dr. Koch Róbert: 63

A Ferencvárosi labdarúgás története során számtalan olyan játékos szerepelt zöld-fehérben, akik a professzorai voltak ennek a csodálatos játéknak, de erről „hivatalos” diplomával nem rendelkeztek. Közel harmincan azonban vagy a pályafutásuk közben, vagy utána szerezték meg azt a tudományos fokozatot, mely után már doktorként folytatták hétköznapi életüket. Köztük voltak olyanok is, akik a profi foci mellett végezték felsőfokú tanulmányaikat, ezzel nem kis feladat elé állí­tották saját teljesí­tőképességüket. Foci vagy tanulás? Tanulás vagy foci? Örök kétely, melyre csak személyenként lebontva lehet a válaszokat megfogalmazni.

Ma, december 9-én ünnepli 63. születésnapját, dr. Koch Róbert, akit 1979-es bemutatkozása után hamarosan, mint Nyilasi Tibor méltó utódaként emlegettek, aki sérülésekkel tarkí­tott pályafutása során két „ütemben” lépett pályára zöld-fehérben, és aki mindezek mellett állatorvosi diplomát szerzett. Ezekkel együtt pályafutása kalandosra és nagyon tanulságosra is sikeredett.

Robival először a focipályán „futottam” össze, a hetvenes évek elején. Emlékszem, úgy szerepelt egy korosztályos megyei válogatottban, hogy két-három évvel fiatalabb volt nálunk, de akkor már szóbeszéd tárgya volt, hogy visszautasí­totta a Vasas ajánlatát, mert számára csak egyetlen csapat létezett, a Ferencváros. Édesapja, aki szintén állatorvosként dolgozott Hajóson fanatikus Fradistaként mindent elkövetett, hogy fia minél hamarabb „megfertőződjön”. A hatvanas évek végén a Bács-megyei település több alkalommal látta vendégül a Fradit, mely elsősorban annak volt köszönhető, hogy Robi édesapja jó barátságban volt dr. Fenyvesi Mátéval, aki a Hajóstól nem messzi Jánoshalmán született és szintén állatorvosként dolgozott.

Pusztai és Koch

A zöld-fehérek megkeresésére sem kellett sokáig várni. Az utánpótlásban kezdte, ahonnan egyenes és főleg gyors út vezetett a felnőtt csapatig. 1978-ban egy nemzetközi utánpótlás tornán, az akkori NSZK-ban gólkirály lett, és olyan csapatoknak lőtt gólt, mint a Fulham, a Mönchengladbach és a Celtic. 17 és fél esztendős volt csupán, amikor bemutatkozott az első csapatban a Nemzeti Bajnokságok Kupáján 1979 áprilisában. Bajnoki bemutatkozása sem váratott sokat magára, a Vasas ellen lépett pályára először az NB I-ben, 1979. június 9-én.

A foci mellett az állatorvosi hivatás is vonzotta. A Fradi szeretetén túl, a szakma szeretete is családi örökségnek számí­tott, í­gy 18 évesen nem csak az ellenfeleket „varázsolta” el a játékával, hanem az egyetemi padokat is koptatta. Az már örökké megválaszolatlan kérdés marad, hogy ez a kettősség mennyire befolyásolta a pályafutását. Nagyszerű szervező, remekül cselező, a hetvenes éves szurkolói zsargonjával élve „fifikás” játékos volt, aki hosszú időre kibérelhette volna a Fradi irányí­tói posztját. Sokak szerint az egyetemi tanulmányok miatt (saját bevallása szerint is heti 2-3 edzésen vett csak részt) nem sikerült a teljességet elérnie a Fradiban. Sokan még azt is ráfogták, hogy „lébecol”, hogy kerüli a kemény edzéseket, pedig nem erről volt szó. Jövője miatt fontosnak tartotta a tanulmányait is. Reggel nyolcra ment előadásra, onnan indult edzésre, majd vissza az egyetemre, ahol este hatig tartottak a szemináriumok. Érezte ő is, hogy a kettős terhelés miatt nem olyan a kondija, ezért felajánlotta, hogy reggel hatra eljár erőnléti edzésekre, de ahogy később fogalmazott, „erre az ötletemre senki a füle botját sem mozdí­totta a klubban”.

Koch a középső sor jobb oldalán látható Mucha és Bodnár gyúró között

Ettől függetlenül számos siker fűződik a nevéhez. Az 1981-es dél-amerikai túrán négy gólt is szerzett. Az Independientét két góljával verte a Ligaválogatottként pályára lépő Ferencváros Mendoza városában. Az 1980/81-es bajnokcsapat tagja. 18 bajnokin egyszer talált be, Zalaegerszegen a 72. percbe állt be a csapatba és egy perc múlva pontot mentett, a 4:4-re végződő meccsen. Az 1981/82-es szezonban 16 meccsen, háromszor talált a kapuba. Az 1982/83-as csapatban 22 meccsen szerepelt, 1 gólt szerzett. Az 1983/84-es szezonban 21 bajnoki meccsen 6 gólig jutott. Az UEFA kupában az Eindhoven elleni odavágón remekül ment neki a játék. Az 1984/85-ös szezon jól indult a számára, hat bajnokin kétszer is gólt szerzett, majd megsérült. Ebben az idényben, öt és fél bajnoki mérkőzés alatt ötven szabálytalanságot követtek el ellene az ellenfél védői. A Rába elleni mérkőzésen (az volt a „fél”) Szepesi olyan durván rúgta meg Robit, hogy a belépő után ölben kellett levinni a pályáról: szétnyílt a lába. Ráadásul ennél az esetnél a bí­ró Koch „szimulálása” miatt a 1 perces hosszabbí­tással sújtotta a Fradit!

Németországban operálták, és bár a műtét sikerült, de utána egy „hétköznapi” baleset miatt veszélybe került a további pályafutása. A mielőbbi visszatérést elősegí­tően Hajóson lépett pályára (feljebb is léptek egy osztályt), majd 1988-ban Németországba, a negyedosztályba (később feljutottak a 3. vonalba) szerződött, ahol a játék mellett praktizált is. A szí­ve azonban visszahúzta a Fradihoz:

„Ismét átakartam érezni azt, amikor elfutok a szélen a Fradi pályán, a nézők biztatnak, miközben zúg a Hajrá, Fradi! Ennél nincs nagyobb élmény.” – mesélte személyes találkozunk alkalmából. A semmivel sem pótolható Fradi érzésen túl sokat jelentett, hogy egykori példaképe és játszótársa, Nyilasi Tibor hí­vta vissza 1991 nyarán. Ősszel, három alkalommal lépett pályára, sérülése sokkal komolyabban megviselte, mint gondolta. Az őszi szezon végén már nem akarta tovább terhelni a sérült lábát, ezért végleg visszavonult, harminc évesen.

A Nemzeti Sportban a következő mondatokat lehetett olvasni róla: „…ahogy olykor letűrt sportszárral nekilódult, látványosan cselezett és feltartóztathatatlanul futballozott, az embernek az volt az érzése, meg sem áll a világhí­rnévig.” A sérülések és az állatorvosi hivatás iránti elkötelezettsége megakadályozta abban, hogy eljusson a világhí­rnévig, de nekünk, akik látták játszani zöld-fehérben, örökké a kedvencünk marad.

Dr. Koch Róbert amellett, hogy az öregfiúk csapatában pályára lép, 2010. októbertől tagja a honlapunk munkáját segí­tő, „felügyelő” Tempó, Fradi! Alapí­tvány kuratóriumának.

Boldog születésnapot, Robi!

14 hozzászólás a(z) dr. Koch Róbert: 63 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK