Anda László

Anda LászlóAz FTC saját nevelésű labdarúgója, az 1945/46. évi ifjúsági bajnokságot nyert csapat tagja.

1946 és 1952 között 14 mérkőzésen lépett pályára az első csapatban.

Az 1948/49-es bajnokságban az FTC-Vasas mérkőzésen jobbfedezetet játszott, í­gy ő is részese a legendás bajnokcsapat sikerének. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Forintos József

TFU_19970802_FU_002 - 0007A Ferencvárosi utánpótlásból felkerült játékos 1973 és 1976 között mindössze négyszer ölthette magára a zöld-fehér mezt az első csapatban.

Pályafutásának legjelentősebb részét a Volánban töltötte. 1979 és 1986 között öt elsőosztályú idényben is erősí­tette a közlekedésiek csapatát, ahol hozzá hasonlóan mindig lehetett „találni” egy-két Fradistát. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Szeitler Károly

A Ferencvárosi születésű és a Gyep utcában élő, Szeitler (Seidler, Szeidler; játékosként: Szerényi, Székely) Károly – egy rövid temesvári kitérőt leszámí­tva – Budapest IX. kerületében élte le egész életét.

Az FTC igazolt játékosai közt 1904 szeptemberében (15-16 évesen) bukkan fel a neve.

1906 nyarán még tréning-, 1907 őszén már bajnoki mérkőzésen találkozhatunk Szeitlerrel az FTC csatársorának balszélén. Ettől kezdve a csapat alapemberének mondhatta magát.

1908 májusában lett a Ferencvárosi Torna Club tagja. Ugyanebben az évben az FTC football-osztály jegyzőjének választották meg, mely tisztséget évekig betöltötte. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

dr. Koch Róbert: 63

A Ferencvárosi labdarúgás története során számtalan olyan játékos szerepelt zöld-fehérben, akik a professzorai voltak ennek a csodálatos játéknak, de erről „hivatalos” diplomával nem rendelkeztek. Közel harmincan azonban vagy a pályafutásuk közben, vagy utána szerezték meg azt a tudományos fokozatot, mely után már doktorként folytatták hétköznapi életüket. Köztük voltak olyanok is, akik a profi foci mellett végezték felsőfokú tanulmányaikat, ezzel nem kis feladat elé állí­tották saját teljesí­tőképességüket. Foci vagy tanulás? Tanulás vagy foci? Örök kétely, melyre csak személyenként lebontva lehet a válaszokat megfogalmazni. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

2024.XII.8. Ferencváros – ZTE: 1-0

Egy Varga Barnabás-gól elég volt: a Ferencváros megverte a Zalaegerszeget

Hiába javult sokat a második félidőre a vendégek játéka, egyenlíteni nem tudtak.
A labdarúgó NB I 16. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros 1–0-ra megverte odahaza a Zalaegerszeget.

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

2024.XII.5. DVSC – Ferencváros: 5-4

A Fradi elleni kilencgólos őrület hozta meg El Maestro első győzelmét a DVSC kispadján

Bárány triplázott, Varga és Domingues duplázott. Négypontos hátrányban maradt a Ferencváros a listavezető Puskás Akadémiával szemben.
A labdarúgó NB I 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Debreceni VSC hazai pályán fogadta a Ferencvárost. A Loki már a 17. percben három góllal vezetett, a félidőben azonban mégis döntetlen eredmény mellett vonulhattak öltözőbe a felek. A második játékrészben a Debrecen eggyel többször talált be, a piros-fehérek így Domingues duplájának is köszönhetően 5–4-es győzelmet arattak a címvédő ellen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Csiszár Ákos: 50

1995 tavaszán szülővárosa, Sopron szí­neiben mutatkozott be a magyar élvonalban, de csak 1997 tavaszától lett csapatának meghatározó játékosa. Ekkor már a fővárosi BVSC gárdájának volt az igazolt játékosa.

’98 őszétől két idényén át Győrben futballozott, innen igazolt az Üllői útra 2000 nyarán. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Dr. Lakat Károly, az edző

lakat-karoly-1És erreföl rögtön azzal kezdem, hogy visszanyúlok egy megválaszolatlan kérdésre: miért csak 13 válogatott mérkőzésen jutott szóhoz? Mikor ő volt a világon az egyetlen játékos, aki sportszerű eszközökkel tudta a valóban félelmetes Puskást semlegesí­teni?

Egyszerűen azért, mert FRADISTA volt, és a klubot nem akarta elhagyni. Márpedig Sebes Gusztáv azt a feladatot kapta, hogy a válogatott POLITIKAILAG is megfeleljen az elvárásoknak. Ha valaki az Aranycsapat történetét komolyan meg akarja í­rni, akkor ezt igencsak figyelembe kell vennie.

De lássuk az edzői pályát, illetve abból is főleg azt, ami a Fradira vonatkozik. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

124 év – Boldog születésnapot!

124 év már egy emberöltőn túlmutat, de a történelem lapjain csak egy villanás csupán még akkor is, ha a XX. század vérzivataros évei tettek arról, hogy mindezek a villanások alapjaiban rengessék meg az emberiség hitét. Pedig mily szépen indult a XX. század! A boldog békeidő nem csak gazdasági fellendülést és békés polgári életet hozott, de létrehozta a magyar labdarúgást is. Amikor 1900. december 3-án hivatalosan is megalakult a Ferencváros labdarúgó szakosztálya, talán még az alapí­tók sem gondolták, milyen jelentős és a jövőt meghatározó okiratot í­rtak alá. A klub, dr. Springer Ferenc vezetésével már egy éve létezett, az erő, az egyetértés és az erkölcs jegyében, de csak a következő évben alakult meg a labdarúgó-szakosztály. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Tapolca, 2027. január 9.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK