. Amí­g Shearer inkább harcoló, küzdő tí­pus, addig Asprillával európaibb focit tudtak játszani. Így nehezebb volt kiszámí­tani a szándékukat. Egyébként valószí­nű, hogy megnyerik az UEFA-t.

Visszatérve a középpályás játékra, Miriutát azért cseréltem le, mert nem jöttek be neki a passzai és nagyon keveset is futott. A legelégedettebb Telekkel, Szeilerrel, Hrutkával és Szűccsel vagyok, de őket is messze felülmúlta Nicsenko, aki egyedül küzdött a hazaiak térfelén. (Nicsenko: „Egyedüli éket játszottam. Egyszerűen nem volt esélyem a gólszerzésre. Birkóztam az angol védőkkel. Nem mérhetőek magyar mércével, ezt mindenkinek tudomásul kell vennie”)
Nincs más hátra, mint a fiatalokat kell beépí­teni a csapatba, ennek első példája Holló lehet, aki szombaton lehet, hogy kezdő lesz az UTE ellen.

 

Keegan:

Megtévesztő a négygólos különbség, hiszen az első félidő hajrájáig a vendégek álltak továbbjutásra. Igencsak megkönnyebbültünk amikor Faustino betalált, miután Bearsley kihagyta a büntetőt. Egyébként klasszisát jellemzi, hogy hibája ellenére remekül játszott. Tulajdonképpen mindenki remekül játszott, és meg merem kockáztatni, hogy jobbak voltunk mint egy hete a MU el-len, amikor is 5-0-ra nyertünk. A Ferencvárosnak nagyon jó a csapata. Több klasszis futballistája is van. A söprögetőjük egészen kiváló és az idegenlégiósok is nagyon jók. Nicsenko biztosan többre hivatott, de ma nem kapott segí­tséget. Ma azonban meg sem közelí­tették a két héttel ezelőtti teljesí­tményüket, igaz most a mi taktikánk érvényesült. Kikapott és kiesett ugyan a Fradi, ám ettől még nagyon jó csapat. Sokkal jobb mint az előző körben kivert Haimstad.

A fentiekből kiderül, hogy valaki kimaradt a táncból. Lisztes Krisztián, akinek ellentéte támadt a mesterrel, illetve hát lehet, hogy nem is neki, hanem a súgójának, menedzserének Zsiray Lászlónak.

Varga Zoli:

Januárban Stuttgartba akarja vinni Krisztiánt és ennek érdekében súg ezt-azt neki. Nekem viszont szükségem van Lisztesre, hisz most kiderült, hogy éppen ebben a csapatrészben kellene egy jó játékos, aki passzol és ugyanakkor fut, robotol. A németeknél is í­gy kell majd játszania, különben hamar a vonalon kí­vül találja magát. Hogy ez ne í­gy legyen, sokat tudnék segí­teni. De ha inkább Zsiraira hallgat…

Kiestünk, de azért KÖSZ, FRADI. Ez volt a cí­me a végső összefoglalónak:

„Kedden éjjel megesett az a csoda, hogy Magyarország egy meccs miatt nem aludt, mert igazán volt mit várni, hisz az első mérkőzés euforikus hangulata minden józanságot félrerakott, és ez sem csekélység…”

És még egy adalék, mely megérteti az értetlenkedőkkel miért dőlt el minden már a sorsolásnál.

A repülőre való szállás pillanatáig a magyarok értetlenkedve bámultak maguk elé, hogyan lehet egy ilyen szerény városkának ilyen világrengetően remek csapata. Aztán felszállt a gép és láttuk, hogy a korán nyugvó, munkásemberek lakta város fényárban úszik az éji órán.

Ez pedig – összehasonlí­tva a hatalmas és setét Budapest későbbi látványával – felér egy hétköznapi tudatra ébredéssel. Mert miért is ne áldoznának arrafelé az élet, halál dolgát jelentő futballra, hogyha ilyen pórias ügyekre -mint a luxuskivitelű közvilágí­tás – fontmilliókat költenek.

A magyar bajnok és a hazaiak között nem volt ekkora különbség. A viszonyokban a vak is láthatja a különbséget. Szó szerint, mert az angol stadionban van 100 férőhely vakoknak. Fülhallgatóban közvetí­tik nekik az eseményeket. Ettől mi még hallatlan távolságra vagyunk.

– Nagy László –

Előző rész: 1996 szeptember 2.rész – Következő rész: 1996. november